Romániában továbbra is alacsony a beoltottak száma. A WHO európai igazgatója azt sürgette, hogy minél többen legyenek, akik megkapták az első oltást, és úgy vélte, hogy a jelenlegi átoltottság még nem elegendő a régió védelméhez. Eközben az uniós tagországok megegyeztek az utazási feltételek egységesítéséről. Az ATV Híradójának riportja.
A hetes lottó vagy skandi lottó az a hazai szerencsejáték, ami a mostohagyerek a lottójátékok között. Késői születése lehet az oka, hiszen ezt a formátumú játékszelvényt vezették be a legkésőbb szerencsejáték-piacra, hiszen az első szelvényt 1999 október elején adhattuk fel Magyarországon, míg az ötös lottó már 1957 márciusában startolt! Pedig ha t
A koronavírus-fertőzést csak tavaly, az elhízást azonban már 1975-ben világjárvánnyá nyilvánította a WHO. A túlsúly ellen nincs azonban védőoltás, de megküzdeni vele nem csak ezért nehéz, hanem mert sokkal több tényező húzódik meg a hátterében, mint gondolnánk.
Völgyesi Zoltán az ébredő Szigetközről készített videót, amely a térség valódi szépségét, a szemet gyönyörködtető természetet mutatja be. Az ébredő Szigetközről készült rövid videó körülbelül húsz snittből áll, de mindegyik más napon készült. Sokszor nem tudatosan vette fel a szebbnél szebb képeket, az adott napszak szépsége azonban mindig magával
Az Anna Daubner és a Samsung bemutatja a divattervező legújabb nyári kollekcióját, amelyet hazai védett állatfajok és a magyar természeti értékek megóvása inspirált. Az élénk színű nyári darabokat az alkotó az elmúlt hónapokban a folyamat részletes bemutatásával, teljes egészében Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonon tervezte, a rajongók pedig az egyed
Nagy kriptós befektetésnek ment híre a héten. A különlegessége, hogy nem egy amerikai vagy egy dél-kelet-ázsiai cég jutott kockázati tőkéhez. Ráadásul hardverrel foglalkozó európai cég.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy termékért, ha az Magyarországon készült. A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító vé
Átadták a németországi Drezdában a Bosch új csipgyárát, a német technológiai óriáscég történetének legnagyobb beruházását. A német állam és az Európai Unió pénzügyi támogatásával, egymilliárd eurós (346 milliárd forint) ráfordítással felépített üzem átadó ünnepségén Angela Merkel kancellár kiemelte, hogy a mikroelektronika “kulcstechnológia”, fejle
A Zarubezsnyefty orosz állami irányítású olajipari vállalat igazgatósági tagságára jelölték Francois Fillon volt francia miniszterelnököt - közölte az Interfax hírügynökség.
A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nyugdíj témájú adatokat áttanulmányozva érdekes számokat és információkat találunk a hazai nyugdíjasokkal és nyugdíjakkal kapcsolatban is.
Dávid Ferenc három pontban sorolta fel, hogy mi a problémája "Orbán nagyvonalúnak ható bejelentésével", amiből az egyik a minimálbéreseket és a kisvállalkozókat érinti, akiknek mondjuk nem volt bevétele az évben.
Az ESET biztonságtechnikai szoftvervállalat felmérése szerint az ügyfelek egyre gyakrabban használnak másokkal szemben úgynevezett mobilos megfigyelő-alkalmazásokat, amelyek azonban nemcsak az áldozatra, hanem a kémkedőre is veszélyt jelentenek.
A szex témája idővel minden gyerek életében felmerül, fontos tehát, hogy tudjuk, mikor, és hogyan beszélgessünk a csemeténkkel róla. Ám csak akkor tudunk a szexhez egészséges mentalitással hozzáálló gyerekeket nevelni, ha a saját testünkkel és szexualitásunkkal kapcsolatban is tisztába kerülünk.
