2021. február 20. szombat

febr. 20
16:06
Az oroszok sem tudnak elég vakcinát szállítani? Az ígért 600 ezer darab negyede jöhet csak (Portfolio)
Szijjártó Péter január 22-én jelentette be, hogy Magyarország megállapodott kétmillió darab Szputnyik V vakcina megvásárlásáról az orosz féllel, akkor azt ígérte, hogy ebből 30 napon belül leszállítanak 600 ezret. A határidő napokon belül lejár, viszont a jelek szerint ennek a mennyiségnek csak a negyede érkezhet meg – írja a 444.hu.
febr. 20
16:06
Elhunyt Bagi István (ATV)
Elhunyt Bagi István, az Alkotmánybíróság volt tagja - tudatta a testület a honlapján szombaton.
febr. 20
16:12
Váltás a Szent Margit Kórház élén (Infostart)
Nagy Mihályt nevezték ki főigazgatónak.
febr. 20
16:12
Elhunyt kisfiuk Gulácsitól kapott dedikált kesztyűjét ajánlották licitre az SMA-s Zsombi javára (SzMo)
„Noha kisfiunk mindig a szívünkben él, most lehetőségünk van segíteni egy másik beteg gyógyulását. Úgy érzem, a csöpp barátunknak nagyobb szüksége van a támogatásra, mint nekünk a relikviára” - írja Csikai Anita.
febr. 20
16:12
Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése (Demokrata)
A fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez a kormány 750 millió forintot biztosított.
febr. 20
16:18
Karácsony: a kormánypárti települések 500-szor több pénzt kaptak, mint az ellenzékiek (ATV)
A főpolgármester szerint a járvány egyik legnagyobb vesztese a turizmus lett, tízezrek vesztették el a munkájukat, de a kormány nem őket, hanem a Fidesz-közeli, amúgy is milliárdos vállalkozókat támogatta az adófizetők pénzéből.
febr. 20
16:24
Repülőteret fejlesztenek Magyarországon (Infostart)
A beruházás bekerülési költsége várhatóan 10-15 milliárd forint között lesz.
febr. 20
16:24
Ez lehet a magyar buszgyártás jövője? (autopro)
Székesfehérváron teszteltük az első elektromos Ikarus-t.
febr. 20
16:24
Híres emberek, akikről nem is gondolnád, mennyiféle vér csörgedezik az ereikben! (Joy)
Szépek, tehetségesek, híresek és meglepően bonyolult származással, egzotikus felmenőkkel rendelkeznek.
febr. 20
16:24
Gabriela Spanic óriási örömhírt jelentett be, ennek több millió magyar nagyon fog örülni (Promotions)
Sosem gondoltuk volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik.
febr. 20
16:36
Meghalt az Alkotmánybíróság volt tagja (Infostart)
Bagi István pénteken, életének 79. évében hunyt el.
febr. 20
16:36
Szlávik: az oltásokkal csökkenthető a harmadik hullám súlyossága (Pénzcentrum)
Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával. Szlávik János azt mondta:
febr. 20
16:36
MSZP: Elfogadhatatlan, több mint 2 millió magyar él a létminimum alatt (ATV)
"A GKI kutatása alapján, több mint 2 millió magyar él a létminimum alatt. Ezen is akar változtatni a Magyar Szocialista Párt és a demokrata ellenzéki szövetség." - mondta Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalára feltöltött videóban.
febr. 20
16:36
Korcsoporti korlátozás nélkül adják be a kínai vakcinát a krónikus betegeknek (SzMo)
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer oltás beadására van lehetőség, közölte az oltási munkacsoport vezetője.
febr. 20
16:36
Kulcsfontosságú hír a Windows 10-et használóknak - Tech hírek 2021. február 20. 16:28 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/20/3404/
febr. 20
16:42
Állatokról emberre terjedt át az új madárinfluenza Oroszországban (SzMo)
Az A(H5N8) vírus genetikai anyagát olyan baromfitelep alkalmazottjainál mutatták ki, ahol 2020 decemberében madárinfluenzát észleltek.
febr. 20
16:48
Kikapott a magyar pólóválogatott a szegedi uszodaavatón (Infostart)
Az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott 13-10-re kikapott az olimpiai bajnok szerb együttestől a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.
febr. 20
16:48
Újra beindulhat a vita Vitray Tamás balesete után: te életkorhoz kötnéd a jogsit? (Pénzcentrum)
Súlyos autóbalesete ellenére sem hagy fel a vezetéssel Vitray Tamás. A 88 éves tévés legenda kedden ütközött össze egy Audival, amikor szabálytalanul kanyarodott ki az Andrássy útra. Mint mondta, a kocsija totálkáros lett, CASCO biztosítása
febr. 20
16:54
„Szocializmus sose volt, a valódi fölszabadulási kísérletek mindig vereséggel végződtek” – interjú Tamás Gáspár Miklóssal (SzMo)
Tamás Gáspár Miklóssal új könyve, az „Antitézis” megjelenésének apropóján beszélgettünk.
