A Kihívókra szomorú reggel virradt: Szabó Benő és Kővári Viktor közül a nap végén csak egy folytathatta az Exatlon Hungary játékát. EXATLON HUNGARY – EXKLUZÍV Sokkoló pillanat: Eldőlt Szabó Franciska sorsa a drámai baleset után https://tv2play.hu/exatlon/sokkolo_pillanat_eldolt_szabo_franciska_sorsa_a_dramai_baleset_utan EXATLON HUNGARY – ÖSSZE
A MÁV új applikációjában is megvásárolhatók lesznek a helyi buszbérletek Várpalotán március 1-jétől. A fejlesztés illeszkedik a MÁV-Volán-csoport fejlesztéssorozatába – közölte a Volánbusz elnök-vezérigazgatója. Pafféri Zoltán elmondta, hogy az alkalmazás évi mintegy nyolcezer vásárlási lehetőséget vált ki Várpalotán. Közölte, hogy hatvanezer autób
A világ vezető, és egyben legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a robotikai, a mesterséges intelligencia, és a környezetbarát energia kutatások területén is vezető szereplőnek számító Toyota 2020 elején jelentette be, hogy 2021-ben megkezdi a jövő okosvárosának prototípusa, a Woven City építését a Fuji hegy lábánál, amely első lépésként a vil
Az országos bruttó átlagbér 2020 decemberében 449 400 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggeli közlése alapján, ami nettó 298 900 forint átlagos havi jövedelmet jelentett a munkavállalók számára. A Bank360 kiszámolta, mekkora személyi kölcsönre elég ez az összeg a túlzott eladósodást gátló szabályok mellett.
A Magyar Telekom közzétette 2020. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. Főbb eredmények: Az összbevétel éves összehasonlításban 3,6%-k
Azért van még mindig az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között, mert kritikusan fontosnak tartja, hogy milyen az egyes jelöltek elutasítottsága. Erről Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere beszélt az ATV Start című műsorában. Az általa is támogatott Karácsony Gergely első helye természetes, hiszen az ország legnagyobb településének polg
Miközben Magyarországon irreális és eddig nem látott módon elhúzódtak a bértárgyalások, máshol a régióban az egyeztetések tempóján nem érződött sem a koronavírus-járvány, sem annak gazdasági hatásai.
Éjszaka gyenge hidegfront vonul át, aminek több következménye is lesz. Egyrészt némi csapadék is hullhat, továbbá szombatra jelentősen visszaesik a hőmérséklet, harmadrészt pedig kitisztul a levegő. Jelentősen csökken tehát a szálló por mennyisége a légkörben szombatra.
A koronavírus alapjaiban forgatta fel a világot, a pandémia gazdasági következményeivel minden szektornak számolnia kellett, nincs ez másként a hazai kis- és középvállalkozások életében sem. Válság idején a cégek folyamatosan keresik azokat a plusz védőhálókat és forrásokat, amelyek segíthetnek átvészelni a nehezebb időszakokat. A hosszú határide
Napenergiát gyűjtő és továbbító űrbéli panelt fejlesztettek amerikai kutatók, mely a Föld bármely pontjára képes lesz a jövőben elektromosságot küldeni.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megkezdte az ingyenes adattörlő alkalmazás előkészítését. A tervezett ingyenes állami adattörlő alkalmazásról szóló kormányrendeletnek megfelelően az NMHH jelenleg azon dolgozik, hogy május 1-jére a jogszabályban szereplő paramétereket teljesítő felhasználóbarát, biztonságos program álljon rendelkezésre
A Linde GÁZ Magyarország Zrt. új termelési megközelítéssel, 100%-ban megújuló energiaforrásokkal állít elő zöld, azaz alacsonyabb szén-dioxid lábnyomú oxigént és nitrogént. A Linde GÁZ Magyarország Zrt., mint az ország egyik legnagyobb ipari- és egészségügyi gáz gyártó vállalata úttörő a levegőgázok fenntartható előállításában. Az ún. zöld termékcs
Visszaállítják a koronavírus-járvány miatti 14 napos karanténkötelezettséget Horvátországban - közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (Hzjz) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
Joe Biden személyesen adott utasítást elnökségének első légicsapására, melyet pénteken reggel hajtottak végre Szíriában, az Irán által támogatott Népi Mozgósítási Erők két alszervezete ellen. A csapás válaszlépésként született meg a két héttel ezelőtti kurdisztáni Erbilben található repülőtéri támaszpontot ért támadás miatt, mely során egy koalíció
Csak a múlt hét híreiből szemezve megragadhatott a villanyautózásra fogékonyakban, hogy 2030-ra a teljesen elektromos modellekre való teljes átállást ígérte
Szombatra jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Szelet is hoz a hidegfront, kitisztul a levegő, jelentősen csökken tehát a szálló por mennyisége a légkörben hétvégére.
