Az elmúlt napokban az ország több részén is esett a hó, megérkezett a tartósan hideg hideg idő, és miután december 1-jén megkezdődött a meteorológiai tél, fel kell készülni a télies körülményekre a közlekedésben is. Fel a téli gumikkal! Az autósoknál az egyik legfontosabb teendő a gumicsere, persze csak ha nem négyévszakos abroncs van a kocsin. Mag
Vörös palástban járta a városkát és a szegényeknek adakozott 1700 évvel ezelőtt a valódi Mikulás, aki ma már nem csak Télapó, hanem a pálinkafőzők és Kecskemét védőszentje is.
Rihanna augusztusban nemcsak belépett a milliárdosok közé, egyben ő lett a világ leggazdagabb énekesnője is. Ezt azonban nem előadóművészi, hanem üzletasszonyi karrierjének köszönheti.
Az iskolai könyvtárakba visszakerült két olyan kötet, amely kifejezetten szemléletesen mutatja be a gyermekeknek a homoszexuális kapcsolatok rejtelmeit.
Az előző évekhez hasonlóan 1 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 32 millió eurót fordít a mezőgazdaság gépbeszerzéseinek támogatására az ukrán gazdasági minisztérium.
Javult az európai bankok helyzete 2020 közepéről 2021 közepére, de számos új kockázattal kell szembenéznie az Európai Bankhatóság (EBA) által felügyelet 120 szereplőnek – mutatja az EBA pénteken megjelent legújabb kockázatértékelése. Többek között ilyen az eszközárak várható korrekciója.
Tudod, hány tornya van a Disney-logó várának? Vagy hogy melyik Disney-hercegnő látogatott el egy másik hercegnő meséjébe? Vagy azt, hogy mikor kezdett együtt dolgozni a Disney és a Pixar? Walt Disney születésnapja alkalmából egy kőkemény Disney-kvízzel készültünk nektek.
Illegális demonstrációt tartott és újságírókra támadt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltást elutasítók egy több száz fős csoportja szombaton Berlinben.
Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy kitörölték azokat.
A plazmaadás a véradás egyik speciális formája: olyan folyamat, melynek során a donortól csupán a plazmafolyadék kerül levételre, miközben a vér egyéb, úgynevezett alakos elemei azonnal visszajutnak a szervezetbe.
Már több mint 262 ezer gyermeknek van babakötvénye közölte Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, ha a számlára a befizetés december 31-ig beérkezik, akkor még erre az évre is jár az állami támogatás.
Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata, miután Dél-Afrikából visszatért két betegnél mutatták ki a kórokozónak ezt a variánsát.
Újabb vizsgák, bemagolandó tételek, hasfájás és a már ismert kaparó érzés a torkunkban. Gyomorideg? Sokunk számára bizonyára nem ismeretlenek a felsorolt kifejezések. Az egyetemi időszak bizony csodaszép, ekkor kell úgy istenigazából megélnünk minden egyes pillanatot, kiélvezni azt, hogy fiatalok és szabadok vagyunk.
Fals analógiák, hamis ok-okozati következtetések, elkent, homályos kifejezések, alma versus körte típusú összehasonlítások – néhol ordítanak az érvelési hibák az oltásellenesek szövegeiben, néhol egészen alattomosan bújnak meg bennük. A jellemző állításokból szemezgettünk, és elemeztük az érveket.
Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak - közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.
Nem kell aggódnia annak, aki haza akar térni külföldről: az ágazat főszereplői jó fizetést és fejlődési lehetőséget adnak, méghozzá a választási eredményektől függetlenül is - állítja a szakszövetség.
Az FKF rendelkezésére álló téli célgépek száma az elmúlt 10 év során mintegy 20%-kal csökkent, ugyanakkor a flotta darabszáma, a főváros méreteihez képest, már korábban sem volt elegendő. Az elöregedett géppark miatt ráadásul az üzemképesség is csak 55-70% körüli.
Több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy beforrjon az a mély seb, amelyet 2004. december 5-e okozott a magyar nemzet népben és nemzetben gondolkodó tagjainak.
A BRFK illetékességi területén 2021. december 6-ig összesen 31 ember vesztette életét közlekedési balesetben - írja avideóhoz kapcsolódva a police.hu. A BRFK által készített balesetmegelőzési videó az alábbi linken tekinthető meg. Figyelem, korhatáros tartalom! https://www.youtube.com/watch?v=JXKrfKWe7I0 További autós tartalmakért kövess minket F