- Igazi rossz gyerekek voltak a Bagossy testvérek. A Norbert és László által alapított Bagossy Brothers Company évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend, a srácok dalait minden koncerten százak üvöltik teli torokból, de milyenek voltak gyerekkorukban?
Fenséges látvány az olaszosan lenyűgöző előadás a nagy kivetítőn nézve, háttérben a Vajdahunyadvárral. Szürkületben. Aki nem hiszi… jöjjön ide bármelyik nap!
Egyesek szerint vesszőfutás Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt-jelölti kampánya, ám akad elemző, aki aktív korteskedést lát. Helyzetkép a Párbeszéd társelnökének eddigi teljesítményéről.
Képünk illusztráció Vonatpótló busz közlekedik Demecser és Nyírbogdány között, miután egy vasúti átjáróban egy személyautó nekiütközött egy tehervonat oldalának - közölte a Mávinform az MTI-vel szombat reggel. A helyszínelés végéig mindkét vágányon szünetel a közlekedés. A Nyíregyháza-Záhony vonalszakaszon hosszabb eljutási időkre kell számítani. M
A titkosszolgálatok például külső engedély nélkül is használhatják a biometrikus arcképfelismerő rendszereket, és csak a jóhiszeműségükön múlik, hogy ezidáig ezt csak korlátozottan és célhoz kötötten tették. Az ilyen térfigyelő kamerákra még csak a szigorú európai adatvédelmi szabályok se vonatkoznak.
A hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma, ami zajlik, az egy lezárhatatlan folyamat része – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett parancsnoka a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.
A Covid-19 világjárványhoz kapcsolódó pénzügyi stressz és néhány csalással kapcsolatos ügy hatására kivonulnak a bankok az árukereskedelem globális finanszírozásából – hangzott el Párizsban a Nemzetközi Gabonatanács (Igc) konferenciáján.
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex. Lynn Torrel, a Flex beszerzési és ellátási lánc igazgatója a Financial Times című
Gépészet rovatunk az elmúlt héten is bővelkedett témákban. Beszámolók, tippek, tudósítások, gépújdonságok, és még folytathatnánk a sort. Heti összefoglalónkban egy csokorba szedtük, melyek voltak ezek.
Nem mindenki él a szavazati jogával, sőt egyre kevesebben. A fásultság leginkább a fiatalokra jellemző. Míg a nyugdíjasok több mint kétharmada elmegy szavazni, a 25 év alatti fiataloknak kevesebb, mint a fele. De vajon van-e kiút a politikai apátiából? A Heti Napló riportja.
Ha eddig nem, most aztán végleg kiderülhet, tudnád-e, mi a teendőd, ha egy kérges tenyerű parasztgazda ványolóért szalajt! Vajon tudnád, mit keress a pajtában, vagy inkább a kertek alján húznád meg magad? Indítsd a kvízt, mindjárt kiderül!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/12/4455/
Hatályba lépett Romániában az a törvény, amely az 5G hálózatok telepítését nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz köti. Ezzel Bukarest jogalapot teremtett arra, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a romániai ötödik generációs távközlési hálózatok kiépítéséből.
Sokakban a mai napig él az a tévhit, miszerint a diétás reggeli egyben egészséges is. Azonban ez koránt sincs így. Nézzük meg, milyen szempontok alapján készülhet igazán egészséges és fitt reggeli.
Az egy hete beomlott észak-mexikói szénbányában rekedt hét vájár egyike sem élte túl a szerencsétlenséget – közölte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök helyi idő szerint pénteken.
Évek óta nem látott mélyponton vannak az orosz-amerikai kapcsolatok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből a nemzetközi hírügynökségek szombatra virradóra közöltek részleteket.
Nemcsak rekordidő alatt sikerült oltást fejleszteni az új koronavírus alatt, de rekordidő alatt is kellene azt minél több embernek beadni. A logisztika rengeteg kérést vet föl az oltáshoz való hozzáfárássel és egyenlőséggel kapcsolatosan is.