Két férfi meghalt azt követően, hogy az Egyesült Államok-beli Houston északi részén fának ütközött egy elektromos önvezető Tesla autó – közölték a hatóságok.
Történelmi magyar címereket, történelmünk kiemelkedő szereplőit, az elcsatolt országrészek legjellemzőbb épületeit rajzolta meg Jaschik Álmos. 1929-ben adták át a lordnak.
Két férfi meghalt azt követően, hogy az egyesült államokbeli Houston északi részén fának ütközött egy elektromos önvezető Tesla autó - közölték a hatóságok.
Tizenkét európai futballklub megalapította az új szuperligát, melynek keretében a mostani Bajnokok Ligája helyett hétközben játszanának meccseket lényegesen több pénzért. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) már a hivatalos bejelentés előtt fenyegetőzött, hogy az érintett csapatokat kizárja a nemzeti bajnokságukból, a játékosaik pedig akár az Euró
A járvány kezdetén leginkább az idősek voltak veszélyben, az utóbbi hetekben azonban már a gyermekek száma is megnőtt a kórházban ápoltak között. A Ripost Dr. Bense Tamás gyermekgyógyászt kérdezte az iskolanyitás körüli helyzetről.
A Magyar Turisztikai Ügynökség elárulta, hogy a kikötőfejlesztések mindegyiknél megvalósult-e a bárki számára megközelíthető móló. A balatonkenesei és a többi kikötőfejlesztéssel kapcsolatban a Magyar Turisztikai Ügynökség nyilvánosságra hozta, hogy a célra szánt 4,5 milliárd forintos keretből hányan nyertek támogatást, hol tartanak a megvalósításo
Számtalan személyi kölcsön konstrukcióból választhatunk, ha pénzre van szükségünk. A feltételek meglehetősen különbözőek, jó hír viszont, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát minősítése megbízható sorvezetőt nyújt e hitelek útvesztőjében. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat, hogy a számodra legkedvezőbb ajánlatot vála
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap komoly aggodalmát fejezte ki az oroszországi börtönben éhségsztrájkot folytató orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egyre romló egészségi állapota miatt.
A héten tart kamatdöntő ülést az Európai Központi Bank, az elemzők nem számítanak a monetáris politikai eszközök módosítására. Érdekesebb lesz, hogy mit mond Christine Lagarde elnök az ülés utáni sajtótájékoztatón. A tavalyi alacsony bázis miatt áprilisban és májusban a célsáv fölé nőhet az infláció az eurózónában. Az EKB viszont már korábban jelez
Az ügyészség ismét sikeresen perelt az egyik országos franchise-hálózathoz tartozó ingatlanközvetítő gyakorlata miatt. Annak, aki lakása eladását fontolgatja, mindenképpen célszerű tisztában lennie a szabályokkal, ha nem akarja, hogy átverjék.
„Magyarországon évente 12-15 újszülött lehet érintett gerinceredetű izomsorvadásban” – mondta a Világgazdaságnak Matt Zeller, a Novartis Hungária Kft. Pharma divíziójának ügyvezető igazgatója.
Pár nap alatt közel 12 ezer K&H bankkártya landolt a Google Pay fizetési alkalmazásban – közölte a bank, amely Magyarországon április elején elsőként tette elérhetővé hazai pénzintézetként a Google Pay androidos fizetési megoldást. Az első tíz napban több mint tízezer alkalommal történt vásárlás összesen 61 millió forint értékben, ami azt mutatja,
Az előttünk álló évtizedet a marketingesek a technológiai és társadalmi változások korszakának vizionálják. A jóslataikból nemcsak az olvasható ki, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy ezen a területen valaki sikeres legyen, de az is, hogy merre tart társadalmunk az egyre több sávossá váló digitális sztrádán.
"Nemhogy a Nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem" - írja Kubatov Gábor a Jobbik alelnökéről vasárnap esti Facebook posztjában.
Az Európai labdarúgó Szövetség (Uefa) vasárnap súlyos szankciókat helyezett kilátásba azokkal a klubokkal szemben, melyek egy új különálló sorozat, a Szuper Liga létrehozását tervezik.
Törőcsik Mari örökbe fogadott fia felnőttként visszaköltözött Vietnámba, de mint kiderült, néhány éve ismét Magyarországon él már, pontosan abban a faluban, ahol Törőcsik Mari élt. így Son anyja mellett lehetett az utolsó években.
Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a repce 2,8 százalékkal, a szójabab 2,1 százalékkal, a kukorica pedig 1,4 százalékkal drágult múlt héten. Európában bár a repce 0,2 százalékot vesztett értékéből, de a malmi búza kurzusa 2,4 százalékkal, a kukoricáé és a takarmánybúzáé pedig 1,5-1,5 százalékkal emelkedett. Egy tonna búza a tengerentúlon 239,86 dol
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország tová
A kutatók többsége szívesen dolgozna többet otthonról, mint a karantén előtt, és csak egyharmaduk tart attól, hogy a távmunka fenntartása a hatékonyság romlásához vezetne a járvány után.
Kutatók szerint a jelenség hasonló ahhoz, mint amilyen reakciót ritka esetekben a vérhígító heparin vált ki a betegekből. Ez segíthet abban, hogy időben észleljék a bajt.
Az északi féltekén az átlagosnál hűvösebb időjárás áremelkedést eredményezett az elmúlt héten. Az Usa-ban és Kanadában a nyugati részeken, melyek a fő kukorica és tavaszi búza területek, az átlagostól 4-5 fokkal hűvösebb volt. Ez a vetési munkákat is hátráltatja, de még fontosabb, hogy a csírázás nem indul meg kellő eréllyel. Európában is hasonló v
Az énekes lerepült az útról kocsijával, mellette ült Balázs Klári is. A házaspár ugyan karcolás nélkül megúszta a húsz évvel ezelőtti kalandot, de Gyuri bácsira olyan hatással volt, hogy azóta csak nagyon különleges alkalmakkor ül volán mögé.
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország tová
Ugyan a hírek szerint Ukrajnában elkezdték sorozni a kárpátaljai magyar fiatalokat az egyre mélyülő orosz-ukrán konfliktus miatt, de még nem eszkalálódott úgy a feszültség, hogy magyar kormánynak is lépnie kelljen emiatt. Bár nagyon kényes a helyzet – fejtette ki Istrate Dominik külpolitikai elemző a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában.