Emelkedtek az árak a kiadó lakások piacán novemberben: a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak, így a januári mélyponthoz képest már 13 százalékos volt a növekedés. A drágulás ellenére a járvány előtti csúcsot még nem érték el az átlagos bérleti díjak. A decemberi kínálatból látható, hogy Bud
Egy többéves vállalatfejlesztési program elején tart a Gloster, ugyanakkor a 2021-es számok már meghaladták a várakozásokat, a növekedés pedig stabil. A cégcsoport egyre erősebb a nemzetközi piacokon, elsősorban a német autóiparban vannak komoly projektjei – mondta a Portfolio-nak Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. igazgatósági elnö
2022. január 1-jétől Barna Zsolt a Magyar Bankholding elnök-vezérigazgatójaként irányítja a bankcsoportot. A fúziós folyamatot tavaly szeptember óta vezető szakember feladata a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport üzleti tevékenységének irányítása mellett a három pénzintézet egyesülésének és átalakításának sikeres megvalósítása.
A Nasa szerint a Vénusz az alsóbbrendű konjunkció felé kúszik, egy olyan időszak felé, amikor a Nap és a Föld közé kerül. Január 8-ra a Coloradói Egyetem Fiske Planetáriuma előrejelzése szerint a Vénusz egyenes vonalban lesz a Föld és a Nap között, tehát eltűnik a szemünk elől.
Először találtak bizonyítékot arra, hogy az új-zélandi leopárdfókák cápákkal is táplálkoznak, ezzel a tengeri ragadozók egy nagyon szűkkörű klubjába kerültek – írja a The Guardian.
A magyar válogatott Schäfer Andrást választották az ősz legjobb játékosának a Dunaszerdahely labdarúgóklub szurkolói. Az FC DAC honlapja szerint a középpályás a szavazatok 50,27 százalékát kapta. A 2014 óta létező internetes voksoláson ez a második legfölényesebb siker a csapatkapitány Kalmár Zsolt egy évvel ezelőtti 51,69 százaléka után.
Azzal, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a lakossági tarifákat a piaci árakhoz igazítaná, „kiszolgáltatná a családokat az aktuális piaci áringadozásoknak” – írja a Századvég elemzése.
A „Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia 2022-es Helmholtz-érmét Karikó Katalin, magyar biokémikus kapja úttörő biokémiai munkásságáért” – jelentették be Németországban.
Megvásárolta az Union Investment a Budapest belvárosi Szervita Square Building többfunkciós - kereskedelmi területeket érintő - épületét. A felek ugyan nem közölték a tranzakció értékét, sem a hozamszintjét, de piaci információnink alapján az eladási ár olyan magas volt, hogy ezzel a hazai piacon rekord alacsony hozam mellett történt meg az értékes
Novemberben is emelkedtek az árak a kiadó lakások piacán, írta a Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményben az Ingatlan.com. A KSH-Ingatlan.com lakbérindex szerint országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak. A januári
Miután kedden rekordszintre emelkedett az európai gázár, szerdán a kereskedés első két órájában meredeken csökkent a jegyzése, 10 óra körül 12 százalékos mínuszt jelzett előző napi záróértékéhez képest.
Biztos, hogy nem a gyerekek, a szülők és a pedagógusok érdekét szolgálja, hogy a karácsonyra készülődés helyett az oktatásban résztvevők merőben ellentétes véleményen állnak. Egy puzzle, amelyben a sok elem nem akar összeállni sehogysem.
A megyekszékhelyek közül e két városban lehetett a legolcsóbban albérletet kivenni. Összességében újabb hónapot zárt áremelkedéssel az országos albérletpiac, a januári mélyponthoz képest már bőven kétszámjegyű az emelkedés, igaz, a koronavírus-járvány előtti csúcsot még nem érte el.
Tovább nőttek a lakbérek novemberben: országosan 1,1, Budapesten 0,8%-kal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A fővárosban a januári mélypontnál 13, az előző év azonos időszakinál 11%-kal drágábban lehetett lakást bérelni. A kerületcsoportok közül január óta a pesti belső kerületekben volt a legnagyobb (15%-os) a lakbéremelkedés - derül ki a KSH-i
Az újabb 9,5 milliós rendelésnek köszönhetően 2022 második félévére 3 millió adag, 2023-ra pedig 6,5 millió adag – ebből 1,5 millió adag gyermekek oltásához való – Pfizer-oltóanyag érkezhet hazánkba, az új megrendelés értéke 195 millió euró – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az Indexszel.
