Fogytán az idő az éghajlatváltozás "katasztrofális" hatásainak megelőzésére, 2021-nek a cselekvés évének kell lennie - figyelmeztetett hétfőn António Guterres ENSZ-főtitkár, néhány nappal az amerikai kezdeményezésű klíma-csúcstalálkozó előtt.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri, hogy biztosítsanak ingyenes és rendszeres koronavírus-tesztelési lehetőséget a pedagógusoknak, a kisgyermekeknek és a diákoknak.
Vajon a kormány kritikusainak szisztematikus elnyomása, a vendégmunkások kizsákmányolása nyerte el a jegybankelnök elismerését, vagy az, hogy a sejk, aki szerinte az egyik legokosabb vezető, évek óta bezárva tartja a lányát?
A magnézium alapvetően a kalcium mellett részt vesz a csontok és a fogak felépítésében, de nem csak ezen a területen jelent problémát az esetleges hiánya. Ugyanis a magnézium elengedhetetlenül fontos az idegrendszerünk megfelelő működéséhez, de a szívizom működését is segíti, illetve az energiatermelő folyamatokban is fontos feladata van. Hiánya ko
A Lukasenka-rezsim teljes elszigeteltsége és az ország devizatartalékainak lemerülése kedvező körülményeket teremt a Kreml számára, hogy tovább erősítse politikai és katonai befolyását. A csütörtöki moszkvai csúcstalálkozón történelmi léptékű áttörés sem kizárt a két állam jövőbeli együttműködését illetően. Káncz Csaba jegyzete.
A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést.
Számos vállalkozásnak biztosíthat mentőövet az OTP Bank MFB Pontjain ismét elérhető kamatmentes kölcsön, amelynek keretében akár 80 millió forintot is igényelhetnek a vállalkozások. Az OTP Banknál már az első héten majdnem 300 vállalkozás képviselője érdeklődött, így a hitelintézetnél már több mint 13,3, milliárd forintnyi hitelt igényeltek csak eb
A telefoncsatlakozás és a navigációs rendszer a legfontosabb infotainment-rendszerek az autósok számára – derül ki a Vezess legfrissebb kutatásából. A lap olvasói nem hajtanak mindenáron a legújabb technológiákra, de ha a közelükbe kerülnek, szívesen kipróbálják azokat.
Munkám során olyan területen dolgozom, ami a szemnek sokszor láthatatlan, azonban ettől még van, létezik. Olyannyira létezik, hogy valójában ebből áll minden másodpercünk, percünk, óránk, napunk, hetünk…. végeredményben az egész életünk, mivel a nap 24 órájában együtt vagyunk magunkkal. Ez a terület önmagunk felismerése, felfedezése, megismerése, m
Ha olyan szektort keresünk, amely a pandémiás időszakban is szédítő sebességgel bővült, valószínűleg az informatikai terület kerülne ki abszolút győztesként. A magyar munkaerőpiacról jelenleg közel 44 000 IT-szakember hiányzik. A COVID-hatás ráadásul jelentősen felpörgette a digitalizációt és az automatizációt is, így még inkább égető kérdés az utá
Csúcskategóriás mobiltelefonokat, tableteket és okosórákat keres a teniszszövetség (MTSZ) új vezetősége. A testület előző irányítói a szervezet számlájára vásároltak több tucat elektronikai készüléket, amelyeket egyelőre nem szolgáltattak vissza, pedig megszűnt a munkaviszonyuk.
Ausztria egymillió adag Szputnyik V vakcina vásárlásáról döntött, mindazonáltal az orosz vakcinával történő oltás csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után kezdődhet meg - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn.
Idei tavaszi/nyári kampányában a Helly Hansen és az American Magic bizonyítja, hogy a bizalom a kulcs a sikerhez. Bizalommal lehetséges! Ezt bizonyítja az American Magic csapata is, amelynek Ac75-ös hajója január 17-én majdnem elsüllyedt a Prada Kupa körmérkőzései során. Az évek óta tartó felkészülés és edzés során kiépült bizalom tette lehetővé, h
Csaknem 6 ezer milliárd forint készpénzt tart otthon a magyar lakosság, a háztartások pénzügyi vagyona pedig tavaly mintegy 5500 milliárd forinttal gyarapodott. A tehetősek is megijedtek a járványtól 2020-ban az első hullámban, és gyorsan jelentős összegeket mobilizáltak. Mostanra azonban ismét csökkent a készpénz- és betétállományuk, a befektetési
Az MSZP a Párbeszéddel közösen fog jelölteket állítani az ellenzéki előválasztáson a körzetek kétharmadában, és még ebben a hónapban véglegesítik a jelölti listát – mondta Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában, de beszélt arról is, hogy miniszterelnök-jelöltként Karácsony Gergelyt indítanák, és a főpolgármesternek júliusig kell eldöntenie
Mától valamennyi 16 éves és annál idősebb állampolgár jogosult az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltásra az Egyesült Államokban - jelentette be hétfőn az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). A lépésre azért volt szükség, mert a felnőtt lakosság felét már beoltották, és lassan elérik az oltási hajlandóság határát.
