2021. december 10. péntek

dec. 10
1:06
Megérkezett az igazi tél: nagykabátokat és csizmákat elő, hétvégén hószállingózás várható (Háziállat)
Ott, ahol már leesett a hó, akár mínusz 10 foknál is hidegebb lehet, másutt pedig havas esőre és hószállingózásra lehet számítani.
dec. 10
1:09
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK (ProfitLine)
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
dec. 10
1:12
Mentősök találtak rá a szörnyethalt autósra (Autószektor)
A mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést a rendőrségre december 9-én nem sokkal 21 óra után, hogy a 6313-as úton a 9-es kilométerszelvény közelében az út melletti fás területen egy összetört személygépkocsit találtak. Az autóban egy férfi utazott, aki a roncsok közé szorult, életét már nem tudták megmenteni.  A kocsi vezetője a 6313-as úton
dec. 10
1:39
Galla Miklós válaszolt Laár Andrásnak: „Boruljunk egymás nyakába, és szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!” (Blikk)
„Én az utóbbi négy évben szorgalmasan, tisztességesen és precízen dolgoztam a Rádiókabaréban. Ja, és folyamatosan. Veled ott – sajnálatomra – nem találkoztam.”
dec. 10
1:39
Tovább rontja a külkereskedelmi egyenleget az alkatrészek hiánya (ProfitLine)
Az ellátási láncok zavarai rontják a gazdaság exportteljesítményét, így várhatóan tovább csökken a külkereskedelmi mérleg többlete a következő hónapokban - vélekedtek elemzők az MTI-nek a legfrissebb statisztikai adatokat kommentálva.
dec. 10
1:43
Megint betett a járvány: idén az év végi céges bulik háromnegyedét lemondták (Blikk)
Az ok természetesen a koronavírus-járvány. De némi reménnyel azért kecsegtet az új év.
dec. 10
2:09
A major depresszió (WebBeteg)
A depresszióról már mindenki hallott, mindenkinek van személyes élménye, vagy találkozott már depressziós emberrel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a major depresszió egy betegség, nem csupán hangulatingadozás vagy rosszkedv. Éppen ezért érdemes komolyan venni, hiszen gyógyítható betegségről van szó. Bárki, aki környezetében vagy saját magán tapa
dec. 10
2:21
Már ébredéskor stresszelsz? Így kezeld a reggeli szorongást (Glamour)
Neked is volt már olyan, hogy stresszesen ébredtél fel? Hidegrázással keltél, fájt a fejed és valamiért nagyon vert a szíved? Akkor lehetséges, hogy reggeli szorongásban szenvedsz. Dr Marianne Trent klinikai pszichológus beszélt a témáról a Glamour UK-vel, illetve elárult tippeket, hogy hogyan lehet kezelni.
dec. 10
3:15
Le kell cserélni a gázkazánokat a magyar otthonokban is 2025-től az IEA döntése értelmében - Miért?! (ProfitLine)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) javaslata szerint 2025-től be kellene tiltani a fosszilis tüzelőanyaggal működő új kazánok értékesítését. Ehhez képest hazánkban az otthonokat leggyakrabban valamilyen földgáztüzelésű berendezéssel fűtik, ami azért kedvezőtlen, mert ez – mivel fosszilis energiahordozó felhasználásáról van szó – hozzájárul a CO2-k
dec. 10
3:15
Szex és New York - őszülő tincsek, ráncok, itt az ideje a valóságnak? - Társadalomkritika Kozma Rita tollából (Glamour)
Hónapok óta lázban égnek a kultikus sorozat rajongói, hiszen tudják: Carrie és csapata visszatér. Azonban nagy volt a felfordulás, amikor megjelentek az első fotók az ősz hajszálakról és a ráncokról. Kell ez nekünk? - tették fel többen is a kérdést. Ez a szemléletváltó bravúr, a felvállalás motivált arra, hogy készítsünk egy mindenféle alkatú, koro
dec. 10
3:21
A pattanásos, zsíros, aknés bőr kezelése (WebBeteg)
Az akne, amely a zsíros bőrön kialakuló pattanásokat jelenti, nagyon gyakori betegség. Kialakulásában több tényező együttesen vesz részt, ennek megfelelően a kezelés során is több támadásponton normalizálják a bőr pórusait.