A napokban hozta nyilvánosságra az európai Bizottság az új uniós gázpiaci javaslat-csomagját és erről, illetve az európai áramtőzsdék közötti együttműködés jövőjéről tárgyaltak az európai szabályozó hatóságok vezetői az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynökségének (ACER) év végi ülésén. Ezen a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozá
Jan Ullrich idén szeptemberben nyilatkozott arról, hogy három évvel korábban olyan komoly alkohol- és drogproblémái voltak, hogy kevés választotta el attól, hogy életét veszítse.
Megvásárolta az Union Investment a Budapest belvárosi Szervita Square Building többfunkciós - kereskedelmi területeket érintő - épületét. A felek ugyan nem közölték a tranzakció értékét, sem a hozamszintjét, de piaci információink alapján az eladási ár olyan magas volt, hogy ezzel a hazai piacon rekordalacsony hozam mellett történt meg az értékesít
Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, így januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés.
1991 karácsonyán levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként próbálta megmenteni a kommunista világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről.
Az európai földgáztározók alacsony töltöttségi szintje, az orosz gázszállítás akadozása és a geopolitikai kockázatok következtében új csúcsra emelkedett a földgáz holland tőzsdén jegyzett árfolyama. A folyamatra ráerősít az átlagosnál várhatóan hidegebb tél, a német szélerőművek energiatermelésének visszaesése, illetve a francia atomerőművek átmene
Előnyösen változnak jövőre a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének szabályai – ecseteli honlapján közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Tar Géza, az idén 175 éves Carl Zeiss AG magyar leányvállalatának a marketingvezetője az autóiparból érkezett a nagy hagyományú német multihoz. Beszélgetésünk elején áttekintjük az alapító, Carl Zeiss finommechanikai és optikai műszerész, vállalkozó szakmai pályafutását. Zeiss neve a kortársak és az utókor számára a tökéletességre való szélsősége
Hogyan határozza meg a kávé ízvilágát a kávécseresznyék feldolgozása? Mit jelentenek a különböző pörkölések? Mire kell figyelnie a tudatos vásárlónak a kávé csomagolásán? Milyen kávét válasszunk? Mindez, és még ennél is több érdekesség derül ki praktikus kávékisokosunkból. Gyertek, merüljetek el velünk a kávé izgalmas világában!
Az ötven fővel induló vállalat három évtized alatt az ország ötödik legnagyobb munkaadójává nőtte ki magát. A ma már több saját élelmiszer-termelő üzemet is működtető SPAR Magyarország nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra és a hazai termelők támogatására. A ma már 616 üzletet működtető SPAR Magyarország 30 évvel ezelőtt, Tatán nyitotta meg els
Milliárdosként zárhatja az évet az a szerencsés, aki ezen a hétvégén jól tippeli meg az Ötös- vagy a Hatoslottó nyerőszámait. A Hatoslottón rekordnagyságú, 3,15 milliárdos álomnyeremény vár a szerencsésekre, míg az Ötöslottó 2,845 milliárdos jackpottal kecsegtet.
Noha az autógyártók egyik legfőbb célja a kívánt profit megteremtése, rengeteg alkalommal bizonyítják, hogy ennél magasztosabb dolgokkal is foglalkoznak. A Honda például nemrég bemutatott egy vadonatúj modellt, amely a Shogo nevet kapta, és legfőbb küldetése, hogy a kórházban lévő 4 és 9 éves kor közötti gyermekek arcára mosolyt csaljon.
Rekordszintet értek el az európai gázárak a hír után, hogy leállt a gáztovábbítás a Lengyelországon és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú Jamal-Európa gázvezetéken Németország felé.
Rekordszintet értek el az európai gázárak a hír után, hogy leállt a gáztovábbítás a Lengyelországon és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú Jamal-Európa gázvezetéken Németország felé.
Az európai tőzsdék nem mernek semerre sem menni, sok a kockázat. Budapesten a pluszok dominálnak, a forint azonban süllyed. Fontos adat érkezik az olajpiacról, de az emelkedés lehetősége itt is korlátozott. Fogy Elon Musk Tesla-csomagja, kiegyezett a Nikola.
A magyarok közel felét, 47 százalékát nem befolyásolja a járvány az ünnepi kapcsolattartásban, miközben 26 százalék csak szűk családi körben ünnepel, 14 százalék a rokonaira szűkíti a személyes kapcsolattartást, 5 százalék pedig csupán a távoli hozzátartozóit nem látogatja meg, mindenki mással személyesen karácsonyozik; rajtuk kívül mindösszesen 8
Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely éjszakára meg is vastagszik. Szerdán általában felhős idő valószínű, de lesznek kevésbé felhős és napos területek is.