Az Észak-Amerikával foglalkozó 45 Fidelity elemző két fő témára hívja fel a figyelmet az idei évvel kapcsolatban: a közelmúltban lezajlott elnökválasztás hatásaira, és a járvány utáni üzleti normalizálódásra. A Joe Biden elnökkel együtt hivatalba lépett új kormányzat és a kongresszusi demokrata hatalomátvétel komoly hatással lehet a fiskális politi
Több száz palesztin tüntetővel csapott össze az izraeli rendőrség vasárnap este Jeruzsálem óvárosának külterületén, a hatóságok könnygázgránátokat és vízágyút is bevetettek a tömeg feloszlatására - közölte a helyi média.
A Szlovákiával folytatott kereskedelmünk komoly exporttöbbletet mutat, de ugyanez nem mondható el, a lengyel illetve a cseh fél és a hazánk közötti áruforgalom mérlegéről. Összességében többet importálunk a többi V4 országból, mint amennyit eladunk, de a kép ennél árnyaltabb.
Ismerjük meg közelebbről a Karcagi Kutatóintézet 61 munkatársának (ebből 11 kutató) munkáját, Dr. Zsembeli József intézetigazgatóval készített interjún keresztül.
"A összefogás fontos, hogy a Fidesz rendszerét leváltsuk, de nem azért, hogy lemásoljuk!" - emlékeztet Facebook posztjában a független országgyűlési képviselő.
A kitűnő orgonaművész minden követ megmozgat, hogy a tengerentúlról eljuthasson Magyarországra, hiszen a Nemzet Színésze fontos kéréssel fordult hozzá halála előtt.
Legyen szó családi kirándulásról vagy bútorszállításról, az új, akár hétüléses Mercedes-Benz EQB tökéletesen alkalmazkodik az igényekhez. A kompakt elektromos járművek kínálatának legjobban variálható tagjaként leghátsó üléssorában akár 1,65 méter magas személyeknek is kényelmes helyet kínál, miközben erőteljes és hatékony elektromos hajtásláncával
Mától az általános iskolák 1-4. évfolyamai jelenléti munkarendben működnek. Az otthon maradó diákok pedig a KRÉTA rendszeren keresztül kapják meg a feladatokat.
A Pepperl+Fuchs az IUT-F190-B40 UHF RFID olvasó kifejlesztésével bővítette átfogó azonosítástechnikai portfólióját, amely integrált ipari Ethernet interfészt és REST API-t is tartalmaz. Az interfész technológiák felhasználásával a közepes detektálási tartományokra tervezett IUT-F190-B40 gyorsan és egyszerűen integrálható az OT is IT rendszerekbe. E
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/19/3952/
Szigorúbb feltételekkel kapnak védettségi igazolást a szlovákok az mRNS-alapú (Pfizer, Moderna) koronavírus elleni oltások után, mint vektorvakcinákkal (AstraZeneca, Szputnyik V).
Hétfőn megkezdődik a koronavírussal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza Svájcban, azaz kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai, valamint a stadionokban is engedélyezik a nézők jelenlétét a sportesemények alatt.
Az utóbbi időben, mintha folyton berekedne? Minden megszólalás előtt köszörüli a torkát, az ismerősei figyelmeztették, hogy gyakran krákog? A hang megváltozását, rekedtséget a hang túlerőltetése vagy dohányzás is okozhatja, de jelezhet akár pajzsmirigy- vagy autoimmun betegséget is.
A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja - vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban hétfőn.
Joe Biden kormánya aggódva figyeli a kínai digitális jegybankpénz fejlődését, a kínai jegybank (PBOC) alelnöke, Li Bo szerint azonban Kína célja a digitális jüannal nem a dollár vagy más devizanemek kiszorítása a nemzetközi elszámolási egység funkcióból, a digitális jegybankpénzt belföldi használatra szánják - írja a Bloomberg. Jövő februárban, a t
Az aktív korú internetezők közel fele nem bízik azokban a vállalkozásokban, amelyekről nem talál pozitív véleményeket a neten, derült ki a Magyar Telekom korábbi kutatásából. A vállalat Szájról szájra a digitális térben? címmel megtartott online konferenciájának szakértői szerint a vállalkozásoknak érdemes tudatosan kezelniük az online teret, megje
Generációk nőttek fel Magyarországon indiánokról szóló történeteken, de azt valószínűleg kevesen tudják, hogy még Szabó Magda is Karl May-összest kért ajándékba a kiadójától. Kik voltak a magyar indiánozás nagy hatású, ihlető írói itthon? Az ő nyomukba ered a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása, amelynek alkalmából Wirth Imre kurátor tartott onlin
Nilanshi Patel három világrekordot állított fel hajának hosszúságával, most még is úgy döntött inkább megszabadul tőle. A lány természetesen megörökítette a pillanatot, amikor megválik a 200 centiméter hosszúságú hajkoronától.
Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is. A változatos étkezéssel, valamint a helyi, szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával ráadásul a szervezetünk mellett a környezetünkért is rengeteget tehetünk. Dr. Kovács Viktória Anna, a a Digitális Termelői Piac p
Új csúcson zártak múlt pénteken az amerikai tőzsdék, amely részben annak volt köszönhető, hogy a héten több kifejezetten erős gazdasági adat is érkezett. Az óvatos optimizmus ma Ázsiában is kitartott, míg a határidős indexek alapján az európai piacnyitáskor is mérsékelt erősödésre lehet számítani.
Április 13-21. között zajlik a New York Fashion Week Bridal, azaz az amerikai divathét esküvői etapja, melynek keretében a világ legnevesebb designerei felvonultatják új menyasszonyi ruha kollekcióikat. A tavaszi repertoárban többek között Carolina Herrera, Reem Acra, a Marchesa és a PatBo is bemutatja lenyűgöző kreációit. A legszebbek közül váloga
Valamennyien ismerjük azt az érzést, amikor – függetlenül attól, hogy épp sokat, vagy keveset aludtunk – egyszerűen nem tudjuk produktívan elkezdeni a napunkat. Ilyenkor a legtöbben a kávétól várjuk a megváltást – ami valójában még izgalmas is lehet néha –, ám egy otthon elkészíthető energiaszelet is sokat segíthet. Az energiaszeletek már
Hétfő reggelre 141,4 millióra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a világban és már több mint 3 millió halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírussal a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Nagy sebességgel terjed a világban a koronavírus, múlt héten rekordszámú új esetet jelentettek az egészségügyi hatóságok, 5,2 millióval nő