Az idei esztendő harmadik negyedévében 205,2 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez mintegy 6300 fővel több mint 2021 második negyedévében. A tavalyi harmadik negyedéves adattól azonban 8600 fővel marad el az idei szám – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Foglalkoztatottság című gyorstájékoztatójából.
Tovább erősödött a kínai szolgáltatóipar teljesítménye novemberben, jóllehet az országban szórványosan megjelenő, újabb koronavírus-járványgócok miatt a növekedés üteme mérséklődött.
"1/3 Thatcher, 2/3 Merkel", így jellemezte politikáját korábban a párt liberális szárnyához tartozó Valérie Pécresse, aki Franciország első női államfője lenne.
Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.
A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul, a szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt, a pénzszűkében lévő segélyszervezetek pedig alig képesek lépést tartani ezzel a növekedéssel - állapította meg az ENSZ egy csütörtökön kiadott jelentésében (Global Humanitarian Overv
Szaif al-Iszlám Kadhafit azzal a váddal ítélték halálra 2015-ben, hogy az apja hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején békés tüntetők meggyilkolására buzdította a hatóságokat.
Gyengült péntek reggelre a forint előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben; 0,1 százalékkal az euróval, 0,3 százalékkal a dollárral és 0,2 százalékkal a svájci frankkal szemben.
Elhagyhatta a börtönt Mengyi Roland, a Fidesz volt parlamenti képviselője, akit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt ítéltek el 2019-ben.
Közeleg a karácsony, a hétvégén már advent második vasárnapja lesz. Tematikus könyvajánló sorozatunkban az ünnepi készülődésben szeretnénk segíteni. Első alkalommal spekulatív irodalmi újdonságokat gyűjtöttünk, itt öt olyan könyvet találsz, amikkel karácsonyra hangolódhatsz, ebben az összeállításban pedig pszichológiai könyveket ajánlunk. Most tíz
Olyan gyakori, mint az asztma vagy a diabétesz, mégis sokkal kevesebb figyelmet kap ez a gyakorta nagyon fájdalmas, és kezelés nélkül súlyos deformitásokat okozó autoimmun betegség:
A kormányfő péntek reggel szokás szerint a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vendégeskedett, ahol a legújabb kormánydöntésekről, tudnivalókról számolt be.
Megkezdődött a Honor 50 Lite hazai forgalmazása. A készülék 4300 milliamperórás akkumulátorral, 66 wattos Honor SuperCharge technológiával és 6,67 colos szemkímélő Honor FullView kijelzővel érkezik. A vasedényhez képest olcsó készülék Android 11 mobil operációs rendszerrel és Google Mobile Services-zel vásárolható meg. A Honor 50 Lite hátlapján fel
Az innovatív automatizálási megoldások széles skálájával a DMG MORI lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy szinte bármilyen alkalmazásban önállóan és gazdaságosan termeljenek. Ezen a területen úttörőként a DMG MORI 54 automatizálási megoldást kínál egyetlen forrásból. Erre a kompetenciára példa az öt gyártási megoldás, amelyeket a DMG MORI saját bem
Egy jó húshoz természetesen bőven elég egy kis só és bors, de ha szereted a markánsabb ízeket, ez a pikáns vajjal és az igencsak addiktív gochujang pasztával készült étel határozottan tetszeni fog.
Tudás, jóakarat, szövetség – apakulcsok ezek, amiket ha jól használunk, ajtókat nyithatnak egy kiegyensúlyozottabb családi kapcsolat felé. Bonyolultan hangzik mindez, pedig valójában egyszerű: csak ismerd, szeresd, támogasd a gyerekedet, mégpedig úgy, ahogyan arra neki szüksége van. Süveges Gergő Apakulcs című könyve ebben segítene. Interjúnk a sze
A 45 éves színész-énekes a közelmúltban vette feleségül szerelmét, Bata Évát. Amellett, hogy a nagy eseményt sokáig jótékony homály fedte, a lánykérés részleteiről sem tudhatott sokat a publikum. Most azonban megtört a jég, és Bereczki - aki egyébként ritkán nyilatkozik magánéletéről - beavatta a részletekbe a közönséget.
A harmadik oltásokat tekintve „száguldunk”, Brüsszel számára fontos a gyermekvédelmi törvény eltörlése, a baloldal a nyilvánosság előtt sem titkolja, melyik oldalon áll a rezsiharcban. Összefoglalónk miniszterelnök pénteki interjújáról!
A Balatoni Hajózási Zrt (Bahart) az idén 200 millió forintot fordított és jövőre is hasonló összeget tervez a 16 menetrendi hajóból és négy kompból álló flottájának korszerűsítésére, miközben két új komp és két új katamarán gyártása is folyamatban van 5,7 milliárd forint értékben - nyilatkozta Veigl Gábor, a társaság vezérigazgatója.
A fizikai tőkénél, hitelnél sokkal nehezebb és hosszabban tartó folyamat egy-egy vállalatnál a tudástőke kialakítása. Minél magasabb egy vállalat termelékenysége, a hozzáadott érték annál inkább a tudástőkéből jön. Márpedig a tudástőke jelentheti a kiutat a közepes fejlettség csapdájából, egyben fenntartható és jelentős béremelkedést a hazai válla
Miközben a kormány szerint a magyar egészségügy jól állja a sarat, és semmi problémát nem okoz a koronavírus-járvány. Vannak jelek, amelyek azt jelzik, hogy ez koránt sincs így, egy ilyen esetről számolt be Dr. Kunetz Zsombor friss Facebook posztjában.
A rendszeres bőrápolásra az év végi hajtásban még nehezebb időt szakítani, pedig a bőröd meghálálja a törődést. A Qms kezdő szettel a bőrápolásis öröm és olyan pár perc a napból, amelyet magadra fordíthatsz és kicsit megpihenhetsz.
Minden településen oltási akciónapokat szervezünk, azt várjuk, a harmadik oltások száma rakétasebességgel fog nőni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, az interjúról ebben a cikkünkben percről percre tudósítunk. Az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az omikron variáns indokolt volna, de jobb az óvatosság - vélte
Orbán Viktor az oltási akcióhetek sikeréről is beszélt ma reggel a Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjújában. A műsorban elhangzott:az elmúlt két hétben 1 millió oltást adtak be az oltópontokon, ebből 800 ezer volt harmadik emlékeztető és 125 ezer első oltás.
"Annyira nincs semmi baj, annyira meg sem rezdült az egészségügy, hogy a Veszprémi Kórház már a járóbeteg ellátást, azaz a szakrendelést is kénytelen korlátozni" - írja friss bejegyzésében Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző, -szakértő, -rendszerfejlesztő, miután a Covid-járvány miatt Veszprémben komoly korlátozásokat vezettek be.