2021. február 1. hétfő

febr. 1
11:42
Sokkot kaptak a szülők: elhunyt a kisbaba, akit a pap belemártott a keresztelővízbe (Ripost)
A szertartás közben hívták a szülők a 112-t.
febr. 1
11:45
Nem nőtt a munkanélküliség az EU-ban decemberben (Portfolio)
Decemberben stagnált a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban és az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
febr. 1
11:45
Hatalmasat zuhantak a sertésárak, és még messze a vége (Agroinform)
A sertéshús ára mintegy 40 százalékkal esett vissza egy év alatt. A termelők a nyitástól várják a megoldást.
febr. 1
11:45
SZÉP-kártya: helyreigazította magát a NAV (Azenpenzem)
A legfrissebb adóhatósági (NAV) tájékoztató szerint mégsem kell szakképzési hozzájárulást fizetni az idén a SZÉP-kártyára adott céges juttatás után. Korábban ugyancsak a NAV jelezte: fizetendő ez az adóteher.
febr. 1
11:45
Világszerte elítélik a mianmari puccsot (Demokrata)
Az EU, az ENSZ, Kína, Japán és más országok is elítélik a mianmari hadsereg akcióját, amelynek keretében őrizetbe vették a kormányfőt és több kormánytagot.
febr. 1
11:48
Négy gyermeket erőszakolt meg a Pest megyei pedofil, mégis megúszhatja… (Metropol)
Szerencsére az egyik kislány bátor volt és szólt az anyukájának, így kapták el.
febr. 1
11:51
Mit mutat a BMI? Itt vannak a számok (Piac és Profit)
A januári beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke 54,9 pontra emelkedett a decemberi 51,6-ról, és az eddig mért hetedik legmagasabb januári érték lett.
febr. 1
11:51
Operatív törzs: át kellett ütemezni a következő napok oltási tervét (Portfolio)
238 ezer főt oltottak már be Magyarországon, a héten 85 410 Pfizer-vakcinát várunk, a Moderna-oltóanyagok száma azonban bizonytalan, emiatt az e heti oltási ütemtervet át kellett alakítani - hangzott el az operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján. Ezen a héten kezdődik az oltások harmadik köre a 89 éven felüliek és a háziorvosi praxisok bevoná
febr. 1
11:51
A MNB 15 milliós bírságot szabott ki (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a LIC Független Biztosítási Közvetítő Kft.-re tiltott ügynöki tevékenység végzése miatt - közölte az MTI-vel az MNB hétfőn.
febr. 1
11:51
Szörnyű körülmények között küzdött a koronavírus ellen az énekesnő, végül feladta (Life)
Felfoghatatlan az a tragédia, ami a 28 éves brit énekesnővel, Kyanna Suttonnal történt, akinek szervezetét alig két hét alatt döntötte le a koronavírus, az életét már nem tudták megmenteni.
febr. 1
11:51
A magyar felsőoktatás komplex fejlesztése válik lehetővé (Demokrata)
A felsőoktatás komplex fejlesztése valósulhat meg az uniós helyreállítási alap Magyarországnak juttatott egy részéből – mondta Bódis József.
febr. 1
11:53
Már Hollywood is szemet vetett a legújabb tőzsdei őrületre (Portfolio)
Valamivel több, mint egy hete indult el a redditesek csörtéje a Wall Street-i hedge fundok ellen, amely alaposan felforgatta a tőzsdéket, de az egyik amerikai író máris könyvet írna a sztoriról, és az MGM gyorsan lecsapott a jogokra. A szóban forgó író egyébként Ben Mezrich, akinek a könyve alapján készült a Social Network – A közösségi háló című O
febr. 1
11:53
Rettenetes baleset történt Budapesten: falnak ütközött egy teherautó (Life)
Falnak ütközött egy teherautó hétfő kora reggel Budapest XIII. kerületében.
febr. 1
11:54
Így reagált a válásáról szóló cikkekre Szabó Zsófi (Ripost)
A műsorvezető pénteken jelentette be a szomorú hírt: négy év után elválik a férjétől, Zsolttól.
febr. 1
11:55
Fontos bejelentést tett közösségi oldalán Jane Fonda: Megkapta a koronavírus elleni oltást (Life)
Fontos információval látta el követőit a még mindig gyönyörű színésznő! Jane Fonda is megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
febr. 1
11:57
Újabb célpontot talált magának a horda - élen jár a budapesti tőzsde, hasít a forint (Privátbankár)
Még mindig csak korlátozottan lehet vásárolni a Robinhoodnál az elmúlt hét sztár- (vagy botrány-) részvényeit, de oldódik a szigor - az internetes fórumon szerveződő kisbefektetők viszont most új prédát találtak maguknak. Az ezüst árfolyama emiatt rakétázik most, az árupiacon azonban sokkal nagyobb fába (vagyis fémbe) vágták a fejszéjüket a tradere
febr. 1
11:57
Jegesmedveikrek születtek a detroiti Állatkertben (HírTV)
Több mint 15 éve ez az első alkalom, hogy jegesmedvekölykök születtek és nevelkednek az állatkertben.
