2021. december 17. péntek

dec. 17
21:48
Novák Katalin: a magyar családpolitika eredményei helyben is érezhetők (Demokrata)
A demográfiai adatok jó irányba mozdulnak, egyre több gyermek születik, egyre többen kötnek házasságot.
dec. 17
22:03
Kell a harmadik oltás ahhoz, hogy ne járjon le a védettségi igazolvány Szlovéniában (ATV)
A szlovén kormány pénteken elfogadott rendelete értelmében azoknak, akik két adag védőoltást vettek fel, februártól egy évről kilenc hónapra csökken a Covid-igazolvány érvényessége.
dec. 17
22:06
Viharos szeles hétvégénk lesz, néha lesz napsütés és egy kis hó is hullhat (SzMo)
Éjszaka fagyok, napközben pluszok várnak ránk, de az erős szél miatt biztos kellemetlenebbnek érezzük majd az időjárást.
dec. 17
22:09
Gattyán György indul a választáson, megvan, mire keresztelte a pártját (Privátbankár)
Ezt Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója maga jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
dec. 17
22:09
Új vakcinát hagyott jóvá a WHO vészhelyzeti alkalmazásra (ATV)
Az amerikai Novavax biotechnológiai cég és az Indiai Szérum Intézet közös vakcinája került fel a jóváhagyott anyagok listájára.
dec. 17
22:15
Végleg megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások (ProfitLine)
Végleg megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások egy felmérés szerint.
dec. 17
22:21
A Toyota 30 akkumulátoros elektromos autót mutat be 2030-ig (Alternatív Energia)
A Toyota 30 akkumulátoros elektromos autót mutat be 2030-ig, ezzel teljessé teszi az Európában már most 60 százalékban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő vállalat globális akkumulátoros elektromos autó kínálatát - közölte a cég az MTI-vel.
dec. 17
22:21
Fotók: Így búcsúztatták Kóbor Jánost a Bazilikában (ATV)
Kóbor János rockénekes emlékére a gyászmisét a Szent István-bazilikában tartották. A Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja életének 79. évében, 2021. december 6-án hunyt el.
dec. 17
22:21
NNK: a múlt héten tizenkétezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz (Háziállat)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján december 6. és 12. között 12 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A laboratóriumi mintákban már kimutatták az influenzavírust.
dec. 17
22:21
Friss fotón Matthew McConaughey és gyönyörű felesége ritkán látott gyermekei (Femcafe)
A három gyermek a génlottó valódi nyertesei: sármos édesapjuk és csodaszép édesanyjuk legjobb vonásait örökölték.
dec. 17
22:33
Őszinte vallomás: A vezércsel főszereplője nem tartja elég szépnek magát a filmekhez (Joy)
A különleges kisugárzással és külsővel bíró Anya Taylor-Joy kétségkívül Hollywood új üdvöskéje, akinek lehengerlő tehetsége eddig mindenkit lenyűgözött.
dec. 17
22:42
Elbúcsúztatták Kóbor Jánost a Szent István Bazilikában (SzMo)
A legendás zenész hamvait - kérésének megfelelően - a Balatonba szórják majd.
dec. 17
22:42
Szerelemgyereknek indult, hatalmas siker lett: íme az új magyar „champagne” (Hamu és Gyémánt)
Hogyan jön képbe kétszer is Ausztria egy furmintból készült magyar pezsgőnél, aminek legelső „példánya” azonnal rangos díjat nyert?
dec. 17
22:45
Salvini: Köszönetet érdemlek, nem pert (HírTV)
A spanyol migráns-hajó feltartóztatása miatt az ügyészség túszejtéssel vádolja a volt belügyminisztert.
dec. 17
22:54
Viharos szeles hétvégénk lesz, néha lesz napsütés és egy kis hó is hullhat (Háziállat)
Éjszaka fagyok, napközben pluszok várnak ránk, de az erős szél miatt biztos kellemetlenebbnek érezzük majd az időjárást.
dec. 17
23:15
325 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött a Budapest Airport (ProfitLine)
A Budapest Airport 325 millió eurós, környezeti és társadalmi szempontból is felelős, kamatlábcsere-megállapodást kötött - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2021. december 18. szombat

dec. 18
0:09
Sok újdonság van a tévés, mobilszolgáltatós szerződéseknél - lista (Infostart)
Fogyasztói tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a megújult szabályokról.
