Eddig példátlan nagyságú összeget különített el az Európai Unió promóciós költségvetéséből annak érdekében, hogy segítse a „Green Deal Europe”, vagyis európai zöld megállapodás koncepciójának megvalósulását.
Az MKB Bank az utóbbi időben tapasztalt új csalási módszerre hívja fel ügyfelei figyelmét, mellyel a csalók több pénzügyi intézmény ügyfeleitől próbáltak már személyes és banki termékekhez köthető adatokat telefonon megszerezni.
Áder János köztársasági elnök még decemberben fordult az Alkotmánybírósághoz az Országgyűlésen elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében. Áder szerint bár a törvény számos rendelkezése kifejezetten pozitív változást jelent, alkotmányossági szempontból több ponton aggályos és alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróság most ezt me
A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A Közlekedési Múzeum tervei alapján az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy vasúti kiállítást kiegészítő több száz négyzetméteres terepasztal lesz.
A tavalyi 8,8 százalékos csökkenés után idén 5,8 százalékos bővüléssel számol a globális reklámpiacon előrejelzésében a Dentsu Aegis Network. A tanulmány készítői szerint 2021-ben már világszinten is 50 százalékra nő a digitális platformok részesedése a hirdetési költésekből. A Dentsu „Ad Spend Report” keretében 59 piacot elemeztek és a prognózis
Új információk láttak napvilágot az orosz gabonakivitel-korlátozásokkal kapcsolatban. Az orosz piac belső stabilitását célzó vámrendszer bevezetése kapcsán meghatározásra kerültek a főbb gabonanövényekre vonatkozó exportadók. Az erről szóló rendeletet Mihail Mishusthin miniszterelnök hagyta jóvá.
A Kvartett című előadás online közvetítésével emlékezik a Vígszínház Börcsök Enikőre; a Jászai Mari-díjas színművészt február 11-én, csütörtökön helyezik végső nyugalomra - tudatta a színház az MTI-vel.
2021. március elsejétől megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a magyar motorosok. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapos szakmai előkészítő munka és egyeztetési folyamat eredményeként
A jegybank 40 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankra hibás ügyféltájékoztatás és felügyeleti adatszolgáltatási hiányosságok miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel szerdán.
Bár csökkenőben van hazánkban az adóparadicsomokhoz közvetlenül köthető vállalkozások száma, még mindig sok új vállalkozás kapcsolható a különböző egzotikus területekhez.
Az emberiség történelmében az eddigi legnagyobbnak számító díj célja az, hogy felkeltse az újítók figyelmét és ösztönözze őket olyan skálázható szén-dioxid-kivonási megoldások kifejlesztésére, amelyekkel sikeresen felvehető az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Az XPRIZE, amely globális vezető szerepet tölt be az emberiség előtt álló legnagyobb kihí
Zaklatások, arcon köpött jegyszedők és megfélemlített utasok miatt a svéd vasúttársaság fontolgatja, hogy járatai bizonyos állomásokon ne álljanak meg.
A német kancellár és a 16 szövetségi kormány vezetője közötti megállapodás-tervezet szerdai verziója szerint március 14-ig élnének a szigorú korlátozó intézkedések.
Néhány hónap leforgása alatt már harmadszor diagnosztizált veszettséget a román állategészségügyi szolgálat a magyar határtérségben, Szatmár megye területén.
És te kinek szurkolsz? Tom macskának? Jerry egének? Esetleg Spike kutya a kedvenced, aki olykor szétcsap a rendetlenkedő páros között? Töltsd ki legújabb kvízünket, és kiderül, te melyik szereplő lennél a 81 éves sorozatból!
A koronavírus mellett a fémoszlopok is velünk maradtak 2021-re. Tavaly november végén kezdődött a monolit őrület, ami sokáig a fél világot lázban tartotta. Az elsőt még november 18-án találtak, szó szerint a semmi közepén az amerikai Utah államban. A rejtélyt tovább bonyolította, hogy tíz nappal a felfedezés után az oszlop váratlanul eltűn
Várhatóan pénteken késő este teszi közzé felülvizsgálatának eredményét a Fitch és a Standard & Poor’s, vagyis egyszerre két hitelminősítőtől is friss értékelést kaphat Magyarország. Most mindkét cégnél stabil a kilátásunk ugyanolyan besorolás mellett, kérdés, hogy a járvány második hullámának hatására ezen változtatnak-e ezúttal.
A német kancellár és a 16 szövetségi kormány vezetője közötti megállapodás-tervezet szerdai verziója szerint március 14-ig élnének a szigorú korlátozó intézkedések.
Elkezdte beindítani első németországi oltóanyaggyárát a német BioNTech, a marburgi üzemben az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett vakcinát gyártják majd - közölte a német biotechnológiai vállalkozás szerdán.
…hacsak nem értél el legalább 43%-os hozamot a tavalyi évben. A Reuters is bemutatta annak a 12 éves fiúnak a történetét, akin keresztül egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet a dél-koreai média. Kwoon Joon 2020-ban 43%-os profitot ért el,…
„Népi gyűlést” hívott össze csütörtökre Alekszandr Lukasenka. Komoly politikai fordulatra mégsem lehet számítani az országban, mivel meghívót a gyűlésre valószínűleg csak az elnök támogatói fognak kapni - írja a Guardian.
Az MKB Bank az utóbbi időben tapasztalt új csalási módszerre hívja fel ügyfelei figyelmét, mellyel a csalók több pénzügyi intézmény ügyfeleitől próbáltak már személyes és banki termékekhez köthető adatokat telefonon megszerezni.
Elkezdte beindítani első németországi oltóanyaggyárát a német BioNTech, a marburgi üzemben az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett vakcinát gyártják majd - közölte a német biotechnológiai vállalkozás szerdán.
A három hónapja bevezetett halasztható operációk tiltására vonatkozó rendelkezés hatására legalább ötször, de sok esetben több mint tízszer annyi időt kell várnunk egy-egy műtétre.
Az egymástól csak mérőszalag segítségével megkülönböztethető Audi-szedánok közé érkező e-tron GT több szempontból is kiemelkedik testvérei közül. Az ingolstadtiak feltűnő formát álmodtak a kínálat csúcsára érkező modellnek, amiből már látszik: mind az árak, mind az alkalmazott technológia terén a paletta tetejére szánják az elektromos újdonságot.