2021. december 13. hétfő

dec. 13
12:03
Új fejlemények Szabó Zsolt fideszes képviselő állítólagos offshore cége ügyében (Blikk)
A cég számláján mintegy 5 millió dollár volt. Az összeg eredetének és adójogi vonzatainak tisztázására a magyar nyomozó hatóság a Belize-ből vár segítséget.
dec. 13
12:03
Lólépés az öttusában: a sakkot javasolják ötödik sportágnak (Infostart)
Kállai Gábor sakknagymester írt az ügyben levelet a Nemzetközi Sakkszövetségnek.
dec. 13
12:03
Cég adásvétele: adatvédelmi bírságot kockáztat, aki nem végzi el a GDPR-átvilágítást (Adózóna)
A tavalyi évben a pandémia ellenére is több mint 36 ezer vállalat tulajdonosi körében következett be változás. Az OPTEN számai azt jelzik, hogy tavaly csaknem minden harmadik tulajdonosváltozás az adott társaság teljes tulajdonosi szerkezetének kicserélődésével járt, ez egy évvel korábban minden negyedik esetében volt elmondható. Az adásvételt mege
dec. 13
12:03
Új ételszállító cég indul Budapesten (Portfolio)
Mától startol Budapesten a holland székhelyű ételkiszállító szolgáltatás, a Rocket, amely száz éttermi partnerrel indul, és a bevezetés során a belvárosban kínál kiszállítást.
dec. 13
12:03
Nagy István: Folyamatosan növekszik a halfogyasztás (Demokrata)
A halfogyasztás növekedésének gazdasági szerepe is van, piacot biztosít a magyar haltermelőknek.
dec. 13
12:03
Nem rendezik meg 2022-ben az Agritechnica szakkiállítást Hannoverben (Agrárágazat)
Elmarad a gépkiállítás, az innovációkat csak hírből láthatjuk egyelőre.
dec. 13
12:03
A 444 megpróbálta kicikizni a legújabb kormányzati kampányt, erre az felrobbantotta a TikTokot (Mandiner)
Százával születnek a kormány legújabb kampányszövegét feldolgozó videók.
dec. 13
12:03
A németek döntöttek: elmarad a hannoveri Agritechnica (Mezőhír)
Döntött a Dlg: nem vállalja be tavaszra sem a kiállítást.
dec. 13
12:05
Kiderült: közel 12 milliárd forintba került az idei augusztus 20-i ünnepség (Blikk)
Az MTÜ állami szervként először szeptemberben, majd október elején másodszor is 45 nappal meghosszabbította a válaszadás határidejét „a gazdaság COVID-válságot követő újraindításával kapcsolatos kiemelt feladataira” hivatkozva.
dec. 13
12:05
Szarvasvonulásba hajtott bele Hoppál Péter, teljesen összeroncsolódott az autója (Mandiner)
A Fidesz országgyűlési képviselője négy szarvassal ütközött.
dec. 13
12:09
Ezért is volt vérre menő küzdelem idén a Forma-1-ben (Menedzsment Fórum)
A versenyzői kvalitásokon és a fejlesztő csapatok szakértelmén túl volt idén a Forma-1-ben egy újítás, ami vélhetőleg közrejátszott abban, hogy a végletekig izgalmas legyen a vasárnap zárult szezon. Ráadásul néhány év múlva még kiegyenlítettebb lehet a küzdelem.
dec. 13
12:09
Baljós jelek a forint grafikonján, a jegybankoknál a helyzet kulcsa (Privátbankár)
A részvénypiacon jó a hangulat, pedig elég sok az aggasztó körülmény. Fontos jegybanki döntések sora következik a héten, ez a gyengécske forintra is nagy befolyással lehet. A kriptodevizák stagnálnak, pedig már New York szívébe is beköltöztek.
dec. 13
12:09
Több mint 5 millió halottja van a járványnak (HírTV)
Az Egészségügyi Világszervezet továbbra is az oltások és a védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet.