Hosszútávú, többéves együttműködést jelentett be ma a szuperprémium alkoholmentes sörmárka, a Peroni Libera 0.0% az Aston Martin Cognizant Formula One™️ csapattal. Az új partnerség keretében globális piacra lép a stílusos Peroni Libera 0.0% alkoholmentes sörmárka, miközben – több mint 60 év elteltével – az Aston Martin Cognizant Formula One™️ csa
Érdemes összehasonlítani, hogyan változnak a támogatáshoz felvehető hitel költségei, ha egy vagy kétmillió forint saját megtakarítással is be tudunk szállni a költségekbe.
Aki nem kapja meg a védőoltást, az nagy eséllyel elkapja a koronavírust - mondta az M1 aktuális csatornának Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa.
Számos, különböző értékre elkövetett csalás miatt rendelte el egy fiatal férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság – közölte a bíróság. A közleményben azt írták, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsított letartóztatását ötrendbeli nagyobb és tizenhárom rendbeli kisebb értékű, valamint hétrendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem hala
Liebhaber Judit erős, izgalmas és nem utolsósorban bátor nőket kérdez életük sorsfordító állomásairól a saját ötletén alapuló Erősebb Igen című online beszélgetéssorozatban. Az első évadban olyan hírességeket lát vendégül, mint Dobó Kata, Pataki Ági, Gubík Ági vagy Tornóczky Anita, akik megdöbbentő őszinteséggel, tabuk nélkül mesélnek korábbi lépés
Kilenc magyar márka mutatkozhat be az idei Milano Fashion Weeken: az ABODI, Cukovy, Elysian, Kata Szegedi, MERO, THEFOUR és ZIA Budapest élőben közvetített catwalk videókon keresztül, ALMA és NINI pedig digitális tartalmaikkal csatlakozott az olasz divateseményhez - tájékoztatott a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ).
A klímaváltozással egyre több extratrópusi ciklon alakul ki, és akár egy közepes hurrikán erejével csaphat le Európára, hazánkba is eljuthat hatalmas széllökésekkel.
Miután több helyről is azt hallottuk, hogy olyan hazai vállalatvezetők részesültek már koronavírus elleni oltásban, akik az oltási rend alapján nem feltétlenül voltak jogosultak, szúrópróbaszerűen megkérdeztünk néhány magyarországi nagyvállalatot, bankot, valamint az MNB-t, voltak-e náluk ilyen esetek. Van, aki még a feltételezést is visszautasítot
Több mint 200 dolgozóját oltatta be Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák az úgynevezett gyógyászati egységeket. Annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg, úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik az osztrák példát.
Ijjas Anna igazi rocksztár a kozmológiában; munkáját árgus szemekkel figyeli az egész tudományos világ. A fiatal magyar kutató ugyanis épp azt az elméletet igyekszik megcáfolni, amely az univerzum születését az ősrobbanáshoz köti. Világszínvonalú munkájával nemcsak új lendületet hoz a tudományos világba, hanem azt is bizonyítja: a nőknek igenis van
A Denys-Drash-szindrómás betegek esetében veleszületett veserendellenesség, a gyermekkorban leggyakoribb vesedaganat, a Wilms-tumor, valamint - főleg fiúknál - a nemi szervek fejlődésének zavara együttesen fordul elő. Mindezen eltérések egyetlen gén, a WT1 (Wilms-tumor suppressor) gén mutációja miatt jönnek létre.
A kisgyermekes szülők világszerte nagy tehernek érzik, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, és bizonytalanok abban, hogy elég felkészültek-e az anyaságra, illetve az apaságra – világított rá a Nestlé megbízásából készített globális, reprezentatív Parenting Index kutatás, amely a modern gyereknevelés kihívásait vizsgálta. A friss szülők harmada egyed
Az észak-olaszországi tartományokból terjedő újabb járványhullám miatt a húsz régióból már ötben az intenzív osztályok telítettsége túllépte a kritikus küszöböt.
A magyar munkatermelékenység a harmadik legalacsonyabb az EU-ban Lettország és Bulgária mögött - derül ki a Magyar Nemzeti Bank termelékenységi jelentéséből. Több nemzetközi példa is mutatja, hogy a termelékenység növelésével elkerülhető a közepesen fejlett országok csapdája.
A Magyar Posta közleménye szerint a vállalat 2021. június 30-ig biztosítja a napilapok kézbesítését, ezt követően a lapok kiadói nyújtják majd ezt a szolgáltatást.