dec. 10
3:27
Christina Aguilera újrakreálta a legikonikusabb szettjét majdnem 20 évvel később (Glamour)
Christina Aguilera karrierjének az egyik legnagyobb fordulópontja az volt, amikor a 2000-es évek elején egyszer csak előjött belőle a vadóc, szuperdögös nő a Dirrty klippel, ami mindent megváltoztatott. Most 19 évvel később újra felvette az ikonikus szettet.
dec. 10
4:15
Idén példátlan hétvége következik (Infostart)
Jövőre viszont több hasonlóval is számolni kell.
dec. 10
4:21
Mennyiből lehet Tesla napelemes cserepem? (Alternatív Energia)
A Tesla által kifejlesztett napelemes tetőcserép a drágábbak közé sorolható.
dec. 10
4:27
Mikor láttad őket utoljára? Russell Crowe ritkán látott fiai jóképű pasikká cseperedtek (Joy)
Az alma ismét nem esett messze a fájától.
dec. 10
4:33
Élre tör a járműszoftverek terén a Bosch (autopro)
A Bosch további stratégiai lépéseket tesz annak érdekében, hogy piacvezető jegyen a mobilitás szoftvervezérelt jövőjében.
dec. 10
4:39
Megállapodtak a honvédség béren kívüli juttatásairól (ProfitLine)
Megállapodtak a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá csütörtökön Budapesten, a
dec. 10
4:39
Minden idők legnagyobb női trollja most visszatért, hogy kifigurázza az Insta-fotókat – Karácsonyi Kiadás (Joy)
Egyszerűen nem lehet őt megunni! Celeste Barber tényleg mindenkinek kötelező, aki imádja az öniróniát!
dec. 10
4:45
A cigiről való leszokást kutatták, a fogyás titkát találhatták meg (Infostart)
A dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést fejtették meg az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS) kutatói.
dec. 10
4:45
IndyCar: Castroneves bemutatta a 106. Indianapolis 500 belépőjét (USAracing)
Lerántották a lepelet a 106. Indianapolis belépőjének dizájnjáról. A hagyományoknak megfelelően a jegyen a verseny...
dec. 10
4:48
Egy, csak egy leány van a gáton – Hotyek Zita szőlész és kádármester (Agrofórum)
Kinek ez - kinek az volt gyermekkorában a kedvenc elfoglaltsága. Zita kisgyermek korától kezdve a szőlőben, na meg a hordók között érezte jól magát. Ezen senki sem lepődött volna meg, ha fiúgyermekről van szó, hiszen a család négy generáció óta űzi a mesterséget. Na de egy lány?! Az mégis csak más... Szerencsére Attila - Zita édesapja - nem, hogy n
dec. 10
4:48
Az Omron utat nyit a jövő gyárának a megújult barcelonai Automatizálási Központon keresztül (newtechnology.hu)
Az Omron első európai Automatizálási Központja nemrégiben komoly átalakuláson esett át, és mostanra egy hatalmas bemutatótérrel is kiegészült, ahol az automatizáció innovatív használati lehetőségei tekinthetők meg. A látogatók testközelből ismerhetik meg az Omron teljes körű ipari automatizációs megoldásait, többek között a robotika, a minőségellen
dec. 10
4:48
Átadták Szeged új multifunkciós sportcsarnokát (Helló Magyar)
Átadták a Pick Arénát, Magyarország harmadik legnagyobb csarnokát. De ez nem minden, még egy edzőcsarnok és egy bentlakásos kollégium is épült.
dec. 10
4:48
Végzetes hibák a madarak téli etetésekor (Magyar Mezőgazdaság)
Ahogy beköszön a tél, olyan énekesmadárfajokkal találkozhatunk a kertvárosi övezetekben, amelyek ott nem jellemzőek az év többi időszakában. A városi klíma miatt pár fokkal melegebb hőmérséklet mellett a gazdagabb tápláléklehetőség vonzza tollas barátainkat kertjeinkbe, akik bennünk bíznak némi téli elemózsia reményében.
