2021. február 10. szerda

febr. 10
8:24
Amerikai szenátus: nem alkotmányellenes Trump felelősségre vonása (Demokrata)
A szenátus 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump felelősségre vonása nem alkotmányellenes.
febr. 10
8:24
Karácsony arra kéri a budapestieket, bízzanak az oltóanyagban (Demokrata)
A főpolgármester hangsúlyozta: „csakis az oltással térhetünk vissza régi életünkhöz”.
febr. 10
8:24
IMF: Komoly társadalmi válság jöhet a járvány miatt (Növekedés)
Történelmi példák utalnak arra, hogy a járványok, világjárványok akár hosszabb távon is befolyásolhatják a társadalmak viselkedését, okozhatnak társadalmi elégedetlenséget - vélik az IMF szakértői, akik az utóbbi 130 év válságainak társadalmi hatásait elemezték 130 országban. Ilyen volt például az 1832-es párizsi kolerajárványt követő időszak, és a
febr. 10
8:26
Még nem akarják a nyitást a magyarok (Portfolio)
Tavaly november óta minden héten stabilan 60% körül áll azok aránya Magyarországon, akik a járványügyi korlátozásokat megfelelően szigorúnak tartják, azaz nincs egyelőre érdemi elmozdulás a nyitás követelése felé – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.
febr. 10
8:30
Folytatódhat ma az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
A korábbi napok jelentős emelkedését követően tegnap már konszolidációt láttunk a tengerentúli tőzsdéken, az ázsiai piacokon viszont kifejezetten jó volt a hangulat szerdán. Az elmúlt napokban részben az újabb körös amerikai mentőcsomaggal kapcsolatos várakozások fűtötték az emelkedést, illetve járványfronton is érkeztek kedvező hírek. Emellett jó
febr. 10
8:30
Vége! Ashley Benson újra szingli lett, szakított szerelmével (Joy)
Szakítással indította 2021-et Ashley Benson, aki egy év után különvált rapper szerelmétől. A dolog mindenkit meglepett - jönnek a részletek!
febr. 10
8:30
Riasztás van ónos eső, havazás és szél miatt is, szerda este tör be a hidegfront (SzMo)
Az Észak-Dunántúlon éjfélig többnyire maximum 5 centiméter, intenzív hózáporokban helyenként ennél több friss hó is hullhat.
febr. 10
8:30
Hétfő éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe (Demokrata)
Még öt napig, jövő hétfő éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe – hívta fel a figyelmet Hankó Balázs.
febr. 10
8:32
Megjelent a kormányrendelet a bérleti díjak elengedéséről - Mutatjuk, kik élhetnek vele (Portfolio)
A napokban írtunk róla, hogy a kormány bérletidíj-mentességet jelentett be azoknak a vendéglátósoknak, akik önkormányzati, vagy állami tulajdonú ingatlanban bérelnek területet. Ezzel párhuzamosan a főpolgármester is megfogalmazott javaslatokat, illetve több kerület is további díjelengedések bevezetésével támogatta a vendéglősöket. Az éjjel megjelen
febr. 10
8:34
Itt a legjobban kereső hedge fundosok listája (Portfolio)
A világ legjobban kereső 15 hedge fund vezetője összesen 23,2 milliárd dollárt keresett tavaly – számol be a hírről a Bloomberg.
febr. 10
8:36
A Ferencváros régen jól futó bányászcsapatnál teszi tiszteletét – sport a tévében (Infostart)
A Barcelona pedig a Sevillához látogat. De lesz Vavas–Fehérvár és jó sok alpesi sí is szerdán.
febr. 10
8:36
10 milliós kamatmentes hitel: a lehető leglazább feltételeket támasztja az MFB (Portfolio)
A lehető leglazább feltételrendszerrel indul el márciusban a veszélyeztetett szektorokban működő vállalkozások számára a kamatmentes újraindítási kölcsön: aki nem volt veszteséges a járvány előtti évben, 2019-ben, továbbá életképes és működőképes, az megkaphatja a hitelt – mondta az MFB vezére az RTL Klubnak.
febr. 10
8:36
Gyurcsány: Orbánék rengeteg pénztől fosztották meg a nyugdíjasokat (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a 13. havi nyugdíj első részlete „lehet, hogy segítség, de a legkevésbé sem ajándék”.
febr. 10
8:42
Leköszön Európa legnagyobb alapkezelőjének vezére (Portfolio)
Leköszön az Amundi vezérigazgatói székéből Yves Perrier, aki több mint egy évtizeden át vezette Európa legnagyobb alapkezelőjét – írja a Bloomberg.
febr. 10
8:42
Öt hónapja él a minszki svéd követségen két belarusz tüntető (444.hu)
Átmásztak a kerítésen, azóta is ott vannak. Félő, hogy a belarusz hatóságok letartóztatnák őket.
