2021. április 19. hétfő

ápr. 19
19:15
Kiállt a Lancet orvosi szaklap a kínai Sinopharm-vakcina mellett (Mandiner)
A szaklap cikke szerint a kínai Sinopharm-vakcina hatásos a vírus dél-afrikai mutációja ellen is.
ápr. 19
19:15
Rákay Philip azzal vádolja Szél Bernadettet, hogy kamerával “lesből letámadta” őt a kapujában (Nyugati Fény)
Vannak kétségeink.
ápr. 19
19:18
Szijjártó Péter: Magyarország szolidáris Csehországgal az orosz viszály miatt (Infostart)
A cseh vezetés korábban felszólította szövetségeseit, hogy fejezzék ki kiállásukat mellettük az Oroszországgal szembeni diplomáciai vitában.
ápr. 19
19:18
Koronavírus: tavaly szeptember óta nem volt ilyen alacsony az elhunytak száma Nagy-Britanniában (ATV)
Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában - közölte hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg 24 óra alatt a Covid-19 betegségben.
ápr. 19
19:18
A nők körében gyakoribbak az erős reakciók a koronavírus elleni oltást követően (Femcafe)
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési központ (Cdc) már a vakcináció megindulásának első hónapjában észrevette, hogy a koronavírus-vakcina beadását követően többnyire a fogamzó korú nőknél alakultak ki súlyosabb oltási reakciók. Ekkor az adagok 62%-át adták be nőknek, ám a mellékhatások 71%-a körükben fordult elő. Mi lehet a magyarázat?
ápr. 19
19:18
Lékai-Kiss Ramóna is megkapta koronavírus elleni védőoltást: így mondott köszönetet (Life)
Lékai-Kiss Ramóna a közösségi oldalán számolt be arról, mit tapasztalt a kórházban, és milyen vakcinát kapott.
ápr. 19
19:21
Ausztria egymillió adag Szputnyik V vásárlásáról döntött (Demokrata)
Az orosz vakcinával történő oltás azonban csak az Európai Gyógyszerügynökség engedélye után kezdődhet meg – jelentette be Kurz.
ápr. 19
19:21
Pofon Orbánnak: Több százezer alsó tagozatos diák hiányozhatott az iskolákból az újranyitás napján (Nyugati Fény)
Az Adom Diákmozgalom felmérése szerint 27 ezer alsós diák közül több mint 12 ezren maradtak otthon.
ápr. 19
19:24
Minden borzalmas: hogyan dobhatják fel a munkahelyi légkört a vezetők? (Privátbankár)
Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által
ápr. 19
19:24
IndyCar: Ismét életet mentett az aeroscreen (USAracing)
Egyetlen körig sem tartott az IndyCar szezonnyitó, alabamai futama Ryan Hunter-Reay számára. Az Andretti Autosport...
ápr. 19
19:24
Hátborzongató: 7 dolog, amit az okostelefonod tud Rólad! (Femcafe)
Ezt tartsd észben!
ápr. 19
19:24
Újakra cserélné fogaskerekűit a BKV (vg.hu)
Mintegy tizenkétmilliárd forint kellene ahhoz, hogy új kocsik állhassanak forgalomba a 60-as vonalon.
ápr. 19
19:27
A Momentum szerint másról kellett volna inkább kérdezni Fekete-Győrt (Mandiner)
A párt közleménye szerint nem a három évvel ezelőtti belső konfliktusoknak kellene fókuszban lenniük most, hogy közeledik a 2022-es választás.
ápr. 19
19:30
A teljes nyitásra készülnek a fővárosi fürdők (Infostart)
Hétfőtől újra elérhetőek az orvosi beutalóval igénybe vehető gyógykezelések négy budapesti helyszínen – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt A nyitásról a társaság vezérigazgatóját kérdezte az InfoRádió.
ápr. 19
19:30
5+1 Harry Potter-szereplő, akik elhunytak az első film óta (Joy)
Idén lett 20 éves az első Harry Potter-film, amely 2001-ben került bemutatásra, azóta viszont nagyot fordult a világ.
ápr. 19
19:30
Űrtörténelmet írt a NASA: helikoptert reptettek a Marson (ATV)
A Perseverance marsjáró hasán landolt Ingenuity kevesebb mint egy percet repült, mégis óriási jelentőséggel bír a tesztje: most először sikerült egy légi járművel irányított repülést végrehajtani egy másik égitesten. És ez még csak a kezdet.
ápr. 19
19:30
Be kellene oltani a turizmus-vendéglátásban dolgozókat az ipartestületük vezetője szerint (SzMo)
Úgy véli, hogy ennek a szektornak is jó lenne elsőbbséget kapnia, hiszen ők is „frontvonalban” vannak.
