A négy fődíj, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíja és a fővédnöki díj is gazdára talált a 28. Virágos Magyarország versenyen, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója. Idén is több százan jelentkeztek, összesen 49 pályázó részesült elismerésben. A járványhelyzetre való tekintettel idén szűk kör
A szivárgások szerint, hamarosan az Oppo is előállhat saját hajlítható kijelzős okostelefonjával, amit valamikor a következő év elején mutathat be. Most információk érkeztek a készülék specifikációiról. A legtöbb okostelefon gyártó próbál felzárkózni a Samsung mögé és minél hamarabb akar kiadni olyan készüléket, ami hajlítható kijelzővel rendelkezi
Karikó Katalin és két kutatótársa kapja Európa legjobban dotált kitüntetését, a transzlációs orvoslás 2022-es Jeantet-Collen-díját; az elismeréssel járó támogatásból Karikó Katalin, a BioNTech vezető alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora a SZTE-n induló kutatását finanszírozza. Karikó Katalin és kutatótársai, a BioNTech társa
Nem csak a Városháza esetleges eladása kapcsán, hanem az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telkének privatizációs kísérletében is előkerült Berki Zsolt neve.
A BLU, vagyis a Német Bérmunkavállalók Szövetsége jelenti a családi gazdaságok jövőjét – legalábbis ez hangzott el a szövetség közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján Hannoverben.
A világon 262 753 012 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 214 928 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Legenda vagy valóság az örök fiatalság forrása? A spanyol konkvisztádoroktól kezdve napjaink emberéig sokak fantáziáját megmozgatta már. De ki gondolná, hogy az egyik ausztrál kisváros lakói találkoznak olyan vízzel, ami varázslatos, fiatalító hatással bír.
Miközben a bitcoin megbicsaklott a FED elnök tegnapi beszédére, az ethereum egy kulcsfontosságú árfolyamszint átlépésével vágott neki a decembernek. A bitcoinra is kihathat a jegybank szigorítása Az ETH 2018. júniusa, tehát 3.5 éve nem tudta átlépni a bitcoin ellenében mért…
Bizakodó a versenyszféra: többéves rekord dőlt meg az idén a vállalkozások bejegyzésében, ezzel együtt kevesebb cég szűnt meg, mint az utóbbi időszakban bármikor - írta a Világgazdaság.
Olaszországban is hatalmas felháborodást keltett az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosának terve. Az elképzelést nemcsak a konzervatív jobboldali, de a baloldali pártok is bírálták.
Csökkenhet az online platformok munkavállalóinak kiszolgáltatottsága. A digitalizáció a hátrányos helyzetű csoportok számára is új munkahelyeket teremt.
Valószínűleg a legtöbbeknek már sikerült megtapasztalnia, hogy nem minden kollégájával tud kijönni a munkahelyén. Ez alól bizony Hollywood sem kivétel, így a legnagyobb sztárok között is akad olyan, akik egyáltalán nem hajlandóak újra együtt dolgozni.
Ismét gyászol a Liverpool futballcsapata: hetvenéves korában elhunyt Ray Kennedy, a klub klub korábbi kiváló védője, aki három Európa-kupát és öt bajnoki címet nyert a Bob Paisley irányította csapattal. Kennedynél 1984-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt.
A kamatemelések miatt sokan próbálják előbbre hozni ingatlanvásárlásaikat, ugyanakkor a kínálat régen nem látott mélységbe ereszkedett. Mit hoz az év vége az ingatlanpiacon? És hogyan indul a következő év?
Nem „démoni” és pláne nem „sátáni”. Hogyan viselkedj egy epilepsziás beteggel, mit tegyél kis vagy nagy roham esetén, mitől lesz valaki epilepsziás, milyen kezelési módjai vannak, és ki lehet-e nőni? Egy érintett lány gondolatai.
Az adaptivitás, vagyis az alkalmazkodóképesség ma a vezetés része. Már a nem csúcskategóriás autókban is van adaptív tempomat, és aki kipróbálja a hosszú utakon, azon kaphatja magát, hogy egyre több döntést ad át az autónak, egyre jobban megbízik benne – és ettől egyre jobban is érzi magát. Tehát a felhatalmazás tanulható készség. » Felhatalmazás a
A megszokottnál korábban érkezik a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátás decemberben. A bankszámlákra már december 2-án, csütörtökön átutalják a pénzt, és még aznap megkezdődik a postai kézbesítés is - írta Facebook-oldalán Novák Katalin.
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) különleges rendezvénysorozat keretében mutatta be a hazai divat- és formatervezők munkásságát a Magyar Pavilonban, Dubajban. A Dubai Design Week egyik központi eseményeként megrendezett Downtown Design keretében 10 hazai formatervező designtárgyait tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás népszerűsége nem
Alapos mínuszokat hozott a keddi kereskedés a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 3,9 százalékkal zuhant, de a kukorica 2,1 százalékos, a szójabab 1,6 százalékos és a repce 1,1 százalékos lejtmenete is jelentős. Európában mind a négy fontos termék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent.
A 4iG Nyrt. végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról; az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022 januárjában zárulhat – tette közzé a NER kedvenc it-vállalata. Közleményükben kiemelték: a tranzakció értéke 625 millió euró, azaz megközelítőleg 232 milliárd for