A címvédő és listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati rangadóján.
Ugyan valamilyen szuperautó által inspirált szuperjacht már nem újdonság, de a Lazzarini most egy olyan koncepciót mutatott be, amely a Ferrari négykerekűjéből merít. Egy Ferrari pedig mindig felkelti az érdeklődést. Ez a GranTurismo Mediterranea, vagy röviden GTM. Sportos megjelenés és 26 méteres hossz jellemzi, amely a Ferrari ikonikus a
Vezet az ellenzék, de közelít a Fidesz-KDNP – ez derül ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. A teljes népesség tekintetében a kormánypártok egy hónap alatt 4 százalékot javítottak, Závecz Tibor szerint ennek oka a közelmúltban meghozott gazdasági intézkedések lehetnek. Az ATV Híradójának riportja.
Megegyezés született a Yellowstone Nemzeti Park fenntartói, szövetségi és törzsi illetékesek között arról, hogy ezen a télen 600-900 bölény kilövésére, vágóhídra vagy karanténba küldésére adnak engedélyt, hogy az állatok ne betegítsék meg a szarvasmarha-állományt a park határain kívül.
CryptoMines Ez volt az a játék, aminek saját tranzakciói a csúcsidőszakban a teljes Binance Smart Chain hálózat napi tranzakcióinak a felét adták. Még november végén is az összes tranzakció 25%-ával számoltak a fejlesztők, így kétségkívül ők a BSC legnépszerűbb játéka.…
„A szerelem minden akadályt legyőz, mondják, csak hát a szüntelen erőlködésbe mégiscsak belepusztul lassan, ezt nem szokták hozzátenni. Elhal, nem meg-, ha egyáltalán világra jött, nem csak egy ötlet maradt, egy ábránd, egy mi lett volna, ha sóhaj a levegőben, mint amikor pár pillanatra bekapcsol a polcon az illatosítókészülék.”
Te is megfigyelted már, hogy az étkezéseid mennyisége és milyensége gyakran kihat az éjszakai alvásod minőségére? Ha például erősen cukros vagy koffeines ételeket és italokat fogyasztasz, szinte biztos, hogy nehezen aszol el, egy finom sült pulyka viszont könnyen elálmosíthat. Ennek oka az, hogy a hús nagy mennyiségben tartalmaz triptofánt; egy ami
A zsíros bőr gyakran együtt jár tágabb pórusokkal is, ugyanakkor talán kevésbé ráncosodik. Peterman Krisztinának, a Dermatica kozmetikus mesterének, gyógykozmetikusának tanácsait követve pedig a zsíros bőr jól karbantartható, a problémái kezelhetők.
A jobboldali pártvezetők egy közös nyilatkozattal zárták le a találkozót, amelyben elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását.
A magyarországi autópiacon a következő időszakban nem valószínű a 2020. évihez hasonló visszaesés, a gazdaság újraindulása, a több társadalmi réteget érintő állami támogatások és adóvisszatérítések egyaránt kedvezően hathatnak a lakossági autóvásárlási szándékra - vélekedik Wachtler Tamás, a Renault Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Kihúzták az Ötöslottó 2021/48. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 48. héten telitalálat nem született, így a 49. heti sorsoláson 2 milliárd 555 millió forint keresi majd gazdáját az ötös lottón.
Jobboldali szövetség megalapításáról egyeztetnek európai pártvezetők Varsóban. Orbán Viktor elmondta, hogy hónapok óta készülnek egy erős jobboldali pártszövetség létrehozására az Európai Parlamentben. EP képviselők szerint azonban az új frakció megalakításáról még hetekig elhúzódhatnak a tárgyalások. Az ATV Híradójának riportja.
Ugur Sahin szerint viszonylag hamar ki tudnak fejleszteni egy új vakcinát az omikron-variánssal szemben, az viszont a következő hetekben dől majd el, hogy mikor lesz erre szükség.
