2021. december 10. péntek

dec. 10
9:18
A Bmw iX ötcsillagos minősítést szerzett a Euro Ncap töréstesztjein (Autószektor)
Tisztán elektromos meghajtásával és digitális szolgáltatásai széleskörű palettájával a BMW iX a személyes mobilitás új korszakának hírnöke – amely ráadásul a legmagasabb szintű biztonságot is garantálja. Ez utóbbit az új autók biztonságát vizsgáló Euro NCAP szakértői is nyomatékosítják, akik a BMW iX modellt a hivatalos töréstesztek eredményei alap
dec. 10
9:20
Kósa Ádám: Akkorát lódított Karácsony Gergely az M3-as metró felújítása kapcsán, muszáj pár tényt elmondanom (Mandiner)
Az állomásokra lifteket szereltek be, melyeket Karácsony átadott. Ennyit az ő nagy hozzájárulásáról.
dec. 10
9:21
Orbán Viktor szerint most tetőzhet a negyedik járványhullám (Privátbankár)
December 15-én megkezdődik Magyarországon a kiskorúak oltása. 70 ezer vakcina érkezik az országba az 5-14 éves gyerekek számára – jelentette be a miniszterelnök szokásos rádióinterjújában. Szerdától lehet regisztrálni - mondta.
dec. 10
9:21
Koronavírus itthon: megérkeztek a legfrissebb adatok, továbbra is közel hétezer az új fertőzöttek száma (Blikk)
Közzétették az elmúlt 24 óra koronavírus-adatait:
dec. 10
9:21
Megújul a Massey Ferguson ikonikus logója (Agroinform)
A márka fennállásának 175. évfordulójára új külsőt kap az ikonikus tripla háromszöges logó, jövőre új 'Born to Farm' márkaidentitás is érkezik
dec. 10
9:21
Senki sem tudja, hogy mi lehet ez a rejtélyes tárgy, pedig egyszerű - Te rájössz? (Femcafe)
Felbolydultak az internetezők, ugyanis fogalmuk sincs, hogy mi lehet ez az érdekes eszköz. Nézzük, hogy neked vajon ismerős-e!
dec. 10
9:21
Újabb fenntarthatósági és termékdíjakat kapott a SPAR (Márkamonitor)
Négy rangos díjjal ismerték el a közelmúltban a SPAR Magyarország kezdeményezéseit és termékeit. Két termékdíja mellett a vállalat elismerést kapott a Máltai Manufaktúra termékeinek értékesítésével megvalósított körforgásos üzleti modelljéért is.   A 109 tagvállalatot tömörítő BCSDH (Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért – Business
dec. 10
9:21
Koronavírus: csökkenő számok az egy héttel ezelőttihez képest - tetőzhet a negyedik hullám? (SzMo)
Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, (egy hete 191), 6939 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, egy hete még 7463-at.
dec. 10
9:23
A legjobb elektronikai kütyük az ünnepi időszakra - Bármelyikünk örülne, ha ilyet kapna ajándékba (Femcafe)
Ez a három elektronikai eszköz bárki számára tökéletes ajándék lehet karácsony idején.
dec. 10
9:24
Elhunyt 166 beteg, 6884 új fertőzöttet igazoltak (Demokrata)
A beoltottak száma immár 6.176.567 fő. Grafikon a cikkben.
dec. 10
9:26
Videó: antiszemita és homofób megjegyzéssel támadt Márki-Zay Péter (Demokrata)
Bohár Dániel, a Pesti Srácok újságírója a Pesti TV riportereként kereste meg Márki-Zay Pétert.
dec. 10
9:27
Súlyos bejelentés a Biontech-vezértől: negyedik oltásra is szükség lehet az omikron miatt (Pénzcentrum)
Egyelőre nem tudni, kell-e új oltóanyagot fejleszteni az omikron variáns miatt. A Biontech társalapítója szerint az új mutáció ellen 3 oltás megfelelő védelmet nyújthat, ám ha az omikron leváltja a deltát, szükség lehet negyedik oltásra is.
