2021. június 15. kedd

jún. 15
17:33
Kate Mosstól egy tetoválás? A Glastunbury Fesztiválon megkaphatod! (Hamu és Gyémánt)
Bár eredetileg úgy volt, hogy elmarad, végül mégis megrendezik a Glastunbury Fesztivált. Ha ez önmagában nem lenne elég izgalmas, akkor most érdemes figyelni: Kate Moss is kilátogat az eseményre, sőt még az is lehet, hogy elkészít néhány tetkót. Nem sokkal azután, hogy szerepelt a Self Portrait londoni divatmárka AW21-es kampányában, illet
jún. 15
17:35
Alzheimer-kór elleni vakcinát fejlesztettek ki a kutatók (Hamu és Gyémánt)
Az Alzheimer-kór elleni védekezésre szánt kísérleti vakcina átment az emberi kísérletek legújabb szakaszán – jelentették a tudósok egy új tanulmányban.
jún. 15
17:36
A gazdaság újraindításában kiemelt szerepe van a családpolitikai kutatásoknak (hirado.hu)
Szellemi megújulás nélkül nehezen lehet megküzdeni a járvány hatásaival.
jún. 15
17:36
Rossz hírt kapott Magyarország egy rangos német kutatóintézet felől: nem javasolják a német cégek hazatelepítését az EU-ba (Portfolio)
Nem járna jól Németország, ha az alacsonyabb költségű távoli országokból hazatelepítenék (reshoring), vagy európai országokba telepítenék (nearshoring) a termelést a szállítási láncolatok stabilizálása érdekében - írta egy kedden közölt gyorselemzésében a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet. Ez rossz hír többek között Magyarországnak is, amely abba
jún. 15
17:36
Lemaradtak a magyar e-kereskedők: már csak ez a lépés menheti meg őket az óriási bukástól (Pénzcentrum)
Szédítő növekedésen ment át a hazai e-kereskedelem a pandémia alatt. Az online kiskereskedelem 45%-os rekordbővülést követően 909 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly. Igen ám, de ennek 41%-a a tizenöt legnagyobb e-kereskedőnél realizálódott, melyek közül mindössze öt magyar. Az öt legnagyobb forgalmú online FMCG, azaz napi fogyasztási cikkeke
jún. 15
17:36
Gwen Stefani titokban másodszor is férjhez ment (hirado.hu)
Állítólag a múlt hétvégén hat év után kimondta az igent Blake Shelton country énekesnek.
jún. 15
17:36
Szabó Tímeának nem tetszik Kövér László csokra (Demokrata)
Kövér László virágot küldött nekem! – jelentette be büszkén Szabó Tímea.
jún. 15
17:39
Focilázban Budapest (HírTV)
A meccs kevesebb mint 1 óra múlva kezdődik a budapesti Puskás Arénában.
jún. 15
17:39
Marad az Eb nézős időjárás, szóval fog csorogni a sör a meccsek alatt (Promotions)
Aki nem szereti a száraz és meleg időt, az nem fog örülni az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének.
jún. 15
17:42
Nft alapú játékok is helyet kaptak az idei E3-on (Kripto Akadémia)
Az Electronic Entertainment Expo évek óta a világ egyik legnevesebb gamer eseménye, ahol betekintést nyerhetünk a legújabb játékokba sőt, az utóbbi években már helyet kaptak az Expon a játékokra legnagyobb hatást gyakorló technológiák is. Idén tehát az új bejelentett címek…
jún. 15
17:42
Visszakozás közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának (444.hu)
Lesz hova tervezni.
jún. 15
17:42
Egy japán miniszter elismerte, hogy hibáztak az oltási kampánynál (ATV)
Japánban el kellett volna tekinteni a koronavírus elleni oltóanyagok hazai tesztelésétől, hogy előbb el lehessen kezdeni az oltókampányt - jelentette ki kedden Kono Taro, a japán kormány oltási kampányért felelős minisztere.
