A tavaly decemberben elindított KarrierM állásportál díjmentesen teszi lehetővé az üres álláshelyek meghirdetését, az alkalmas jelöltek megszólítását és előszűrését. A weboldal nevével újabban visszaélők jellemzően telefonon bejelentkezve térítési díj ellenében kínálják az oldal szolgáltatásait. Az üzemeltető OFA Nonprofit Kft. megkezdte az ügy ala
“Ha a magyar szakemberek úgy fogják látni, hogy ez az oltóanyag biztonságos, hatásos, megfelel a magyar jogszabályoknak, nyilvánvalóan lehet majd arról döntést hozni, hogy milyen módon szerezzünk be ebből az oltóanyagból” - ezt mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy a kormány tervezi-e rendelni abból a török vakcinából, aminek a klinikai kí
Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás keretösszege - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Két dolog biztos a világon: a South Parkban élő kisgyerekek nem öregszenek, illetve, hogy az 1997 óta futó animációs sorozat készítői időről időre durván kiosztják a rajongóikat is. A produkció 2020-ban csupán egyetlen epizóddal jelentkezett, egy különkiadással, amely az éppen tomboló pandémiára reflektált. A koronavírus-járvány olyan régóta tart,
Mécsest helyezett el Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a budapesti Terror Háza Múzeum emlékfalánál csütörtök délelőtt a kommunizmus áldozatainak emlékére - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
Míg korábban a kütyüzés leginkább az órák közötti vagy nap végi kikapcsolódást jelentette, a digitális oktatásra való átállás óta a diákok minden korábbinál több időt töltenek a képernyők előtt. Az LG Magyarország szakértői most összefoglalták, mely tényezőkre érdemes odafigyelnünk a tanulósarok kialakításakor és mit kell tennünk, ha meg akarjuk óv
Már több mint két éve működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltője, az ONYA (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás), amivel mindenféle keretprogram nélkül egyszerűen, interneten keresztül, akár okoseszközről is, pár lépésben számos bejelentés és bevallás elintézhető. Az online beküldött bejelentések garantáltan
A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 65 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Húsvétra mindenkit be tudnak oltani, aki már regisztrált – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján, ahol elhangzott, már meghaladta a félmilliót a beoltottak száma.
Képzeljük el a helyzetet: egy vidékre kiköltöző fiatal úgy gondolja, hogy belevág a kertészkedésbe, mert szeretne saját termesztésű zöldségeket fogyasztani. Majd jön a sok "de" és kérdés! Mikor lesz erre időm, és honnan szerzem meg a tudást hozzá? És mi lesz, ha mégsem sikerül, elgazosodik?
Nem érkezett kérelem az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett orosz oltószer, a Szputnyik V európai uniós használatának engedélyezésére - jelentette csütörtökön a honlapján a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.
Az operatív törzs megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját csütörtökön is, melynek során beszámoltak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb fejleményekről és tudnivalókról.
Itthon is zajlik a negyedéves jelentési szezon, a Richter társasági eseménynaptára szerint a gyógyszercég február 26-án, pénteken teszi közzé a legfrissebb számait. Az elemzők a bevétel jelentős növekedésére számítanak az előző év azonos negyedévéhez képest, rekordot dönthetett a negyedéves bevétel 2020 október-decemberi időszakban. A bázisidőszak
Februárban a Szívem egy bezárt bódé című norvég Ya-könyv lett a hónap kiemelt könyve, amely keresetlen őszinteséggel, mégis érzékenyen navigál a kamaszlélek bugyraiban. Az észak-európai szerzők sokszor merészebben nyúlnak kényesebb témákhoz is, gyerekkönyveikben ugyanakkor rengeteg a humoros elem, a játékosság. A Szívünk rajta matricásai között is
Azzal vádolta meg Örményország miniszterelnöke a hadsereget, hogy katonai puccsot készítenek elő, miután a vezérkar lemondásra szólította fel a politikust – írja az AP.
A vártnál jobban javult februárban a gazdasági hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (Directorate-General for Economic and Financial Affairs - DG ECFIN) csütörtöki jelentése alapján, ami javulást mutatott ki a fogyasztói hangulat és a foglalkoztatási várakozások területén is.
Nem érkezett kérelem az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett orosz oltószer, a Szputnyik V európai uniós használatának engedélyezésére - jelentette csütörtökön a honlapján a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap.
Az ötlettől a piaci termékig hosszú út vezet, a legtöbb innováció nem jut keresztül ezen az akadálypályán. A tavalyi sikeres bemutatkozás után most új lehetőségekkel jelentkezik a Telekom fiataloknak szóló platformja, a MagentaKraft. Folytatódik az ötletfejlesztési folyamat, melynek során a fiatal tehetségek egy nemzetközi márka szellemi és technol
Minden EU-tag szabadon dönthet egyoldalú oltásigazolványok bevezetéséről, de alkalmazásuk EU-szintű problémákat vethet fel, figyelmeztetnek uniós illetékesek.
Erőteljes felszálló szakaszában van a harmadik hullám Magyarországon - mondta Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján. Arra kérte a lakosságot, mindenki fogadja el a rendelkezésre álló oltást, akit felhív a háziorvosa. Reálisnak nevezte, hogy húsvét környékére mindenkit beoltsanak, aki regisztrált.
A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
Március 1-jétől fogják megkapni postán a védettségi igazolványt azok, akiket már korábban beoltottak vagy a védettség korábbi megbetegedés miatt fennál. A mai kormányinfón Gulyás Gergely elárulta, hogy egy valamiben már most biztosak lehetünk: karanténba nem kell vonulnia a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek.
Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is - közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (Úzis) igazgatója.
Jamie Oliver változatos zabkása receptjét mi is kipróbálhatjuk reggelire. Jamie Oliver zabkása receptjét vegetáriánusok is bátran használhatják. Elkészítése csupán negyedóra. A recept négy főt szolgál ki:Hozzávalók160 g zabpehely600 ml tej, szójatej vagy víz ElkészítésHelyezzük a zabkását és a tejet vagy vizet egy nagy serpenyőbe,
CityRocks 2021 névvel Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobját rendezik meg nyáron Kolozsváron és Dunaújvárosban, a rendezvényekre már lehet jelentkezni - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Évről-évre egyre csak tolódik kifelé a gyermekvállalás átlagos életkora az Európai Unióban. Magyarországon mindez 2019-re odáig jutott, hogy a magyar anyák átlagosan 28,3 évesek első gyermekük születésekor. 10 év távlatában gyakorlatilag
A francia kultúrharc maximális fordulatszámon pörög. De kérdés, hogy azok a mérsékelt szavazók, akik 2017-ben Macront hatalomba segítették, vevők lesznek-e az új, radikális kurzusra a 2022-es választáson is? Káncz Csaba jegyzete.