2021. február 4. csütörtök

febr. 4
6:36
Csalóka lehet a hirdetésekben felkínált fizetés (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány első hullámában több százezer magyar vált munkanélkülivé, ezért rengeteg helyre úgy is tömegesen érkeztek pályázatok, hogy meg sem hirdettek pozíciót. 2021-re kiszámíthatóbb lett a helyzet, de a cégek zömében nem tízesével veszik fel az embereket, hanem egy-egy posztra. Vasvenszki Zsolt, a Manitox Kft. HR-stratégája szerint az
febr. 4
6:36
A világon az elsők között: a Gebrüder Weiss megkezdte első hidrogénüzemű teherautójának tesztelését (newtechnology.hu)
Hidrogén tüzelőanyag-cellás teherautóval bővítette flottáját a Gebrüder Weiss. A vállalat új Hyundai Xcient hidrogén tüzelőanyag-cellás teherautója dízel helyett úgynevezett „zöld hidrogénnel” működik. Egyetlen ilyen jármű évente mintegy 80 tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást. Wolfram Senger-Weiss, a Gebrüder Weiss ügyvezetője ebből az alk
febr. 4
6:36
Új oltóanyag készül az Európai Unió tagállamaiba: az amerikai Novavax (Növekedés)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Novavax amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni oltóanyagának felülvizsgálati eljárását - közölte szerdán az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség.
febr. 4
6:42
A dél-koreai elnökkel beszélt telefonon Joe Biden (Portfolio)
Telefonon egyeztetett egymással Joe Biden amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök csütörtökön, a megbeszélésen az államfők a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről is megállapodtak - áll a dél-koreai elnöki hivatal közleményében.
febr. 4
6:42
Ötvenmilliárdba került az adófizetőknek a nagycsaládosok autóvásárlása (Azenpenzem)
Másfél év alatt 50 milliárd forinttal támogatta a költségvetés a nagycsaládosok autóvásárlását. Az eddig megvásárolt 20 ezer hétüléses autó közel 30 százalékához átlagosan 3 millió forintos hitelt nyújtottak a lízingcégek. Az igénylők száma viszont 30 ezer fölött van. Az autók többségére legalább fél évet kell várni.
febr. 4
6:42
Átalakul az Ecommerce Hungary (Márkamonitor)
Az Ecommerce Hungary első Reformtaggyűlésén a tagság egyhangúlag elfogadta az új Alapszabályt, ezáltal megnyílt az út a Szövetség átalakulása és a hatékony érdekképviselet előtt. Három kereskedelmi tagozat alakul méret szerint. A megváltozott struktúrában az elnök döntési súlya csökken, míg a tagozatok saját vezetőt választhatnak.   Magyarország ve
febr. 4
6:42
Az AGCO nyolc 2021 AE50 Awards díjat nyert (Agrofórum)
Az amerikai Resource magazin is támogatja az Ae50 Award programot, amely a mezőgazdasági, élelmiszeripari és biológiai rendszerben dolgozó vállalkozások termékeit díjazza.
febr. 4
6:42
Kvíz: ez a 10 magyar közmondás okozott pánikot a ValóVilág10 játékosainál, te tudod a jelentésüket? (Promotions)
Újabb műveltségi vetélkedőt tartottak a villában, jó sokmagyar szólás és közmondás is terítékre került. Vajon te ismered az igazi jelentésüket?
febr. 4
6:42
Végre átalakul az Ecommerce Hungary (Mínuszos)
 Elfogadta az Ecommerce Hungary tagsága az új alapszabályt, ennek értelmében átalakul az e-kereskedelmi szövetség – közölte a szervezet. A tájékoztatásban jelezték: három kereskedelmi tagozat alakul, vállalati méret szerint. A megváltozott struktúrában az elnök döntési súlya csökken, míg a tagozatok saját vezetőt választhatnak. Az e-kereskedő tago
febr. 4
6:48
Újabb vakcinát engedélyezhetnek az EU-ban (Infostart)
A Novavax készítménye az új variánsok ellen is hatékony.
febr. 4
6:48
Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte a Novavax oltóanyagának vizsgálatát (HírTV)
A tervezett szerződés lehetővé tenné az Európai Unió számára 100 millió adag, illetve akár további 100 millió adag oltóanyag megvásárlását.
febr. 4
6:48
Elvált Orbán egyik minisztere - a vagyonnyilatkozatából derült ki (ATV)
A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter, Mager Andrea már nem csatolta férje, Bártfai Béla vagyonbevallását.