febr. 20
17:00
Megnyílt az út a nagy techcégek magyarországi felelősségre vonása előtt (Infostart)
Van egy uniós irányelv, amely alapján a francia szakhatóság már több tízmilliárd forintnyi eurót akasztott le a Google-ról és az Amazonról.
febr. 20
17:00
Makói gumigyár: a szakszervezet szerint a dolgozók 85 százaléka sztrájkolt (Portfolio)
Rendben lezajlott, délután 2 órakor befejeződött a Continental makói gumigyárában 6 órakor kezdődött teljes műszakos sztrájk – közölte a szakszervezet.
febr. 20
17:00
Több tucat fejlődő ország követeli, hogy ne csak a nagy gyógyszeripari cégek gyárthassák a vakcinákat (SzMo)
Dél-Afrika és India kezdeményezte, hogy korlátozzák a koronavírus-vakcinára vonatkozó szabadalmat, hogy a szegényebb országok is beszállhassanak a gyártásba.
febr. 20
17:06
Mi lesz, ha Vlagyimir Putyinnak át kell adnia Oroszországot? - Már mozgolódnak az erős emberek (Portfolio)
2020 mozgalmas év volt az orosz politikában és nem feltétlen csak a koronavírus-járvány miatt. Rögtön az év elején Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyszabású alkotmányreformot hirdetett, amely következtében elméletben lehetővé vált, hogy akár 2036-ig hatalmon maradjon. Bár Putyin utódlása hivatalosan még nincsen napirenden, több pletyka is kering arr
febr. 20
17:06
Ma egy éve azonosították az első Covid-beteget, mostantól február 20. emléknap lesz Olaszországban (SzMo)
Egy év alatt közel hárommillióan betegedtek meg, a halottak száma éppen pénteken lépte át a 95 ezret.
febr. 20
17:06
Nem a Blinding Lights az egyetlen gigasláger, amit mellőzött a Grammy (Hamu és Gyémánt)
Nem csak The Weeknd hatalmas slágere nem volt elég nagy a Grammy-t szavazó Amerikai Zeneakadémiának. Összeszedtünk néhány további dalt, amiről azt gondolnánk, hogy biztos jelölték legalább, pedig ugyanúgy mellőzték abban az évben, mint most a Blinding Lightst. Bátran kijelenthetjük, hogy ha volt 2020-nak slágere, akkor az határozottan The W
febr. 20
17:12
Két tűzoltó is kórházba került a pénteki tűz után (Infostart)
Embert próbáló küzdelemben oltották a budapesti lángokat.
febr. 20
17:12
Vadveszély az utakon! (Agroinform)
Vadveszély miatt figyelmeztet a Szolnok Városi Balesetmegelőzési Bizottság.
febr. 20
17:12
Újabb buszsáv-razziát tartott a rendőrség (Autónavigátor)
A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerség keretében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal (FÖRI) együttműködve a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)
febr. 20
17:12
Gyarapodtak a leggazdagabb magyarok: náluk van a hazai megtakarítások 10 százaléka (Pénzcentrum)
Magyarországon nagyjából 3500 magyar család birtokolja a teljes lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarítások csaknem 10 százalékát. Ráadásul minél gazdagabb valaki, az utóbbi évek tanúsága szerint annál gyorsabban nőttek
febr. 20
17:18
Idén először nyert a Zalaegerszeg, az Újpest bánta (Infostart)
A házigazda Zalaegerszeg háromgólos győzelmet aratott az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.
febr. 20
17:24
Feljelentené az Európai Bizottságnál a magyar kormányt Donáth Anna (HírTV)
Már lezárt ügyeket venne elő újra a magyar hatóságok megkerülésével a Momentum EP-képviselője.
febr. 20
17:24
Videófelvétel a kínai és az indai hadsereg gyilkos összecsapásáról (444.hu)
A kínai propaganda tette közzé a nem mindennapi felvételt, úgyhogy érdemes távolságtartással kezelni.
febr. 20
17:24
Időjárás: nem várt meglepetés érkezik az égből, de van egy jó hírünk is vasárnapra (Promotions)
így alakul az időjárás a hét utolsó napján.
febr. 20
17:24
Amikor az élet felülírja a geopolitikát (Demokrata)
Néhány hónapja még blöffnek tartotta, ma azonban már elismerő szavakkal ír az orosz vakcináról a nyugati sajtó.
febr. 20
17:24
Miért van négy népe az Egyesült Királyságnak, ha mindenki angolul beszél? (Növekedés)
Az Európai Unióból frissen kivált ország egyik fő problémája a skót és kisebb mértékben az északír elszakadási törekvések. Mi lehet az oka ezeknek? Megvizsgáljuk Brit-szigetek népeinek történelmi hátterét.
