Sugallatos dolog volt, hogy rátaláltam az életmű lecsupaszított torzójára – mondta a Szapphó-paradigma című kötet bemutatóján Babiczky Tibor. A Margó zárónapján az antik szerelmi eszmény rehabilitásáról, a finomított fordításokról és természetesen Szapphóról beszélgetett a költő és Mészáros Sándor, a Kalligram igazgatója. Fotó: Posztós János/Margó
A szövetség hétfői, egynapos csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.
Áprilisban az ipari termelés 58,8 százalékkal meghaladta az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések következtében tavaly 36,9 százalékkal esett vissza 2019 azonos hónapjához viszonyítva. A termelés volumene idén áprilisban a nyers adat szerint 1,7 százalékkal meghaladta
A héten biztos és határozott melegedés megy végbe a légkörben: a hét végéig mintegy tíz Celsius-fokot emelkedik a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Egy 33 millió forintos rablást derítettek fel a fővárosi nyomozók, a símaszkos támadók a dolgozóknak szánt fizetést vették el a cégvezetőtől tavaly decemberben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, június 14-étől, három ütemben igényelhető a villanyautók vásárlásához állami támogatás. Hogy pontosan mennyi és miként, azt
A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, viszont másfél millió ember sehogy sem internetezik. Az utóbbi csoportba kerülést leginkább az életkor és a vagyoni helyzet befolyásolja. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kutatása a háztartások és a 14 éves, illetve annál idősebb lakosság körébe
Ízlelgettem az elnevezést: virtuális futás. Viccesen hangzott, majd kiderült, érdemes komolyan vennem. Mert bár a mozgás a fontos és az egészség, nekem mégsem mindegy, milyen teljesítményt produkálok, és igenis ösztönöz egy verseny, akkor is, ha online rendezik. Napok óta önmagammal versenyzem.
Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy tokiói bíróságon zajló perben két amerikai - apja és a fia -, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében – jelentették hírügynökségek.
Rohamtempóban növeli a T-sejtes immunválaszt vizsgáló teszt feltalálója, az Avidis Kft. ellenanyag szűrőállomásai számát. Már nem csak Budapesten és Szegeden, hanem országszerte több helyen is lehet végeztetni az újdonságnak számító T-sejtes immunválaszt kimutató tesztet.
Hegyi Barbara, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Kern András, Rudolf Péter és Vörös Róbert munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínházban tartott évadzáró társulati ülésen. Az évad értékelése mellett bejelentették az új társulati tagokat, valamint a jubiláló munkatársakat is köszöntötték.
“Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az embe
Ma délután a Kossuth téren tüntetnek a pedofil-ellenes törvénycsomag módosítói miatt. Az ellenzéki oldalon Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs pedig tiltakozásul bojkottálja a keddi parlamenti szavazást is.
Áprilisban az ipari termelés 58,8 százalékkal meghaladta az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések következtében tavaly 36,9 százalékkal esett vissza 2019 azonos hónapjához viszonyítva.
A nyár második hónapja izgalmas meglepetéseket tartogat. Ám nem minden csillagjegy kapja kézhez ugyanakkor az Univerzum ajándékait. Vajon számodra melyik lesz július legjobb napja?
Sokan azt gondolják, hogy a húszas éveink a legszebb időszakunk, azonban ez nem feltétlenül igaz: a fiatal felnőttkor tele van bizonytalansággal, félig még a tinédzserkori éned tombol, és folyamatos önmegvalósítási dilemmával küzdesz. Nos, jó esetben mindez lecseng pár év múlva, és megtanulod, hogy bizony vannak dolgok, amiket el kell engedni.
Manapság inkább a politikai csaták helyszíne a magyar Országház, de turistáként is megcsodálhatjuk a neogótikus épületet. A modern világ egyik legszebb épületének is megszavazott parlamentünkre büszkék
Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója azt mondta, hogy gyakorlatilag az év nagy részére már beteltek a megrendeléseket tekintve, így idén is erős lehet a növekedés. Azt is leszögezte, hogy jelenleg az anyacég Volkswagen nem tervezi a márka eladását és tőzsdei bevezetését sem.
Az üllői járőrök fél órán belül bilincselték azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint lépcsőfokokon vonszolva próbálta egy idős asszony kezéből kitépni a táskát.
Nem tervezi Lewis Hamilton, hogy Kimi Räikkönen példáját követi, és jól behatárolta, meddig láthatjuk még a Forma–1-ben versenyezni. A hírek szerint a 2022-re szóló szerződésére sokat már nem kell várni.
A koronavírus-járvány kezdete óta a véradók a veszélyhelyzeti korlátozások alatt is hozzájárultak a vérkészlet megfelelő szinten tartásához - írta a Magyar Vöröskereszt a véradók napja alkalmából hétfőn közzétett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében.
Mintha még az USA-ban is a foci Eb-t nézték volna a traderek, relatíve alacsony forgalmú kereskedés folyt pénteken az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek továbbra is mindenkori csúcsaik közelében állnak. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően vegyes volt a hangulat hétfőn, Európában azonban jó hangulatban indult a hét, a DAX új csúcsra emelkedett. A mag
Európa jövőjéről, és az egykor kommunista befolyás alá került Kelet-Európa helyzetéről fejtette ki véleményét Orbán Viktor egy portugál lapnak adott interjúban.