dec. 13
12:09
Kelet-Magyarország egyik legnagyobb elosztóközpontjává nőheti ki magát egy autópálya melletti kistelepülés (Portfolio)
Egy éven belül második logisztikai csarnokának átadására készül a Polgári Ipari Parkban az Infogroup: az idén átadott 4500 négyzetméter területű ’C’ csarnok után, az 5500 négyzetméter területű ’D’ csarnokot is hamarosan használatba veszik. A Miskolctól, Nyíregyházától és Debrecentől is hasonló távolságra lévő Polgár így egyre fontosabbá válik Kelet
dec. 13
12:09
Nagy terveket dédelget a Lancia – a Mercedest tekintik követendő példának (Auto Pult)
Ugyan a világ nagyrészén a Lancia már leköszönt, Olaszországban a mostanra már igencsak öregecske Ypsilon még mindig elérhető, és a Stellantis megalakulásával új esélyt kapott a márka, amely Luca Napolitano vezetésével igen magasztos célokat tűzött ki maga elé. Az olaszok pedig olyannyira komolyan gondolják, hogy a Mercedes-Benzhez igyekeznek hason
dec. 13
12:09
Mégsem vállalja be a Dlg az Agritechnica-t (GépMax)
Agritechnica: a digitális platform marad, de kiállítás nem lesz.
dec. 13
12:09
Csi Ta-jü: Minden népnek joga van a demokráciához (Mandiner)
A demokrácia nem Coca-Cola, hogy az Egyesült Államokban előállított szörpből, a világon mindenhol ugyanazt az ízt keverjék ki.
dec. 13
12:09
Vajna Tímea gyémánüzletének maradékát is eladták (Forbes)
Folyton loptak belőle, így eladta. Alig másfél milliót kapott a felszámoló 137 ékszerért.
dec. 13
12:11
Még több Aldinál lesz leadható a használt étolaj: országosan több mint 100 üzletnél (Portfolio)
Az Aldi Magyarország bővíti együttműködését a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, és országszerte lehetővé teszi a használt étolaj visszagyűjtését.
dec. 13
12:15
Emmanuel Macron megérkezett Budapestre (Blikk)
Megérkezett a francia elnök, Emmanuel Macron Budapestre.
dec. 13
12:15
BL-sorsolás: Messi kontra Ronaldo, Man United kontra PSG (Infostart)
Pontosan déltől a nemzetközi klubkupáké a főszerep az európai futballban. Nyonban kisorsolják előbb a Bajnokok Ligája, aztán 13 órától az Európa-liga, majd újabb egy órával később a Konferencia-liga első tavaszi fordulóját.
dec. 13
12:15
Minden szem a jegybankokra figyel most (ProfitLine)
Holnap az MNB ülésezik, holnap és holnapután a Fed, csütörtökön pedig az EKB mond valamit. Szóval sok minden változhat a héten, ami meghatározza a jövőnket.
dec. 13
12:15
Igazi fenyő vagy műfenyő? - Karácsonyfa árak és környezettudatos karácsonyfa-kisokos (Portfolio)
Közeleg a karácsony, és ismét előkerül az ünnepi időszak egyik legfontosabb kérdése: igazi fenyő vagy műfenyő? A Klímapolitikai Intézet környezetvédelmi összehasonlítása mellett szemügyre vettük a fenyőfa árát. Minden, amit tudni kell, a karácsonyfa eredetétől, a karácsonyfa árán át, egészen a fenyőfa talpáig.
dec. 13
12:15
Élni kell a pályázati lehetőségekkel, de érdemes ügyelni a részletekre (Pénzcentrum)
Az elmúlt években mind pályázati, mind finanszírozási szempontból számos buktatója volt annak, hogy a vállalkozások sikeres agrártámogatási projekteket valósítsanak meg. Az új pályázatok új lehetőségeket adnak, amikkel a vállalkozásoknak élniük kell, ha versenyben szeretnének maradni - mondta Balczó Barnabás, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója a Po
dec. 13
12:15
Félmilliárd forintot követel a Belügyminisztérium az Országos Roma Önkormányzattól (SzMo)
Az ORÖ egyik tagja szerint pusztán politikai retorzió áldozatai és a követelésnek nincs jogalapja.
