2021. június 15. kedd

jún. 15
11:24
Karácsony Gergely: az ellenzék ma kivonul a paramentből (ATV)
A miniszterelnök-jelölt közösségi oldalán osztotta meg, szerinte mi veszélyezteti a gyerekeinket.
jún. 15
11:24
Teljesen kiégett egy kisbusz az M7-esen (Autószektor)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban egy színtársulat az előadásukról tartott hazafelé az M7-es autópályán található Kőröshegyi völgyhídon, amikor a járművük motortere elkezdett füstölni, majd ezt követően a kisbusz rövid időn belül teljesen kiégett. A gyorsforgalmi utakat figyelő egyik kamera felvételén látszik,
jún. 15
11:27
Döcögős a magyar építőipar – hogy teljesítettünk a lezárások alatt? (Piac és Profit)
Áprilisban az építőipari termelés 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
jún. 15
11:27
Ez a három csillagjegy bárkit meghódít az ágyban is (Ripost)
Előttük nincs akadály, ha valakire kivetik a hálójukat és szeretnék megszerezni, tutira sikerül nekik. Kik ők?
jún. 15
11:27
Diósgyőrből ismert spanyolt hozott vissza az NB I-be a Honvéd (m4sport.hu)
Azóta eredményes éveket tudott le Szlovákiában.
jún. 15
11:27
Vidóklip készült a foci Eb-re (vg.hu)
A Magyar Turisztikai Ügynökség az ismert dj-vel, Lotfi Begivel közösen videoklipet készített George Ezra Budapest című dalát feldolgozva.
jún. 15
11:29
Ismét jön a pénzeső: még mindig pályázhat, aki elektromos autót akar (Piac és Profit)
Óriási az érdeklődés a pályázati forrás iránt.
jún. 15
11:30
Megalakult az új operatív törzs (Infostart)
Ez a közösségi élet újraindításáért felelős, Novák Katalin vezeti. Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentette a gazdasági élet újraindításáért felelős hasonló testület létrehozását is Szijjártó Péter külügyminiszterrel az élén.
jún. 15
11:30
Megtartotta alakuló ülését az új operatív törzs (hirado.hu)
Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.
jún. 15
11:30
Szárnyal a magyar tőzsde, mindenki az amerikai kamatdöntésre vár (Portfolio)
A vezető amerikai tőzsdéken többnyire jó teljesítményeket láthattunk tegnap, az emelkedést a tech-túlsúlyos Nasdaq vezette. Bár egyelőre nem látni jelentős mozgásokat a piacon, a héten a tartja ülését az amerikai jegybank, amely irányt adhat az amerikai tőzsdéknek, valamint Jerome Powell is megszólal majd, a nagy kérdés pedig az lesz, hogy a Fed to
jún. 15
11:30
Szerdától másfél éven át teljesen le lesz zárva a Lánchíd (Mandiner)
Szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől az átkelő felújítása idejére, várhatóan másfél évre.
jún. 15
11:30
Varju László alaposan helyretette a 133 bátrat, az államtitkár csak hápogni tudott (Nyugati Fény)
Ma szavaznak a Parlamentben a Fidesz egyik legaljasabb húzásáról.
jún. 15
11:32
Rekord számú görög desztináció érhető el a budapesti reptérről közvetlen járattal (Portfolio)
Májusban közel 89 ezer főre nőtt a budapesti repülőtér személyforgalma, ami csaknem négyszeres a tavalyi év azonos időszakának. A nyaralni induló utasok 89 népszerű úti célból választhatnak, egyebek mellett 11 görög városba, illetve szigetre juthatnak el közvetlen járattal, ami rekordnak is számít, hiszen még a járvány előtt sem volt példa ilyen sz
jún. 15
11:32
Pozsgai Zsolt: „A két apám nevelt fel…” (Mandiner)
Emberi butaság azt hinni, hogy le tudjuk győzni a természet törvényeit.
jún. 15
11:33
Egy nap alatt kimerült a keret: hihetetlen hajtás az e-autó támogatásért (autopro)
Egy nap alatt elfogyott az első keret, ezért a teljes összegre megnyitják a pályázatot az elektromos autó vásárlásához.
jún. 15
11:33
Nőttek a régiók közötti kereseti különbségek Erdélyben (vg.hu)
Az alkalmazásban állók száma még a tavalyi szint alatt maradt.
jún. 15
11:33
Szalai Attila: „Aki lebecsül minket, az rosszul teszi” (SzMo)
A védő szerint a magyar válogatottnak bátrabb céljai vannak az Eb-n, mint a tisztes helytállás. „A csapat mentalitásából és a saját magunkkal szemben támasztott elvárásokból kiindulva nem lennék elégedett szűk vereségekkel” – fogalmazott.
