2021. február 10. szerda

febr. 10
14:12
Nemzetközi körözést adtak ki az oroszországi tüntetések szervezője ellen (Infostart)
Leonyid Volkov a sajtó értesülései szerint Németországban él.
febr. 10
14:12
Dobrev Klára nyugdíjreformokkal állna elő 2022-ben (ATV)
A DK politikusa szerint az Orbán-kormány hibájából a magyar nyugdíjasok rosszabbul élnek egy cseh, egy szlovén, egy lengyel vagy egy szlovák nyugdíjasnál. Az átlagnyugdíj szerinte a mostani 142 ezer forint helyett 172 ezer is lehetne.
febr. 10
14:12
Keanu Reeves ismét bebizonyította, hogy ő a világ legszerethetőbb híres embere (Joy)
Keanu Reeves annyira átlagos, hogy az már félelmetes!
febr. 10
14:12
Müller Cecília: márciusban már a nem krónikus beteg aktív korúak oltása is megkezdődhet (SzMo)
2040 praxisnak lesz lehetősége az AstraZeneca vakcinájával beoltani az 59 év alattiakat, további 2964 rendelőben pedig a Pfizer/BioNTech készítményével oltják be a legidősebbeket.
febr. 10
14:12
1 nap alatt telt meg a 180 napos világkörüli hajóút (Spabook)
Az Oceania Cruises, a világ vezető kulináris és úti cél központú hajózási társasága bejelentette, hogy a 2023-as Around the World in 180 Days, magyarán 180 nap alatt a Föld körül névre hallgató útja a…
febr. 10
14:12
Kiderült, milyen nyomvonalon épül meg a székelyföldi autópálya (Demokrata)
Főleg a gyergyóiak örülhetnek, de másoknak is jó lesz. A magyarországi turistáknak mindenképp – írja a Főtér.ro.
febr. 10
14:18
Világháborús állapotokat hozott a zenei jogdíjak beszedésénél a koronavírus (Privátbankár)
A zenészek kifizetésénél viszont ennek megfelelően az idei évet söpri majd el a pandémia, vagyis ők kétszer szenvednek meg ugyanazért: tavaly nem koncertezhettek, idén ezért még jogdíjat se kaphatnak. Mindeközben kiugróan megnőtt az újonnan regisztrált alkotások száma a koronaévben, de ezek valószínűleg nem új dalok voltak, hanem a zenészek a félbe
febr. 10
14:18
Mire elég a tízmillió forintos ingyenhitel? Megszólaltak az érintettek (Portfolio)
Nagy kérdés, hogy az eddig is sok ínséges hónapot átvészelni kénytelen szálláshelyszolgáltatással, vendéglátással, rendezvényszervezéssel és a hozzákapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatokon mit segíthet a 10 millió forintos, 0 százalékos kamatozású hitel. Az Újraindítási Gyorskölcsönt a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara gazdasági évnyit
febr. 10
14:18
Elöntötte a belvíz Szabolcsot - elképesztő képek (ATV)
Belvíz borítja Szalbocs-Szatmár-Bereg megye termőföldjeit – derül ki az MTI képes beszámolójából. A közölt fényképek szerint Gégény és Dombrád határában is áll a víz a szántóföldeken.
febr. 10
14:18
Miért nem hagyta el, ha annyira rosszul bánt vele? - egy bántalmazott nő a bántalmazó kapcsolatokról (Glamour)
Ezért nem olyan könnyű kilépni a bántalmazó kapcsolatokból
febr. 10
14:18
Vörös kódot léptetnek életbe péntektől a hideg idő miatt (SzMo)
Senkinek nem kell az utcán aludnia, mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár.
febr. 10
14:18
Jack Black levetkőzött és egy piros bugyiban adja elő a Thor egyik legjobb jelenetét (Promotions)
Vigyázat! Túl szexi tánc kerekedett a nagy mutatványból.
