2021. december 5. vasárnap

dec. 5
21:48
Fauci: biztató, amit eddig látunk az omikronnál (Portfolio)
Biztatóak az előzetes számok az omikron mutánssal kapcsolatban – mondta Anthony Fauci. A fehér házi főtanácsadó szerint persze még nem lehet hátradőlni és előzetes következtetéseket sem levonni, de ő optimista az előzetes adatokat látva – hivatkozva a CNN-nek adott interjút a Financial Times.
dec. 5
21:48
Forma-1 Jeddah: Hamilton nyert, holtverseny az összetett élén (Biztosító Magazin)
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az első Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, ezzel holtversenyben az összetett élén áll a Dzseddában második Max Verstappennel.
dec. 5
21:48
Megkezdi hivatali idejét az új osztrák kancellár, Karl Nehammer (Mandiner)
A 49 éves politikus korábban hivatásos katona volt, keményvonalas nézeteiről ismert, támogatta Dánia álláspontját a migráció korlátozásáról .
dec. 5
21:54
Heti időjárás: Marad a hideg idő, helyneként mínusz 10 fok is várható (Biztosító Magazin)
A következő napokban is marad a hideg idő, a hét közepén néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett napsütésre, de olykor havazásra is készülni kell
dec. 5
21:54
A Nagy Ő: a „nehézbombázó” Aleksandra felkészült, hogy a többi nő rivalizálni fog vele (SzMo)
Szokásához híven már a bemutatkozó estén megmutatta mije van.
dec. 5
22:00
Koronavírus: egy hónap alatt 10 milllió harmadik oltást adtak be a britek (Portfolio)
Meghaladta a húszmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában.
dec. 5
22:00
Heti időjárás: Marad a hideg idő, helyenként mínusz 10 fok is várható (Biztosító Magazin)
A következő napokban is marad a hideg idő, a hét közepén néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett napsütésre, de olykor havazásra is készülni kell
dec. 5
22:06
Szeles időjárás várható hétfő éjfélig (Biztosító Magazin)
Borult lesz az ég, majd hétfőn északnyugat felől kezd felszakadozni, csökkenni a felhőzet. Este és éjszaka többfelé várható eső, az ország nyugati felén, valamint a főváros tágabb környezetében havas eső, havazás is.
dec. 5
22:12
Valgyimir Putyin nem tűri a Nato keleti irányú bővítését (Biztosító Magazin)
Oroszország a partnereivel együtt ezután is tartja magát ahhoz, hogy megengedhetetlen a Nato keleti bővítése, és ez ellen jogi garanciákra van szükség - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkvában akkreditált új külföldi nagykövetek megbízólevél-átadási szertartásán.
dec. 5
22:18
Ön is beszél álmában? (WebBeteg)
Mondták már Önnek, hogy suttog álmában anélkül, hogy Ön ennek tudatában lenne? Esetleg gyermeke szokta kiabálásaival felriasztani? Az alvás közbeni beszéd előfordulása meglehetősen gyakori, ám általában nem tekinthető orvosi problémának.
dec. 5
22:18
Havas eső várható... (Agroinform)
Időjárás előrejelzés hétfő éjfélig:
dec. 5
22:18
Szupervulkánok okozták az első tömeges kihalást 450 millió évvel ezelőtt – állítják kutatók (SzMo)
A kihalást korábban azzal indokolták, hogy a jégkorszak után megemelkedett tengerszint csökkentette az óceánok oxigénszintjét.
dec. 5
22:24
A Medvedev vezette Oroszország nyerte a Davis-kupát (Mandiner)
Az esélyeknek megfelelően simán gyalogolt át a Davis-kupa mezőnyén az orosz válogatott. Az idén Grand Slam-bajnokká lett Daniil Medvedev nem vesztett szettet sem a tornán.
dec. 5
22:26
Hidzsábbal a fejükön játszanak az iráni kézisek a VB-n (Mandiner)
Valamint teljes testet takaró ruhában.
dec. 5
22:30
Még mindig nem dőlt el az idei F1 világbajnoki cím sorsa (Autónavigátor)
Bár a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az első Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, összetettben
dec. 5
22:30
Vásárhelyi Mária: A veszedelem sokkal közelebb van, mint gondolnánk (Mandiner)
1994 őszén, a Fidesz gyászos választási veresége után, Orbán Viktor felkereste édesapámat, aki akkor Soros György magyarországi képviselője volt.
dec. 5
22:36
Sznúker: a kínai Csao Hszin-tung a UK Championship új bajnoka (Demokrata)
Az angliai Yorkban vasárnap a belga Luca Brecel és a kínai Csao Hszin-tung mérkőzött meg egymással az Egyesült Királyság bajnoki címéért sznúkerben, a sportág második legfontosabb tornáján. A tíz győztes frémig tartó döntőt végül Hszin-tung nyerte 10–5-re.
