2021. február 12. péntek

febr. 12
18:12
Kétségbeesetten figyelmeztetik Brüsszelt - Komoly gátja lehet az elektromos autók terjedésének (Portfolio)
Iparági szereplők és környezetvédők közös levélben kérik az Európai Unió érintett biztosait, hogy ezt az évet szánják arra, hogy felülvizsgálják az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló törvényt. Szeretnék ugyanis elérni, hogy Brüsszel a korábbiaknál sokkal határozottabb lépéseket tegyen annak érdekében, hogy a következő években valóban
febr. 12
18:12
Nem bírtak a szánkózókkal, kiakadtak brit rendőrök (444.hu)
Kevesen voltak, és nem tudták, felléphetnek-e egyáltalán a járványról megfeledkezőkkel szemben.
febr. 12
18:12
Tíz év után visszatér a képernyőre Csernus Imre - ebben a műsorban tűnik majd fel (Femcafe)
Visszatér a képernyőre Dr. Csernus Imre. A pszichiáter új műsora február 23-án jelentkezik először a ’168 óra’ honlapján, a 168.hu-n és annak Facebook, YouTube csatornáin, ahol élőben beszélget a betelefonálókkal és válaszol az e-mailben feltett kérdésekre. Csernus Imrét utoljára 10 éve láthatták a nézők rendszeresen a képernyőn, az akkor vezetett
febr. 12
18:12
„Aranyfolyót" fotózott a NASA, ami igazából egy természeti katasztrófa (Hamu és Gyémánt)
Hiába néznek ki gyönyörűen, egy szomorú jelenség következménye. A felvételeken felvillanó „aranyfolyók" tulajdonképpen vízzel telt bányagödrök, melyeket engedély nélküli bányászok ástak az amerikai űrhatóság közlése szerint. Az általában rejtve maradó bányák visszaverik a napsugarakat, ezért válnak láthatóvá a képeken, melyeket a Nemzetközi Űrállom
febr. 12
18:18
Romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban februárban (HírTV)
76,2 pontra süllyedt a fogyasztói hangulatindex értéke.
febr. 12
18:18
Családos és most építkezik? 10 milliót is megspórolhat! (Alternatív Energia)
Akár több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok a januárban indítottotthonteremtési programnak köszönhetően - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Facebook-oldalán.
febr. 12
18:18
Az MSZP újra benyújtja a rokkantakat érintő országgyűlési határozati javaslatát (ATV)
Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: nem szállnak le az ügyről.
febr. 12
18:18
Rogán ellentámad: hazugozza a felesége okirattal igazolható földügyletét megíró lapokat, perrel fenyegetőzik, miközben minimum egy dologban valótlanságot állít (444.hu)
Hevesen próbáják cáfolni, amit senki sem állított, pedig a földvásárlási szerződést egészen biztosan aláírták és törvényi rendelkezések miatt mostanáig semmiképp se kerülhettek volna birtokon belülre.
febr. 12
18:18
Dühös tekintetet hozott a Citroën C3 Aircross frissítése (Autónavigátor)
Rengeteg vevő keresi a kicsivel négy méter feletti városi crossovereket, de a C3 Aircross eddig nem tudott kihasítani nagyobb szeletet
febr. 12
18:18
Cuki potyautasok utaztak egy hajón (AQUA)
Oroszlánfókák ugráltak fel egy ausztrál hajó vízből kilógó orr-részére. A tengerből mindössze egy méterre kimagasló hullámtörőn az esetről készült videó tanúsága szerint hat emlős hevert. A hajón dolgozó egyik tengerész szerint az állatok az úszás fáradalmait akarták elkerülni és kilométereken át velük maradtak útjuk során. Az oroszlánfókák veszély
febr. 12
18:18
VV10pbBB – Emlékezetesre sikerült VV Virág születésnapja (Márkamonitor)
Dani reggelivel kedveskedett szerelmének születésnapja alkalmából, Virág pedig hangüzenetet is kapott az édesanyjától, aki burkoltan közölte a véleményét Daniról. Az évad utolsó lila kendőjéhez hosszú ideig nem mert hozzáérni senki, de a Kihívás előtt ez megváltozott. Aztán a villalakók két csapatra szakadtak: kiderült, hogy ki áll Merci és ki Virá
febr. 12
18:18
Tények? Minek? (Demokrata)
Figyelik? „Azt mondta.” Tehát valaki azt mondta, hogy a volt barátja azt mondta. Ennyi. És erre kicsinálják a karrierjét.
febr. 12
18:20
Szavak (Demokrata)
Engem a kommunizmusban a szólásszabadság hiánya zavart leginkább. Nem lehetett bármit leírni, főleg az igazságot volt tilos.
febr. 12
18:24
Megkezdődött az oltás az orosz vakcinával is - itt vannak a legfontosabb tudnivalók az oltóanyagról (SzMo)
A kormányzati oldalon megjelent egy tájékoztató a Szputnyik V oltásról. Leírják, mi van benne, ki kaphatja meg és ki nem.