jún. 15
17:42
Óvatosan az amerikai pickupokkal, könnyen kieshet a kerekük! (Magyar Nemzet)
A dupla kerékkel szerelt F-250, 350, 550 és 600-as modellek első kerékagyával van probléma.
jún. 15
17:45
27 éves lett: villásreggelivel és hatalmas dekorációval várta az édesanyja Gáspár Evelint (Blikk)
Ma ünnepli a születésnapját Gáspár Evelin, az édesanyja, Bea pedig nem mindennapi meglepetéssel várta haza.
jún. 15
17:45
„Együtt vívtuk meg ezt a nehéz harcot„ – súlyos betegséget állapítottak meg a férjnél és a feleségnél is (Ripost)
Pár óra különbséggel kapták meg mindketten a sokkoló diagnózist.
jún. 15
17:45
Felbolydult Budapest a magyar labdarúgó válogatott EB mérkőzésén (HírTV)
Csapatunk 3-0-ra kapott ki az esélyesebb portugáloktól az EB bemutatkozó meccsén.
jún. 15
17:45
Baranyi Krisztina a megszavazott Fudan-törvényről: „Kína már zsebre tette őket” (SzMo)
Ferencváros polgármestere szerint „sem Orbán Viktor, sem Gulyás Gergely, sem Palkovics miniszter szava nem ér egy lyukas garast sem. Készülnek a bukásra, viszik a pénzt”.
jún. 15
17:48
Érdemes figyelni: új adószabályok élesednek a kriptovalutáknál (Pénzcentrum)
A Pénzügyminiszter május közepén jelentette be, hogy 50%-kal csökkentik a kriptokereskedésből származó jövedelmek adóját annak érdekében, hogy a befektetőket a digitális tokenekkel, például a Bitcoinnal való kereskedésből származó jövedelmük bevallására ösztönözzék. A magyar parlament 2021. június 9-én el is fogadta a 2022-es adócsomagot, amely - t
jún. 15
17:48
Harmadik szakaszban hamarosan az öntözési pályázat (Agrárágazat)
Három éves projekt hajtható végre a felhíváshoz kapcsolódóan.
jún. 15
17:51
Óriási a hiány: ismét rövid munkaidőt vezettek be egy német autógyárban (Piac és Profit)
A globális chiphiány miatt ismét rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler autógyártó két németországi üzemében a héten.
jún. 15
17:51
Trokán Nóra: Azok táborát erősítem, akiket a Harry Potter vett rá az olvasásra (Könyves Magazin)
Mi volt az első nagy olvasmányélménye, milyen szerepet játszottak életében a mesék, és milyen olvasónak tartja magát? Ezek a kérdések is szóba kerültek a Margó Extrában, ahol ezúttal Trokán Nóra volt Ott Anna vendége. Pontokba szedtük a legérdekesebb megállapításokat.
jún. 15
17:51
Felejthetetlen élmény! Megható dolgot tett Curtis (BorsOnline)
Az újpesti rapper már azelőtt is szívesen tett boldoggá látogatásával árva gyermekeket, mielőtt édesapa lett. De, amióta megszületett kisfia, még szívesebben mond igent az ilyen felkérésekre.
jún. 15
17:51
Merkely Béla: ha megvan a két oltás, hátra lehet dőlni és nem kell antitestet vizsgáltatni (Life)
A védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni - mondta a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
jún. 15
17:51
„Igyatok inkább vizet!” – undorodva rakta félre Ronaldo a kólásüvegeket! (Promotions)
Cristiano Ronaldo már pedig nem tűri maga előtt a kólásüvegeket, ő bizony csak és kizárólag tiszta vizet iszik!
jún. 15
17:54
Mutatjuk a szurkolói zónát, a Blikk már a helyszínen: akkora tömeg, hogy az utcán kígyózik a sor (Blikk)
Nagy nap a mai, hiszen végre sor kerül a régóta várt magyar-portugál Eb-meccsre, az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mérkőzésére. A Blikk folyamatosan beszámol a viadal eseményeiről, illetve arról, hogy mi történik a szurkolói zónában: kövesse velünk élőben, percről percre a legizgalmasabb pillanatokat!