jún. 15
11:33
Szavak sincsenek Madonna legújabb fotójára: ufóba oltott plasztikszörnynek néz ki az énekesnő (Life)
Szavak sincsenek Madonna legújabb fotójára, amelyen fehérneműben mutatta meg magát.A teste tökéletes, de az arcáról nem mondhatjuk el ugyanezt.
jún. 15
11:34
Nobel-díjas sztárközgazdász: A neoliberális közgazdaságtan kora véget ért (Mandiner)
Erősebb állami szabályozással kell megfékezni a negatív externáliákra fittyet hányó kapzsi vállalatokat – többek közt erről is beszélt Joseph E. Stiglitz egy olaszországi közgazdászfesztiválon.
jún. 15
11:36
Bojkott a parlamentben – Húzósan indult a szavazás napja: „Aljas húzás összemosni a pedofíliát a mássággal” (Blikk)
Kemény szavakkal esett neki az ellenzék a kormánynak pár órával a kínai egyetemről és az ellentmondásos módosítóval megspékelt pedofiltörvényről szóló szavazás előtt.
jún. 15
11:36
A TotalEnergies együttműködik a Siemens Energyvel a cseppfolyós földgázzal kapcsolatos kibocsátás csökkentése érdekében (ProfitLine)
A TotalEnergies és a Siemens Energy műszaki együttműködésbe kezd annak érdekében, hogy fenntartható megoldásokat hozzon létre a CO2-kibocsátás csökkentésére. Az együttműködés a földgáz cseppfolyósításával foglalkozó létesítményekre és az ehhez kapcsolódó áramtermelésre összpontosít.
jún. 15
11:36
Fontos megállapodásról egyezett meg az Egyesült Királyság és Ausztrália (Portfolio)
Az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodást megkötéséről egyezett meg Ausztráliával – írja a CNBC.
jún. 15
11:36
Ezt kéri Fekete-Győr András Jakab Pétertől (ATV)
„Ma szavaz az országgyűlés a meleg honfitársainkat megbélyegző, Putyintól másolt törvénytervezetről, amelyet a jelenlegi állás szerint a hatpárti ellenzék közül csak ti készültök megszavazni” – írja Facebook-bejegyzésében a Momentum miniszterelnök-jelöltje a Jobbiknak címezve posztját.
jún. 15
11:36
Tizenöt éves Az ördög Pradát visel - Anne Hathaway még ezt is hajlandó volt megtenni a szerepért (hirado.hu)
A színésznő ikonikussá tette a szerepet, amiért sokat kellett lobbiznia.
jún. 15
11:36
Új operatív törzs alakult Novák Katalin vezetésével (Mandiner)
Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.
jún. 15
11:36
Holnap Nyár 21 címmel tér vissza a közmédia magazinműsora (Magyar Nemzet)
Nyár 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a Duna Televízió magazinműsora.
jún. 15
11:36
Mi történt? Bejutott a Parlamentbe egy férfi egy bőrönddel, nagy erőkkel keresik (Nyugati Fény)
Hol voltak a biztonságiak?
jún. 15
11:38
A magyarok egyik kedvenc webáruházát vizsgálja a versenyhatóság (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, ugyanis a népszerű webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere vélhetően tisztességtelen.
jún. 15
11:38
Halmosi Péter: Csúnyán nézett rám Ronaldo (Magyar Nemzet)
Szakértőnk négyszer játszott Cristiano Ronaldo ellen. Volt összetűzésük, de kivagyiság jelét nem látta.
jún. 15
11:39
Elektromosautó-gyártó a pácban, félreértés volt a forint gyengülése mögött? (Privátbankár)
Szépen emelkednek az európai tőzsdék és a pesti parketten is dübörög a bika, a forint viszont gyengécske. Állítólag egy félreértés miatt, de mégsem erősödik vissza a cáfolat után. Csúcson a sajátrészvény-vásárlások az USA-ban, érdekes részvénykibocsátások jönnek Frankfurtban, megrengette az uránbányákat egy kínai szivárgás
jún. 15
11:39
Hanyatlás és csődhullám a plázáknál (vg.hu)
Immár a harmadik neves amerikai bevásárlóközpont-tulajdonos jelentett csődöt a pandémia folyományaként.
jún. 15
11:39
Szexi fotón mutatta meg formás lábait Tóth Gabi (BorsOnline)
Felrobbant az internet.
jún. 15
11:39
Rekordnézettség az RTL Klubon: ilyen sokan nézték A Konyhafőnök fináléját (Promotions)
A Konyhafőnök jött, látott, és lefőzött mindenkit.
jún. 15
11:40
Megalakult a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs (Magyar Nemzet)
Félmilliárd forint pluszforrást kaptak az Erzsébet-táborok, ahol idén nyáron 110 ezer gyermek fog táborozni.
jún. 15
11:42
Lánchíd: szerdától él a teljes lezárás, így alakul át a közlekedés (Infostart)
Hajnali négykor zárják le teljesen a hidat.