dec. 18
0:09
Lantos Csaba a Bolyai-díjról: a díjbizottságnak is kijár az elismerés (Infostart)
Karikó Katalin kapta idén a Bolyai-díjat, az elismerést péntek délután vehette át. A magyar Nobel-díjként is emlegetett Bolyai-díjat 1998 májusában magánvagyonukból hozták létre magyar üzletemberek. Az idei évben az elismerést a Mol Magyarország is támogatja, amelynek fontos célkitűzése a hazai tudás erősítése. A Bolyai-díjról Lantos Csabát, a díj
dec. 18
0:09
Delhusa Gjon nem vetette el a gyermekvállalást 40 évvel fiatalabb kedvesével (Blikk)
Adott és el is vett a 2021-es év a 68 éves zenésztől, ám ő egy cseppet sem csügged a magánéleti történések miatt. Szerelmével még a családalapítás gondolatát sem vetették el!
dec. 18
0:09
Nyíltan kimondta Bódy Sylvi: Úgy érzi összeesküvés áldozata lett (Blikk)
El sem hiszi.
dec. 18
0:09
Laár András szenteste átadja a Karinthy-gyűrűt Galla Miklósnak – végleg (Infostart)
A New York kávéházban lesz az átadás.
dec. 18
0:09
Török rendőrök segítik a magyar határ védelmét (Infostart)
Két határátkelőn áll munkába az ötven török rendőr.
dec. 18
0:09
Vámos György elárulta: idén nem az utolsó pillanatra hagyták a vásárlást a magyarok (Blikk)
Úgy látszik, idén nem az utolsó pillanatra hagyjuk a karácsonyi bevásárlást, mivel sokan tartanak a készlethiánytól. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára mondja el a részleteket.
dec. 18
0:09
Ázsiai vezető lett Jean Todt utódja a FIA élén (Infostart)
A dubaji Mohammed ben Szulajem lett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke.
dec. 18
0:09
A legendákat is lenyűgözte az új budapesti kézicsarnok (Blikk)
– A múlt kiválóságaival avatták fel a Budapesti Kézilabda Arénát, amelyben a január 13-án induló, magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokság során a jelen ászai 20 ezer szurkoló előtt léphetnek majd pályára.
dec. 18
0:09
Szakértő: Kína nem támogatna egy esetleges orosz intervenciót fegyveresen (Infostart)
Salát Gergely sinológus szerint új aktualitások vannak, amelyek miatt a felek a másik érdekeit nem sértő céljukhoz támogatást szereznének.
dec. 18
0:09
Gattyán György hivatalosan is elindul pártjával, a Megoldás Mozgalommal a 2022-es választáson (444.hu)
Nem célja a miniszterelnökség, de ha muszáj, egye fene, elvállalja.
dec. 18
0:09
A WHO jóváhagyta veszélyhelyzeti alkalmazásra a Novavax egyik védőoltását (444.hu)
Az Európai Gyógyszerügynökség pedig várhatóan jövő héten dönt róla.
dec. 18
0:09
Veszélyes vezeték nélküli porszívókat hív vissza az Electrolux (Azenpenzem)
Az egyik alkatrész hibája miatt túlmelegedhetek bizonyos, az Electrolux által gyártott vezeték nélküli porszívók. A cég kéri azokat, akik ilyent vásároltak, ne használják, hanem vigyék azonnal vissza.
dec. 18
0:09
Márciusban újra Budapest Boat Show! (AQUA)
Az idei hajósszezonnak vége, de már most alig várjuk, hogy újra átéljük a nyári esték hangulatát a fedélzeten, az éjszakai beszélgetéseket a hullámok között, a dagadó vitorlák látványát. A nosztalgia helyett jó néhány újabb élmény vár minket: emlékezetes versenyek, túrák és felejthetetlen pillanatok a családdal, barátokkal. A karácsony karnyújtásny
dec. 18
0:09
Hideg, gyengén csapadékos időjárás várható szombat éjfélig (Biztosító Magazin)
Reggelig többnyire gyengén vagy közepesen felhős területekre számíthatunk, és főként délkeleten gyenge havas eső zápor, hózápor is előfordulhat.
dec. 18
0:12
Kínos: Magyarországon röhög az egész világ egy ruha miatt (Promotions)
Botrány kerekedett a Miss Universe szépségverseny magyar versenyzőjének ruhája miatt.
dec. 18
0:12
Megvette az Erste a magyar Commerzbankot is (Bank360 blog)
A magyari pénzügyi piac elmúlt években legnagyobb étvágyú szereplője, az Erste Bank újabb felvásárlást jelentett be: megszerzi a Commerzbank itteni leányvállalatát, amelyet saját szervezetébe integrál. Az ügyfeleknek egyelőre nincs tennivalójuk, várhatóan 2022 második felében kerülnek át az ügyfélszámlák az Erstéhez.
dec. 18
0:12
Perintfalvi Rita: Amikor sokkot kapsz az összes egyetemi hallgatóddal együtt... (Mandiner)
Hirtelen egészen konkrét lett az arca annak a fájdalomnak, amiről már október óta beszélünk.
