Ma este 18 órakor lép pályára Portugália ellen a magyar válogatott a Puskás Arénában a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az összes stadion közül a legújabb, a 2019-ben átadott Puskás Aréna három csoportmeccs, és egy nyolcaddöntő házigazdája lesz a kontinensviadal alatt. A budapesti stadion az egyetlen, amely oltásigazolványhoz kötött, de teljes kapacit
A kínai légierő mintegy 28 repülőgépe, köztük több vadászgép és atomfegyverek hordozására is alkalmas bombázó repült be Tajvan légvédelmi azonosítási zónájába a mai nap – írja a Reuters. Ez volt eddig a valaha volt legnagyobb ilyen jellegű behatolás Kína részéről.
Hátfőn másfél óra alatt elkapkodták az e-autó pályázat első körére elkülönített 1 milliárd forintot a vásárlók. Az IFKA aztán kedden váratlanul felszabadította a maradék 2 milliárd forintos keretet is, amit a későbbi körökre ütemeztek eredetileg. Ez az összeg is órák alatt kimerült.
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az utolsó nap mindenki számára egy csodálatos pillanat, ugyanis nagyon nehéz év áll a tanárok, a diákok és a szülők mögött is. Sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy a pedagógusbérekből a tanároknak nem lesz pénze nagyobb nyaralásokra, holott szükségük lenne a feltöltődésre, és a pihenésre
A parlament kormánypárti többsége megszavazta a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását. Az intézmény ingyen kaphatja meg a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.
Ismét megjelent a Budapesti Lakáspiaci Riport, ami az elmúlt 3 hónap adatai alapján vizsgálja meg a fővárosi új lakások árait. Ez alapján Budapesten átlagosan 988 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az új lakásokat eladásra, ami a korábbi negyedévhez képest 1,6 százalékos drágulásnak felel meg. Jó hír azonban, hogy a kínálat is bővült, és a vev
A gyártó hangsúlyozta, hogy a modell tervezésekor elsőrangú szempont volt, hogy a négykerékről átülők azonnal otthonosan érezzék magukat az XSR-en, akkor is, ha nincs sok tapasztalatuk kétkeréken vagy éppen most tették le a könnyített, A1 B vizsgát, hogy a kocsi mellett 125-ös motort is vezethessenek. Masszív Deltabox acélváza, 37 mm-es csúszószár-
Egy hónapon át tilos tömegrendezvényt tartani az orosz fővárost körülvevő Moszkva megyében a járványhelyzet romlása miatt - jelentette be Andrej Vorobjov, a régió kormányzója egy keddi tanácskozáson, miközben országos szinten ismét több mint 14 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.
Június 16-tól ismét képernyőn a közmédia népszerű nyári magazinműsora, amely NYÁR 21 címmel, kibővített tartalommal tér vissza a Duna Televízióra. Immár Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával élőben jelentkezik a legvonzóbb úti célokról.
A nyári forróságban sokszor nem is vágyunk másra, mint egy könnyed, hűsítő fogásra – egy lehűtött krémleves ilyenkor kitűnő szolgálatot tesz. A jól bevált klasszikusok mellett érdemes olykor egy kicsit kísérletezni – viszonylag kevés munkával igazi ízorgiát varázsolhatunk az asztalra. A cukkini pedig igazi jolly joker zöldség – magas a víz-, és táp
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, mert vélhetően tisztességtelen a webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
5,5 százalékos gazdasági növekedést akarunk elérni, a költségvetés ehhez jó alap, de önmagában nem elegendő, bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk, hogy 5,5 százalék fölé emeljük a gazdasági növekedést - jelentette ki a kedd délután megjelent videójában Orbán Viktor miniszterelnök abból az apropóból, hogy a parlament elfogadta a 20
Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos
„Bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk, hogy öt és fél százalék fölé emeljük a gazdasági növekedést” – mondta Orbán Viktor a Facebookra feltöltött videójában.
Nemrég bemutattuk az idei nyár fürdőruha trendjeit. A különleges fazonoktól a neutrális színeken át a legmerészebb stílusokig gyakorlatilag minden szerepel a repertoárban, de egyetlen darab kiváltképp megmozgatta a nőket, amely a szezon legkívánatosabbja lesz.
Szinte mindenki. Egy friss előrejelzés szerint akkor már a különféle applikációk négyötöde kerül ki IT-szakmai ismeretekkel nem rendelkező emberek kezéből a no-code technológiáknak köszönhetően.
Az elektronikus fizetés és az online számlázás nemcsak a pénzügyi szolgáltatásokat teszi könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá, de a gazdaság kifehérítését is nagyban segíti. Igaz, a korábban nem könyvelt tételek hivatalos útra terelése nem egyik napról a másikra történik, többéves távlatban nézve azonban ezek feltételezett aránya 5-6 százalékpon
Egy hónapon át tilos tömegrendezvényt tartani az orosz fővárost körülvevő Moszkva megyében a járványhelyzet romlása miatt - jelentette be Andrej Vorobjov, a régió kormányzója egy keddi tanácskozáson, miközben országos szinten ismét több mint 14 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.
Nyáron különösen odafigyelünk arra, hogy jó színünk legyen, viszont fontos tisztában lenni azzal, hogy az egyes módszereknek milyen hatásai vannak a bőrünkre. A következőkben részletezzük a napozás, a szolárium és az önbarnítás előnyeit, illetve hátrányait.
San Diego – Elképesztő felfedezés! Egy rég elveszett levélnek köszönhetően újabb döbbenetes titkokra derült fény a világ talán legismertebb, úttörő női pilótájáról, Amelia Earhartról. Az utolsó sorokra, amelyeket a pilótanő navigátortársa, Fred J. Noonan vetett papírra csaknem 84 évvel ezelőtt, 1937-ben mindössze nyolc nappal a rejtélyes eltűnésük
Kedd este Portugália ellen a magyar válogatott is megkezdi szereplését a futball Európa-bajnokságon, ráadásul hazai pályán Budapesten a Puskás Arénában. Az esélyek nem mellettünk szólnak, de ugyanígy volt öt éve is, amikor döntetlenre végeztünk a későbbi győztes portugálokkal. Aki most hasomló csodában bízik, az estére nagyot szakíthat a fogadóirod
Amióta az Európai Bíróság elkaszálta az Adatvédelmi Pajzsot, a legtöbb cég az Európai Bizottság által közzétett Általános Szerződéses Feltételek alapján folytat adatcserét USA-beli partnereivel. A Schrems-ii néven elhíresült ítélet azonban szigorú feltételekhez kötötte ezek alkalmazhatóságát. A nemrég megjelent Általános Szerződéses Feltételek ezt