febr. 1
11:57
A tervezettnél akár 75 millióval több BioNTech vakcina jöhet áprilistól az EU-ba (ATV)
Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.
febr. 1
11:57
„Ezt innentől ne hívja senki bértámogatásnak” - egy pesti étterem üzemeltetője mesél kálváriájáról (SzMo)
A pénz nem úgy és nem oda érkezik, ahogy előzetesen megígérték - ha érkezik egyáltalán. Tanulságos történet egy támogatási rendszer anomáliáiról.
febr. 1
11:57
Tücsökalapú ételek allergiás reakciókat válthatnak ki (Agrárágazat)
Érdemes megnézni a címkén az összetevőket, és összehasonlítani az allergiás listáddal.
febr. 1
12:00
Pfizer-BioNTech jó hírrel állt elő (Infostart)
Emellett beszámoltak az amerikai partnertől független gyár építésének állásáról is
febr. 1
12:03
A hitelmoratórium után tovább nőhet a faktorálás szerepe (ProfitLine)
Eddigi legjobb évét zárta a Takarék Faktorház: a piaci átlagot meghaladva, 28 százalékkal növelte forgalmát. Idén még jobb eredményre, és a moratórium megszüntetése után a faktoring további felértékelődésére számítanak. Egyre nagyobb ugyanis az érdeklődés az olyan termékek iránt, ahol a vevő nemfizetésének kockázatát egy harmadik fél vállalja át.
febr. 1
12:03
A legdrágább Van Gogh-rajz lehet a fiatal lányról készült mű – márciusban a Christie’s élő online stream aukcióján (Portfolio)
Áverésre bocsátja március 1-én a Christie's aukciósház New York-ban, Vincent van Gogh La Mousmé című rajzát, amely akár 10 millió dollárért is elkelhet az online aukción.
febr. 1
12:03
Mintha lapáttal hátba vernének – Szinetár Dóra az őt ért támadásról (ATV)
„Amikor megszületett a gyerekem és kapott egy Down-szindrómás diagnózist, akkor hónapokig nem néztem a kommenteket. Barátaim óvtak ettől” – vallotta be Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas magyar színészművész Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában.
febr. 1
12:03
Szijjártó: Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket (BorsOnline)
A világszintű nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeke
febr. 1
12:03
Növények, melyek sötét lakásban is jól érzik magukat (Life)
Te is szeretnél csodaszépen zöldellő növényeket a lakásodba, de sajnos híján vagy a természetes fénynek? Nos, a legjobb helyen jársz!
febr. 1
12:03
9 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál Robinson Crusoe-ról (WMN)
Tényleg élt? Mi volt az eredeti cím? Miért támadják Péntek miatt? És egyáltalán: kik azok a Péntek-lányok?
febr. 1
12:09
Operatív törzs: át kell ütemezni az oltási tervet (ATV)
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy a várt 18 ezer Moderna vakcina helyett csak 11 ezer érkezett. Azt is elmondta, hogy emiatt át kell ütemezni az oltási tervet.
febr. 1
12:15
Máris berobbant az Erzsébet-utalvány utáni piacra a Nemzeti Utalvány (Infostart)
Nagyban zajlik a Nemzeti Utalvány beváltóhelyi hálózat kiépítése és immár ezer fölötti azoknak a szerződött pontoknak a száma, amelyek elfogadóhelyek lesznek.
febr. 1
12:15
Delfinnel fotózkodott, betámadták a kommentelők Hosszú Katinkát (SzMo)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő dubaji delfináriumból jelentkezett be a közösségi oldalán.
febr. 1
12:15
Marco Rossi: Szükségünk van álmokra (Promotions)
„Az én csapataimat rendkívül nehéz legyőzni, nagyon meg kell érte dolgozni, mert minden játékosom harcol a pályán."
febr. 1
12:15
A vírus elleni magyar készítmény a megelőzésben is segíthet (Demokrata)
A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt magyar készítmény – mondta Kacskovics Imre immunológus.
febr. 1
12:18
A köhögés elleni legfinomabb csodaszer a csoki, ami hatásosabb, mint bármelyik szirup (Joy)
Egy orvos szerint a csokoládé sokkal hatékonyabb fegyver köhögés ellen, mint az erre kifejlesztett szirupok.