dec. 5
22:36
Sznúker: a kínai Csao Hszin-tung a UK Championship új bajnoka (newtechnology.hu)
Az angliai Yorkban vasárnap a belga Luca Brecel és a kínai Csao Hszin-tung mérkőzött meg egymással az Egyesült Királyság bajnoki címéért sznúkerben, a sportág második legfontosabb tornáján. A tíz győztes frémig tartó döntőt végül Hszin-tung nyerte 10–5-re.
dec. 5
22:36
Sznúker: a kínai Csao Hszin-tung a UK Championship új bajnoka (Kronometer)
Az angliai Yorkban vasárnap a belga Luca Brecel és a kínai Csao Hszin-tung mérkőzött meg egymással az Egyesült Királyság bajnoki címéért sznúkerben, a sportág második legfontosabb tornáján. A tíz győztes frémig tartó döntőt végül Hszin-tung nyerte 10–5-re.
dec. 5
22:38
Harmadszor Davis Kupa-győztes az orosz csapat (Demokrata)
A döntőben azokat a horvátokat verték az oroszok, akik ellen a magyarok szoros meccset vívtak.
dec. 5
22:38
Harmadszor Davis Kupa-győztes az orosz csapat (newtechnology.hu)
A döntőben azokat a horvátokat verték az oroszok, akik ellen a magyarok szoros meccset vívtak.
dec. 5
22:38
Harmadszor Davis Kupa-győztes az orosz csapat (Kronometer)
A döntőben azokat a horvátokat verték az oroszok, akik ellen a magyarok szoros meccset vívtak.
dec. 5
22:40
Verstappen annyit látott, hogy Hamilton neki megy: Nem tudom mi történt (Demokrata)
Max Verstappen sem értette mi történt az ominózus ütközés pillanatában. A holland versenyző a megszakítások után az élre állt, míg Lewis Hamilton üldözte őt. Az előzési kísérletek mentén ugyan összeértek némileg a konstrukciók, ám mindketten folytatták tovább a megkezdett csatát. Az egyik ilyen jelenet után a 24 éves pilóta lelassított, ugyanis el
dec. 5
22:40
Verstappen annyit látott, hogy Hamilton neki megy: Nem tudom mi történt (newtechnology.hu)
Max Verstappen sem értette mi történt az ominózus ütközés pillanatában. A holland versenyző a megszakítások után az élre állt, míg Lewis Hamilton üldözte őt. Az előzési kísérletek mentén ugyan összeértek némileg a konstrukciók, ám mindketten folytatták tovább a megkezdett csatát. Az egyik ilyen jelenet után a 24 éves pilóta lelassított, ugyanis el
dec. 5
22:40
Verstappen annyit látott, hogy Hamilton neki megy: Nem tudom mi történt (Kronometer)
Max Verstappen sem értette mi történt az ominózus ütközés pillanatában. A holland versenyző a megszakítások után az élre állt, míg Lewis Hamilton üldözte őt. Az előzési kísérletek mentén ugyan összeértek némileg a konstrukciók, ám mindketten folytatták tovább a megkezdett csatát. Az egyik ilyen jelenet után a 24 éves pilóta lelassított, ugyanis el
dec. 5
22:42
A Holokauszttal Nem Szabad Viccelni Göndör László: Nagymamával álmodtam / Trafó (Demokrata)
Katona Éva Göndör László nagymamája, akihez az unoka a pandémia első időszaka alatt beköltözött. Egyrészt azért, hogy segítsen neki a hétköznapi dolgok elvégzésében, másrészt azért, mert egy műalkotás létrehozása közben szerette volna tisztázni a hozzá fűződő viszonyát, a nagymamaképét. Puskás Panni Kritikája.
dec. 5
22:42
A Holokauszttal Nem Szabad Viccelni Göndör László: Nagymamával álmodtam / Trafó (newtechnology.hu)
Katona Éva Göndör László nagymamája, akihez az unoka a pandémia első időszaka alatt beköltözött. Egyrészt azért, hogy segítsen neki a hétköznapi dolgok elvégzésében, másrészt azért, mert egy műalkotás létrehozása közben szerette volna tisztázni a hozzá fűződő viszonyát, a nagymamaképét. Puskás Panni Kritikája.
dec. 5
22:42
A Holokauszttal Nem Szabad Viccelni Göndör László: Nagymamával álmodtam / Trafó (Kronometer)
Katona Éva Göndör László nagymamája, akihez az unoka a pandémia első időszaka alatt beköltözött. Egyrészt azért, hogy segítsen neki a hétköznapi dolgok elvégzésében, másrészt azért, mert egy műalkotás létrehozása közben szerette volna tisztázni a hozzá fűződő viszonyát, a nagymamaképét. Puskás Panni Kritikája.
dec. 5
22:44
Szimfonikus Kamarazene Concerto Budapest: Hallgassunk Brahmsot! / Zeneakadémia (Demokrata)
Brahms élete és művészete bővelkedik a termékeny és elgondolkodtató ellentmondásokban. A Keller Quartet és Elisabeth Leonskaja közös hangversenyének koherens műsora ezek egyikére hívta fel a figyelmet. Csengery Kristóf Kritikája.
