A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13120/1371/2021. bűnügyi számon büntetőeljárást folyat segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az egyelőre ismeretlen személyazonosságú sofőr 2021. november 26-án 19 óra 55 perckor Fót, Németh Kálmán úton közlekedett Dunakeszi felé, amikor
A Watford-Chelsea meccsen fél órán át állt a játék, a Southampton-Leicester találkozón pedig a szünet csúszott majdnem tíz percet. Mind a két mérkőzésen a nézőtéren lett rosszul egy szurkoló, akiknek az életéért kellett küzdeni. Szerencsére nem történt tragédia, a mérkőzéseket is sikerült befejezni.
Az elavult, de még használatban levő mobilokat lehet most állami támogatással korszerű készülékre cserélni. A kapható támogatás 20 ezer forint, de nem vehető akárhol a telefon.
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között.
Fej-fej mellett az Ötös- és a Hatoslottó főnyereménye. Utóbbi játék esetében különösen izgalmas, hogy a jackpot már csak hajszálnyira van a 2008-as, 2,958 milliárd forintos rekordjától, hiszen ezen a hétvégén már 2,74 milliárd forintot nyerhet az a szerencsés, aki jól tippeli meg a hat nyerőszámot. Tovább íródik a hazai szerencsejáték-történelem,
Hét helyszínen összesen 21, az ökogazdálkodás számára ígéretes hazai és külföldi nemesítésű őszi búzafajtát teszteltek az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet és a Vetőmag Szövetség öko kisparcellás fajtateszt-hálózatában. A szervezők közleménye szerint a következő években növekedni fog az őszi búza termesztése az ökológiai területeken.
A megfelelő adatok hiánya miatt nem könnyű szisztematikusan növelni az állásinterjúk hatékonyságát, pedig a dolog a léynegét tekintve nem sokban különbözik a termékfejlesztési és -gyártási folyamatoktól.
Szerdán a WHO igazgatója, egy nappal később pedig az ENSZ vezetője, Antonio Guterres is felszólalt a koronavírus új variánsa, az Omikron miatt bevezetett utazási korlátozások ellen, amelyek elsősorban a Dél-Afrikából és Botswanából Európába utazni szándékozókat érintik.
Változik a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati összevont pótlék összege, módosulnak az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók elismerésével összefüggő intézkedések és ezen ágazat előmeneteli szabályai – egyebek között ezekről döntött a december 1-jei, 218. számú Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályok szerint a
A Nitrogénművek Zrt. elkötelezett a magyar mezőgazdaság és szereplői támogatásában. Erre figyelemmel hamarosan különleges és egyedi akcióval fog jelentkezni kizárólag a magyar termelők részére.
Bár a november közepén bevezetett ársapka miatt az üzemanyagárak felső korlátja 480 forint, az olajár elmúlt napokban látott zuhanása miatt a nagykereskedelmi ár csökkenést mutat, ami az eredményezheti, hogy péntektől egyre több kútnál fogunk alacsonyabb árakat tapasztalni a bevezetett hatósági árakhoz képest.
Az Mnb úttörő kíván lenni a térségen belül és egész Európában a pénzügyi rendszer zöldítésében, kész együttműködni a pénzügyi és a nem pénzügyi szektor szereplőivel egyaránt a klímaváltozás elleni küzdelemben - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) alelnöke a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó részeként megren
Az elmúlt napok erősödése után 363 alatt kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben. Ma az MNB várhatóan megint megemeli majd az irányadó kamatot, a kérdés csak az, mennyit tesznek még rá az elmúlt hetek 110 bázispontos szigorítására.
Borult lesz az ég, inkább csak délelőtt a déli tájakon szakadozhat fel még átmenetileg a felhőzet. Sokfelé várható kiadós eső, a legnagyobb mennyiségre elsősorban a Dunántúl délnyugati és középső részein lehet számítani. Az északi hegycsúcsainkon havazhat. A délnyugati, déli szél inkább már csak délkeleten lehet élénk, néhol erős. A legmagasabb nap
A szolgáltatások digitális térbe helyezésével az ezen a területen tevékenykedő cégeknek egyre több versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályozásra kell ügyelniük – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A vállalatoknak ráadásul egyszerre kell figyelembe venniük a digitális területre kiterjesztett meglévő magyar és uniós szab
Tóth Andi annyi bántást kapott élete során, hogy szó szerint beleőszült, így most, hogy az ország a szívébe zárta őt a Dancing with the Stars alatt, sem hiszi, hogy mindez tartós lesz. Azt is elárulta, mi van közte és táncpartnere, Andrei Mangra között. Andi biztos benne, hogy külföldi férje lesz.
Vegyes mozgásokat látunk a világ tőzsdéin, miközben a tegnapi esés után az amerikai tőzsdéken felpattanás jöhet, az európai részvényindexek tegnapi szárnyalása után ma valamelyest elromlott a hangulat. A befektetők egyrészt a világ jegybankjainak monetáris szigorító lépéseire, másrészt a járványhelyzet alakulására figyelnek, utóbbival kapcsolatban
"Hajszál híján tényleg minden jó volt a Mikulás zsákjában: mindössze egyetlen csokoládéfiguránál talált jelölési hiányosságot a fogyasztóvédelem" - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében hozzátette, a vizsgálati eredmény közzététele
Az Észak-Amerikai Radiológus Társaság vizsgálata szerint a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-betegek nagyjából 1 százalékának nagy eséllyel központi idegrendszeri komplikációkat okoz a betegség.
A legfrissebb dél-afrikai járványadatok arra utalnak, hogy a koronavírus új omikron variánsa valamilyen mértékben képes kikerülni a védettséget, de az oltások továbbra is védenek a súlyos következmények ellen – írja a Reuters.
Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate), valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú Kite Zrt. A megállapodás elsősorban a gyakorlati képzési lehetőségek fejlesztése és a modern agrárdigitalizációs megoldások elterjesztése területén teremti
Volt egyszer egy csepeli fiú, aki úgy döntött, elindul szerencsét próbálni. Mivel a pénzügy világa érdekelte a legjobban, nem volt rest a létra legalsó fokáról felküzdeni magát vezető pozícióba: Szabó András Csuti 18 évesen saját céget alapított, ma 20 cégben van érdekeltsége és így közel 50 embernek biztosít munkát. Sikereitől egyáltalán nem száll
Az amerikai Scribner visszahívja a könyvesboltokból Alice Sebold Lucky című életrajzi regényét, miután felmentették azt a férfit, akit az írónő korábban a megerőszakolójaként azonosított.