2021. február 27. szombat

febr. 27
7:30
Oltakozott, majd benyújtotta a lemondását (Menedzsment Fórum)
Lemondott a legnagyobb kanadai nyugdíjalap elnök-vezérigazgatója, miután kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe utazott beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen, holott a kormány mindenkit arra kért, hogy ne utazzanak külföldre - jelentette be pénteken az alapkezelő.
febr. 27
7:30
Kicsit szeles, de kellemes időnk lesz a mai (Háziállat)
A front felhőzete délelőtt elhagyja az országot, majd ezt követően felhőátvonulásokra kell számítani, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap. Főleg délelőtt elszórtan alakulhat ki gyenge eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél többfelé erős lesz, a Bakonyban, a Nyírségben és a Bodrogközben egy-egy viharos lökés is lehet. A legmagasabb na
febr. 27
7:30
Kamikazeként bombázott le egy autót a repülőgép a felüljárón - sokkoló videó (Infostart)
Hát ilyen nincs, de mégis van! Egerszegi Krisztina csodás olimpiai aranyának szintén történelmi kommentálása juthat eszünkbe az alábbi videóról.
febr. 27
7:36
Csak töredékét használták fel az AstraZeneca vakcinájának Németországban (ATV)
Az eddigi legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Csehországban, ahol egyre súlyosabb a koronavírus-járvány. A cseh kormány hétfőtől kezdve három hétre betiltaná a lakosság szabad mozgását az egyes járások között, teljesen bezárná az iskolákat, az óvodákat és a még nyitva tartó üzletek egy részét is, a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében.
febr. 27
7:42
Traktorújdonságok, egy kőkemény permetezőgép és a 70 éves Valtra (Agroinform)
A hét gépészeti hírei egy csokorban.
febr. 27
7:42
VV10pbBB – VV Moh búcsúzott, jön a Finálé (Márkamonitor)
A ValóVilág10 powered by Big Brother nézői és rajongói 15 héten át írták a Nagy Testvérrel együtt a jubileumi évad történelmét! A mindent elsöprő érdeklődés nem csak a nézettségi adatokban és a sajtóérdeklődésben, hanem az RTLII napi reality műsorát követők szavazási kedvében is megmutatkozott. Az idei évad vitathatatlanul a csúcsok évada volt, his
febr. 27
7:42
Készítsük fel kerti gépeinket a hamarosan kezdődő szezonra! (Agrofórum)
Az elmúlt időszakban tapasztalt extrém hideg után az időjárás kezdi megmutatni tavaszias arcát, így elérkezett az idő arra, hogy elkezdjük megtervezni, miként hozzuk kertünket a legjobb formájába. A Stihl szakértői szerint mielőtt nekilátnánk az első kerti munkáknak, érdemes meggyőződni arról, hogy eszközeink biztonságosan használhatók-e és problém
febr. 27
7:42
Hivatalos: jön az új Superman-film – Henry Cavill helyett színes bőrű színésszel? (Promotions)
Ha igaznak bizonyulnak a pletykák, akkor nagyon bátor döntést hozott a stúdió Supermannel kapcsolatban.
febr. 27
7:42
Aszimmetrikus mobil a Huawei-től (Mínuszos)
Összehajtható kialakításával a Mate X2 egyedülálló élményt nyújt az internetes böngészéstől az irodai teendőkön át a médiafogyasztásig, az online vásárlásig vagy az otthoni játékig. Összehajtva a Mate X2 külső kijelzőjének 21:9 képaránya kompatibilis a legtöbb alkalmazással. Kihajtva olyan intelligens eszközzé alakul át, amelynek kijelző-készülék a
febr. 27
7:48
A koronavírus-mutánsok semmissé tehetnek minden erőfeszítést (Infostart)
Hiába tesz meg egy ország mindent a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében, ha a sokkal gyorsabban terjedő variánsok válnak dominánssá, minden elért eredmény semmibe vész.
febr. 27
7:54
Krumpli diéta alatt? Kiderült: a keményítő az új fogyókúrás csodaszer (Femcafe)
A krumpli általában minden fogyókúrás étrendből száműzetésre kerül. Sőt, ha a szigorú diéta alatt, becsúszik egy adag sültkrumpli, akkor kemény önostorozásba kezdünk és bűntudattal küzdünk egész álló nap. Pedig nem kellene! Eláruljuk azt is, hogy miért.
febr. 27
7:54
Neumann Labs: Az új fertőzések 90 százaléka brit variáns (Növekedés)
A koronavírus dél-afrikai mutációját is kimutatták Magyarországon, a variánst a Neumann Diagnosztikai Laboratórium mutatta ki. A fertőzött egy korábban Zambiában járt kollégájával érintkezett - mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos. A laboratóriumban a kimutatott új fertőzések 90 százaléka brit mutáns.
febr. 27
8:00
Pulled pork, avagy húzott sertéshúsos sós palacsinta (Femcafe)
A sós, orosz palacsinta, azaz a blini egy másik, ízletes receptje, amit megéri elkészíteni a hétvégén.