dec. 13
12:15
Egymillió rákos beteget nem diagnosztizálhattak az EU-ban a koronavírus miatt (SzMo)
Egyszerűen elmaradtak azok a szűrések, amelyek emberéleteket menthettek volna.
dec. 13
12:15
Az alaptörvény a fogantatástól kezdve védi az életet (Demokrata)
Azért dolgozunk, hogy a gyereknek legyen esélye szerető családba születni – mondta Novák Katalin.
dec. 13
12:15
Facebook-politika jobboldali vezetéssel (Mandiner)
A közösségi média napjainkban egyértelműen a politikai küzdelmek terepévé válik. Összeállításunkban elemezzük, hogyan teljesítettek az utóbbi hónapokban a magyar jobb- és baloldal politikusai, pártjai, véleményvezérei.
dec. 13
12:15
Már a Mikulás is elektromos hajtású járművel közlekedik (Autószektor)
Az ABB töltőállomásai az ország töltési infrastruktúrájának részét képezik, amely a Coca-Cola karácsonyi kamionja számára is biztosítja az energiát, miközben az Észak-Olaszországból Dél-Olaszországba gurul, bizonyítva, hogy az e-járművek működőképes, fenntartható közlekedési lehetőséget jelenthetnek. A Magic Tour Coca-Cola névre keresztelt országjá
dec. 13
12:15
Több mint 100 Aldiba vihetjük vissza a használt étolajat (Forbes)
Tizenegy üzlettel tesztelték a szolgáltatást, ami nagyon népszerű lett, ezért szinte mindenhol bevezetik.
dec. 13
12:15
Már Afrikába is indít rendszeres járatot a Wizz Air (Helló Magyar)
Most már közvetlen és rendszeres Wizz Air járattal is eljuthatunk az Vörös-tenger partjaihoz
dec. 13
12:21
Omikron-fertőzött Magyarországon: kell-e tartani attól, hogy még rosszabbra fordul minden? (Blikk)
Nemrég közölte Izrael, hogy az egyik omikronos fertőzöttjük Magyarországról érkezett. Ez nem mást jelent, mint hogy nálunk is itt van a koronavírus rettegett variánsa. Bár, ami a „rettegést” illeti, megoszlanak a vélemények.
dec. 13
12:27
Szerdától újra drágul a benzin és a gázolaj (Blikk)
Az áremelkedés mögött a jelentősen megdrágult Brent típusú olaj áll, ami jelenleg 75 dollár hordónként.
dec. 13
12:27
Világpiaci árrobbanás: hogyan kalkuláljanak a gazdák? (Portfolio)
Ha jellemezni kellene azt, hogy mi a helyzet a globális inputpiacokon és, hogy annak mi a hatása a magyar mezőgazdaságra, akkor azt lehetne elmondani, hogy felbolydult minden egy kicsit - osztotta meg Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkár​a a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián. Tarpataki Tamás ismert
dec. 13
12:27
Micsoda hír: John Legend Budapesten koncertezik (Glamour)
2022. június 30-án, 20:00 órától a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a többszörös Grammy- és Oscar-díjas amerikai soul és R&B előadó: John Legend, aki olyan albumairól ismert, mint az “All of Me”, "Get Lifted" és a "Love in the Future".
dec. 13
12:27
Orvos-Tóth Noémi beszélget Mécs Annával a kapcsolatokról (Könyves Magazin)
Orvos-Tóth Noémi beszélget Mécs Annával a kapcsolatokról
dec. 13
12:27
Rusvai Miklós élő adásban mondta ki: nem akarna kötelező oltást (Promotions)
A virológus elmagyarázta, miért nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást.
