Június 16-án, szerdán hajnali négytől teljesen lezárják a hidat mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől. Elkezdődnek a tényleges felújítási munkák.
A rekeszsérv (hiatus hernia vagy hernia diaphragmatica) az az állapot, amikor a gyomor a has- és mellüreget elválasztó rekeszizom (diaphragma) nyílásán keresztül részben a mellüregbe türemkedik. Hogyan kezelhető ez az állapot és mikor szükséges kezelni?
A Suzuki frissítette a Burgman 400-at, ráadásul nem csak egy, a károsanyag kibocsátást az Euro5-ös normákhoz igazító módosításról van szó. A Burgman 400 1998-ban jelent meg, és hamar a kategóriájának legnépszerűbb motorja lett. Kétszer nyúltak hozzá komolyabban, először 2006-ban, aztán pedig 2018-ban, most pedig jó érzékkel fejlesztették tovább. K
Miután megszülte kisfiát az ötgyermekes anya, a torkába szemeteszsákot dugott. A csöppség hiába küzdött az életéért, anyja nem kímélte, meggyújtotta testét.
A 2019 novemberében indult Disney+ első húzócíme a The Mandalorian című sorozat volt, majd később olyan szuperhősös szériákkal erősített az online videótár, mint a WandaVision, A Sólyom és a Tél Katonája, valamint a június 9-én bemutatott Loki.
Nagyjából 40 embert vert át az a férfi, aki közösségi média csoportokban kínált jegyeket a labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi mérkőzéseire. Az áldozatok 24 000 és 96 000 forint közötti összegeket fizettek a csalónak, akitől utána hiába várták a belépőket.
Cintinek nem él az anyukája, de volt valaki, aki helyette mindig ott volt és van mellette, és most egy megható születésnapi köszöntőben fejezi ki neki a háláját.
Omán kedden bejelentette, hogy helyi orvosok potenciálisan halálos gombás fertőzést azonosítottak néhány koronavírusos betegben. Ezek az első ismert esetek az Arab-félszigeten, miközben a szultanátusban felfelé ívelő koronavírusos megbetegedések száma erősen leterheli az ománi kórházakat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/15/4488/
Ukrajnában már biztosan lesz ősszel egy újabb koronavírus-járványhullám a tisztifőorvos vasárnapi kijelentése szerint, kedden pedig a román oltási kampány koordinátora nyilatkozott úgy, hogy a túl alacsony átoltottság, az alacsony vakcinaérdeklődés miatt gyakorlatilag Romániában is biztosra vehető az őszi negyedik hullám. Mivel alig kérik naponta a
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.
A lengyel Szczecin kikötőjébe az iskolahajók nagy nyári versenyére 2,8 millióan látogattak el. A három iskolahajós megmérettetésen a több mint száz hajó fedélzetén 1250 fiatal, volt, köztük tucat magyar. A kereskedelmi és haditengerészeti akadémiák legtöbbje üzemeltet olyan nagyvitorlást, amelyeket a kadétok kiképzésére használnak. Minden dél-ameri
– A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk „aprópénzre” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy kedden Budapesten megalakult a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs.
Egy évvel ezelőtt esett át gyomorszűkítő műtéten Gáspár Bea. Ma már szinte rá sem lehet ismerni, és brutál szexire fogyott. Szemmel láthatóan önbizalma is megnövekedett.
Szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől az átkelő felújítása idejére, várhatóan másfél évre.
Június 15-re, azaz mára ígérte két hete a kormány azt, hogy frissítik a magyar digitális oltásigazolásban feltüntetett adatokat, de most kiderült, hogy ezt különösebb hírverés nélkül a kormány június 30-ra továbbtolta. Ez azért lényeges, mert az oltási dátumok és az oltás fajtájának hiányában egyelőre nem kompatibilis a magyar digitális oltásigazol
A Jobbik támogatásával a kormánypártok megszavazták a pedofilellenes törvényt. Az ellenzék szerint a kormány két dolgot összemos, és azt javasolják Orbán Viktornak: ha nem tudja, mi a különbség a pedofilok és a homoszexuálisok között, kérdezze meg Kaleta Gábort és Szájer Józsefet. Schiffer András szerint a törvény alkotmányellenes.