febr. 27
8:00
NNK: mégis megfontolandó lehet az iskolák bezárása - Friss hírek 2021. február 27. 07:46 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/27/3468/
febr. 27
8:06
Gajdos Tamás elmagyarázta, miért választotta a különleges lánykérést (Blikk)
– A hatvanadik születésnapján, egy triatlonverseny célegyenesében kérte meg a kedvese kezét Gajdos Tamás (62), ám a 27 éve együtt élő pár azóta is a jegyesség fázisában van.
febr. 27
8:06
Erre használhatod a Cake tokeneket (Kripto Akadémia)
A CAKE a PancakeSwap tőzsde saját kriptopénze. Ez egy BEP-20 token, ami annyit jelent, hogy a Binance Smart Chain hálózatán fut. Ez az Ethereum hálózat konkurense, ahol sokkal olcsóbbak az utalási jutalékok, ezért az utóbbi időben egyre népszerűbb a kereskedők…
febr. 27
8:06
8,3 százalékkal zsugorodott a horvát gazdaság (ProfitLine)
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások következményeként a horvát gazdaság rekordmértékben, 8,3 százalékkal zsugorodott tavaly éves összevetésben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
febr. 27
8:06
Új típusú dubajozás: oltatni ment az elnök-vezérigazgató, az állása bánta (Portfolio)
Lemondott a legnagyobb kanadai nyugdíjalap elnök-vezérigazgatója, miután kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe utazott beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen, holott a kormány mindenkit arra kért, hogy ne utazzanak külföldre - jelentette be pénteken az alapkezelő.
febr. 27
8:06
Közgazdász: A kormány csak politikai frázisok szintjén segíti az emberek lakáshoz jutását (ATV)
Az elmúlt 10 évben több mint 90 százalékkal növekedtek az ingatlanárak – derült ki az Eurostat kimutatásából. Hazánkat csak Észtország előzi meg az áremelkedés tekintetében. A statisztikából az is kiderül, hogy a bérleti díjak viszont kevésbé, csak 45 százalékkal nőttek 2010 óta. Varga Dénes közgazdász szerint a kormány csak politikai jelszavak szi
febr. 27
8:06
Fehér Boldizsár: Nátán, Súnemből (Könyves Magazin)
A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2019-ben Fehér Boldizsár nyerte el Vak majom című regényével, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. 2020-ban havonta jelentkezett Hogyan legyünk népszerűek és szerezzünk barátokat című tárcasorozatával.
febr. 27
8:06
Egy FBI-os elárulta, hogyan kell tárgyalni (Hamu és Gyémánt)
Chris Voss egy mestertárgyaló az FBI-nál. A túszejtéseknél különböző technikákkal szokott tárgyalni. Chris Voss az FBI nemzetközi emberrablási tárgyalójának vezetője, emellett a New York-i Közös Terrorista Munkacsoportot irányította 14 éven ét. Tudja, hogyan kell beszélgetni nehéz helyzetekben.Voss most tárgyalási készségeket tanít olyan üz
febr. 27
8:12
Hétvégi koronavírusos hidegzuhany Szerbiában (Menedzsment Fórum)
Rövidített munkaidővel, 14 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok a hétvégén Szerbiában a koronavírus-járvány miatt - a járvány kezelésével megbízott válságstáb döntése egyelőre csak erre a hétvégére vonatkozik, de ha nem javulnak a mutatók, a következő hétvégékre is kiterjeszthetik az intézkedést.
febr. 27
8:12
Megvan a döntés, egyszerűen bezárták a cseheket (Infostart)
Csehországban jelenleg a legmagasabb az új fertőzöttek aránya az Európai Unióban, ezért vezetnek be drasztikus intézkedéseket.
febr. 27
8:12
Megyénkben 20 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek (Háziállat)
Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken. Bács-Kiskun megyében 22 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek
febr. 27
8:12
Közel 100 ezer magyar lakott egy amerikai nagyvárosban - tuti, hogy nem találod ki, melyikben (Promotions)
A TOP10 magyar városok listájára is simán felkerülhetett volna.
febr. 27
8:18
Márciusban is jár az adómentesség a vendéglátás ágazatnak (Portfolio)
Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
febr. 27
8:18
Hasogdzsi-ügy: az amerikai hírszerzés szerint a szaúdi trónörökös hagyta jóvá a műveletet (ATV)
Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös hagyta jóvá azt a műveletet, amelynek során megölték Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságírót - derül ki az amerikai hírszerzés jelentéséből, vitatva a szaúdi állításokat, amelyek szerint Hasogdzsi dulakodás közben vesztette életét.
febr. 27
8:18
Elfogadta az újabb szigorításokat a cseh kormány (Demokrata)
Elengedhetetlen utazásoktól eltekintve senki sem hagyhatja majd el lakókörzetét.
febr. 27
8:18
35 kiló gyapjút hozott az elkóborolt juh (Agrárágazat)
Állatmentők fogadták be az erdőben talált juhot – és még aznap levágtak róla 35 kiló gyapjút…
febr. 27
8:18
Ezer hektárt vásárol fel egy befektető napelemparknak (Mezőhír)
Az energiaipar mindent visz, akkor is, ha zöld.