dec. 5
22:44
Szimfonikus Kamarazene Concerto Budapest: Hallgassunk Brahmsot! / Zeneakadémia (newtechnology.hu)
Brahms élete és művészete bővelkedik a termékeny és elgondolkodtató ellentmondásokban. A Keller Quartet és Elisabeth Leonskaja közös hangversenyének koherens műsora ezek egyikére hívta fel a figyelmet. Csengery Kristóf Kritikája.
dec. 5
22:44
Szimfonikus Kamarazene Concerto Budapest: Hallgassunk Brahmsot! / Zeneakadémia (Kronometer)
Brahms élete és művészete bővelkedik a termékeny és elgondolkodtató ellentmondásokban. A Keller Quartet és Elisabeth Leonskaja közös hangversenyének koherens műsora ezek egyikére hívta fel a figyelmet. Csengery Kristóf Kritikája.
dec. 5
22:46
Így néz ki most Jáva szigete a Semeru vulkán kitörése után (Demokrata)
Az indonéziai Jáva sziget keleti részén található Seremu vulkán szombaton tört ki.
dec. 5
22:46
Így néz ki most Jáva szigete a Semeru vulkán kitörése után (newtechnology.hu)
Az indonéziai Jáva sziget keleti részén található Seremu vulkán szombaton tört ki.
dec. 5
22:46
Így néz ki most Jáva szigete a Semeru vulkán kitörése után (Kronometer)
Az indonéziai Jáva sziget keleti részén található Seremu vulkán szombaton tört ki.
dec. 5
22:48
Hamilton: Azt hittem, ez egy őrült taktika lesz Verstappen részéről! (Demokrata)
Felszólalt Max Verstappen agresszív versenyzési stílusa ellen a szaúd-arábiai versenyt követően a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit szerint ellenfele folyton átlépi a határt.
dec. 5
22:48
Hamilton: Azt hittem, ez egy őrült taktika lesz Verstappen részéről! (newtechnology.hu)
Felszólalt Max Verstappen agresszív versenyzési stílusa ellen a szaúd-arábiai versenyt követően a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit szerint ellenfele folyton átlépi a határt.
dec. 5
22:48
Hamilton: Azt hittem, ez egy őrült taktika lesz Verstappen részéről! (Kronometer)
Felszólalt Max Verstappen agresszív versenyzési stílusa ellen a szaúd-arábiai versenyt követően a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit szerint ellenfele folyton átlépi a határt.
dec. 5
22:50
Bubis vagy mentes? Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom (Demokrata)
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel.
dec. 5
22:50
Bubis vagy mentes? Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom (newtechnology.hu)
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel.
dec. 5
22:50
Bubis vagy mentes? Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom (Kronometer)
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel.
dec. 5
22:52
A legújabb Porschét csak virtuálisan lehet vezetni (Demokrata)
Még nem árulták el a teljesítményadatokat, azokra várni kell egy keveset.
dec. 5
22:52
A legújabb Porschét csak virtuálisan lehet vezetni (newtechnology.hu)
Még nem árulták el a teljesítményadatokat, azokra várni kell egy keveset.
dec. 5
22:52
A legújabb Porschét csak virtuálisan lehet vezetni (Kronometer)
Még nem árulták el a teljesítményadatokat, azokra várni kell egy keveset.
dec. 5
22:54
A kormányra készülő pártok közül kettő már elfogadta a koalíciós szerződést Németországban (SzMo)
Még a Zöldekre várnak, de kedden hivatalosan is aláírhatják a koalíciós szerződést, szerdán pedig kancellár lehet Olaf Scholzból. Elosztották már a minisztériumokat is,
dec. 5
22:54
Oldalajtón kivezetett kipufogóval jön a legújabb Nissan Z (Demokrata)
A szabályzatnak megfelelően 2,0 literes, négyhengeres turbómotor hajtja az autót.
dec. 5
22:54
Oldalajtón kivezetett kipufogóval jön a legújabb Nissan Z (newtechnology.hu)
A szabályzatnak megfelelően 2,0 literes, négyhengeres turbómotor hajtja az autót.
dec. 5
22:54
Oldalajtón kivezetett kipufogóval jön a legújabb Nissan Z (Kronometer)
A szabályzatnak megfelelően 2,0 literes, négyhengeres turbómotor hajtja az autót.
dec. 5
23:12
Galambos Erzsi 90 éves lett: a primadonna 70 éve van a színészi pályán, így köszöntötte őt az ország (Femcafe)
A színművésznő születésnapjának megünneplése kissé máshogy sikeredett, mint a korábbi években, de természetesen a köszöntések most sem maradtak el.
dec. 5
23:18
Reconquete! néven alapított pártot az iszlám- és bevándorlásellenes francia elnökjelölt Eric Zemmour (Mandiner)
A politikust, aki teljes mértékben megszüntetné a bevándorlást sokan támadják, fasisztának, rasszistának, és nőgyűlölőnek állítják be és tüntetnek ellene.
dec. 5
23:20
Vízágyúval lőtték a tüntetőket Brüsszelben (Mandiner)
Nyolcezren tiltakoztak a kötelező oltás ellen.

Keresés