Mindenki fél? Mindenki! Hogyne félne, hiszen önmagát kell megszúrnia, lehet, hogy napjában többször, vércukrot kell mérnie, nem mindegy az étkezés időpontja, gyakorisága, mennyisége, a kezelés velejárója lehet a kórosan alacsony vércukorszint, a hipoglikémia, mely rosszullétet okozhat. Hát ez elég komoly változás mindenki életében és a változástól
„Súlyos árat kell fizetni az ukrajnai invázióért” – erre figyelmeztette orosz kollégáját az amerikai miniszterelnök. Moszkva szerint viszont a Nyugat „felpumpálta az ukrán haderőt”. A két vezető diplomata Stockholmban, az EBESZ-konferencia margóján találkozott.
A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki.
Baleset miatt teljesen lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát csütörtök este Székesfehérvár közelében - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A különleges búcsúztatáson az ünnepelt a parádé szerenád nevű részében három zenés művet kérhetett. Az előadást a leköszönő politikus megilletődve fogadta.
A 132. országos énekesmadár-etetési szezon kezdetére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely arra is emlékezteti a lakosságot, hogy a vízimadarakat nem szabad etetni, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja - olvasható az egyesület hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó sikeresen hozzájárul a fenntarthatósági fordulat előmozdításához – mondta Joó István, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos csütörtökön a világtalálkozó zárórendezvényén.
A korrupcióval megvádolt Sebastian Kurz októberben hagyta ott a posztot, csütörtökön pedig a politikától való teljes visszavonulását is bejelentette 35 évesen, utódja, Alexander Schallenberg pár órával ezután mondott le.
Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.
A spanyol legfelsőbb bíróság ügyészi hivatala csütörtökön fél évvel meghosszabbította az I. János Károly volt spanyol királlyal szembeni nyomozását, amelyet korrupció gyanúja miatt indított.
Romániában 5,3 százalék volt októberben a munkanélküliségi ráta, ami megegyezett az előző hónapban jegyzett értékkel - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Már régen találkoztunk ennyire ocsmány, gusztustalan provokációval, ami a hitünket, vallásunkat, meggyőződésünket érte – reagált a hirado.hu-nak csütörtökön Kövér László házelnök a norvég posta reklámjára, amelyben a Mikulást homoszexuálisként ábrázolták.
Az ingyenes állami adattörlő alkalmazásról szóló kormányrendeletnek megfelelően december 1-től a tartós adathordozó eszközök vásárlásakor a vevő egy adattörlő címkét is kap a kereskedőktől - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Több órára lezárták csütörtökön az ENSZ New York-i székhelyének körzetét, miután a rendőrség tájékoztatása szerint egy fegyveres férfi ólálkodott az épület közelében, aki végül megadta magát.
35-29-es győzelmet aratott a magyar válogatott Szlovákia ellen. A védekezés még nem állt össze, a kapusok teljesítménye sem az igazi még. Minden kezdet nehéz, de a két pont megvan. Folytatás Csehország ellen szombaton.
Tovább gyengült a koronavírus-járvány negyedik hulláma Németországban a csütörtöki adatok szerint, a kórházakra nehezedő teher viszont változatlanul fenyegeti az ellátórendszer teljesítőképességét, ezért újabb korlátozásokról döntenek az ügyvezető szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek csütörtöki tanácskozásán.
A Lazio kétgólos hátrányból fordított, mégis 4-4-es döntetlent játszott a 99. percben egyenlítő vendég Udinesével az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája folyamatos felülvizsgálatát - jelentette be közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség csütörtökön.
Magyarország - Nagy pelyhekben, sűrűn kezdett hullani a hó az ország tetején. A hőmérséklet a fagypont alá esett, így most már biztosan fehérbe borulva marad Kékestető.
Bár Kajdi Csaba – avagy ahogy sokan ismerik: Cyla – könyve csak nemrég jelent meg, rögtön berobbant a köztudatba. Papp Gergő Pimaszúrral közösen hozták létre A nagy Cyla-sztorit. Most újabb őszinte történetek következnek az életéből. Az egyik egy megalázó eset, amit egy hetero férfi okozott neki, a másik viszont már a családdal, a gyermekvállalássa
Kispalád – Felfoghatatlan mindaz, amin az Algács családnak keresztül kellett mennie az elmúlt hónapokban. Három testvér, Tibor, Attila és Edgár halála rázta meg a kispaládi családot, gyászukban pedig az egész Szabolcs megyei futballközösség osztozik: Tibor, becenevén Leó, és Edgár, akit mindenki csak Eduként ismert, egyaránt szeretett alakjai volta
Bejelentette visszavonulását a politikai élettől Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár csütörtökön, arra hivatkozva, hogy több időt szeretne tölteni a családjával.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.