febr. 4
6:48
Draghi, az euró megmentőjeként tisztelt bankár lehet a következő olasz miniszterelnök (444.hu)
222 milliárd euró, elképesztően sok pénz érkezik Brüsszelből Rómába. Csak nem világos még, hogy milyen kormány osztja majd szét.
febr. 4
6:48
Ha ma erre mennél autóval, felejtsd el, megbénul a forgalom (Femcafe)
Óriási torlódás várható.
febr. 4
6:50
Az Lmbtq-propaganda miatt elhagynák Nyugat-Európát a muszlimok? (HírTV)
Több muszlim levélben kereste fel a brit iskolák vezetését, amelyben nehezményezték, hogy a gyerekeknek Lmbtq-egyenlőséget tanítanak.
febr. 4
7:00
Őrült meccsen jutott tovább a Barcelona (Infostart)
Kétgólos hátrányt dolgoztak le Messiék a kupában.
febr. 4
7:00
Nem sok jót remélhet az új amerikai vezetéstől a venezuelai elnök (Portfolio)
Washington a közeljövőben nem tervez semmiféle közvetlen párbeszédet Nicolás Maduróval, akit továbbra sem tekint Venezuela törvényes államfőjének - jelentette ki az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője szerdán, diktátornak nevezve Madurót.
febr. 4
7:00
Bocsánatot kért a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke: azt mondta, bosszantják a megbeszélésen túl sokat beszélő nők (ATV)
Bocsánatot kért Mori Josiro, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt, mindazonáltal kijelentette: nem szándékozik távozni posztjáról.
febr. 4
7:00
A 110 százalék elérése a cél (Demokrata)
A kampány szervezői nem szeretnék, ha néhány érvénytelen aláíráson múlna a sikerük – mondta Veres Hilda.
febr. 4
7:06
Karácsony óta titkolta a magyar énekes, hogy gyereke született (Femcafe)
A Csillag születikben országos ismertséget szerző énekes címlapon jelentette be az örömhírt.
febr. 4
7:06
A hazai programmatic piac trendjei egyetlen infografikán (Márkamonitor)
.
febr. 4
7:06
Demjén Ferenc a vakcinát és a koncertezést várja leginkább (SzMo)
A zenész a vírus miatt elszigetelte magát dióspusztai birtokán.
febr. 4
7:06
Kanada terrorszervezetté nyilvánította a Proud Boys-t (Demokrata)
A kanadai kormány szerint a Proud Boys esetében neonáci szervezetről van szó.
febr. 4
7:12
Befagytak az órabérek a válság miatt (Menedzsment Fórum)
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkalmagasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.
febr. 4
7:12
Nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére (Infostart)
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közleményéből.
febr. 4
7:12
Fogalma sem volt, hogy 6 éves fia elkapta a vírust, de súlyos szövődmények alakultak ki (ATV)
Feltehetőleg tünetmentesen esett át a koronavíruson egy 6 éves beteg: csak később, a kórházban jöttek rá, hogy átesett a betegségen.
febr. 4
7:12
Levegő Munkacsoport: elkerülhető lett volna a Magyarországot elmarasztaló európai bírósági ítélet (Márkamonitor)
Az Európai Unió Bírósága február 3-án kihirdetett ítélete szerint Magyarország megsértette a részecskeszennyezettségre (PM10) előírt uniós –a hazai szabályozásba is átültetett – határértékeket. Amennyiben ezek továbbra sem teljesülnek, akkor az országnak várhatóan komoly pénzügyi szankciókkal kell számolnia. A Levegő Munkacsoport álláspontja szerin
febr. 4
7:12
Őszintén beszélt magánéleti válságáról Osvárt Andrea (Promotions)
A Dancing with the Stars versenyzője nagyon nehéz időszakon ment keresztül.
febr. 4
7:12
Az orosz ortodox egyház 145 papja halt meg a járványban (Demokrata)
Jelenleg 366 pópa és szerzetes részesül gyógykezelésben a megbetegedés miatt.
febr. 4
7:18
Árulkodó fotó: Nina Dobrev is szerepet kaphatott a Riverdale-ben (Joy)
Ez tényleg mesteri húzásnak tűnik!
febr. 4
7:18
A minisztérium visszavonta a fehérbőrűek érdekében indított pert (Demokrata)
Visszavonta a Yale Egyetem elleni pert az amerikai igazságügyi minisztérium.
febr. 4
7:24
Nagy bejelentésekkel készül Orbán Viktor - hamarosan élőben (Infostart)
Csütörtökön délelőtt tartják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényét.
