A napokban halt meg Anne Rice, aki teljesen újrapozícionálta azt, ahogyan ma a vámpírokról gondolkodunk – a popkulturális alapokat ugyanakkor Bram Stoker tette le több mint 120 éve: a Drakula a gótikus irodalom iskolapéldája, az angolszász irodalom egyik legismertebb műve, amely alapvetően már a maga korában is elismerést váltott ki, azóta pedig re
Az ország egyik legjelentősebb élelmiszeripari vállalataként a Nestlé több fronton is küzd az egészséges táplálkozásért. Termékfejlesztései során a cég szakemberei kiemelten figyelnek a nemzetközi ajánlásokra, emellett különféle edukációs programokkal bővítik a szülők és a gyerekek ilyen irányú ismereteit. A Nestlé Hungária 2021-es fel méréséből ki
Miközben mindannyian a meleg kötött ruhák és a vastag takarók után vágyakozunk, a kesztyűk is előkerülnek a szekrényünkből, majd hónapokon át óvnak minket a hűvös téli időjárástól. Bár a körmeink ebben az időszakban ritkábban vannak szem előtt, sokszor az is boldogságot tud okozni, ha kézmosás, ebédelés vagy munka közben rájuk tekintünk, és egy szé
Bűnügyi felügyelet alá került egy húszéves férfi, aki egy 15 éves lányt zsarolt a kamasz szexuális tartalmú fényképeivel, videóival - derül ki az ügyészség és a bíróság szerdai tájékoztatásából.
Belgiumban, különösen a fővárosban, Brüsszelben, már nincs elég befogadóhely a menekültek és bevándorlók számára, olyannyira túlterhelt a menekültügyi rendszer – írták szerdán a helyi lapok.
Ausztriában a szezonális ingadozást is figyelembe véve egyre több magyar dolgozik, legalábbis határozottan többen voltak novemberben, mint egy és két éve. Az utóbbi egy évben megint Magyarországról vették fel a legtöbb vendégmunkást. Németországban viszont csökkent a magyar alkalmazottak száma a vírusválság előtti állapothoz képest.
Számos változó kamatozású hitellel rendelkező adós számára nagy segítség lehet, hogy – Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentése szerint – az októberi szinteken rögzítik a lakossági hitelek kamatát rögzítik 2022. első félévében, így az érintetteknek nem nő a törlesztőrészlete – legalábbis átmenetileg – az emelkedő pénzpiaci hozamok miatt. Közel 5
Januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben - ismerteti a koronavirus.gov.hu, amely szerint ismét előzetes időpontfoglalással és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltások
Elérkezett a karácsonyi bónuszok ideje, egyre több vállalat jutalmazza busásan az egész évi munkát. A Rossmann is beállt a sorba, egységes extra juttatással kedveskedik a dolgozóinak.
A tömeges szűrések tavaly nyári kezdete óta most először azonosítottak százezernél több koronavírus-fertőződést egy nap alatt az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi minisztérium szerdai beszámolója szerint ugyanakkor továbbra is csökken a halálozások száma, a kórházi kezelést igénylő megbetegedéseké pedig gyakorlatilag stagnál.
A kivándorló, ha átlépi a határt, háta mögött hagyja az otthont, ahol felnőtt, az utcákat, ahol járt, társadalmi kapcsolatait és mindent, ami a hazát jelenti.
A vélemény persze szabad, bárkinek lehetnek ötletei, de az alkotmányos berendezkedés megváltoztatása komolyabb dolog, mint egy liberális szalon vitaestje.
Nemcsak a történelmében, hanem az asztalán is él a nemzet – vendéglősként ezt vallja Martin Imre, a Ferdinánd Monarchia Étterem és Cseh Sörház tulajdonosa, aki gasztro- és néprajzkutatókkal együtt derítette fel ünnepeink gasztronómiai hagyományait.
A tömeges szűrések tavaly nyári kezdete óta most először azonosítottak százezernél több koronavírus-fertőződést egy nap alatt az Egyesült Királyságban.
Véget ért a magyar labdarúgó NB I, az OTP Bank Liga 2021-es őszi mérkőzéseinek a sora. A Ferencváros áll az élen – ez megfelel a papírformának. De sok meglepetést is hozott a szezon mögöttünk hagyott része, érdemes összevetni a csapatok teljesítményét a tavaly őszivel.
A tömeges szűrések tavaly nyári kezdete óta most először azonosítottak százezernél több koronavírus-fertőződést egy nap alatt az Egyesült Királyságban.
Vannak kérdések, amelyeket értelmes korokban évszázadokig nem tesz föl az ember, mivel a válasz nyilvánvaló. De vannak korszakok, amikor a legértelmetlenebb kérdést is föl kell tenni, mert akár a túlélés múlhat rajta.
II. Erzsébet királynő nem töltheti a karácsonyt szeretett lányával, Anna hercegnővel, ugyanis a hercegnő férje, Sir Timothy Laurence koronavírus-tesztje pozitív lett.
Miután a szlovák kormány tagjai bejelentették, hogy pénzjutalommal szándékoznak motiválni a 60 évnél idősebbeket a koronavírus elleni oltásra, jelentősen megnőtt az első dózissal való átoltottság aránya ebben a korcsoportban. Az egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés előtt arról tájékoztatott, hogy már a Szlovákiában élő lakosok fele megkapta
Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Országos felháborodást váltott ki az elmúlt évek legmegdöbbentőbb állatkínzási ügye: tavaly szeptemberben egy karcagi férfire csaptak le a rendőrök, B. Attila 21 kutyájának átvágták a hangszálait, további 49 ebnél pedig vélelmezhető a műtét elvégzése. A nyomozók munkáját több nagy állatvédő szervezet is segítette, összesen 148 kutyát koboztak el a
Valami nem stimmel, ha adatigényléskor megszűnnek információk lenni a járvánnyal kapcsolatos tények– mondta Szél Bernadett független parlamenti képviselő a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Van ötletetek, hogy a harmincas leszbikus, biszexuális nők miért emlékeznek élénken Xénára, a harcos hercegnőre? Domi Proust-kérdőívéből ezt is megtudjátok!
A legjobb nyolc közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a férfiválogatottal szemben a januári magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon.
Csaknem 1,6 milliárd forint uniós támogatáshoz jutott a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) és a 3B Hungaria Kft. járműipari pályázata - közölte az egyetem kedden az MTI-vel.
Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Rómában és a fővárost övező Lazio tartományban december 23-tól ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren, miközben Milánóban az oltakozást fontosabbnak tartják a maszknál - nyilatkozta Attilio Fontana lombardiai kormányzó kedden.