Megpróbálsz nyitott és barátságos lenni a partnered barátaival. Igyekszel jófej lenni az új kollégáddal vagy az osztálytársaddal. Közeledsz az illetőhöz, ám érzed rajta, hogy „fura” és az a gyanú ébred benned: talán nem kedvel. Ha aggódsz emiatt, ez a 9 jel segíthet megcáfolni vagy éppenséggel igazolni félelmedet!
Csendes családi megemlékezésekkel telt Fülöp edinburghi herceg születésének századik évfordulója. A brit uralkodó férje április 9-én, alig több mint két hónappal csütörtöki születésnapja előtt hunyt el.
Végleg felfüggeszti a Keystone XL olajvezeték építését a TC Energy, néhány hónappal azután, hogy Joe Biden elnök visszavonta a projekt kivitelezési engedélyét – írja a CNN.
A magyar országgyűlés elfogadta az új, 2022-es adótervekre vonatkozó törvénytervezetet. A módosítások főként a személyi jövedelemadóval, az átalányadózással, a társasági adóval, valamint az áfával kapcsolatos új szabályozásokat foglalja magában, de tartalmazza a kriptoeszközökre vonatkozó kedvezőbb adózási szabályozást is. Mutatjuk, milyen változás
A melanóma a 30-as korosztályban a rákos megbetegedések között vezető haláloknak számít. Benkó Tamás filmrendező, illetve a STOP Melanoma és a Magyar Melanoma Alapítvány, egy filmmel összekötött iskolai foglalkozás-sorozatba kezdenek, mert meggyőződésük, hogy az esetek egy része megelőzhető.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/10/4445/
Várta a férfi vízilabda-válogatott olimpiai felkészülésének kezdetét Nagy Viktor. A harmadik olimpiájára készülő kapus elmondta: a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva kell nyerni.
A magyar országgyűlés elfogadta az új, 2022-es adótervekre vonatkozó törvénytervezetet. A módosítások főként a személyi jövedelemadóval, az átalányadózással, a társasági adóval, valamint az áfával kapcsolatos új szabályozásokat foglalja magában, de tartalmazza a kriptoeszközökre vonatkozó kedvezőbb adózási szabályozást is. Összegyűjtöttük, hogy az
Vulkánokra köti fel bitcoinbányáit El Salvador. De mit jelent ez? Miért különleges a geotermikus energia és miért jó, hogy a kis közép-amerikai országban lépten-nyomom vulkánokba botlunk? A világon elsőként a
Csendes családi megemlékezésekkel telt Fülöp edinburghi herceg születésének századik évfordulója. A brit uralkodó férje április 9-én, alig több mint két hónappal csütörtöki születésnapja előtt hunyt el.
Indul a 12 éven felüliek oltása; törlik a védettségi igazolását azoknak, akik nem veszik fel mindkét oltást; meghosszabbodik a hitelmoratórium, ha szeptemberig nincs egyezség; újabb nemzeti konzultáció indul; tíz nap rendkívüli szabadságot kapnak a járványügyi védekezés résztvevői; "térdelősdi" és pápalátogatás – ezeket a főbb témákat bontotta ki a
Az angol szövetséggel együtt minden angol szurkolót arra kért az UEFA, hogy tanúsítsanak tiszteletet azok iránt a játékosok iránt, akik féltérdre ereszkednek a foci-Eb meccsei előtt – írja a Daily Mail.
Herczeg-Kis Bálint, az Exatlon Hungary győztese nagyon nehezen élte meg, hogy több mint öt hónapig nem találkozhatott a kedvesével, akivel már egész fiatal kora óta egy párt alkot.
Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök új Atlanti Chartát írt alá; egy olyan egyezményt, amely nyolc területet azonosít, melyben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia együtt terveznek működni.
A cseh egészségügyi minisztérium nem javasolja továbbá az AstraZeneca és a Johnson&Johnson gyárak koronavírus elleni vakcináinak használatát a 60 évnél fiatalabb korosztály esetében.
Újabb történelmi csúcson zártak az európai részvények csütörtökön, miután az Európai Központi Bank javította növekedési előrejelzését, és azt ígérte, hogy fenntartja rendkívül laza monetáris politikáját.
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Varró Dániel verseit tolmácsoljuk. Limerickek Lakott egy kisbaba Vácott,folyton a macskával játszott.Kapott egy plüsst:„Inkább ezt üs
Sűríti egyes járatait és mobil értékesítőhelyeket üzemeltet a labdarúgó-Európa-bajnokság idején a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - tudatták közleményben csütörtökön.