dec. 10
9:27
Többé nem a lakosság uralja az egyik legforróbb befektetési piacot Amerikában (Portfolio)
Már nem a lakossági befektetők kezében van a legtöbb tőzsdén kereskedett alap (ETF) Amerikában, egy friss összesítés szerint az intézményi befektetők vették át az uralmat a piacon – számol be a hírről a Financial Times.
dec. 10
9:27
Az elsüllyedt Budapest nyomában - varázslatos kisfilm idézi meg fővárosunk eltűnt épületeit (Femcafe)
Budapest rendkívül gazdag, sokszínű és izgalmas múlttal rendelkezik. A főváros számos hajdani épülete ma már nem vagy nem úgy létezik, ahogy ötven-száz évvel ezelőtt. Most egy fantasztikus kisfilm alkotói vállalkoztak a lehetetlenre: megidézik Budapest hajdanvolt, mára eltűnt épületeit.
dec. 10
9:29
166 fő az elhunytak száma: közel 7000 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (Pénzcentrum)
6884 új fertőzöttet igazoltak, 2 906 959-en viszont már a harmadik oltást is felvették.
dec. 10
9:30
Hamarosan vízre eresztik a világ első úszó szállodáját (Hamu és Gyémánt)
Megnyílik Dubajban egy igazán különleges luxusszálloda, a Kempinski Floating Palace, amely egy úszó épület, amely köré 12 úszó luxusvilla csoportosul, és időnként más horgonyzóhelyekre is el lehet hajóznivele A high-tech metropolisz és a szuperlatívuszok emírsége mindig kész a meglepetésekre, és a 2023-ban megnyíló új, rendkívüli Kempinski
dec. 10
9:30
Ingadozó költségek a logisztikai iparban (MMonline)
Világszerte folyamatosan változó költségek figyelhetők meg a logisztikai iparban, a raktári költségek évről évre tovább emelkednek, ahogy az iparág versenyképesebbé válik. A növekvő költségek arra kényszerítik a vállalatokat, hogy bővítsék szolgáltatásaikat és új megoldásokat dolgozzanak ki, de mik az irányok? A QLM piaci kitekintése a témában.A ra
dec. 10
9:30
Emmanuel Macron: Orbán politikai ellenfél, de európai partner (Demokrata)
A francia elnök hangsúlyozta: a 27 európai kormány- és államfőnek együtt kell működniük Európáért.
dec. 10
9:33
Karácsonyi égőt vett? Vigyázzon, lehet, hogy az Öné is veszélyes! (Blikk)
A fogyasztóvédelmi hatóság idén is elvégzi a fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek szezonális ellenőrzését. A kereskedelmi forgalomból mintavételezett termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
dec. 10
9:33
Szász-Kovács Emese bejelentette visszavonulását (Infostart)
Az olimpiai bajnok a decemberi ob-n lép utoljára pástra. 29 éves pályafutást zár le.
dec. 10
9:33
Keresztülhúzta a Toyota számításait az alkatrészhiány (autopro)
Két üzemnek is le kellett állnia, bár a japán OEM decemberben már nem számolt hasonló eseményekkel.
dec. 10
9:33
Várjátok sikkesen az ajándékokat! Néhány tipp, hogyan öltözzetek fel szenteste (Femcafe)
Várjuk elegáns darabokban a karácsonyt! A Tchibo áruházakban és online is elérhető heti ajánlatban ezúttal mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet ahhoz, hogy igazán sikkesen várjuk az ünnepet – ruhák, tunikák, nadrágok, pulcsik és szoknyák közül válogathatunk a család minden tagjának. Ráadásul egy sor kiegészítő, köztük sapkák, kesztyűk és tás
dec. 10
9:33
Puskás-Dallos Bogi csodás formában van! Fehérneműben szerepel legújabb fotóján (Joy)
Ritkán mutatja meg így magát Puskás Peti gyönyörű felesége!