febr. 10
8:42
Oltóközpont lehet az FC Barcelona stadionja (Igényesférfi.hu)
A katalán egészségügyi minisztérium terve szerint az arénát felkészítik arra, hogy megfeleljen a pandémia kiváltotta helyzetnek, mire az oltások tömeges beadására sor kerülhet Barcelonában.
febr. 10
8:42
Van egy 200 éves szobor, amely átalakul Darth Vader-ré, ha ráesik a hó (Promotions)
Döbbenetes látvány, igazi mestermunka.
febr. 10
8:42
Olaszországban meghaladta a 92 ezret a halottak száma, a brit mutáció miatt Umbria kétharmadát lezárták (Növekedés)
Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) vezérigazgatója szerint húsvéttól indulhat el a koronavírus elleni tömeges oltás Olaszországban. Az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint meghaladta a 92 ezret a járvány halálos áldozatainak száma, Umbria tartomány kétharmadát lezárták.
febr. 10
8:48
Meddig marad a brutális hideg? Németh Lajos megmondja (ATV)
A meteorológus szerint valószínűleg a Balaton is befagy majd a tartós hideg miatt.
febr. 10
8:48
Ma sokan félreértik, amit mondasz vagy csinálsz - Egymondatos horoszkóp: február 10. szerda (Glamour)
Mi vár rád ma?
febr. 10
8:48
Így lett bukását követően újra a baloldal vezére Gyurcsány Ferenc (3. rész) (Demokrata)
A Magyar Nemzet cikksorozata olyan meghatározó pillérhez érkezett, amely a volt miniszterelnök számára szintén kapóra jön a hatalomtechnikai játszmákban.
febr. 10
8:54
Megszületett II. Erzsébet kilencedik dédunokája (Infostart)
A 31 éves Eugénia fiúgyermeknek adott életet, aki máris 11. a trónutódlási sorban.
febr. 10
8:54
Szorítja az idő a családot: a kis Anna SMA-ban szenved, megindult a gyűjtés a Zolgensmára (SzMo)
A világ legdrágább gyógyszere segíthet Annán is, aki már elmúlt két éves, de még be lehet neki adni az SMA ellenszerét.
febr. 10
8:54
Új vezetővel erősít a BioTechUSA (MMonline)
Dr. Pintér Dániel Gergő feladatkörébe a közönségkapcsolatok fejlesztése, a munkáltatói márka megerősítése és CSR kampányok teljeskörű kivitelezése tartozik. A BioTechUSA a növekvő társadalmi szerepvállalás jegyében új pozíciót hozott létre a vállalati kommunikáció erősítése és a márkastratégia hosszútávú fejlesztése céljából, melyet 2020 novemberé
febr. 10
8:54
Kambodzsában elsőként a kormányfő fiai és két miniszter kapott oltást (Demokrata)
Kambodzsában a járványhoz köthetően egyetlen halottról sem adtak hírt.
febr. 10
9:00
Állati vizelet is lehet a parfümhamisítványokban (Infostart)
Nem változik a világ: már Patrick Süskind is tisztában volt a jelentőségével. A parfüm az egyik leggyakrabban hamisított termék, kockázatos belőle piacon, utcán, parkolóban vásárolni.
febr. 10
9:00
Ellopták a Cyberpunk 2077 és a Witcher 3 forráskódját (Portfolio)
Hackerek támadták meg a CD Projekt Red játékfejlesztő informatikai rendszerét és állítólag ellopták a Witcher 3, a Gwent és a Cyberpunk 2077 forráskódját.
febr. 10
9:00
Elsőként a kormányfő fiait és két minisztert oltottak be Kambodzsában (ATV)
Kambodzsában elsőként a miniszterelnök fiait és a kormány két miniszterét oltották be a koronavírus elleni kínai vakcinával a szerdán kezdődött kampányban - adta hírül a Reuters hírügynökség.
febr. 10
9:00
Pénteken kezdik utalni a 13. havi nyugdíj egy heti részét (Demokrata)
Idén plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – közölte Novák Katalin.
febr. 10
9:00
A bértámogatások 98 százalékát már kifizették a kormányhivatalok (Növekedés)
A kormány mintegy százezer munkahelyet védett meg a vendéglátás, a turizmus, a szállodaipar, illetve a sport- és szabadidős létesítmények célzott támogatásával - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az MTI-nek.
febr. 10
9:02
Kiemelt jelentőségű beruházásként újulhat meg a Kelenföldi vasútállomás épülete (Portfolio)
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Kelenföld vasútállomás volt felvételi épületének bővítését, átalakítását és felújítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.
febr. 10
9:06
Már próbaköreit futja az új Mercedes-Benz C-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz követi szokásos menetrendjét és egymás után leplezi le két legfontosabb modelljét. A zászlóshajóként a márka jövőjének útját kijelölő S-osztály időközben már hazánkba is megérkezett, a belőle ihletet merítő húzómodell, a C-osztály pedig hamarosan bemutatkozik – erről gyári kémfotók is tanúskodnak.