febr. 10
14:18
Türelmesebbek lettünk a neten (MMonline)
Az elmúlt egy évben érezhetően javult a magyarok társas kommunikációjának színvonala az online térben – ezt mutatja a Microsoft legfrissebb, az internetes veszélyeket és azok hatásait vizsgáló nemzetközi kutatása. A hírnév károsítása, a kéretlen szexuális jellegű ajánlatok és a megfélemlítés, zaklatás terén következett be a legjelentősebb javulás M
febr. 10
14:18
Horvátországban is jelen van a koronavírus brit mutációja (Demokrata)
Nyolc embernél igazolták Horvátországban a koronavírus brit mutációját.
febr. 10
14:24
Jávor Benedek felszólította a kormányt, terítse a lapokat (Infostart)
A kormány tervei nem tükrözik a főváros szempontjait, amelyeket az európai uniós forrásokból lehetne megvalósítani a következő EU-költségvetési ciklusban – hangsúlyozta Jávor Benedek, a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának vezetője.
febr. 10
14:24
Komoly csapást mért a járvány a DMG-re (autopro)
A szerszámgépgyártó DMG Mori 2020-as éve igen rosszul sikerült.
febr. 10
14:30
Péntek 10 órától életbe lép a vörös kód (Portfolio)
A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe péntek délelőtt tíz órától, és ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem a számukra fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szer
febr. 10
14:30
Csehországban csak akkor oltanak az orosz vakcinával, ha már engedélyezték az európai hatóságok (444.hu)
Az egészségügyi miniszter szerint szóba sem jöhet olyan oltóanyag használata, amit nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség.
febr. 10
14:30
Száraz a kezed? Súlyos betegség állhat a háttérben (Femcafe)
Lehet, hogy eddig nem is sejtetted, de a kéz szárazsága akár komolyabb egészségügyi problémákra is felhívhatja a figyelmet. Érdemes ezért a dolgok mélyére ásnunk magunkat, nem elég a tüneti kezelés.
febr. 10
14:36
Ausztria egyszerre enyhített és szigorított - a magyarok is érintettek (Infostart)
Életbe léptek a határátlépésre vonatkozó erőteljesebb szabályok, amelyek immár az ingázókra is vonatkoznak. Határon belül szigorítással engedték meg a részleges újranyitást.
febr. 10
14:36
Megemelte idei várakozását a Thyssenkrupp (ProfitLine)
A Thyssenkrupp javított a szeptemberrel indult 2021-es üzleti évre vonatkozó várakozásain.
febr. 10
14:36
40 milliós bírságot kapott a CIB Bank: hibásan tájékoztatták az ügyfeleket (Pénzcentrum)
A jegybank 40 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankra hibás ügyféltájékoztatási és felügyeleti adatszolgáltatási hiányosságok miatt. Az MNB határidők tűzésével felszólította a bankot a jogszabályi kötelezettségei teljesítésére
febr. 10
14:36
Elárulta az EMMI, hogy kiket kezdenek oltani az orosz vakcinával (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még december végén közölte az ATV Híradójával, hogy a 6000 ampullányi orosz vakcinával először 3000 fő önkéntest oltanak be. Most híradónknak azt írták: az NNK a feltételül szabott hatósági vizsgálatokat befejezte, ezek a laboratóriumi vizsgálatok pedig lehetővé teszik a Szputnyik V védőoltás hazai felhasználható
febr. 10
14:36
Tízezer forintos utalványokat adna az Mszp azoknak, akik beoltatják magukat (444.hu)
A kuponokat a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban lehetne felhasználni.
febr. 10
14:36
Tartja-e magát Brazília a hülyenevű focisták élvonalában, vagy ma már csak legenda a brazil dominancia? (444.hu)
Rubens-Alan Empereur-Lucas Piton-Yago Pikachu!
febr. 10
14:36
Uniós szóvivő: a Klubrádió esete súlyosbítja aggodalmainkat (Demokrata)
A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal kapcsolatos aggodalmainkat – mondta Christian Wigand.