dec. 10
9:36
Extrém nehéz tárgyakat egyensúlyozik a fején, így gyűjtött több mint 100 millió forint adományt egy brit nyugdíjas (SzMo)
A célja, hogy 75 éves korára száz világrekordot beállítson, a legnehezebb mutatványa pedig az volt, amikor 101 darab, összesen 190 kg-ot nyomó téglát tartott meg a fején.
dec. 10
9:36
Pillanatokra voltunk egy az egész kontinenst sújtó áramszünettől (Demokrata)
A nukleáris erőműveket olcsón lehet üzemeltetni, mert üzemanyagköltségük rendkívül alacsony.
dec. 10
9:36
Bohár Dániel: Jó reggelt! (Mandiner)
Olvastátok a független/objektív sajtóban az elítélő cikkeket miután Márki-Zay és samesza letámadott?
dec. 10
9:38
Kötter Tamás: Heller elvtársnő hazaérkezett (Mandiner)
Íme egy rövid kis levélrészlet, ahogy magát az ’56-os forradalom és szabadságharc után látta.
dec. 10
9:39
Enyhén csökkentek a járvány súlyosságát jelző legfontosabb adatok (Menedzsment Fórum)
A szakemberek abban reménykednek, hogy a járvány csúcsán lassan túljutunk.
dec. 10
9:39
December 15-én kezdhetik oltani a gyerekeket (Adózóna)
December 15-én kezdhetik oltani az 5-11 éves gyerekeket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban – írja a hvg.hu.
dec. 10
9:39
Visszavonulót fújtak a befektetők a fontos inflációs adat előtt (Portfolio)
Tegnap leginkább vegyes mozgásokat láthattunk a világ tőzsdéin, a befektetők elkezdték árazni, hogy az omikron koronavírus-variánsnak a korábban vártnál kisebb lehet a gazdasági hatása, viszont újra az infláció került a piaci szereplők fókuszába, ma érkezik ugyanis az amerikai inflációs index, amely ismét több évtizedes csúcsról árulkodhat majd, és
dec. 10
9:39
Dúró Dóra nagyon kiakadt Orbán Viktorra (ATV)
Dúró Dóra két fotót osztott meg Facebook-oldalán: az egyiken szerinte az látszik, ahogyan „a politikusok dőzsölnek”, a másikon pedig az, „amire a gyerekeinket kényszerítik.”
dec. 10
9:39
Rossz hír érkezett az omikron variánsról (ATV)
John Edmunds epidemiológus, a brit kormány vészhelyzetekkel foglalkozó tudományos tanácsadó csoportjának tagja szerint az új variáns „nagyon súlyos visszaesés” a járvány megfékezésében, és jelenleg még „egy fikarcnyi bizonyíték sincs arra”, hogy az omikron fele annyira súlyos betegséget okoz, mint a delta variáns.
dec. 10
9:41
Megérkezett Magyarországra a gyorsan lebomló zöld bankkártya (Portfolio)
Megjelent egy olyan bankkártya Magyarországon, amelynek lebomlása a benne lévő adaléknak köszönhetően akár 60 napon belül megkezdődik.
dec. 10
9:42
Polkorrekt Disneyland épülhet a párizsi Notre-Dame-ban (Demokrata)
A Notre Dame újjáépítésének a tervei igencsak megosztók a katolikusok körében.
dec. 10
9:42
Nagy a baj: Túllőtt a célon a kormány, váratlanul behúzták a kéziféket (Nyugati Fény)
Kapcsolt a pénzügyminiszter.
dec. 10
9:42
Brutálisan túlköltekezett a kormány, sok dologra már nem jut pénz (Forbes)
Teljes 13. havi nyugdíj, szja-visszatérítés, 25 év alattiak szja-mentessége – a jövő év elején ugyan folytatódik az osztogatás, de az állam most behúzza a féket.