dec. 10
4:54
Végre meg tudott egyezni valamiben Oroszország és az USA (Mínuszos)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlésének plenáris ülésén “orosz-amerikai határozatot” fogadott el a nemzetközi információbiztonságról. Az eredetileg Moszkva által kezdeményezett dokumentum -amelynek példátlan módon végül 108 állam lett a társszerzője-, hangsúlyozza, hogy az információs térben zajló konfliktusok megelőzésének szükségessé
dec. 10
5:09
Kóbor János lányának drámai vallomása: „Még nem tudtam felfogni, hogy soha többé nem fog hazajönni” (ATV)
Kóbor Lána írását az Omega tette közzé Facebook-oldalán.
dec. 10
5:15
Marad a havas eső és a hószállingózás - de nem mindenhol (Infostart)
Pénteken és a hét végén is várható havas eső, hószállingózás, és a hóval borított területeken mínusz 10 foknál hidegebbre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 10
5:15
Márkaépítés 2021 konferencia – Bódis Gábor: Az újturizmus újratervezéssel indul (Márkamonitor)
A Hungary NEXT országmárkaműhely alapítója úgy fogalmazott, a szektor újraértelmezése azt jelenti, hogy a turizmus humán karakterisztikáját érdemes a jövőben, sőt már most kidomborítani a nyilvánvalóan gazdasági szemléleten túlmutatva, amely üzleti befektetési-fejlesztési területként tekint rá. Abból a meggondolásból is, hogy ne pusztán a GDP-része
dec. 10
5:18
Napi horoszkóp: a nehéz döntéseket lehet nem ezen a napon kellene meghoznod (Promotions)
Néhány csillagjegynek érdemesebb kitisztítania a fejét, mielőtt drasztikus döntéseket hoz.
dec. 10
5:21
Negyedik járványhullám: feltett kézzel és felkészülten is várhatjuk (Privátbankár)
Bod Péter Ákos aktuális elemzésében a negyedik járványhullám kritikus egészségügyi és gazdasági vonatkozásai tekinti át. Szerinte gazdasági és társadalmi szempontból sem mindegy, hogy a negyedik hullámra hogyan reagál az ország vezetése.
dec. 10
5:21
Előzze meg a szén-monoxid-mérgezést! (WebBeteg)
Mik lehetnek a szén-monoxid-mérgezés tünetei? Mi a teendő mérgezés esetén? Hogyan előzhető meg?
dec. 10
5:33
Omikronveszély: három forgatókönyvre készülnek (Infostart)
Az ING Bank közgazdászai azt vizsgálták, milyen hatással lehet az omikron variáns a világgazdaságra: minden azon múlik, hogy az omikron hogyan viselkedik a deltához képest.
dec. 10
5:33
Jól sáfárkodott az Orbán-kormány a nyugdíjkorrekcióval (Menedzsment Fórum)
Sikerült a kormánynak olyan mértékű nyugdíj-kiegészítésről döntenie ősszel, hogy éves átlagban növekedjen a nyugdíjak reálértéke - legalábbis a számok mentén.
dec. 10
5:36
Edward megtalálta a Belláját: így néz ki Robert Pattinson barátnője (Promotions)
Az Alkonyat-széria Edwardja, Robert Pattinson éppen New Yorkban sétálgatott a barátnőjével, mikor lecsapott rájuk egy lesifotós.
dec. 10
5:39
Geréb Ágnes 14 évvel a kislány halála után: „Lehettem volna ügyesebb” (Blikk)
Ma már hálát ad a házi őrizetért és újra mindent ugyanúgy csinálna – ezekről is szokatlan nyíltsággal nyilatkozott Geréb Ágnes, aki sokáig nem is tudott örülni a családtagjainak.
dec. 10
5:39
Változtatott idei és jövő évi GDP-növekedési előrejelzésén a svájci kormány (ProfitLine)
A svájci kormány minimálisan feljavította a gazdaság idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését, ugyanakkor a jövő évit rontotta és azzal számol, hogy az idén és jövőre az infláció magasabb lesz az eddig becsültnél, a munkanélküliség viszont fokozatosan csökken.