febr. 12
18:24
Császár Előd visszatért, 25 év után újra itt van a Tiltott szerelem (Promotions)
Szerinted jobb, mint az eredeti?
febr. 12
18:24
A lakiteleki sátor Xlviii. (Demokrata)
A lakiteleki költő és tanító udvarában történt eseményeket a hazai és a nemzetközi sajtóvisszhang avatta országos és nemzetközi jelentőségűvé.
febr. 12
18:26
Internet és függetlenség (Demokrata)
A világháló, a közösségi portálok nemcsak a belső hatalmi harcok részévé, de egyre inkább a szuverenitás fokmérőjévé is válnak.
febr. 12
18:30
A Marsról küldött kínai képek elképesztőek (Infostart)
Videófelvételeket küldött a Marsról a Tianven-1 kínai űrszonda két nappal azután, hogy belépett a Mars légkörébe.
febr. 12
18:30
Kína után Hongkongban is betiltották a BBC-t (Portfolio)
A hongkongi közszolgálati hírcsatorna bejelentette pénteken, hogy megszünteti a BBC globális hírcsatorna rádiós műsorának sugárzását a városban, miután az előző nap Kínában is letiltották a szolgáltató adását arra hivatkozva, hogy megsértette a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat.
febr. 12
18:30
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a védettségi igazolás nem vet fel adatvédelmi kérdéseket (ATV)
A nemzeti konzultáció döntheti el, hogy aki megkapja a vakcinaokmányt, annak nagyobb szabadságot lehet-e biztosítani – erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint: egyes területeket jogszabállyal kellene rendezni, például, hogy a munkáltató kérheti-e az igazolást. Péterfalvi Attila szerint a védettségi igazo
febr. 12
18:30
Híres szépségek, akik tudták, hol a határ a plasztikában (Joy)
Manapság már kicsit sem számít cikinek vagy tabunak a plasztika, hiszen az évek során a plasztikai sebészek mesterszintre emelték a technikáikat.
febr. 12
18:30
Biden megvizsgálja a guantánamói börtöntábor bezárásának lehetőségét (Demokrata)
A Joe Biden elnök vezette új amerikai adminisztráció megvizsgálja a Kuba szigetén lévő guantánamói börtöntábor jövőjét.
febr. 12
18:30
Politikai dinamit gazdasági álruhában (Demokrata)
Jelen állás szerint a bizottság olyan politikai eszközt kap a kezébe, mellyel szubjektív módon ítélkezhet a tagállamok felett.
febr. 12
18:30
Zárolná az inkognitó böngészőablakot a Google - Tech hírek 2021. február 12. 18:23 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/12/3318/
febr. 12
18:36
Figyelmeztetést adott ki Müller Cecília: terjed a brit koronavírus-mutáns Magyarországon (Pénzcentrum)
Már Magyarországon is elkezdődött a koronavírus brit mutációjának közösségi terjedése, ezért is fontos a védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online
febr. 12
18:36
Michelle Obama is szerepel a Netflix legújabb műsorában (Hamu és Gyémánt)
Michelle Obama is szerepet kapott a Netflix gyerekeknek szóló új, Waffles+Mochi című bábfilmsorozatában, melynek célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az otthoni főzés örömeit a készételek fogyasztásával szemben. Michelle Obama egy bolttulajdonost alakít a "fagyott ételek országából" származó Waffles és Mochi mellett. Az egykori amerikai
febr. 12
18:42
Jó hírek érkeztek: egyértelműen lassul a koronavírus-járvány a briteknél (Portfolio)
A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének egyértelmű lassulását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett új becslési sávja. A brit statisztikai hivatal ugyancsak pénteken közzétett felmérése is a járvány visszavonulására vall.
febr. 12
18:42
Magyar technológia fogja tisztítani a szennyvizet két ghánai régióban (Tiszta Jövő)
Az EXIM finanszírozásával két éven belül magyar technológia fogja tisztítani a szennyvizet két ghánai régióban - közölte az EXIM az MTI-vel csütörtökön.
febr. 12
18:42
Hogyan változtatta meg a vírus a borturizmust (KKV Magazin)
A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, am
febr. 12
18:42
Vagyonosodás (Demokrata)
Varga Judit esete annyiban más, hogy ezúttal az ítélet megelőzte a vádat. Őt egyszerűen le akarták vadászni.
febr. 12
18:44
Mi okozza a heteroszexualitást? (Demokrata)
A cím nem a saját találmányom. Az index.hu adta egy cikknek, ami a férfi- és nőirodalomról elmélkedett.
febr. 12
18:48
Egy kistigris nagytigrise: a cég, amely forradalmat csinál az online játékban, a vásárlásban és a fintech-szektorban is (Privátbankár)
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Sea Limited cégről fogunk írni, amely a digitális termékei és szolgáltatásai révén nagyot kaszált 2020-ban és egy növekedésorientált üzleti modell segítség
febr. 12
18:48
József Attila újonnan felbukkant verse ezért szenzáció (Infostart)
Eddig ismeretlen, nyolcsoros költemény került elő.