ápr. 19
19:36
Vadiúj családi SUV érkezik Európába 2022 nyarán: ez lesz benne a pláne (Pénzcentrum)
A Nissan crossover kínálatát kiegészítve következő nyáron (2022) várható a vadonatúj X-Trail SUV bevezetése, melyet ma mutattak be a 2021-es Shanghai-i autókiállításon.
ápr. 19
19:36
Százak menekültek az IKEA parkolójából, óriási balhé alakult ki (Life)
Óriási balhé alakult ki vasárnap a rotterdami IKEA parkolójában, többszáz embernek kellett menekülnie.
ápr. 19
19:42
Ausztria bevásárol a Szputnyik V-ből, de csak a jóvahagyás után (Infostart)
Az új osztrák egészségügyi miniszter is jónak nevezte az orosz vakcinát.
ápr. 19
19:42
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miután délután a gyengébb New York-i nyitás és az erősödő devizák visszafogták a gyorsjelentési szezon erős startját övező optimizmust.
ápr. 19
19:42
A futball egykori legendái keményen kritizálják a Szuperligát (Portfolio)
Semleges és negatív vélemények is napvilágot láttak a labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) létrehozásával kapcsolatban, rengeteg jelenlegi és korábbi edző, játékosok fogalmazott meg bírálatot a kontinens 12 topklubja által életre hívott és a tervek szerint jövőre induló versengéssel szemben.
ápr. 19
19:42
Rátett egy lapáttal a termékhiányra egy új kriptovaluta (vg.hu)
A Chia a videókártyák helyett a tárhelyeket zabálja fel.
ápr. 19
19:42
Egy zseniális magyar, aki 100 évig nagyon átverte az egész világot - imádni fogod a történetét (Promotions)
Egy igazi zseni volt, nagyszerű találmányokkal. Az átverése pedig igazán zseniálisra sikeredett.
ápr. 19
19:42
Komoly áremelkedés jöhet a mobilpiacon? (GSMring)
A világ jelenleg komoly félvezetőhiánnyal küzd. Ez hatással van több különböző iparágakra és már az okostelefonok piacán is lehet érezni a hatását, ami akár áremelkedéshez is vezethet.  A TechSina arról számolt be, hogy a Xiaomi egyik fejese, Luo Yuzhou egy bejegyzésben közölte, hogy a chiphiány miatt a vállalat legújabb zászlóshajója, a Black Shar
ápr. 19
19:45
Neked is sok készpénzed van, és ez nincs így jól (TőzsdeFórum)
Lenne alternatívája már a készpénznek, mégis halmozza a lakosság.
ápr. 19
19:47
Növekedési lehetőségek az EV szektorban (TőzsdeFórum)
A 2020-as davos-i konferencián hallhattunk egy olyan, elsőre talán furcsán hangzó gondolatot, hogy az elektromos autók lesznek a jövő legkomplexebb okoseszközei. A mondat Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatójának szájából hangzott el, aki az elektromos autókban látja az autóipar jövőjét. Úgy látszik nincs ezzel másképp az Apple sem.
ápr. 19
19:48
Csúcstalálkozóról egyeztetett az USA és Oroszország (Portfolio)
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó orosz kollégájával egyeztetett hétfőn a kétoldalú kapcsolatokról.
ápr. 19
19:48
Lányok! Íme az 5 dolog, amit a férfiak az első randin szexinek találnak (Femcafe)
Ezeket tudnod kell!
ápr. 19
19:48
Orvosi szaklap állt ki a Sinopharm-vakcina mellett (vg.hu)
Az államtitkár azt kérte: senki se higgyen az oltásellenes hangoknak, és fogadja el a felkínált vakcinát.
ápr. 19
19:48
Ez a véleménye a szőrmeiparról Csősz Boginak (Life)
Csősz Bogi nagy állatvédő hírében áll, aki amellett, hogy nem fogyaszt húst, a szőrme termékeket is teljes mértékben elutasítja.
ápr. 19
19:51
Megérkezett a Marvel új filmjének első előzetese (Hamu és Gyémánt)
Látványos keleti harcművészeti film lesz szuperhőssel. Hamarosan véget ér a The Falcon and the Winter Soldier, amit majd a sokat halasztott és nálunk is forgatott Fekete Özvegy című film és a Loki című sorozat követ. Ezek őszre mind le is járnak, amikor pedig már érkezik is a következő film, a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája, amihez eddi
ápr. 19
19:51
Pofon Orbánnak: Több százezer szülő nem engedte iskolába a gyerekét az “újranyitás” napján (Nyugati Fény)
Nem akarják, hogy a gyerekek hazavigyék az agresszív brit vírust a beoltatlan rokonságnak.