dec. 10
5:45
Időjárás: Ma már nem fog havazni, de a hó megmarad (Agroinform)
Hideg lesz, főleg ott, ahol vastag a hótakaró.
dec. 10
5:45
Ilyen az, amikor a látszat és a futott kilométer is hazudik (Autónavigátor)
Tudom, nem érdemes sztereotípiák mentén autót venni, de valahogy én sose voltam kibékülve a nagymama-nagypapa autókkal. Amikor lebeszéltem használttesztre ezt
dec. 10
5:45
Családi adóvisszatérítési jogosultság: december 31-ig lehet bejelenteni (Márkamonitor)
A kormány döntése alapján a családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőknek visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelmükből levont adó, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, valamint kisadózó vállalkozások esetében az ezen évet érintő tételes adó negyede. Azon személyeknek, akik visszatérítéshez szükséges adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivat
dec. 10
5:45
Jó hír annak, aki még idén ingyen napelemekre pályázna – részletek (Tiszta Jövő)
A program kínálta lehetőséggel rengetegen fognak élni.
dec. 10
5:48
A szüleiktől elszakított Csordás-ikrek története: amikor a propagandagépezet lecsap egy családra (WMN)
A négyes ikreket a Rákosi-rendszer „államosította”. És amikor már nem tudtak propagandacélokat betölteni, úgy elfelejtették őket, mintha nem is lettek volna.
dec. 10
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: okkal vagy féltékeny? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 10
5:48
Gyártósori tesztelés az autóipari elektronikában (newtechnology.hu)
Az autóiparban kiemelt jelentőségű terület az autóba épülő elektronikai alkatrészek gyártása. Ezen a területen kritikus fontosságú a megfelelő gyártósori tesztkészülékek használata. A ProDSP Technologies stratégiai partner az autóipari tesztrendszerek fejlesztésben, a cég egyik alapító tulajdonosával, Bilau Zoltán üzletfejlesztési vezetővel beszélg
dec. 10
5:48
Applikáció tanítja a gyerekeket környezettudatos életmódra (Transpack)
Játszva tanítja a miskolci gyermekeket környezettudatosságra az egyedülálló Hulladék Felfedező applikáció.
dec. 10
5:48
A gyomok optimista lelki világa (Magyar Mezőgazdaság)
Érdekes tény, hogy egyes növények – mint a gyomok -, akkor is jól érzik magukat, ha mindent elkövetünk ellenük, míg más fajokat a legnagyobb odafigyeléssel, pátyolgatással is nehéz életben tartani.
dec. 10
5:54
Emerson: a bővítés után szervezeti átalakítás is lesz (Mínuszos)
Több mint négy és fél milliárd forint értékű, saját erőből finanszírozott beruházással közel duplájára bővítette gyártókapacitását az amerikai székhelyű Emerson ipari szoftver és mérnök vállalat Egerben. A most átadott fejlesztésnek köszönhetően 10 500 négyzetméteres hasznos területtel bővül az Emerson eddig 13 400 négyzetméteren működő egri gyára.
dec. 10
5:54
Balogh Levente: az ásványvízgyártás bonyolultabb, mint a gyógyszergyártás (Forbes)
Most már nemcsak a közös befektetések kötik őket össze, hanem a beauty vonal is, nemrég mindketten új kozmetikai termékeket dobtak piacra.
dec. 10
5:57
Miért ennyire drágák a COVID-tesztek Magyarországon? (Piac és Profit)
Bár már csökkenőben a COVID-tesztek árai, a patikai forgalmazású koronavírus antigén tesztek átlagára európai összehasonlításban még mindig magasnak tekinthető Magyarországon.
dec. 10
5:57
Grillezett sertéskaraj 7 hozzávalóból (Grill Receptek)
Pár alapanyagból és gyorsan is lehet finomat készíteni vacsorára.
dec. 10
6:00
Rózsaszín autonóm gépsor kínai mérnök csapattól (GépMax)
Egy kínai gépbemutatón prezentálták a nem is távoli jövőt, ahol már munkaerő nélkül folyik a szántóföldi termelés.

Keresés