Az év labdarúgójának választották 1983-ban. Alapembere volt a Mezey-féle válogatottnak és az Újpesti Dózsának. Kardos József sportolóként sikert sikerre halmozott, harmincháromszor húzhatta magára a címeres mezt. Irigylésre méltó élete volt, de 33-szoros válogatott focista most nehezen viseli a magányt és azt, hogy betegeskedik
A Generali Biztosító és az Autószektor közös közlekedésbiztonsági sorozata. Csodálatos panorámaszélvédők, korlátlan kilátás előre és hátra. És akkor jön az úrvezető, vagy a vezető úr, aki a legkevésbé sem úri gesztussal elcsúfítja a látványt. A belső tükörre illatosítót lógat, a kalaptartóra bólogató kutyát ültet, amivel tönkreteszi a mérnökök munk
Majka volt a vendége az eheti Péntek Esi Partizánnak, ahol elárulta, ő inkább liberálisnak gondolja magát, és megosztotta azt is, hogy valójában mit gondol a Fideszről. Kitért tévés karrierére, és elárulta, valójában csak hitegette az RTL Klub programigazgatóját azzal, hogy visszamegy a csatornához, igazából nem akart visszatérni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéte
Egy 28 migránsból álló csoportnak a határzár ellenére átmenetileg sikerült bejutnia Fehéroroszországból Lengyelországba, de elfogták és visszatoloncolták őket - közölte a lengyel határőrség egyik szóvivője szombaton.
2022 évére vonatkozóan újból közölnünk kell a hírt: idén újra emelkedik a nyugdíjkorhatár Magyarországon. Na de mennyi a nyugdíjkorhatár ebben az évben, mi az idei nyugdíjkorhatár érték, vagyis az az életkor, amikor egy magyar dolgozó elkezdheti várva várt nyugdíjas éveit, jól megérdemelt pihenését.
A kedves kollégák szerint ez Tóth Flóra „hogyan lehetne egy újabb Harry Potteres kvízem” című taktikai hadműveletének eredménye De legalább tudjátok, hogy őszinte lelkesedéssel készült. Szóval, ahogy a rendes influenszerek mondják: „közkívánatra”, mert „sokan kértétek”: egy újabb Harry Potteres kvíz!
A mai napon megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 évesek gyermekek oltásához - tájékoztatott a kormányzati koronavírus-portál. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették.
Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették.
Újra a magyaroké a kitüntető cím: 2019 után Bázel, Metz és Bécs előtt 2021-ben is a budapesti Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására. A European Best Destinations online szavazásán a budapesti rendezvényre 163 országból csaknem 25 ezer szavazat érkezett. 2019 után 2021-ben is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották
Sikerült a kormánynak olyan mértékű nyugdíj-kiegészítésről döntenie ősszel, hogy éves átlagban növekedjen a nyugdíjak reálértéke - legalábbis a számok mentén.
Megkezdődik a kormány által a koronavírus-járvány első hullámát követően vásárolt teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése - jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Duna House Group 70 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz Hgroup cégcsoportban, a jövőbeli opciós lehetőségekkel pedig akár 100 százalékra nőhet a Duna House részesedése az olasz hitelközvetítőben
Szombaton megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 évesek gyermekek oltásához. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.
Egy fiatal magyar tervező, Horányi Kinga ékszereit is beválogatták a New York City Jewelry Week “Jewelry off the Grid” c. kiállítására. A rangos tengerentúli rendezvényre idén a szervezők a világ minden tájáról olyan alkotásokat vártak, amelyek speciális anyagokból vagy különleges eljárással készültek. A hazai tervező az Ikiiki márkanévvel, kápráza
Szeretnéd valami szuper, trendi és okos technikai kütyüvel meglepni azokat, akiket igazán szeretsz? Tedd a fa alá az alábbi eszközök valamelyikét és meglátod, az öröm nem marad el.
Az Egyesült Arab Emírségek zöld energiára specializálódott vállalata, a Masdar és a francia Engie egy 5 milliárd dolláros hidrogén projekt megvalósítását tervezi 2030-ig. A projekt keretében 2 GW zöld hidrogént állítanának elő.
Puskás még mindig a legerősebb „márkánk”, de mire kíváncsiak a mai törökök belőlünk? Mi tetszik nekik a magyar kultúrából és mik az érzékeny területek? Mitől annyira sikeresek a szappanoperáik? Hol érdemes klasszikus koncertet szervezni? „Ez egy modern, 85 milliós ország, főként, ha a nagyvárosait nézzük. A törökök precíz, szorgalmas és tehetséges
A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv hetedik pontja szerint szavazati jogot kell adni a bevándorlóknak, a politikai döntéseket át kell adni nekik - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán közzétett videóban.
Fairplay Book: A korrekt ügyfél-ügynökség együttműködés alapjai – avagy hogyan ne veszítsük el egymást 10 nap alatt. Együttműködési szabálykönyvet dolgozott ki a szakma reputációjának emelése, illetve fenntarthatóságának biztosítása érdekében a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz). A kezd
A mai napon megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 évesek gyermekek oltásához. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A gyermekek oltása december 15-én szerdán kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon. Az első gye
A koronavírus-járvány 4. hulláma kedvező fordulatot vett, ennek a hétnek a legfontosabb fejleménye a pozitív esetek számának a csökkenése volt. Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője szerint karácsonyra még jobb lehet a helyzet, mint ahogy eddig várható volt. Ez azonban egyrészt nem jelenti azt, hogy a delta hullám t
A majonéz talán minden konyhában helyet kap, akár dobozos, akár házilag készített formában. De annyi mindent nem tudunk erről az egyszerű ételről! Vagy te ismered titkait? Derítsd ki kvízünkön!
e-Partner A brit What Car? magazin Európa egyik legrangosabb autópiaci kiadványa, amely több mint negyven éve választja meg és hirdeti ki az év legjobb új személyautóit. Emellett a kiadvány a legváltozatosabb piaci szegmensekben segíti megalapozott értékítélettel olvasóit, a legjobb használtpiaci vételektől (Used Car of the Year) kezdve a vontatásh
Eltemették Oszter Sándort a Farkasréti temetőben. A búcsúztatóján Bodrogi Gyula megható beszédet mondott, Orbán Viktor miniszterelnök pedig egy szívhez szóló levélben búcsúztatta.
Ekkora bakit még egy műsornál sem láttunk, mint most a TV2-nél. Olyan tartalmat közöltek, amit még nem lehetett volna - botrány lesz belőle a jövő héten!
Feloldották a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászló területén 2021. november 17-én elrendelt védőkörzetet. Ezzel a terület megfigyelési körzet besorolásba került, a továbbiakban e kategória speciális, ám mindenképp enyhébb szabályai vonatkoznak az állattartókra.
A héten beiktatták az új német kormányt – Angela Merkel tizenhat év után távozott a kancellári posztról. Ki volt ő valójában: Európa sírásója vagy megmentője? Miként fog emlékezni rá az utókor? Munkatársunk, Wéber Balázs videókommentárja.
Egy csoport görög vírusszkeptikus megbilincselte az egyik helyi középiskola igazgatóját egy pénteki tüntetésen, és arra kényszerítették, hogy tartson velük.