jún. 15
11:42
Adóvá válik a háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj (Adózóna)
Júliustól változik a háztartási alkalmazott bejelentése után fizetendő díj nyilvántartása. A díj – amelynek összege nem változik – adónak minősül majd, , és az adózók közvetlenül is lekérdezhetik az egyenleget – hívja fel a figyelmet közleményében az adóhatóság.
jún. 15
11:42
Te is rendelsz Wish-ről? Tisztességtelenül akciózhattak a webshopban (Forbes)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja a Wish online piacterének működését, mivel a népszerű webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere vélhetően tisztességtelen. A hivatal Forbes.hu-nak is eljuttatott közleménye szerint az amerikai Wish
jún. 15
11:45
Budapest Airport: jelentősen nőtt a repülőtér utasforgalma májusban (Menedzsment Fórum)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren májusban 88 827 utas volt, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaeső, 2020. májusinak, 2021 áprilisához képest 37 százalékkal nőtt a személyforgalom - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
jún. 15
11:45
Elárulta a virológus: ezért oltják a gyerekeket a Pfizer vakcinájával (Ripost)
Megkezdődött a 12-15 évesek oltása is a Pfizer oltóanyagával. Dr. Rusvai Miklóst elárulta, miért ezzel oltják a gyerekeket. A virológus azt is elmondta, mit gondol ennek a korosztálynak az immunizálásáról.
jún. 15
11:45
Ez komoly? Az UEFA szerint a mai magyar-portugál meccs Bukarestben lesz (Life)
Ma 18 órakor lesz a magyar-portugál mérkőzés a Puskás Arénában, bár az UEFA szerint a magyarok által annyira várt mai mérkőzésnek Bukarest ad helyet ma este.
jún. 15
11:48
Tolvajtempó a valóságban: így lopják ki a katalizátort 60 másodperc alatt (HírTV)
Még egy percre sem volt szüksége annak a két tolvajnak, akik egy pick-up alól lopták ki a katalizátort kora reggel egy kamera alatt.
jún. 15
11:48
Újabb királyi balhé: hatalmas botrány lett Meghan kislányának nevéből (Metropol)
A párocska újabb megkérdőjelezhető lépéssel perzselte fel a kedélyeket, mivel meg sem kérdezték a királynőt a kislányuk nevéről.
jún. 15
11:48
Ma sétálhat végig utoljára a Lánchídon (ATV)
Holnap hajnalban várhatóan másfél évre teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől.
jún. 15
11:51
A magyar válogatott elleni nyitómeccs eldöntheti a címvédő portugálok sorsát (m4sport.hu)
Brutálisan erős portugál válogatott egy brutálisan nehéz csoportban, egy végtelenül kellemetlen magyar csapattal néz farkasszemet. A magyarok elleni meccset a portugál nemzeti rádiónak közvetítő két kommentátor így látja Ronaldóék esélyeit és Marco Rossi csapatát.
jún. 15
11:51
Soha ennyit nem fizettek még egy szobanövényért: milliós összegért kelt el (Life)
A Rhaphidophora tetrasperma egy hasított levelű trópusi növény, mely több mint 19 ezer dollárért (5,5 millió Ft) kelt el egy online aukción.
jún. 15
11:53
Színészeket szállító busz gyulladt ki az M7-es autópályán - Videón a tragédia (Life)
Egy színi társulat tartott hazafelé, amikor az M7-es autópályán, a Kőröshegyi völgyhídon az őket szállító kisbusz kigyulladt. Az esetről videó is készült.
jún. 15
11:54
Figyelem! Szerdán teljesen lezárják a Lánchidat, várhatóan ennyi időre (Blikk)
Szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől az átkelő felújítása idejére, várhatóan másfél évre.
jún. 15
11:54
Foci Eb: a lengyelek női szurkolója a torna legszexibb bombázója (Blikk)
Szentpétervár – Lengyelország labdarúgó-válogatottja 2-1-re kikapott Szlovákiától az Európa-bajnokságon, ám a csalódást keltő eredmény mellett Marta Barczok képei némi vigaszt jelenthetnek a drukkereknek.
jún. 15
11:54
„Beszélgettünk a semmiről és a mindenről” – Schmeichel meglátogatta Eriksent (Infostart)
A körülményekhez képest egyre jobban van Christian Eriksen, aki jókedvűen fogadta a kórházban csapattársát, Kasper Schmeichelt.
jún. 15
11:54
Kripto Akadémia Online Meetup – S02E06 (Kripto Akadémia)
E hét csütörtökön ismét jelentkezik a Kripto Akadémia Online Meetup! Ez immár a hatodik alkalom hogy idén találkozunk, most is egy nagyon izgalmas, aktuális témával, és egy remek előadóval várunk benneteket! A Bitcoin energiaigénye, pontosabban az azzal járó környezetterhelés lesz…

Keresés