A kormány múlt héten bejelentett 350 milliárd forintos költségvetési kiigazító csomagja miatt egyelőre nem jutnak pénzükhöz azok a kivitelezők, akik egy már lezárt uniós napelemes és energiahatékonysági pályázatban elvégezték a munkákat.
Az AstraZeneca Evusheld nevű hosszú hatású Covid-19 elleni antitest készítménye az új vizsgálatok szerint hatékony védelmet nyújt a koronavírus omikron (B.1.1.529) variánsával szemben.
Ilyen még nem volt: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson és mind a nyolc film legendás szereplői újra összeállnak a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba című műsorban, amely januárban érkezik az Hbo Go-ra.
November végéig 1021 milliárd forint volt az 1550 milliárd forintos keretösszegű Növekedési Kötvényprogram kihasználtsága. Az MNB ma megküldött válaszai és saját számításunk alapján azonban a decemberi kibocsátások után már csak legfeljebb mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre a folyamatban lévő vállalati kötvénykibocsátások számára. Hogy h
A jövő évi finanszírozásnál a Pénzügyminisztérium azzal számolt, hogy a GDP több mint 5 százalékkal emelkedik, ez lehetővé teszi az államháztartási hiánycél 4,9 százalékra csökkentését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A kormány májusban hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum gyűjteményének gyarapítási és restaurálási programját, amelynek részeként most ezzel a gyönyörű járművel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a múzeum főigazgatóját. Fotók: iho.hu A múlt héten egy korszakos Csepel D450-es teherautó érkezett a Közlekedési Múze
Nemcsak Magyarországon, de globális szinten is megkerülhetetlen téma az ingatlanpiacon a bevásárlóközpontok jövője. Az ágazatban számos olyan változás zajlik, amelyek hatással vannak a kiskereskedelemi egységek működésére, ezáltal az ebben a szegmensben tevékenykedő cégek életére. Többek között az online kereskedelem térnyerése, a vásárlói igények
Bill Gates, a Microsoft társalapítója a napokban arra figyelmeztette a nemzetközi hatóságokat, köztük az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy fel kell lépniük a bioterrorizmus jelentette fenyegetés ellen; szerinte az úgynevezett „vírus-játék” (germ games) a legjobb módja a megelőzésnek.
Kollár Lajos, az emberi erőforrások miniszterének főtanácsadója szerint közel azonos a Magyarországon hozzáférhető koronavírus-védőoltások hatásossága.
A Budapest Airport Zrt. megkötötte az első ESG-alapú, azaz környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból egyaránt felelős finanszírozási megállapodását. A derivatíva megállapodás 325 millió euró névleges összegű kamatlábcseréről szól.
Az Agrárminisztérium december 10-én közzétette az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakában tervezett agrár-élelmiszeripari támogatási intézkedéseit. A terv – mellyel kapcsolatban még online várják a véleményeket, javaslatokat – készítése széles körű társadalmi egyeztetés mentén történt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktív
„A lágerben éltem át igazán azt a szeretetet, ami magyart és magyart összeköt.” Nagyobb lelkű, nagyobb szellemű, kreatívabb, belevalóbb nép a magyarnál a világon nincs – véli a József Attila-díjas műfordító, aki a második világháború után fegyverrel küzdött a szovjet hadsereg ellen, megjárta a börtönt és a gulágot is, de minden megpróbáltatást túlé
Az idei évtől nem kell bevételként figyelembe venni a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységével összefüggésben kapott támogatás összegét. Az új szabállyal kapcsolatban gyakori kérdés az utóbbi időben, hogy mely támogatásokra alkalmazható a kedvező szabály.
Lengyelország bejelentette, hogy hadseregének létszámát 300 000 főre kívánja bővíteni - ezzel a legnagyobb lenne az Európai Unióban. Mindezt azzal indokolják, hogy egyre jobban aggódnak a Fehéroroszországból érkező destabilizáló fenyegetések miatt, valamint a nyugati média újabb, orosz csapaterősítésről szóló hírei miatt, melyek az ukrán határ ment
24 órán belül a világ három legbefolyásosabb központi bankja, a Federal Reserve, a Bank of England és az Európai Központi Bank is határozott lépéseket tett, hogy csökkentse az omikron vírusvariáns okozta gazdasági bizonytalanságot. Az országok vezetői pedig készülnek arra, hogy a variáns újabb egészségügyi krízist okoz.
A 18 miniszterből álló ötpárti Petr Fiala-kabinet új 2022-es költségvetést készít, hogy lejjebb faragja a hiányt, de ehhez márciusig átmeneti büdzsé alapján kell működnie.
Horvát-magyar-lengyel együttműködésben kezdődött december elején az a 29 hónapos program, amelynek célja, hogy az épületenergetikai felújítások folyamatában érdekeltté tegye, ösztönözze és megfelelő képzéssel lássa el a társasházak üzemeltetőit, közös képviselőit és magukat a tulajdonosokat is - tájékoztatta a Magyar Környezettudatos Építés Egyesül
2021. december 31-én lezárul az 1,19 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatású „Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése” elnevezésű projekt – jelentették be a fejlesztésért felelős konzorcium 2021. december 16-án tartott sajtóeseményén.
A magyar gazdaságtörténet legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2022 elején - közölte pénteken a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A pártelnökök még nem látták a kutatás eredményét, de szerinte nem eshetett ekkorát az egyesült ellenzék támogatottsága – mondta az LMP társelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Merkely Béla nevével, de egy másik ismert orvos fotóját felhasználva egy olyan készítményt reklámoznak, amely azt ígéri, hogy megszünteti a magas vérnyomást, megtisztítja az ereket és akár 21-26 évvel is meghosszabbíthatja az életet.
A román kormány minapi jóléti intézkedéseit dicséri a Jobbik elnöke, aki pár napja nem szavazta meg a minimálbér bruttó 200 ezer forintra emelését. De tényleg olyan jó az élet Romániában? Az elmúlt évek cikkeiből válogattunk a román valóság bemutatásához.