ápr. 19
19:54
A német zöldek női kancellárjelölttel indulnak, de mit mond a matek? (Infostart)
A 40 éves brandenburgi Annalena Baerbock a németországi zöld párt kancellárjelöltje a szeptemberi parlamenti választáson – dőlt el a párt két eddigi aspiránsának egyeztetése után. A konzervatív pártok továbbra sem tudtak dűlőre jutni.
ápr. 19
19:54
Meghalt Gruber Vilmos (ATV)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Gruber Vilmos, a magyar erőemelés egyik szülőatyja.
ápr. 19
19:54
Vodkás üveget dobtak a TV2 sztárja után - Baj is történhetett volna (Life)
Tóth Dávid alig hitte el azt, ami történt vele. Komoly baja is eshetett volna. Az Instagramon számolt be az esetről.
ápr. 19
20:00
Mekiben osztogatják majd a legújabb Nissan GT-R Nismót (Auto Pult)
Japánban hat hónap múlva kezdődik a 2022-es modellévű Nissan GT-R Nismo értékesítése. A cég legjelentősebb sportautója egy különleges verzió kíséretében debütál. A csak a Nismóhoz rendelhető Lopakodó szürke szín a versenypályák hangulatát idézi meg.
ápr. 19
20:00
Az UEFA már az idei BL-sorozatból is kizárhatja a Real Madridot, Chelsea-t és a Manchester Cityt (Portfolio)
Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatják azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában (ESL).  Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta, a kluboknak, melyek közül három - a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea
ápr. 19
20:03
Megvan a Kubai Kommunista Párt új elnöke (Mandiner)
Miguel Díaz-Canel, jelenlegi elnököt választották meg a Kubai Kommunista Párt élére.
ápr. 19
20:05
Saját műsort kap Puzsér az ATV-n (Mandiner)
A publicista különböző közéleti, történelmi és politikai témákat dolgoz majd fel a műsorban.
ápr. 19
20:06
Így változott a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn: az euróval és a svájci frankkal szemben hajszálnyit gyengült, míg a dollárhoz képest erősödött.
ápr. 19
20:06
Duplán megéri: befektetési nyereményjátékot hirdetett az Államkincstár (Pénzcentrum)
Nyereményakciókat hirdetett a MÁK azoknak, akik legalább 100 ezer forint értékű állampapírt vásárolnak: 100 ezres és 50 ezer forint értékű utalványokat sorsolnak ki a befektetők között.
ápr. 19
20:06
Az 1700-as évek történelmi ruháit kelti életre szabadidejében az aneszteziológus (Life)
Dr. Christine Na-Eun Millar hivatását tekintve aneszteziológus, viszont amint akad egy kis szabadideje, tűt és cérnát vesz a kezébe és csodálatos történelmi ruhákat hoz létre.
ápr. 19
20:09
Londonból és Párizsból is bejelentkezhetnek majd az Oscar-nyertesek (Hamu és Gyémánt)
Eredetileg csak azok a győztesek mondhattak volna köszönőbeszédet, akik Los Angelesben tartózkodtak volna a gála idején. Az esemény szervezői azonban most megerősítették, hogy Londonban és Párizsban is lesz egy-egy olyan központ, ahonnan a nemzetközi jelöltek bejelentkezhetnek – írja a Variety. A cikkből az is kiderül, hogy tárgyalások
ápr. 19
20:09
Fleck Zoltán: Sohasem késő elmagyarázni, hogy mi a tétje az egyetemi autonómiának (Mandiner)
2021 áprilisára túl vagyunk több nagy múltú egyetem és szakmai műhely alapítványosításán. (Interjú)
ápr. 19
20:15
Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Szolnoky Tamás (Agrárágazat)
Szolnoky Tamás fő fejlesztési területe a biomassza hasznosítása, termésnövelő anyagok kifejlesztése. Nevét már egy szabadalom feltalálójaként is jegyzik. okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök
ápr. 19
20:17
Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Szakács Tamás (Agrárágazat)
A sportoló, majd újságíró Szakács Tamás érdeklődése a nyolcvanas évek végén fordult az üzleti élet felé: ma a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója.
ápr. 19
20:18
Borhy László maradhat az ELTE rektora (Infostart)
A rektori pozícióra hárman pályáztak.
ápr. 19
20:18
Még a héten kizárhatják a szuperligás csapatokat a BL-ből (Infostart)
Ha ez megtörténik, akkor a PSG maradna egyedül versenyben.
ápr. 19
20:18
Ismét több millió vakcinát vásárolt Izrael, amely már a mutánsok ellen is véd (Portfolio)
Izrael újabb több millió adag vakcina vásárlásáról állapodott meg a Pfizer amerikai gyógyszergyártóval hétfőn - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A megállapodás szerint 2022 végéig érkeznek Izraelbe az újabb, több millió dózist tartalmazó vakcinaszállítmányok, melyekért Izrael egymilliárd-másfél milliárd sékelt (100-150 mi

Keresés