febr. 27
8:18
Termelékenység növelése, kiemelkedő nyomtatási minőség (Transpack)
Akár 11 cm magasságú anyag felületére is lehet nyomtatni a Ricoh ipari síkágyas Uv nyomtatójával.
febr. 27
8:24
Otthonfelújítás: ennyi lehet a havi törlesztő a maximális hitel esetén (Infostart)
Az egyes ajánlatok hasonlóak, azonban találni közöttük különbségeket.
febr. 27
8:24
Szigorú korlátozások lépnek életbe hétfőtől Csehországban (HírTV)
Hétfőtől, három hétre korlátozzák az emberek mozgását.
febr. 27
8:24
Több száz fegyenc szökött meg egy haiti börtönből (Demokrata)
Több mint 400 fegyencnek veszett nyoma egy fegyenclázadást követően.
febr. 27
8:30
Emelkedik a koronavírusos betegek száma, újra bajba kerülhetnek az olasz kórházak (HírTV)
Olaszországban minden vírusvariáns erőre kapott, és egyre nehezebb elkülöníteni a gócpontokat.
febr. 27
8:30
A szakképzett munkaerő biztosításán dolgozik a Fanuc és a Rockwell (autopro)
Az együttműködés célja a gyártási készségek hiányának orvosolása.
febr. 27
8:30
Szerbiában szigorítottak az intézkedéseken (Demokrata)
Csak 14 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok a hétvégén Szerbiában.
febr. 27
8:30
A fertőzöttek száma 113,4 millió (Demokrata)
A fertőzöttek száma 113,4 millió, a halálos áldozatoké 2,52 millió a világon.
febr. 27
8:36
Sokezer vállalkozás élt az adóügyi könnyítéssel (Menedzsment Fórum)
Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él, az adóelengedés 130 ezer dolgozó munkájának megtartását segítette.
febr. 27
8:36
A cégvezér állásába került a soron kívüli oltás (Privátbankár)
Lemondott a legnagyobb kanadai nyugdíjalap elnök-vezérigazgatója, miután kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségekbe utazott beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen, holott a kormány mindenkit arra kért, hogy ne utazzanak külföldre - jelentette be pénteken az alapkezelő.
febr. 27
8:36
„Az EU a vakcinabeszerzésével maga ássa alá az intézményeibe vetett bizalmat” (HírTV)
A németek többsége szerint az EU rosszul teljesít az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezésben.
febr. 27
8:36
Nyugdíj számítása KATA-s vállalkozó esetén 2021 (ProfitLine)
A Kata adónem választása komoly népszerűségre tett szert az elmúlt évek során Magyarországon, így 2020 végére már a 400 ezret is meghaladta azok száma, akik ezt az egyszerűsített adózási formát használják. Tudják-e a KATA-s vállalkozók, hogy hogy mennyi nyugdíjat fognak kapni? Mi alapján fogják kiszámítani a KATÁ-sok öregségi nyugdíját? Mennyi a KA
febr. 27
8:36
Ez a frizura illene hozzád leginkább a horoszkópod szerint (Glamour)
Ilyen hajat vágass a csillagjegyed szerint
febr. 27
8:36
„Nálunk mindenki igent mond a kínai vakcinára, akivel tudunk három mondatnál többet beszélni” (SzMo)
Az általunk megkérdezett háziorvosoknál nem volt hiány jelentkezőkből a kínai vakcinára. Ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy az oltások mellett a betegellátásra már alig marad idő.
febr. 27
8:36
Aki nem kapja meg az oltást, nagy eséllyel elkapja a vírust (Demokrata)
Mindegyik vakcina, amelyet Magyarországon használatba vettek, biztonságos és hatásos.
febr. 27
8:42
Csaknem négyszázmillióból korszerűsítik a szentlőrinci óvodát (ATV)
Csaknem négyszázmillió forintos beruházással, javarészt európai uniós forrásból kezdődtek meg a Liszt Ferenc utcai bölcsőde és óvoda felújítási és bővítési munkálatai a Baranya megyei Szentlőrincen - tájékoztatta a megyei önkormányzat az MTI-t.
febr. 27
8:42
2020-ban bezuhantak a fintech befektetések, de már javul a helyzet (FinTechRadar)
A legtöbb befektetést az Egyesült Államok fintechjei kapták, hiába erősödött az európai piac is. Ázsia kiment a divatból. Mi történt itt?
febr. 27
8:42
Cicciolina elárulta, hogy milyen férfira vágyik (Promotions)
A 69 éves egykori pornósztár már nagyon szeretne újra családban élni.
febr. 27
8:42
Több mint tizenötezer határsértőt fogtak el idén (Demokrata)
A legtöbb elfogás a magyar-szerb határszakaszon volt.
febr. 27
8:42
Ausztriában a fertőzések több mint felét már a vírusmutációk teszik ki (Demokrata)
Ausztria-szerte a fertőzések 57 százalékát már a SARS-CoV-2 mutációi teszik ki.

Keresés