jún. 15
17:54
A Ryainair hosszú távon nem akarja fenntartani a Fehéroroszországra vonatkozó légtérhasználati tilalmat (ATV)
Michael O'Leary, az írországi központú Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója kedden azt mondta: hosszú távon nem támogatja a Fehéroroszországra vonatkozó légtérhasználati tilalmat, és felszólította a nemzetközi hatóságokat, hogy mielőbb állítsák helyre a korlátozásmentes légi közlekedést.
jún. 15
17:54
Sok lesz a napraforgó, nem elég a repce (Mezőhír)
Olajnövénypiaci összefoglaló.
jún. 15
17:54
A baloldal szerint a mai volt a szégyen napja (Mandiner)
Négy ellenzéki párt, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is bojkottálta a keddi parlamenti szavazásokat.
jún. 15
17:56
Kiegyenlített küzdelem, lelkes játék - félidőben gól nélküli döntetlen az állás a Magyarország - Portugália Eb-mérkőzésen (Mandiner)
Íme a két kezdőcsapat.
jún. 15
17:57
Foci Eb: 3-0-ra kikapott a magyar válogatott a portugáloktól az első csoportmeccsen (SzMo)
Az utolsó percekben dőlt el az addig nagyon kiélezett mérkőzés. Cristiano Ronaldo két perc alatt két gólt lőtt.
jún. 15
17:58
Létrejött a török-azeri szövetség: török konzulátus nyílik Hegyi-Karabahban (Mandiner)
Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ilham Aliyev azeri államfő az országaik közötti szövetségi viszonyról szóló egyezményt írt alá kedden a hegyi-karabahi Susa városában.
jún. 15
18:00
Kövesse online a Magyarország–Portugália Eb-meccset. A félidőben 0-0 (Blikk)
Magyarország először rendez ilyen fontosságú labdarúgó-tornát, és a magyar válogatott eljutott idáig. Az Európa-bajnokság F csoportjának nyitómeccsén Portugália, a címvédő az ellenfél. Öt évvel ezelőtt, amikor a portugálok bajnokok lettek, 3-3-as döntetlent játszottunk a csoportkörben. Az ellenfél sokkal erősebb lett azóta, reméljük, hogy a magyar
jún. 15
18:00
Fontos felfedezés jött a koronavírus-járvány kezdetéről: már jóval korábban cirkulált Amerikában a fertőzés, mint hittük (Portfolio)
A Klinikai Fertőző Betegségek című orvosi szaklapban kedden megjelent egy olyan tanulmány, amely szerint már legalább több héttel korábban ott cirkulált a SARS-CoV-2 koronavírus az Egyesült Államok legalább öt tagállamában, mint ahogy azt hivatalosan első fertőzéses esetszámokként megtalálták, illetve bejelentették. Az utólagos vérminta-elemzések s
jún. 15
18:03
Tragédiába fulladt a nászéjszaka: szex közben halt meg a fiatal menyasszony – 18+ (BorsOnline)
Pár órával azután, hogy összekötötte életét a fiatal pár, tragédia történt: a 18 éves menyasszony belehalt a szexbe.
jún. 15
18:03
Hivatalos: Négy magyar triatlonos indul az olimpián (m4sport.hu)
A szabályok értelmében az olimpiai programban először szereplő vegyes váltók versengésében is rajthoz állhatnak a magyarok.
jún. 15
18:03
Fontos infó: ennyibe kerül egy korsó sör a Puskás Arénában (BorsOnline)
Fontos információ azoknak, akik valamelyik Eb-meccsre kilátogatnak.
jún. 15
18:03
Lebuktak: a szájról olvasó szakértő szerint Katalin hercegné így hívja Károly herceget (Life)
Fülöp herceg a közvéleménynek Anglia leendő királya, de úgy tűnik, hogy menye, Kate Middleton szimplán nagypapának szólítja.
