A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bizakodva tekint a 2021-es nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számít, felújított hajókkal, kibővült menetrenddel és programkínálattal ünnepli a balatoni hajózás 175. évét - hangzott el szombaton a társaság szezonnyitó ünnepségén, amely Siófokon kezdődött, majd Balatonfüreden ért véget.
Egyes bennfentesek szerint, akik belelátnak a palota életébe, békülést hozott Meghan és Harry újszülöttje a háborús hangulat közepette. A királyi család
Sok párnak nem tett jót a karantén miatti összezártság, ám Alexandráéknál ez másképp történt. Családként még jobban összekovácsolódtak, és a férjével sem sínylette meg a kapcsolatuk ezt az időszakot. Sőt, még mindig romantikáznak.
A környezetkímélő és zajmentes robotfűnyírókkal nem csak rengeteg időt spórolhatunk meg magunknak, de segítségükkel egész évben tökéletes lehet a gyep a kertünkben. Sokkal kevesebb plusz tápanyag-utánpótlásra lesz szükségünk, valamint a gyomnövényekkel sem lesz több problémánk.
Rekord évet zártak a hazai webáruházak tavaly, összesített forgalmuk először lépte át az 1000 milliárd forintot, 2025-re pedig akár egy-másfélszeresére is bővülhet az online kiskereskedelem – közölte a Reacty Digital e-kereskedelmi kutatócég. A közlemény szerint a 2020-ban mért nettó 1046 milliárd forintos forgalom 34 százalékos növekedést jelent a
Digitális videotartalommal bővül a Mandiner.hu sportrovata, hiszen Csisztu Zsuzsa egyedi hangvételű videói, a Csisztu Sport Cast című műsorok, amellyel az élsport világának kulisszatitkaiba kalauzolja nézőit, mostantól a Mandiner.hu sportrovatában is láthatóak lesznek a Csisztu Channel Youtube csatornán rajtoló premierrel egyidejűleg, vasárnap déle
Újabb országba lehet utazni a magyar védettségi igazolvánnyal, a kazahsztáni hatóságok bejelentették, elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet. Budapestre viszont még mindig kevés turista érkezik, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az ATV Híradónak elmondta, jelenleg átlagosan 8-9 százal
Június 30-ig nemcsak azért érdemes otthonról online állampapírt vásárolni, mert biztonságos, kényelmes és ingyenes, hanem azért is, mert addig tart a Kincstár nyereményjátéka.
Rohan az idő, ma 81 éves a kelet-németek indiánja, akiért itthon is rajongtak a fiatalok, a hetvenes években az Ifjúsági Magazinon keresztül a legtöbben az Abba és a Boney M. mellett Gojko Mitic-posztert, fényképet vagy cikket akartak cserélni.
Ismét pénzbüntetéssel sújtották Jair Bolsonaro brazil elnököt, mert a koronavírus-járvány miatt előírt óvintézkedéseket megszegve nem viselt szájmaszkot egy rendezvényen - jelentette a brazil sajtó helyi idő szerint szombaton.
A tehetséges hollywoodi színészt, Robert Blake-et felesége meggyilkolása miatt tartóztatták le. S habár nem tudták ezt bizonyítani, végül tetemes kártérítésre kötelezték, és soha többé nem kapott szerepet.
Nem egyedi felhasználók, hanem automatizált felhasználói fiókok terjesztik a dezinformációkat a koronavírusról a Facebookon egy friss kutatás eredménye szerint.
Többé nem sötétedik el felettünk az ég, brutális erővel tér vissza a nyár. Az időjárás végre jóra fordul, maradhat a strandpapucs, de némi meglepetésre számítani kell.
Debreczeni Zita tavaly augusztusban adott életet kisfiának, és bár sosem tagadta, hogy a szülés óta nem teljesen elégedett az alakjával, a minap posztolt fotó alapján nagyon úgy tűnik, hogy mostanra leszámolt a plusz kilókkal.
A Diversity and Distributions című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint az afrikai emberszabású majmok - gorillák, csimpánzok és bonobók - elterjedési területe az éghajlatváltozás, a földhasználat változásai és az emberi népességnövekedés hatására ijesztő mértékben csökken.
Harminc éve hagyta el a záhonyi Tisza-hídon át hazánk területét Viktor Silov, a szovjet hadsereg parancsnoka, az utolsó megszálló orosz katona. Legalábbis fizikálisan.
Mégis ki ad ennyi pénzt néhány régi autós alkatrészért? Nos, az, aki tudja értékelni a mögötte rejlő múltat. Ez ugyanis nem akármilyen hátsó híd, ez James Dean ikonikus Porsche 550 Spyderének egyik kulcsfontosságú és újító alkatrésze. Nem véletlenül hívták Little Bastardnak a Porsche áramvonalas versenyautóját. Kicsi volt, de erős, James Deannel a
A kisbabák egyéves kor körül már vígan futkároznak, és élénken érdekelni kezdi őket a babajárművek. A többkerekű járgányokkal gyorsan megtanulnak közlekedni, és innentől kezdve egyenes út vezet a kétkerekű mozgásformák felé. A legkisebbeknek tervezett roller még pótkerekekkel rendelkezik, így stabil és izgalmas mozgásra ösztönző játék. Nem is kell
Legyen szó arról, hogyan öltözködj, hová utazz, vagy milyen frizurát válassz, a csillagokra biztosan számíthatsz, hogy jó döntést hozz. Mivel a horoszkópod néhány alapvető személyiségjegyedre is hatással van, döntésképtelen helyzetekben könnyen a segítségedre lehet.
Ismét pénzbüntetéssel sújtották Jair Bolsonaro brazil elnököt, mert a koronavírus-járvány miatt előírt óvintézkedéseket megszegve nem viselt szájmaszkot egy rendezvényen - jelentette a brazil sajtó helyi idő szerint szombaton.
Az énekesnő bomba formában van, és bátran kijelenthetjük, hogy szexibb, mint valaha. Mióta visszanyerte szülés előtti alakját, a rajongók egy része odáig van érte, és a receptet követeli, akadnak azonban, akik támadják Gabit, és túl vékonynak tartják...
Bármennyire is durva belegondolni, A Birodalom visszavág premierje több mint negyven éve volt, a film eredetileg 1980 júniusában debütált a mozikban világszerte. De azt talán kevesebben tudják, hogy a nagy premiert megelőzte egy májusi kisebb is, amely során csak néhány moziban vetítették le a filmet. És ennek a vége egy picit más volt, mint amit m
A Horvátországhoz tartozó Vörösmartra ugyan három éve hívják G. Nagy Lilla Imolát, hogy tartson könyvbemutatót, most mégis visszamondták a meghívást politikai okokra hivatkozva.