dec. 13
12:27
Túl sok borravaló miatt veszítette el munkahelyét egy pincérnő (Hamu és Gyémánt)
Négy év után indoklás kirúgtak egy pincérnőt az Arkansasban található Bentonville-i Oven and Tap nevű étteremből, aki arra gyanakszik, azért váltak meg tőle, mert túl nagy borravalót kapott munkájáért.
dec. 13
12:27
Azonnali vizsgálatot követel a DK, miután kiderült, hogy Ádert is megfigyelték a testőrein keresztül (Nyugati Fény)
Vadai Ágnes tudni akarja, hogy Orbánék kiket és milyen indokokkal figyeltettek meg hónapokon, éveken keresztül.
dec. 13
12:27
A McDonald’s használt konyhai eszközökkel épített karbonsemleges éttermet (Forbes)
Többek között háztartási hulladékokból, PET palackokból készült az gyorsétterem-lánc új angliai kajáldája. Mintaként is szolgálhat a későbbi építkezéseken.
dec. 13
12:27
A vízierőművek gátjai miatt csökken a tigrisek és jaguárok száma (Magyar Mezőgazdaság)
A világszerte egyre nagyobb számú vízierőműgát miatt csökken a tigrisek és jaguárok száma. A kutatók szerint a gátépítés a világ vadon élő tigriseinek több mint egyötödére negatív hatással van, a probléma főként az Ázsiában élő populációt érinti - írja a BBC hírportálja.
dec. 13
12:33
Elképesztő, hogy ég a pénz a költségvetésben, egy hónap alatt 1000 milliárdos tartalék olvadt el (Portfolio)
Novemberben közel 1000 milliárd forinttal csökkent a kincstári egységes számla (kesz) állománya – derül ki az MNB hétfő reggel megjelent friss mérlegstatisztikájából. Ezzel két hónap alatt szinte teljesen eltűnt a szeptemberi devizakötvényből származó 1500 milliárd forintnyi forrás.
dec. 13
12:33
Fontos döntések ma és holnap Völner ügyében (ATV)
Ma délben dönt a vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál ügyében a mentelmi bizottság. Az Országgyűlés pedig már holnap szavaz az azóta lemondott államtitkár mentelmi jogának a felfüggesztéséről.
dec. 13
12:33
Magyarországról is érkezett omikronos koronavírus-fertőzött Izraelbe (ATV)
Az omikronnal kapcsolatos aggodalmak miatt az izraeli kormány úgy döntött szigorításokat vezetnek be. Naftali Bennett miniszterelnök szerint, ha nem lépnek, az újabb zárlathoz vezethet.
dec. 13
12:33
Óriási számokat produkál a Tesla sanghaji gyára (autopro)
A kínai üzem főként exportra termel.
dec. 13
12:33
A koronavírus az oka: szomorú bejelentést tett Hosszú Katinka (Femcafe)
Az úszónő a Facebook-oldalán fontos hírt közölt a nyilvánossággal.
dec. 13
12:33
Megalakult a Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ (Demokrata)
A NOKK kutatási prioritásokat határoz meg a klinikák, illetve az egyetemek számára – közölte Kásler Miklós.
dec. 13
12:35
Államtitkár: A baloldallal a 2010 előtti világ térne vissza álruhában (ATV)
Meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és tovább kell építkezni: ma többen dolgoznak Magyarországon, mint a rendszerváltoztatás óta bármikor, valamint a bérek vásárlóereje tíz év alatt több mint hatvan százalékot emelkedett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Nemz
dec. 13
12:35
További szankciók bevezetését fontolgatja az EU Oroszországgal szemben (ATV)
Az Európai Unió az Oroszországgal szemben meghozható gazdasági szankciók új csomagjáról tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával - közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően.
dec. 13
12:37
Szarvasvonulásba hajtott bele Hoppál Péter, teljesen összeroncsolódott az autója (ATV)
A Fidesz országgyűlési képviselője egyszerre négy szarvassal ütközött.

Keresés