jún. 15
18:06
Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac (ProfitLine)
Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac májusban: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban 14 198 darab adásvétel történt, a jelzáloghitel piac becsült volumene pedig meghaladta a 100 milliárd forintot - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
jún. 15
18:06
Szijjártó megindító posztban üzent Dzsudzsáknak (ATV)
„A pályán lenne a helyed ma este is, Barátom! Hajrá, magyarok!” – írta a külügyminiszter, és hozzátette, hogy kapitánynak tartja a sportolót.
jún. 15
18:06
Egy kis kreativitással a fürdőszoba is othonosabbá tehető (Magyar Nemzet)
A legtöbben nem sokat adunk a fürdőszoba hangulatára, pedig jó esetben elég sok időt töltünk ott.
jún. 15
18:09
Hihetetlen, ennyibe kerül egy korsó sör a stadionban (Ripost)
Európai árszínvonal a Puskás Arénában.
jún. 15
18:09
Vegán napokkal tartja magát egészségesen Szilágyi Szilvi és családja (Glamour)
Nagyon fontos szerepet tölt be Molnár-Szilágyi Szilvi életében a környezettudatosság. Caramel felesége órákig tudná sorolni, hogy hogyan óvja környezetét. Jó ideje száműzte otthonukból a műanyagot, saját maga készíti az otthon használt tisztítószereket, textil szalvétára váltott, vászon szatyorral vásárol be. Az étkezése is tudatossá vált az elmúlt
jún. 15
18:09
Ennek a történetnek soha nincs vége, pedig mindannyian tudjuk, mi lesz a kifutása – Egy tanár reménytelen küzdelme az alkohollal (WMN)
Az alkohol a legcsendesebb gyilkos, a vodkának pedig nincs szaga. Hétköznapi történet egy tanártól – egy tanárról.
jún. 15
18:09
Egy magyar fotós véletlenül levideózta, ahogy az ISS átrepül a napfogyatkozáson (Hamu és Gyémánt)
Ugyan Magyarországon csak részleges napfogyatkozást láthattunk, de így is sikerült megörökítenie egy magyar fotósnak az egyik leglátványosabb videót róla. Mocsári Balázs a Facebookon osztotta meg a videóját, amin a Nemzetközi Űrállomás látható, ahogy éppen áthalad a nap előtt. Ráadásul a felvétel teljesen véletlenül készült, csupán a napfo
jún. 15
18:12
Orbán Viktor is élőben nézi a meccset (Blikk)
Perceken belül kezdetét veszi a portugál-magyar meccs, a szurkolók pedig már a Puskás Arénában várják az elmúlt évek egyik legnagyobb és legizgalmasabb mérkőzését.
jún. 15
18:12
„Mindent bele! Hajrá, magyarok” – Orbán Viktor a Puskás Arénából posztolt (Metropol)
Az egész ország szurkol ma este a magyar válogatottnak, nincs ezzel másképp az ország miniszterelnöke sem, aki egy különleges vendéggel jelentkezett be a helyszínről.
jún. 15
18:12
Közös Agrárpolitika: Eredményesek voltak a tárgyalások! (Agroinform)
A közös agrárpolitikáról szóló tárgyalások eredményesek voltak a lisszaboni egyeztetésen és egyetértéshez vezettek.
jún. 15
18:12
Képeken az Eb-meccs előtti hangulat (ATV)
A 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjában kedd este mérkőzik meg egymással Magyarország és Portugália.
jún. 15
18:12
Új hírcsatorna indult Nagy-Britanniában (Magyar Nemzet)
Növekszik a zsidógyűlölet Olaszországban; Az amerikai rendőrök kötelesek lesznek rögzíteni a bűncselekmények áldozatainak szexuális orientációját. Lombardiában egyre jobban terjed az indiai variáns; A GB News csatorna egy új színt szeretne hozni a brit média életébe.
jún. 15
18:12
3 milliárd pályázati támogatás elektromos autókra (Autószektor)
A nagy érdeklődés miatt már a pályázat megjelenésének napján, hétfőn kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján kedden megjelent tájékoztató szerint elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg. Az IFKA oldalán közzétett tájékoztatás szerint az el

Keresés