Ebben a videóban kereskedőnk, coinhunter vázolja elképzeléseit a piaccal kapcsolatban. Videóban szó esik a sorolt coinokról: btc, theta, vet, egld, tfuel, neo, yfi & xrp. ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe…
A tavaly szeptemberben közzétett első, erősen kritikusra sikeredett magyarországi jogállamisági jelentés után az idén nyári második jelentéshez is elkezdte gyűjteni az információkat az Európai Bizottság, hiszen meghirdetett egy nyilvános, célzott konzultációs sorozatot, ami február 1-től március 8-ig tart.
Elemzők által várt nyereség helyett veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet a Harley-Davidson, amelynek jelentősen visszaestek az eladásai a koronavírus-járvány miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – a fogyasztói károk megelőzése érdekében – vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítését, valamint helyreigazítást rendelt el a terméket reklámozó influenszerek közösségi oldalain.
A válság előtti kapacitáskihasználtsági szintet tavaly októberre a cégek 55 százaléka érte el, vagy haladta meg, ugyanakkor a vállalatok 40 százaléka 50 százalékpontnál kisebb, 5 százaléka pedig legalább 50 százalékpontos csökkenést szenvedett el a korlátozások bevezetése előtti időszakhoz viszonyítva - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (
Megállt a létszám emelkedése és nyugvóponthoz ért a fiókhálózatok szűkítése a magyar bankszektorban 2020-ban – mutatja a Portfolio friss gyűjtése. Tíz bank összesített létszáma 4,3%-kal, fiókszáma pedig 0,4%-kal csökkent tavaly. Ezúttal nem a válságkörülményekhez való alkalmazkodás vagy a digitalizáció, hanem a szervezeti átalakítások és a piaci ko
Az új koronavírus brazíliai mutációját azonosították a közép-olaszországi Umbria tartományban, miközben már az angliai és a dél-afrikai vírusvariáns is terjed az egészségügyi hatóságok szerint.
Ma is jelentkezik a Kripto Percek, ha nincs időd olvasgatni, itt röviden-tömören megkaphatod a piac legfontosabb napi eseményeit. Ne maradj le, tarts velünk ma is! Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! https://kriptoakademia.com/binance20/go Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni,…
Az Európai Bizottság újabb 304 millió eurót (mintegy 108 milliárd forintot) folyósított Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) forrásaiból - közölte az Európai Bizottság kedden.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásait vizsgálta az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) a hazai cégek kapacitáskihasználtsága, válságkezelő intézkedései, valamint a bérek és az értékesítési árak változásai szempontjából.
Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a Covid-19 ellen a Szputnyik V vakcina - jelentette ki keddi moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.
Elképesztő képsorokat rögzített egy autós fedélzeti kamerája Amerikában, Utah államban. A Big Cottonwood kanyon egyik szakaszán a szemből érkezők közül
Már több amerikait oltottak be Covid-19 ellen, mint ahányan megfertőződtek - áll a Bloomberg hírügynökség hétfői jelentésében. Az Egyesült Államokban 26,5 millió ember kapott legalább egy adag oltást, a járvány kezdete óta pedig 26,2 millió koronavírusos esetet regisztráltak.
Senki sem mondhatja, hogy az autóipar, közte a Jeeppel elkényelmesedett. Alig négy éve érkezett meg a vadonatúj Compass, hogy még tavaly kettő konnektoros hibrid hajtáslánccal és jó pár újdonsággal erősítsen. Egészen hamar meg is jött a tesztautó, de mire leteszteltük, megint alapos ráncfelvarrást kapott a modell. Nézzük, hogy milyen a Jeep jövője,
A tavaly novemberi után ismét kötvénykibocsátásra készül a Vajda-Papír Kft. a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában - tette közzé a higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Évtizedekig a vállalatok arra törekedtek, hogy összegyűjtsék, rendszerezzék az adatokat azzal a céllal, hogy megérzések, érzelmek helyett adatok támogassák a döntéshozatalt. Az emberek hajlamosak úgy dönteni, hogy az adatokat aggregálva
Tíz év – ennyi idő telt el a DSK-ügy óta. Ez pont elég arra, hogy már másképpen lássuk, és felmérjük a hatásait is. Ma már nyugodtan kijelenthetjük: egy guineai takarítónő indította el azt a folyamatot, ami hosszú távon megváltoztatta a világot.
A világháló már egy jó ideje az életünk szerves részévé vált, szinte elképzelni sem tudnánk nélküle a hétköznapokat. Milliónyi információ és érdekesség tárul elénk nap mint a nap. Hetente jelentkező cikksorozatunkban olyan izgalmas fotókat és videókat gyűjtünk össze az internetről, amelyek hatással voltak ránk az elmúlt héten. 1. Utazni, utazn
Nincs semmiféle jel arra, hogy a koronavírus dél-afrikai változata, amely Nagy-Britanniában is felbukkant, a korábbi változatoknál súlyosabb betegséget okozna, terjedését azonban mindenképpen meg kell állítani - mondta kedden Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Három hónappal, március 1. helyett május végéig meghosszabbította a UPC-s webmail elérhetőségét a Vodafone Magyarország Zrt. a szolgáltatást használó ügyfeleinek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a média- és hírközlési biztos közbenjárásának köszönhetően. Emellett a cég segítséget nyújt az új e-mail-fiókok létrehozásában és az
Pure ETCR néven idén a ralikrosszra hasonlító, de épített pályákon zajló elektromos túraautó-bajnokság indul. Több márka is jelezte már részvételét, a Hyundai autóját Daytonában ki is próbálták.
Értesítették a kínai hatóságok azokat az országokat, amelyeknek egy kínai bűnszervezet hamis oltóanyagot adott el a koronavírus ellen - mondta el Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
Nincs semmiféle jel arra, hogy a koronavírus dél-afrikai változata, amely Nagy-Britanniában is felbukkant, a korábbi változatoknál súlyosabb betegséget okozna, terjedését azonban mindenképpen meg kell állítani - mondta kedden Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a Covid-19 ellen a Szputnyik V vakcina - jelentette ki keddi moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.
A tavaly novemberi után ismét kötvénykibocsátásra készül a Vajda-Papír Kft. a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában - tette közzé a higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Jó hangulatban emelkedtek kedden az európai tőzsdeindexek, Amerikában pedig egész komoly plusz formálódik a kereskedés első felében - ami annak is köszönhető, hogy csillapodni látszik a helyzet a mém-részvények körül. A forint erősödött, de falnak ütközött.
Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál negyedéves forgalma a vártnál nagyobb mértékben nőtt a cég december végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében, miután az online kereskedelme tovább bővült a koronavírus-járvány idején.
Évente legalább 200-300 hektárról kellene levágni a nádat a Balatonnál, ennek ellenére az idén csak körülbelül 23 hektáron kezdődhet meg a szokásosnál később, februárban az aratás a balatoni nádgazdálkodási terv szerint. A Balaton körül mintegy 1200 hektárnyi nádas található, amelynek harmadáról-negyedéről kellene telente levágni a növényt annak me
A Lounge Group és a 90.9 Jazzy Rádió közötti koprodukció keretében a Márkamonitor című műsorban február 3-án 19 órakor lesz először hallható az új marketingkommunikációs műsorblokk, az L20, amely a cégcsoport nagysikerű podcast sorozatának nevét viseli. Ezt követően kéthetente szerdánként jelentkezik majd a 20 perces program egész órás változata ki