febr. 10
9:06
Fucsovics Márton legyőzte a háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinkát (444.hu)
29 éves, de a meccs végére 90-nek érezte magát.
febr. 10
9:06
Így szülinapozik a karantén idején Hadházi László (Femcafe)
A jeles nap „nagy bulinak” ígérkezik a népszerű standuposnak.
febr. 10
9:06
Kész vagyont érnek az első kiadású Bond-regények (Könyves Magazin)
Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak a James Bond-rajongónak, aki megvenné Ian Fleming első kiadású könyveit. A kollekció mindenesetre meglepően jó állapotban maradt fenn.
febr. 10
9:06
35 önismereti kérdés, amelyet ismerkedéshez is használhatunk (Hamu és Gyémánt)
Van néhány kérdés, ami által jobban megismerhetjük önmagunkat vagy másokat. Az önismeret mélyítéséhez fontos, hogy legyenek kérdéseink. Ám nem csak saját magunk megismerése lényeges, hanem barátaink, családunk, párunk megismerése is ugyanilyen fontos feladat lehet a hétköznapokban. Ehhez van néhány egyszerű kérdés. Érdemes rájuk a minél k
febr. 10
9:12
Próbál talpra állni a forint a hét eleji pofon után (Portfolio)
Erősödéssel próbálkozik a forint szerda reggel, így lassan elfelejthetjük a hétfői komolyabb gyengülést. Azért a múlt héten megpróbált kitöréstől még messze vagyunk, de egyelőre a 360 sem fenyeget.
febr. 10
9:12
Nem került fel az Oscar-jelöltek szűkített listára Horváth Lili filmje (ATV)
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje nem került fel a nemzetközi filmek kategóriájában Oscar-díjra esélyes alkotások szűkített listájára - derült ki az amerikai filmakadémia közleményéből.
febr. 10
9:12
Pályaválasztás: íme a leggyakoribb kérdések, a coach válaszol (Femcafe)
Szülői konfliktusok? Anyagi problémák? Döntésképtelenség? Ezeket a tanácsokat érdemes lesz megfogadni.
febr. 10
9:12
Tudod, melyik Forma-1-es futamot nézték a legtöbben 2020-ban? Nem tudnád kitalálni, és meg is fogsz lepődni rajta (Promotions)
Nem a szezon első és utolsó futama volt a 2020-as Forma-1 legnézettebb versenye. Megmutatjuk, melyik volt az!
febr. 10
9:18
Őrületes botrányt generál egy-két új bringás versenyszabály (Infostart)
Tilos lesz a kormányon feküdni és a vázon ülni, hiába lesz jobb tőle az aerodinamika.
febr. 10
9:18
2,6 millió magyar jut holnap plusz pénzhez (Portfolio)
Idén plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének első lépéseként, az összeget pénteken kezdik utalni - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
febr. 10
9:18
Ráugrottak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya hiteleire – meglepő mennyien éltek vele (Agroinform)
Kedvező finanszírozási lehetőségeket kínál a mezőgazdasági vállalkozások számára.
febr. 10
9:18
Koronavírus: 1279 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 98 beteg (ATV)
1279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 347 főre emelkedett.
febr. 10
9:18
Fél évszázada hever egy golflabda a Holdon, most bukkantak rá - kalandos úton került oda (Femcafe)
Már nem él az az űrhajós, aki annak idején elütötte a most megtalált golflabdát.
febr. 10
9:18
Plusz egy heti nyugdíjat kapnak idén a nyugdíjasok (Növekedés)
Idén plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének első lépéseként, az összeget pénteken kezdik utalni - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
febr. 10
9:20
Két nagyon rossz hírt is kapott a Közel-Keletről Joe Biden (Portfolio)
Két rossz hír is érkezett tegnap a Biden-kormányhoz: Irán vezetői először az atomprogramjuk kezdete óta azt nyilatkozták, hogy fontolgatják, hogy nem csupán békés célra fordítják a fejlesztést, Izrael titkosszolgálata pedig arról tájékoztatott, hogy Irán körülbelül két éven belül atomfegyverhez juthat - írja a New York Times.
febr. 10
9:22
Koronavírus Magyarországon: itt vannak a szerdai adatok, lassan kúszik felfelé a harmadik hullám (Portfolio)
1 279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg. 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. A számok lassan romló járványhelyzetre utalnak. Az oltások beadása az elmúlt két napban lelassult, az újabb szállítmányok érkezése ló
febr. 10
9:24
10 milliós ingyenhitel a cégeknek: újabb részletek láttak napvilágot (Piac és Profit)
A 2019-es eredményt fogják vizsgálni: veszteséges és működésképtelen cégnek nem adnának pénzt, de egyébként laza feltételrendszerben gondolkodnak.
febr. 10
9:24
1279 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 98 beteg (Pénzcentrum)
1 279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma

Keresés