Az ügyről azt közölték, a gyanú szerint a gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők megállapodtak a vizsgáztatást végzőkkel abban, hogy nekik a vizsgáztatási, ellenőrzési hivatali eljárásukkal összefüggésben alkalmanként legalább 5000 forintot fizetnek. Az ügyintézők összesen mintegy
„Nem sok jót tartogat idén a téli időjárás, szakértők szerint a korábbi évekhez képest is kifejezetten hideg tél várható!” – olvastam a minap a hatásvadász címet, és valami hasonlót éreztem, mint mikor nyáron a két hónap szárazság után végre érkező esőfelhők okán fújtak riadót. „De jó is volna!” – sóhajtottam fel, tudván, hogy a vonatkozó írás pont
Walter Wagner (60), az Engineering for Fendt Tractors korábbi alelnöke veszi át január 1-től az Agco kutatás-fejlesztési igazgatói posztját a leköszönő Dr. Heribert Reitertől – áll a társaság kiadónkhoz eljuttatott közleményében.
Az omikron variáns újabb ütést vihet be a világgazdaságnak azzal, hogy fokozza a kínálati válság problémáit és egyben gyengítheti a keresletet is - mondta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Reuters hírügynökség konferenciáján.
Elbukta a pert Péterffy Attila pécsi polgármester a legendás Civilek a Mecsekért Mozgalom vezetőjével szemben. A környezetvédő nem sértette meg a becsületét és jó hírnevét Péterffynek – miközben helyzete egyre gyengül a baloldali koalíció élén.
Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása lejárta előtt. Fotó: NMHH Az NMHH új elnöke esküt tett, majd azt aláírásával megerősítette – írja beszámolójában az M
Jövő áprilisra olyan elégedetlenség lesz, hogy „nem lesz szükség” arról beszélni, lehet-e feles többséggel alkotmányozni – véli a párbeszédes politikus.
Az 5–11 éveseknek való Pfizer-szállítmány a tervezettnél hamarabb, december 14-én érkezik. Az igényeket a házi gyerekorvosoknak kell előre felmérniük a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által kiküldött levél alapján.
A Wpolityce szerint Márki-Zay legalább annyira megszállottja Orbánnak, mint Tusk Kaczynskinak, elég lenne beszédeikben lecserélni azoknak a nevét, akiket gyűlölnek, és még akkor is minden érthető lenne.
Alábbi cikkünkben – kitérve a koronavírus elleni védőoltási kötelezettségre is – a fizetés nélküli szabadságról és ennek társadalombiztosítási megítéléséről adunk tájékoztatást.
Az idénre előírt energiamegtakarítási kötelezettséget ráér 2022 végéig teljesíteni az arra kötelezett cég, de addigra már a 2022-re előírt célt is együttesen teljesítenie kell, ha viszont ez mégsem sikerül, akkor 2023. március 31-ig még úgysem szabhat ki bírságot az erre jogosult hivatal – derül ki egy friss kormányrendeletből. Energetikai szakrefe
Egy 1100 lakás építését magába foglaló óbudai ingatlanfejlesztésről van szó a legutóbb kiszivárgott felvételen a területtel kapcsolatban. Karácsony Gergely reagálása szerint épphogy ők csökkentették jelentősen a beépíthető területet az előző vezetés terveihez képest.
December 2-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről szóló legújabb jelentését, ami 2019-ig dolgozza fel az adatokat, de néhány ország, köztük Magyarország esetében 2020-ra is ad becslést. Az áfarés az állam által beszedett és a potenciálisan beszedhető áfa különbözete. Figyelemreméltó, hogy míg a tavalyi jelentésben 2019-re még 6,6
Drasztikus ütemben emelkednek Magyarországon a lakásépítés költségei. Az MNB lakáspiaci jelentése szerint mind a 2018-2020 közötti időszakot, mind csak az idei év első félévét tekintve vezetjük az európai uniós mezőnyt. Előbbi esetén éves szinten közel 9%-ot emelkedtek a lakásépítés költségei, az idei év első félévében pedig több, mint 16%-ot. A dr
Van már Magyarországon is több olyan gazdaság, ahol precíziós eszközökkel, a modern technológia támogatásával csökkentik a költségeket és áramvonalasítják az üzletmenetet. A KEVE Zrt. ráadásul nem csak fenntartható gazdaság, de igazi nagyüzem is.
Csak most derült ki, hogy idén május és június között szép csendben, két hónap alatt 26,35 tonna aranyat vett Szingapúr, mert a Nemzetközi Valutaalapnak valószínűleg elfelejtettek szólni.
Az Austen-projekt ötödik adásában az Emmát tárgyaljuk ki, amely az író egyik legkidolgozottabb regénye. Egyben az egyik legtrükkösebb könyve is, amelyet az irodalomtörténészek Flaubert és Virginia Woolf regényeivel soroltak egy ligába.
A lap újságírójának a volt politikus azt mondta telefonon, hogy nincs vele baráti viszonyban, így nem fog szabadon engedésének körülményeiről csevegni.
Lezárta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) három évvel ezelőtti fiaskóját vizsgáló nyomozást a Roszkozmosz, amely – eléggé sajátos indokkal – a NASA egyik asztronautáját találta bűnösnek.
Magyarország - Nagy pelyhekben, sűrűn kezdett hullani a hó az ország tetején. A hőmérséklet a fagypont alá esett, így most már biztosan fehérbe borulva marad Kékestető.
Az már régóta köztudott, hogy Angyalföld a legnépszerűbb kerület Budapesten, de vajon melyek azok a lokációk, amiket a legkevésbé preferálnak a potenciális vevők? Mi váltja ki ezt a fajta hozzáállást? A Duna House az ügyfelei által megjelölt adatok alapján elemezte a helyzetet a kevésbé népszerű budapesti kerületek tekintetében.