febr. 1
12:18
7 dolog, amihez egyáltalán nem vagy öreg 30 felett sem (Glamour)
Irány a tetoválószalon és a falmászó terem!
febr. 1
12:18
Elképesztő, mire kérte a menyasszony a vőlegényt, aki csak mosolygott fájdalmában (Femcafe)
Sokak szerint csoda, hogy nem hagyta azonnal faképnél a nőt.
febr. 1
12:21
Milyen lesz a vírus utáni céges világ? (Piac és Profit)
A cégek több, mint fele jelezte egy magyar tanulmányban, hogy több online tárgyalást fog tartani a vírushelyzet után is, de a személyes találkozásokra is szükségük van.
febr. 1
12:21
A kortárs fotográfia a kortárs képzőművészetnél is kortársabb (Portfolio)
A legnagyobb hazai kortárs fotógaléria vezetőivel a fotográfia, mint gyűjtési terület fejlődéséről és sajátosságairól beszélgettünk.
febr. 1
12:21
Gulyás fejlentést tesz, mert Koncz Zsófia válásával hozták összefüggésbe (ATV)
A miniszter a Facebook-oldalán írta meg, hogy büntetőfeljelentést tesz és polgári pert indít két lap ellen, mert valótlanul állították, hogy bármi köze lenne a szerencsi időközi választás győzteséhez, Koncz Zsófiához.
febr. 1
12:21
Nyitási tervet dolgozott ki a Momentum (444.hu)
Több javaslatuk is van a vendéglátóipar megmentésére.
febr. 1
12:21
Japánba szállítják a szatmári szilvát (TőzsdeFórum)
Ez a hazai lekvár lesz az első, amit a japánok kóstolhatnak.
febr. 1
12:21
Az LSD felszabadítja agyunkat biológiai korlátai alól (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás szerint az LSD megváltoztatja az agy kapcsolatait. A Cambridge Egyetem kutatói szerint az LSD képes egy mélyen megváltozott tudatállapot kiváltására. A szakembereket érdekelte ennek háttérműködése, emiatt LSD hatása alatt álló önkénteseket vizsgáltak olyan agyi vizsgáló módszerekkel, mint a funkcionális MRI. Az új k
febr. 1
12:23
Befektetési alapok: a hét nyertesei és vesztesei (TőzsdeFórum)
A sorrend a hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.
febr. 1
12:24
Müller Cecília válaszolt a Ripostnak: kiderült, ki dönt az olthatóságról (Ripost)
Az operatív törzs megtartotta hétfői sajtótájékoztatóját, ahol a friss hírekkel jelentkeztek.
febr. 1
12:25
A Telenor meghosszabbítja az oktatási oldalak ingyenes elérését (TőzsdeFórum)
A március 1-ig fenntartott járványügyi korlátozások idejére a díjmentes elérés is marad.
febr. 1
12:27
Talpra ugorhat idén a baromfiágazat (Infostart)
Ennek három veszélyfaktora van, de egyik sem - közvetlenül - a koronavírus.
febr. 1
12:27
Székesfehérváron folytatódik a Zöld busz mintaprojekt (autopro)
Székesfehérváron folytatódik a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt, hétfőtől egy hónapig egy elektromos meghajtású Ikarus City Pioneer típusú busz állt menetrend szerinti forgalomba.
febr. 1
12:27
Ki nyert a GameStopon? (FinTechRadar)
Most akkor a Wall Streetet legyőzték? Vagy épp a kisbefektetők verik át magukat? Nézzük ki nyer a GameStop üzleten.
febr. 1
12:27
Szinte teljesen ellehetetleníti a maszk a hallássérülteket, a szemüvegeseket, a párkeresőket – de még nem tehetünk le róla (Képmás)
Közel egy éve a mindennapjaink része, ám még ennyi idő után sem könnyű vele az élet. Az egészségügyi maszk a hallássérültek kommunikációját, az óvodapedagógusok munkáját és a szemüvegesek tájékozódását is nagyon megnehezíti, már-már ellehetetleníti.
febr. 1
12:27
Ismét lehet elektromos kerékpár támogatásra pályázni (Tiszta Jövő)
Február 1-jétől újra lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázatára, amelynek célja - a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottaknak megfelelően - a teremtett világunk védelme, a magyarok egészségügyi állapotának javítása, a munkavállalók autóhasználatának csökkentése és a ke
febr. 1
12:27
Bomba formában van Király Viktor felesége, Anita - 9 kilótól szabadult meg kisfia születése óta (Life)
Király Viktor gyönyörű felesége, Király-Virág Anita közel egy éve hozta világra kisfiúkat, de ez az alakján egy cseppet sem látszik meg, ugyanis már visszanyerte szülés előtti tökéletes alakját.

Keresés