VV Fanni gyilkossági ügye már négy éve folyik: a holttestet nem találták meg azóta, de bizonyítékuk sincs arra, hogy a fő gyanúsított, B. László gyilkolta meg az egykori valóságsztárt.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy nem szabad megismételni a korábbi pénzügyi válság során elkövetett hibákat, és nem szabad idő előtt lemondani a gazdaságot támogató intézkedésekről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott brüsszeli megbeszéléséket követően.
Napjainkban a kollagén az egyik legdivatosabb szépségápolási és egészségmegőrző termék, milliók fogyasztják valamilyen formában bízva abban, hogy megtalálták az örök fiatalság forrását.
8. alkalommal rendezték meg a megmérettetést, ahol évről évre finomabbnál finomabb alkotások versenyeznek a Balaton Fagyija címért. Idén először a szakemberekből álló zsűri különdíjat is kiosztott.
A Hang nélkül 2. tipikusan az a film, amit tanítani kellene az iskolában. Egy nagyobb, látványosabb, és ami a legfontosabb, egy méltó folytatás. Kritika.
Fekete-Győr András politikus Facebook bejegyzésében számolt be a 2016-os eufórikus élményéről, és arról, hogy ma is ugyanúgy fog szurkolni, ahogy akkor tette.
Gwen Stefanit tavaly jegyezte el párja, a countrysztár Blake Shelton. Az énekesnő büszkén mutogatta az ujján csillogó eljegyzési gyűrűt és alig várta, hogy feleségül mehessen szerelméhez.
Új helyszínen, a nagymarosi Duna-parton rendezik meg június 24. és 27. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amelyen színházi előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal várják a látogatókat.
A Magyar Turisztikai Ügynökség az ismert DJ-vel, Lotfi Begivel közösen videóklipet készített George Ezra Budapest című dalát feldolgozva, amely a labdarúgó-Európa-bajnokság apropóján mutatja be a fővárost.
Alig mozdultak meg nyitáskor az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, a befektetők kivárnak, mivel a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága szerdán fejezi be kétnapos kamatdöntő ülését és teszi közzé legfrissebb gazdasági előrejelzését.
Lélektelen éven van túl a sport, így a számunkra ma kezdődő foci EB kapcsán csak félszegebb elő-lázat lehetett látni mind a magyar, mind az európai közegben. Pedig minden remény megvan arra, hogy ez lesz az első fontos esemény, ami a vírus előtti világot nem csak megidézi, időnként vissza is hozza – Budapesten például szinte biztosan.
A dél-walesi Aberfan települést hét meddőhányó - az ásványkincsek bányászata során kitermelt hasznosíthatatlan kőzetekből, rossz minőségű, s ezért feldolgozásra alkalmatlan haszonanyagból álló meredek oldalú domb – vette körbe. Már többször is érkezett olyan kérés a szénbánya felé, hogy ne a falu iskolája felett létesítsenek meddőhányót, de a kérés
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.
A többi között a 2006-os események vizsgálata céljából Civil Igazságtételi Bizottságot hozott létre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú alapítvány (CÖKA) - jelentette be a CÖF alapítója kedden Budapesten.
"Megegyezhetünk a vállalkozókkal, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér, és ismét csökkenthetjük a munkát terhelő adókat" – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök ma délután közzétett videójában arra az esetre, ha 5,5 százalék fölé sikerül tornázni a gazdasági növekedés mértékét.
A tojásleves egy nagyon egyszerű, ám rendkívül népszerű étel, amit rengetegféleképpen el lehet készíteni. Hazánkban leginkább tojásos rántott leves néven ismert, Erdélyben viszont savanyúan az igazi. Borbás Marcsi rendhagyó módon az erdélyi ízvilágot szeretné bemutatni Erdélyi savanyú tojáslevesével.
Csütörtökön lesz harmadik hete, hogy kinyitottak idén a plázamozik, sok más szolgáltató pedig - mint az artmozi hálózat - már másfél hónapja várja a nézőket. Ennek ellenére még a Cinema City-k megnyitása után is viszonylag kevesen voltak moziban - bár, így is négyszer annyian, mint a megelőző hetekben. Múlt hétvégén azonban mozikba került számos ré
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/15/4486/