febr. 12
18:48
7 egyértelmű jel, ami szürkehályogra utal - Te tapasztaltad már? (Femcafe)
A szem megbetegedése jellegzetes tünetekkel jelentkezik.
febr. 12
18:48
Háromméteres gigahóember épült Magyarnándorban (SzMo)
Több tonnányi hó, egy katlan, egy létra, pár nap és néhány segítőkész ismerős kellett hozzá, hogy elkészüljön a település legújabb híressége.
febr. 12
18:48
Osztrák szakértő: Mindegyik oltóanyag tudja azt, amire szükségünk van (Demokrata)
Az oltóanyagok mindegyike biztos védelmet jelent a betegség súlyos lefolyása ellen.
febr. 12
19:00
Itt a kormány terve a vidéki kisboltok megmentésére, feltámasztására (Portfolio)
A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
febr. 12
19:00
2021. február 12-e: megalakult a Kdnp nőtagozata (444.hu)
Ez a harc lesz a végső.
febr. 12
19:06
Baloldali vakcina kontra jobboldali vakcina - melyik a jobb (vagy bal)? (ProfitLine)
Vakcina-nacionalizmustól a neten terjedő összeesküvéselméletekből táplálkozó idegengyűlöleten és a vakcinációs hajlandóságban mutatkozó különbségeken át a politikával szembeni bizalmi deficitig – a társadalomtudomány eltérő területeiről érkezett szakértők osztották meg friss kutatási eredményeiket a Milton Friedman Egyetem pandémiával foglalkozó ko
febr. 12
19:06
Feszülős bőrszerkóban olvasta a híreket Erős Antónia (Promotions)
Erős Antónia merész, feszülős bőrruhája feldobta az RTL Klub Híradóját.
febr. 12
19:12
Kormánymédiás Rogán-ügyi cikket posztolt a Köpönyeg.hu a Facebookon, ez már az OMSZ-nek is sok volt (444.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kommentben szólt oda, miután az időjárással foglalkozó oldal egy Origo-cikket osztott meg.
febr. 12
19:12
Megviselhet a fagyos idő (Háziállat)
Szombaton ugyan nem érvényesül fronthatás, de nagyon mélyre süllyed hajnalban a hőmérő higanyszála. Egész nap a hideg idő határozza meg az élettani helyzetet.
febr. 12
19:12
Endrei Judit szülei haláláról vallott: "Nem akarom elkövetni az ő hibáikat" (Femcafe)
A szerkesztő-műsorvezető és tévébemondó családi drámájukról vallott.
febr. 12
19:12
A hóban fekve hagyta a 72 éves nőt a skót postás, mert túl fáradt volt, hogy felsegítse őt a földről (SzMo)
A megdöbbentő esetről videófelvétel is készült. A brit posta azóta elnézést kért.
febr. 12
19:12
A magyar családpolitika híre messzire eljutott (Demokrata)
Az Egyesült Királyságban is érdeklődnek a magyar családpolitika iránt. Videó!
febr. 12
19:18
Krimitől a tragikomédiáig – színpadra lép a filmes mentőcsomag (Infostart)
Országszerte és a határon túl is forgatnak televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokat a színházi és filmes szakma összefogásával. A tervek szerint március 15-én lesz látható az Ítélet és kegyelem című alkotás, amely az 1848–49-es szabadságharc leverésének időszakában játszódik – mondta az InfoRádiónak a magyar mozgóképipar fejlesztéséé
febr. 12
19:18
Egy szakértő szerint a fiatalokat kéne először beoltani (ATV)
Leicesteri Egyetem klinikai virológusa, Julian Tange úgy véli, így tudnánk igazán megvédeni az időseket, hiszen a fiatalok több kontaktusba lépnek egymással.
febr. 12
19:24
Megkezdődött az oltás az orosz Szputnyik-vakcinával Budapesten (Portfolio)
Csütörtökön elsőként Budapesten kezdődött meg az oltás a Szputnyik-vakcinával - írja a koronavírus.gov.hu. A kormányzati portál beszámolója szerint ezen a héten 2800 idős embert oltanak be vele négy budapesti kórházi oltóponton.
febr. 12
19:30
Extrém hideg: a fél országra figyelmeztetéseket adtak ki (ATV)
Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére - ahol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet - másodfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra.
febr. 12
19:30
A következő világjárvány mellett még a koronavírus is eltörpülhet majd (Femcafe)
Egyre több szakértő figyelmeztet rá, hogy akkor sem szabad hátradőlnünk, ha esetleg legyőzzük a koronavírust. A következő világjárvány ugyanis közelebb lehet, mint gondolnánk, így hát nem árt jó előre felkészülni rá.

Keresés