febr. 10
14:36
Müller Cecília: a vírusmutáció miatt újra emelkedni kezdhet a járványgörbe (Növekedés)
A járványügyi adatok alapján túl korai lenne a járványügyi szabályok enyhítése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
febr. 10
14:38
Fidesz: a baloldal a nyugdíjasokkal fizettette meg a válság árát (Demokrata)
„A nyugdíjasok sohasem számíthattak a baloldalra”.
febr. 10
14:42
Koronavírus: a tudomány megelőzte az ipart, ezért nincs most elegendő vakcinánk (Portfolio)
Noha a koronavírus elleni közdelemben az Európai Unió nem ott tart ahol szeretne, a hatékonyság és a biztonság garantálása érdekében nem engedhet a minőségi normákból - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerdán.
febr. 10
14:42
Ismét veszett rókát találtak Romániában a magyar határ közelében (Agroinform)
Néhány hónap leforgása alatt immár harmadszor diagnosztizált veszettséget a román állategészségügyi szolgálat a magyar határtérségben, Szatmár megye területén. Tavaly év végén egy kutyában és egy szarvasmarhában, majd idén február 1-jén egy vadon élő rókában mutatták ki az emberre és állatra egyaránt veszélyes vírust.
febr. 10
14:44
Reklámadót kapnak a nyakukba a lengyel médiacégek (Portfolio)
A Lengyelországban működő, magánkézben lévő független médiaszervek, televíziók, rádiók, napilapok és hírportálok nagy része szerdán szüneteltette híradásait, műsorszolgáltatásait tiltakozásul a reklámbevételekre kivetendő adó miatt, amelynek várható bevezetését a sajtószabadság elleni támadásnak tekintik.
febr. 10
14:48
Egyeztetés indul, hozzányúlnának a nyugdíjrendszerhez (Infostart)
Nyugdíjreform-javaslatot, valamint idősügyi törvényjavaslatot dolgoz ki a hét nagy nyugdíjas szervezetet tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
febr. 10
14:48
Nem okozott meglepetést az amerikai infláció (Portfolio)
A frissen közölt adatok szerint az infláció 1,5% volt az Egyesült Államokban januárban, ez 0,1%-ponttal maradt el az elemzői várakozásoktól.
febr. 10
14:48
Nincs meglepetés: egyhangúan döntöttek a jegybanki alapkamatról (Pénzcentrum)
Ellenszavazat nélkül döntött a Monetáris Tanács arról, hogy 0,60 százalék maradjon az alapkamat. Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kilenc tagja arról, hogy 0,60 százalék maradjon
febr. 10
14:48
Karácsony levélben szólította fel Orbán Viktort (ATV)
A főpolgármester egy hosszú levelet írt a miniszterelnöknek, amiben kifejti, hogy szorosabb együttműködést vár el a kormány és az önkormányzatok között, hogy az EU-s Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásai jó helyre kerüljenek.
febr. 10
14:54
Árpád-házi genetikai kutatás: feltételekkel adott engedélyt Székesfehérvár (Infostart)
Megadta az engedélyt Székesfehérvár városa a Romkert osszáriumában (csontház) található csontok genetikai vizsgálatára – jelentette be a város polgármestere, Cser-Palkovics András.
febr. 10
14:54
Karácsony Orbánnak: ne az önkormányzatok háta mögött tárgyalja le Brüsszellel, hogy mire költik az uniós helyreállítási alap forrásait (444.hu)
A főpolgármester nyílt levélben szólította fel a miniszterelnököt, hogy kezdjen egyeztetéseket a legnagyobb önkormányzati szövetségekkel.
febr. 10
14:54
Csaknem 10 milliárd forint jogdíjat kaptak a szerzők (MMonline)
A kifizetett jogdíjak fele – 4,74 milliárd forint – jutott hazai dalok, zeneművek alkotóinak. 2020-ban 15 468 magyar zenei szerző részesült jogdíjban és rekordszámú új dal született. A pandémiás helyzet miatt megnőtt a jogdíjak jelentősége, ugyanakkor az Artisjus tavalyi bevételei már 17,7 százalékkal csökkentek, ezen belül az élőzenei jogdíjbevéte
febr. 10
15:00
Joker visszatér, ráadásul elképesztően fog kinézni (Promotions)
Így talán még sosem láthattuk Jokert.
febr. 10
15:06
Új brit variáns aggasztja a tudósokat (Infostart)
A korábban brit variánsként elnevezett, Kentben feltűnt mutáció után most itt egy bristoli törzs: 21 betegnél mutatták ki a kenti változatból tovább mutálódott vírust.
febr. 10
15:06
Mit kell tudni a regisztrált 60 év alatti krónikus betegek oltásáról? (WebBeteg)
Február első hetén elkezdődött és a vakcinaszállítmányok ütemében folytatódik a regisztrált legidősebbek oltása. Emellett február második hetében megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Az oltandókat a háziorvosuk értesíti és egyeztet velük az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet a kórházi oltópont, vagy a háziorvos
febr. 10
15:06
Bizonytalanságot hozott a Brexit a polgári perekben (ProfitLine)
A Brexit számos bizonytalanságot hozott a nemzetközi üzleti és kereskedelmi kapcsolatokban. Ebből az egyik a határon átnyúló peres eljárások tisztázatlansága. Erre a helyzetre nyújthat megoldást a nemzetközi választottbírósági rendszer, amit az adott cégek között megkötött szerződésekben érdemes kikötni.
febr. 10
15:06
Megjött a NAV utolsó figyelmeztetése: tízezrek TAJ-száma válik érvénytelenné, ha nem lépnek (Portfolio)
Február 12. után érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele annak, akinek az egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van, de addig a járuléktartozás még rendezhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
febr. 10
15:06
Itt vannak a hamarosan életbe lépő vörös kód részletei (ATV)
A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe péntek délelőtt tíz órától, és ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem nekik fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán B
febr. 10
15:06
A szomszédban is felütötte a fejét a koronavírus brit mutációja (ATV)
Nyolc embernél igazolták Horvátországban a koronavírus brit mutációját - jelentette be Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja a testület szerdai sajtótájékoztatóján.
febr. 10
15:06
Karácsony nyílt levélben szólította fel Orbánt, hogy egyeztessen az önkormányzatokkal az EU-s pénzek felhasználásáról (SzMo)
„Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió által biztosított Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásai végre ne kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják” – írta a főpolgármester a miniszterelnöknek.
febr. 10
15:06
80 milliárd forintot keres az ENSZ Észak-Koreán (Bitport)
Természetesen dollárban. Legalább ennyit vághattak zsebre egy tavaly szeptemberi hekkerakcióval, de 2019 óta ennek is a sokszorosát lopkodhata össze magának az önellátó ázsiai diktatúra.
febr. 10
15:08
Országos tisztifőorvos: túl korai lenne a járványügyi szabályok enyhítése (WebBeteg)
A járványügyi adatok alapján túl korai lenne a szabályok enyhítése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília azt mondta: a járványügyi adatok alapján mindenkit körültekintésre és maximális óvatosságra int, kiemelve, hogy több ország példája
febr. 10
15:12
13 éves, jobban kereskedik, mint te / Ftx bemutató / Ontology elemzés (Kripto Akadémia)
Természetesen ma is jelentkezik a Kripto Percek, a Kripto Akadémia napi hírösszefoglalója, ha nincs időd olvasgatni, itt röviden-tömören megkaphatod a piac legfontosabb napi eseményeit! Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoa
febr. 10
15:12
Ajtóstul ront ránk a tél: havazás és hófúvás miatt adtak ki vészjelzést (Agroinform)
Mediterrán ciklon helyeződött fölénk, amelynek hátoldalán késő estétől, éjszakától erős, viharos szél kíséretében markáns, gyors hidegbetörésre kell számítani. Ekkortól jelentősebb bizonytalanság mellett nagy területen válthatja havazás az esőt – írja az OMSZ vészjelzése.

Keresés