Fegyelmezetten akarja végigcsinálni a kötelező karantént Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője, akiről csütörtökön derült ki, hogy koronavírusos. A magyar szakember otthonából tartott sajtótájékoztatót, melynek során beszámolt családjának egészségi állapotáról is – számolt be róla az MTI.
A Fidesz európa tanácsi delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához – tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése hétfői munkanapjának keretében.
Majkával közös fényképet osztott meg Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A rapper és a külügyminiszter egyszerre voltak koronavírusosak. „Mindketten rendesen elszenvedtük” – fogalmaz bejegyzésében Szijjártó, hozzátéve: most már mindketten abba reménykednek, hogy minél előbb mehetnek majd koncertre. „Ő énekelni, én hallgatni” – írja a külügyminiszter.
Beszélt arról is, hogy szerinte az Európa Tanács „magyar elnöksége lehetőséget teremt arra is, hogy megmutassuk azt a gondolkodásmódot, azt az értékrendszert az európai színtéren, amit a magunkénak vallunk”.
Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által
Fegyelmezetten akarja végigcsinálni a kötelező karantént Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának a vezetőedzője, akiről csütörtökön derült ki, hogy koronavírusos.
Szerinte ugyanis a laikusok ezeket a leleteket nehezen tudják értelmezni, ehhez mindenképp szakember kell. Viszont még ők sem tudják, hogy a koronavírussal szembeni védettségben milyen jelentőségük van ezeknek az értékeknek.
180 anyajegyet fotóztak le a bőrgyógyászok Nagy Adri testén, amelyek közül hármat - amelyeket veszélyesnek ítéltek - eltávolítottak. A fiatal énekesnőnek rendszeresen kell járnia szűrővizsgálatra.
Sáfrány Emese boldogan oszt meg várandósságáról szebbnél-szebb fotókat, most pedig fontos mérföldkőhöz érkezett: belépett várandósságának harmadik trimeszterébe.
A krémlevesek hamar elkészülnek, és még azok számára is kényelmes és gyors megoldás lehet, akik nem igazán tapasztaltak a konyhában. A következő receptünknél pedig a sajtimádok előnyt élveznek, hiszen egy sajtkrémlevest mutatunk. Hozzávalók: 15 dekagramm trappista sajt 15 dekagramm füstölt sajt 1 csipet őrölt szerecsendió 2 deciliter tejsz
Hiába nevezte a Momentum elnöke Mesterházy Attilát a Fidesz vamzerének, az MSZP társelnöke bízik az együttműködésben. Közben megtudtuk, a bíróság hamarosan dönthet a tavalyi szocialista tisztújító kongresszus legitimitásáról. A kizárt, Mesterházy-párti Pest megyei szervezet ugyanis perre vitte az ügyet, a szocialista pártvezetésnek pedig heteken be
Előszerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt. és a Bécsben bejegyzett, nehézipari cégekkel, kazah háttérrel rendelkező, tőkeerős Safin GmbH, valamint új cégként bejegyzés alatt van a Safin Donau Acélipari Zrt. dunaújvárosi székhellyel – derült ki a vállalat vezető jogászának hétfői sajtótájékoztatóján.
A brit kormány pénzügyminisztériuma arra kérte az angol jegybankot, hogy vizsgálja meg egy digitális jegybankpénz bevezetésének lehetőségét, hogy így reagáljanak a bitcoin és más kriptovaluták jelentette kihívásokra - írja a Reuters.
A KITE Zrt. idén is csatlakozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Református Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez, amelynek keretében a kárpátaljai nehéz helyzetben lévő gazdatársaknak juttatták el kukorica és napraforgó vetőmag-adományukat.