Korábban írtunk arról, hogy 2020-ban a kritikusok kedvencei közé sorolták a Soul című animációs filmet. Vajon miről szól pontosan ez a kedves film és milyen pszichológiai igazságokat tartalmaz? A Soul, magyarul Lelki ismeretek az élet előtti életről szól, tehát arról, hogy hogyan fejlődik egy lélek. Egy jazz zenész, Joe lelke ugyanis az él
Háda Béla szerint a politikusnő elsúlytalanodása vezetett oda, hogy a dél-ázsiai ország visszatért a katonai vezetéshez, nemzetközileg pedig elszigetelődött.
Letöltendőre változtatta kedden az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) négy, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 64,3 százalékkal nagyobb forgalmat mértek 2021 januárjában az előző év azonos hónapjához képest. A számlálók még soha nem
A betegek 30-60 százaléka nem éli túl, ha megfertőzi a Candida auris. Szakértők szerint leginkább a pestishez lehetne hasonlítani a pusztítását, ha világjárványt okozna.
Romániában február 8-ától, a második iskolai félév első napjától megnyitják az iskolákat és óvodákat azokon a településeken, amelyeken nem rendeltek el vesztegzárat a koronavírus-járvány miatt.
Online, angol nyelvű képzésekkel folytatja nemzetközi terjeszkedését a Codecool programozóiskola. Legújabb, tisztán online mentorálással futó, junior front end fejlesztői kurzusuk és a hétvégi full stack tanfolyamuk már kizárólag angol nyelven is elérhető, így minden akadály elhárul az elől, hogy a világ bármely pontjáról csatlakozzanak hozzá diáko
A Sheffieldi Egyetem legújabb kutatása szerint a túlsúly erősen károsíthatja az agy egészségét, valamint súlyosbíthatja az Alzheimer-kórt. Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy az elhízás hozzájárulhat az idegszövetek sérülékenységéhez, ezzel szemben az egészséges testsúlyú, ám enyhe Alzheimer-kórban szenvedők szinten tudják tartani az agyi st
A kormány változtat eddigi modelljén a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni valamennyi oltóanyagokat szívesen látják az Európai Unióban (EU), de oltani csak olyan vakcinával lehet, amelyről a fejlesztők benyújtják a szükséges adatokat az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) - mondta Angela Merkel német kancellár kedden egy televíziós interjúban.
Hollandiában március 2-ig meghosszabbítják a koronavírus járvány miatt október óta hatályban lévő karantén intézkedések túlnyomó többségét - jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök kedden este.
Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen nyolc innovációs díj kerül átadásra azon társaságok számára, melyek 2021. február 10-ig beadják jelentkezésüket.
Nyissuk újra Magyarországot, de ésszel- mondja Fekete-Győr András. A Momentum elnöke szerint lehetővé kell tenni a szabadtéri vendéglátóhelyek és teraszok nyitva tartását, valamint korlátozott számban a színházak és mozik is fogadhassanak vendégeket.
Egy rochesteri művész monumentális, szürreális, kézzel varrt szobrokat készített. Nicole Havekost toronymagas alakjai egyszerre zavarbaejtőek, varázslatosak és dicsőségesek, civilizáltak és vadak a művésznő szerint. A kézzel varrott szobrok révén a rochesteri művész fel tudja fedezni, hogy az öregedés miként hat az alakokra, és hogy milyen
Ezen a héten a szállásadókat és a vendéglátóhelyeket képviselő szakmai szervezetek megpróbálnak egy közös javaslatcsomagot kidolgozni, hogy azzal álljanak a kormány elé. Általános vélemény ebben a szektorban, hogy a kényszerű járványügyi zárlatnak a vége jelenleg beláthatatlan, ezért további állami segítségre van szükség ahhoz, hogy ne legyen csődh
Spanyolország korlátozza a beutazást Brazíliából és Dél-Afrikából a koronavírus új variánsainak megjelenése miatt - jelentette be a spanyol kormányszóvivő kedden Madridban.
Tóth Edina fideszes EP-képviselő felszólalásában azt mondta, hogy bár rendkívül sok pénzt fektetett be az Európai Unió, de vakcinabeszerzés egyelőre kudarcot vallott.
Belgiumban egyelőre nem oltják be a 65 év feletti lakosokat az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával - írta a BrusselsTimes belgiumi hírportál kedden.
Az adózásban bevezetett digitális fejlesztések eredményeként jelentősen nőtt az adófizetési hajlandóság, és kiemelkedő mértékben fehéredett a magyar gazdaság - világítanak rá legfrissebb kutatásukban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői.
Koronavírusban elhunyt Sir Tom Moore, brit veterán, aki azzal vált ismertté világszerte, hogy századik születésnapja előtt százszor körbe sétálta saját kertjét, hogy így gyűjtsön pénzt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára. Akciója akkora sikert aratott, hogy végül csaknem 33 millió fontot sikerült összegyűjteni, amelyet az új koronaví
A szuperhősös univerzum nagy következő kalandjának borítóin híres metálbandák fognak pózolni. A DC Comics bejelentett egy új képregényszériát Dark Nights: Death Metal – Band Edition címmel, ami a legutóbbi event széria cselekményét folytatja majd. Ebben A Batman Amelyik Nevet annyira összekuszált a valóságunkat a Sötét Multiverzummal, hogy
Észak-Korea bővítette rakétadandárjait, és korszerűsített felszereléssel látta el a különleges erőket, amelyek stratégiai célpontok, köztük a dél-koreai elnöki hivatal elleni támadásokat gyakoroltak - közölte kedden a dél-koreai védelmi minisztérium.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni valamennyi oltóanyagokat szívesen látják az Európai Unióban (EU), de oltani csak olyan vakcinával lehet, amelyről a fejlesztők benyújtják a szükséges adatokat az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) - mondta Angela Merkel német kancellár kedden egy televíziós interjúban.
Több mint egymilliárd forintos beruházással épült fel az az új egészsgügyi ellátó központ Szombathelyen, amely február elsejétől kezdte meg működését a Markusovszky Kórházzal szemben - tájékoztatta az MTI-t a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője kedden.
Éva magazin írása: Tudtad, hogy Eddie Murphynek 10 gyermeke született és miközben a feleségével első közös gyermeküket várták, három másik nőt is teherbe ejtett? A sokgyerekes összeállításunkban van még hozzá hasonló szoknyavadász, de szerepelnek rendes apukák is, akik megelégedtek egy feleséggel és tőlük születtek meg a gyermekeik. Ez az évamagaz
Legalább három hónappal meghosszabbíthatják Németországban a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazást - írta a Handeleblatt című német üzleti lap kedden egy még nem nyilvános jogszabálytervezetre hivatkozva.
Az évtizedet sokféle szempontból vizsgálhatjuk, fogjuk is, de az eladási listákkal kezdjük. Azért ezzel, mert ez az, ami megmutatja, mit olvastunk nagy tömegekben. Ez a lista nem tartalmaz szubjektív nézőpontokat, valós eladási adatok alapján állította össze a Bookline a kérésünkre. A listán lesz gyerekkönyv, nemzetközi bestseller, krimi, szakácskö