febr. 4
7:24
1300 forint fölé emelkedett a fizikai munkát végzők átlagos bruttó órabére (SzMo)
Az egyes régiók közti eltérés jelentős: Közép-Magyarországon és Budapesten a munkások órabére már 2000 forint fölött jár.
febr. 4
7:24
Megkezdték a Novavax oltóanyagának vizsgálatát (Demokrata)
A Novavax még nem nyújtott be hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet.
febr. 4
7:24
11 hónapja erre várunk: kezdődik az idősek oltása - Friss hírek 2021. február 04. 07:14 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/04/3241/
febr. 4
7:30
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Orbán Viktor böllére (ATV)
Takács Ferenc Tótkomlós volt alpolgármestere, a helyi Fidesz egykori vezetője 60 éves volt.
febr. 4
7:30
A GM-mel közösen fejlesztene hidrogénes teherautót a Navistar (autopro)
Az idén a Volkswagen tulajdonába kerülő amerikai teherautó-gyártó a GM-től szerezne be üzemanyagcellákat az új járművéhez.
febr. 4
7:30
Félmilliárd forintot meghaladó fejlesztések fejeződtek be (Demokrata)
A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye területén templomok, közösségi épületek, plébániák, óvodák újultak meg.
febr. 4
7:30
Felfüggesztette a járműgyártást a Dacia, ami összefügg azzal, hogy egyre több mobiltelefont veszünk (Növekedés)
Ideiglenesen felfüggesztette a járműgyártást a francia Renault tulajdonában levő Dacia romániai üzeme a félvezetők globális hiánya miatt - adta hírül a Profit.ro.
febr. 4
7:36
Fucsovicsékat még bizonytalanságban tartják (Infostart)
Koronavírus-fertőzés után elrendelt tesztelések miatt csütörtökről péntekre halasztották a hétfőn rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokság sorsolását.
febr. 4
7:36
Vakcinákkal töltik fel az amerikai gyógyszertárakat (ProfitLine)
Február 11-től egymillió adag koronavírus-vakcinát juttat el az amerikai szövetségi kormány az ország gyógyszertáraiba, hogy még szélesebb körben elérhetővé tegye az oltóanyagot - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint kedden Washingtonban.
febr. 4
7:36
Új kockázati faktorról derült ki, jelentősen növeli a covid-19 miatti halálozás rizikóját (Igényesférfi.hu)
Svéd kutatók szerint a pszichiátriai rendellenességekkel küzdő emberek körében négyszer nagyobb a Covid-19 miatti halálozás.
febr. 4
7:42
Varga Mihály elárulta, miről szólal meg Orbán Viktorral órákon belül (Portfolio)
Ma délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is előadást tart. Az eseményen az elmúlt években rendre fontos bejelentéseket tettek a kormány képviselői, Varga Mihály Facebook-bejegyzésben adott ízelítőt arró
febr. 4
7:42
Csütörtökre gyengült a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
febr. 4
7:42
A polgármesterségért is indult volna Varga Judit férje Balatonhenyén (444.hu)
Az összeférhetetlenségi szabályok miatt végül a szavazólapra sem került föl.
febr. 4
7:42
Hiába a csütörtöki tavasz, riasztó előrejelzés érkezett a hétvégi időjárásról (Háziállat)
Sokáig nem örülhetünk a szokatlanul meleg, tavaszias időjárásnak.
febr. 4
7:42
Rosszul gondolod, ha úgy hiszed, a koronavírus miatt javult a klímahelyzet (Femcafe)
A média gyakran sugallja, hogy a korlátozások okozta globális hatások használtak a bolygó egészségének, jelenleg azonban épp az ellenkezőjét mutatják az adatok.
febr. 4
7:42
Úszóhártyás lábú fiút találtak egy magyar tóban, aki nem tudott még beszélni sem (Promotions)
Félelmetes történet.
febr. 4
7:42
Orosz kártevő is volt a brit iskolásoknak adott laptopokon (Mínuszos)
Előre telepített orosz kártevőt találtak a brit iskolásoknak kiosztott gépek egy részén. A jelek szerint az önmagát terjesztő féreg az ellátási lánc valamelyik pontján került a gépekre — írja a BBC A járvány miatt távoli oktatásra kényszerült többmillió brit iskolás, ám a szigetországban sincs minden háztartásban számítógép. Ezt a hiányt a brit kor
febr. 4
7:42
József, a nemzet nádora (Demokrata)
József nádor ötven évig állt az ország élén, és noha Habsburgnak született, magyarként halt meg, rengeteget tett Magyarország felvirágoztatásáért.

Keresés