febr. 20
17:36
Vasút és kerékpár: két ügy igazán fontos lett a kormánynak (Menedzsment Fórum)
Egy budapesti és egy debreceni projektett tett kiemelten közérdekűvé a kormány pénteken.
febr. 20
17:36
A G7-országok vezetői támogatják a tokiói olimpiát (Portfolio)
A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) vezetői támogatásukról biztosították Japán elkötelezettségét, hogy biztonságos és nyugodt olimpiát, illetve paralimpiát rendezzen nyáron Tokióban.
febr. 20
17:36
Lement a buszsáv-razzia: kínosan magyarázkodtak, akiket elkaptak (Pénzcentrum)
81 sofőrt kapcsoltak le a rendőrök buszsáv jogosulatlan használata miatt. Sokan ócska kifogásokkal próbálták menteni a menthetőt. Nem találtam szabad parkolót a környéken. Egy percre sem lehet megállni? Csak beugrottam az üzletbe.
febr. 20
17:42
Ma egy éve azonosították az első Covid-beteget, mostantól február 20. emléknap lesz Olaszországban (SzMo)
Egy év alatt közel hárommillióan betegedtek meg, a halottak száma éppen pénteken lépte át a 95 ezret.
febr. 20
17:48
Nem túlzás azt állítani, 2020 jó éve volt a túzoknak (Infostart)
A szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról.
febr. 20
17:48
Mentális felkészítés, repülőjegyek Sao Paolóba: Parragh László szerint méltatlan és rosszindulatú kampány folyik (ATV)
Különös tételekre költött sok tízmillió forintot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A HVG közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződések listáihoz. Szerepelnek itt egyebek mellett repülőjegyek Sao Paolóba, infografikák és mentális felkészítések több tízmillió forintért, de a listán van a Felcsúti
febr. 20
17:54
Méregdrága budapesti lakások – mit mutatnak a számok? (Piac és Profit)
Egy év alatt nyolc százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban, és alulról már súrolja az 1,1 millió forintot, derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte.
febr. 20
17:54
Sztrájk a makói gumigyárában: megszólalt a Continental is (Portfolio)
Szombat délután közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Continental csoporthoz tartozó makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft.
febr. 20
17:54
Elismerte a külügy: csúszással fog érkezni az első ütemben vállalt 600 ezer adag orosz vakcina (ATV)
2995 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, 107 ember pedig életét vesztette a járvány miatt. A 444 szerint az oroszok a szerződés első ütemében vállalt 600 ezer vakcinának csak a negyedét tudták leszállítani idáig. Menczer Tamás államtitkár szerint az orosz fél valóban minimális csúszással fogja teljesíteni az első ütemben vál
febr. 20
18:00
Először terjedt át emberre az új madárinfluenza (Infostart)
Oroszországból jelentették az eseteket.
febr. 20
18:00
Egy éneklő gyilkos bálna is veszélyeztetheti cégünk sikereit (Demokrata)
A márkabiztonság talán soha korábban nem kapott akkora hangsúlyt, mint manapság.
febr. 20
18:06
Orosz kikötőkbe irányítják át a fehérorosz olajimportot (ProfitLine)
Moszkva és Minszk megállapodott, hogy Litvániából oroszországi kikötőkbe irányítják át a Fehéroroszországba irányuló olajtermékeket.
febr. 20
18:06
Már Budapesten is káros a levegő: nőtt a szálló por koncentráció (Pénzcentrum)
További településeken minősítették veszélyesnek a levegőt a magas szálló por tartalom miatt szombaton. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) térképén már Budapest, Tököl, Százhalombatta, Várpalota, Nyíregyháza, Miskolc
febr. 20
18:06
Kínai vakcina: ellentmondásosak a nyilatkozatok az engedélyezés körül, de az EMMI szerint nincs szükség további vizsgálatokra (ATV)
Bár a jövő héten már oltanak vele, még ezen a héten is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangoztak el a kínai vakcina engedélyeztetésével kapcsolatban. Müller Cecília szerint a gyógyszerészeti intézet még nem adott zöld utat. Pár hete viszont még az ellenkezőjét mondta. Közben 275 ezer adag, köztük Sinopharm-vakcinát kapnak a háziorvosok a jövő h
febr. 20
18:12
Jelentős változás nem lesz az időjárásban, de ködre, ónos szitálásra számítani kell (Agroinform)
A következő időszakban jelentős változás nem lesz időjárásunkban. Éjszaka sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, ami helyenként napközben is megmarad. Emellett lesznek napsütötte vidékek is, és ezeken a területeken tavasziasan enyhe idő várható.

Keresés