dec. 18
0:12
Miért születik ennyi iker az autóiparban? (Autószektor)
Meddig lehet elmenni az alkatrészek, fődarabok és modellek egységesítésben? A válasz egyre több autógyártónál az, hogy a végtelenségig. Ahogy sok más műszaki megoldás, ez sem újdonság, mert mindig a hatékonyság, egészen pontosan a konszernnyereség a fontos. Közben persze ki kell szolgálni a vevői igényeket is, ami sokszor csak egy embléma cseréjét
dec. 18
0:13
Meglepetést szállított a NASA marsjárója (Infostart)
A Perseverance marsjáró megtalálhatta a Jezero-kráter legrégebbi kőzeteit.
dec. 18
0:13
Újabb nagyágyú vált meg zenei életművének jogaitól (Infostart)
Bruce Springsteen amerikai rocksztár eladta dalainak katalógusát a Sony Music zenei kiadónak.
dec. 18
0:13
Karácsony Gergely lép a belvárosi ingatlanügyben (Infostart)
A főváros él elővásárlási jogával az V. kerületi ingatlanok ügyében.
dec. 18
0:13
Kilátástalan a helyzetük: utcára kerülhet kislányával egy rákbeteg pécsi anyuka (Blikk)
Heteken belül az utcára kerülhet kétéves kislányával az a pécsi anyuka, aki tíz éve küzd a rákkal.
dec. 18
0:13
Max Verstappen: Lewis jövőre képes lehet győzni (Infostart)
A friss Forma-1-es világbajnok nem lát okot arra, hogy hétszeres vb-győztes riválisa, a visszavonulás mellett döntsön azután, ahogyan elveszítette az idei küzdelmet az Abu-Dzabi Nagydíjon.
dec. 18
0:13
Ő lesz Peter Stöger utódja? Már csak Csercseszov válaszára vár a Fradi (Blikk)
– Már csak Sztanyiszlav Csercseszovon múlik, ő lesz-e Peter Stöger utódja a Ferencváros kispadján: a labdarúgó NB I-ben címvédő, jelenleg azonban csak második helyen álló zöld-fehér klub megtette ajánlatát a korábbi orosz szövetségi kapitánynak, s most a szakember válaszára várnak.
dec. 18
0:13
Britek milliói kerülhetnek súlyos pénzügyi bajba a télen (Infostart)
Az inflációs nyomás miatt váratlanul kamatot emelt az Angol Központi Bank – az eddigi 0,1 százalékos kamatlábat két és félszeresére pumpálták fel. Az egy évtizede példátlan infláció a szigetországban már meghaladja az öt százalékot.
dec. 18
0:15
Lemondott a fideszes polgármester, időközi választás egyelőre nem tartható (Hírklikk)
Személyes okokra hivatkozva lemondott posztjáról a csaknem 1700 lakosú Jászboldogháza Fidesz-KDNP-s polgármestere.
dec. 18
0:16
Eurojackpot: gigászi főnyeremény, 26,3 milliárd forint várt szerencsés gazdájára ezen a héten - mutatjuk a nyerőszámokat! (Promotions)
Íme az Eurojackpot nyerőszámai.
dec. 18
0:16
Karikó Katalin kapta az idei Bolyai-díjat (Mandiner)
Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.
dec. 18
0:16
Ötös karambol az M1-esen, hét kilométeres a kocsisor (Autószektor)
- A közlekedési baleset a 136-os kilométernél történt, a helyszínre a lébényi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanítják a járműveket. A mentés alatt egy sávon halad a forgalom - adta hírül a katasztrófavédelem honlapja. A térségben torlódásra kell számítani, vezessenek óvatosan! - A megsérült járművek a külső és belső sávot egyaránt elfog
dec. 18
0:17
Szakmai jóslat: másfél év múlva véget ér a koronavírus-világjárvány (Infostart)
Minden fél év könnyebb lehet ugyanakkor, mint azt azt megelőző hat hónap.
dec. 18
0:17
Digitális élményközpont épül Veszprémben (Infostart)
A 2023-as Európa Kulturális Fővárosa 9,4 milliárd forintért kap új látványosságot.
dec. 18
0:17
Rendkívüli intézkedés a fővárosi állatkertben (Infostart)
Karanténba került a Fővárosi Állat- és Növénykert 57 pelikánja és 46 másik vízimadár, az állatokat - és még néhány további társukat - átmenetileg a nagyközönség sem láthatja.
dec. 18
0:17
Karikó Katalin kapta az idei Bolyai-díjat (Blikk)
Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet egyik legmagasabb rangú elismerését tudományos pályafutása során elért eredményeiért. Az elismerést a korábbi évekhez hasonlóan az idén is ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Tudományos Akadémia épületében Áder János köztársasági elnök december 17-én.

Keresés