Nemrég indítottuk el a Blikken Volt egyszer egy politikus című sorozatunkat, melyben régi idők nagy neveivel beszélgetünk. Mi lett velük, mit csinálnak most? Visszatérnének-e?
Az olasz válogatott „történelmi” győzelemmel kezdte szereplését az idei nyári labdarúgó Európa-bajnokságon: korábban még soha nem szerzett Eb-meccset három gólt szerezve. Most 3-0-ra győzött Rómában a törökök ellen.
Június 10-től többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemet támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is.
Azt már kezdjük megszokni, hogy a fejünk felett drónok repkednek, de egyre nagyobb számban telepítenek ilyen eszközöket víz alatti használatra is. Most egy svájci startup, a Hydromea megalkotta a világ első vezeték nélküli víz alatti drónját. Ez az újítás forradalmasíthatja a víz alatti munkavégzést, és jelentős hatással lehet a hajózáson kívül, a
A különleges sorozat részeként összesen négy autót gyártottak, mindegyiket Pantone festette kézzel. Az autókat kontrasztos fehér, piros és kék grafikai elemek borítják, amelyek vizuálisan követik az kocsik karosszériájának körvonalait – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. Az autók műszaki tartalma nem változott. Az Alpine A110 S 1,8 litere
Az inspiráló lista összeállításánál olyan szempontokat vettek figyelembe, mint például a gasztro-kínálat, kulturális- és éjszakai élet, illetve azt is pontozták, hogy mennyire tért vissza - vagy alakult ki - a korlátozások után a közösségi érzés.
A mai technológiánkkal körül belül 6000 évre lenne szükségünk, hogy eljussunk a legközelebbi, 4,37 fényévnyire található Alfa Centauri csillag- és bolygórendszerhez. Most viszont egy maroknyi tudós azon dolgozik, hogy pár évtizedre rövidítse az utazást.
A hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma, ami zajlik, az egy lezárhatatlan folyamat része - jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett parancsnoka a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.
Sok világversenyen megtapasztaltuk már, hogy az olasz futballválogatott valami egészen hihetetlen átszellemülten énekli a himnuszukat, a Fratelli d'Italia-t. A mostani olasz csapattal sem volt ez másképp.
2020-ban csaknem 2,3 millió hektáron 15,3 millió tonna gabonát takarítottak be, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. A termésmennyiség az előző öt év átlagát kismértékben meghaladta.
Az agrároktatás és kutatás összehangolása érdekében együttműködés jött létre a Soproni Egyetem (SOE) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között.
Dánia régóta termel ki kőolajat és földgázt az Északi-tengerből, azonban ígéretük szerint ezt a tevékenységet 2050-ig teljesen be fogják szüntetni. Helyette inkább a szélenergia használatára helyezik át a fókuszt, mint az Dan Jørgensen, Dánia éghajlat-, energia- és közüzemi miniszterének beszédéből is kiderült.
Pénteken este elkezdődött a labadrugó Európa-bajnokság, amelyet már mindenki lélegzet-visszafojtva várt. A mérkőzések mellett természetesen az idei focistafeleség felhozatalra is kíváncsiak vagyunk.
Holnap este heves zivatarokkal érkezik a hidegfront! Északnyugat felől érkezhet holnap este egy gyors mozgású hidegfront, melynek útját heves zivatarok kísérhetik, sőt akár vonalba is rendeződhetnek ezek! Szupercellára is esély mutatkozik az ország északi felén. A zivatarokat kísérheti: Rövid idő alatt nagy mennyiségű eső Jég Viharos szél! A zivata
Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
Az olaszok a nyitó mérkőzésen aratott sima, 3-0-s győzelme után még fontosabbá vált a walesi és a svájci csapat számára is, hogy ne csak ponttal, hanem pontokkal kezdje a tornát. Egy esetleges győzelem óriási lépést jelentene a továbbjutás felé.
A Tisza-tó végében, Kiskörén érdekes látványosság a hallépcső kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Üvegfal mögött úszó halak, hegyi patakok zúgói, apró sziget, kilátó és halrajok várják az oda látogatókat.
Tavaly 236 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 226 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól; ez a tranzakciók számát tekintve 15 százalékos növekedés 2019-hez képest, a befektetett összeget nézve pedig 36 százalékos - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hvca) p
A Vénusz szombaton már a kora reggeli órákban a Rák jegyében lévő Hold közelébe kerül, így nagyon hangulatos és bőséges reggelire hív meg, de szeretetteljes figyelmet szentelhetsz testednek, lakásodnak és családodnak is. Ugyanakkor az Uránusz barátságos rezgései lehetővé teszik a találkozást néhány különleges személlyel. Kiélheted kreativitásodat,
A középkategória meghatározó Sports Activity Vehicle (SAV) és Sports Activity Coupé (SAC) modelljeinek új stílusjegyei, új M-specifikus változtatásai és új járművezérlő koncepciója mellett az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition minden korábbinál nagyobb teljesítménnyel érkezik meg az utakra. A bajor prémiumgyártó eddigi legerősebb
Az NFT-k terjedését látva egyre inkább meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a pénzünkért cserébe már nem feltétlenül kapunk egy valódi, kézzelfogható festményt, több száz vagy ezer éves írást, de már egy kiló banánt sem. Be kell érnünk digitális alkotásokkal, amik hatalmas összegekért találnak gazdára. Egy olasz művész most még ennél is tovább