Díjat kapott a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon filmfesztiválon Nyitrai Anna, a Mindörökké című magyar film látványtervezője. Pálfi György rendező korábban már leforgatott, nemrégen pedig új jelenetekkel kiegészített és nagyjátékfilmmé vágott alkotása a posztapokaliptikus, militarizált övezetté átalakuló Magyarországon meséli el egy különös sze
Két évvel a világjárvány kezdete után az újabb és újabb Covid-19-változatok megjelenése rávilágított arra a tényre, hogy a vírus várhatóan hosszabb távon is velünk fog maradni. Ez azt jelenti, hogy a világnak hosszú távú stratégiákat kell találnia a deltával, az omikronnal és az elkövetkező törzsekkel való együttélésre. Ahogy az országok változó üt
A 36 éves pilótának ez az idei ötödik, és pályafutása 103. pole pozíciója. Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat majd, míg a vb-pontversenyt vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája harmadik lett az időmérőn úgy, hogy az utolsó mért körének utolsó kanyarját elhibázta, és a falnak csapta a versenyautóját. Verstappe
Egy ápolónő a haldoklókkal folytatott beszélgetések alapján írt a könyvében azokról a dolgokról, amiket a legtöbben megbántak életük végén. Talán ha időben észbe kapunk, nekünk ezeket már nem kell megbánnunk.
Az Európai Unió szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől – szögezték le az európai konzervatív pártok vezetői a szombati varsói konferenciájukat záró közös nyilatkozatban.
A felcsúti kisvasút melletti tó fölé egy gyalogoshidat építenek, amely egy mesterséges szigetre vezet majd. A beruházást Mészáros Lőrinc családi cége végzi.
A sebességrekorder Venom F5-ről ismert amerikai tuningcég és autógyártó bejelentette, hogy egy elképesztő villanyautón dolgozik. A Project Deep Space projekt keretében fejlesztett luxusautóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy négy, rombusz alakban elrendezett ülése és hat kereke lesz, a kerékagy villanymotorok pedig egyenként 400 lóerő teljesítmén
Számos tanulmány, elemzés, vélemény születik manapság a villanyautózás mellett és ellen. Miközben nincs sok választása az európai autóiparnak. Nem azt a kérdést teszik fel a döntéshozók, hogy ésszerű-e leállítani a belsőégésű autók forgalmazását Európában, hanem azon vitatkoznak, hogy mikortól szüntessék be a jelenlegi nagy többség által használt é
Lomtalanításkor találtak az utcán több zsáknyit a Steven Spielberg filmjéből ismert földönkívüliből. Ezeket jelképes összegért adták el a vevőiknek, a pénzt hajléktalanokat segítő szervezetek kapják.
Harmincszázaléknyi nehezen pótolható munkaerő tűnt el a koronavírus-járvány megjelenése után a rendezvényiparból, és nincs utánpótlás sem. Át kell gondolni emiatt az iparágnak, hogyan tudja vonzóvá tenni ezt a szakmát.
A felfedezés ugyan nagy jelentőségű, de az emberiség biztosan nem ide fog elmenekülni. Újabb exobolygót fedeztek fel a csillagászok a Space.com beszámolója szerint. A hét közepén már beszámoltunk a TOI-2109b-nek elnevezett gázóriásról, ahol egyetlen év mindössze 16 óráig tart. Erről akkor úgy írtunk, hogy ez az eddig ismert legrövidebb idő
A vérkeringésünk különös kapcsolatban áll az agyunkkal. Bár az emberi agy a teljes testtömegnek átlagosan csak 4,5 százalékát teszi ki, mégis a szíven percenként áthaladó vérmennyiség 15-20 százalékára van szüksége.
Kedden indul az idei Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol december 12-ig hét új alkotást: újhullámos filmek mellett kosztümös drámát, természetfilmet és Mexikóban játszódó túsztörténetet is láthat a közönség.