dec. 10
9:42
Január 15-ig kell megküldeni a dísznövény és zöldségpalánta szaporítóanyagok éves bejelentőlapját (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih felhívja a nyilvántartásba vett dísznövény szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, valamint az engedélyes zöldségpalánta szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket évente január 15-ig, önállóan kell bejelenteniük. Az ehhez szükséges dokumentumokat letölthetik a Nébih honlapjáról.
dec. 10
9:44
Az úszás is kirekesztő (Demokrata)
Diszkriminációval vádolták Kanadában a rendőrségi felvételi vizsgát, mert úszást is tartalmaz, és ez erősen hátrányos helyzetbe hozná a fekete jelentkezőket.
dec. 10
9:45
Különleges ünnepi programra fel: VarázsLiget a Városligetben (Blikk)
Tündérszárnyas apróságoké lesz a Vajdahunyad vára előtti rész.
dec. 10
9:45
Zölddel a zöldbe – California verzióban is elkészül az elektromos VW ID.Buzz (Auto Pult)
A Volkswagen California néven már régóta kínál lakóautót a Transporter/Mulitvan alapjait használva, így jogosan merülhetett fel sokakban a kérdés, hogy a hamarosan érkező, tisztán elektromos ID.Buzz kisbuszból is készül-e majd hasonló kivitel. A németek pedig jó hírekkel szolgáltak azok számára, akik helyi károsanyag-kibocsátás nélkül szeretnének a
dec. 10
9:51
Túl a csúcson? Enyhén csökkentek a járványadatok (Privátbankár)
A szakemberek most azt figyelik, hogy túljutottunk-e a járvány legsúlyosabb szakaszán?
dec. 10
9:54
Orbán Viktor fontos dolgokat mondott a karácsonyi szigorításokról – Mire számíthatunk? (Promotions)
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy számíthatunk-e esetleg szigorításokra az ünnepek alatt.
dec. 10
9:54
Innovátorokat keres a Vodafone (MMonline)
A Vodafone Magyarország Alapítvány negyedik alkalommal hirdeti meg a nagy sikerű Vodafone Digitális Díjat azzal a céllal, hogy ösztönözze és felkarolja azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal társadalmunk legégetőbb problémáira kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Tár
dec. 10
9:54
Nézőpont: a budapestiek többsége felelősnek tartja Karácsonyt a Városháza-ügyben (Mandiner)
Az intézet honlapján hangsúlyozza: a főpolgármester a mai napig nem tisztázta helyzetét az üggyel kapcsolatban.
dec. 10
9:56
The Washington Times: Biden a demokrácia bajnokait keresi (Mandiner)
Az erős emberek által vezetett országok, köztük Magyarország, kizárva, írja az amerikai lap.
dec. 10
9:57
Gyászmise lesz Kóbor János lelki üdvéért (Infostart)
A helyszín a pesti bazilika, az időpont jövő péntek, este 7 óra.
dec. 10
9:57
Ez az a két körülmény, ami javíthatja a kínai ingatlanpiac kilátásait (Portfolio)
A Rhodium Group tanácsadó cég kínai piackutatási igazgatója szerint a kínai ingatlanszektor kilátásai a következő hónapokban javulhatnak, amennyiben két körülmény ennek megfelelően alakul a gazdaságban. Az ingatlaneladások stabilizálódása és az országon belüli forrásokhoz való szélesebb körű hozzáférés segíthet felpörgetni Kína ingatlanszektorát -
dec. 10
10:00
Az idei demó kísérletekben is bizonyítottak a Saaten-Union kukoricái (Agrárágazat)
A Saaten-Union a fejlesztési kísérleteken túl az ország több pontján úgynevezett demó kísérletekben is részt vesz.
dec. 10
10:00
A világ legbefolyásosabb nője nem kér a figyelemből (Forbes)
Szerinte a filantrópiát sokkal szerteágazóbb tevékenységként kellene értelmezni.
dec. 10
10:03
Túl a csúcson? Megjelentek a pénteki koronavírus adatok (Piac és Profit)
Egy nap alatt 6884 új fertőzöttet igazoltak.

Keresés