A Világbank elutasította El Salvador kérését, hogy segítsen a Bitcoin törvényes fizetőeszközként való bevezetésében. A nemzetközi hitelező az transzparenciával és a Bitcoin-bányászat környezeti hatásaival kapcsolatos aggályokra hivatkozott.
A tetoválások terén ma már ugyanúgy hódítanak a trendek, mint a divat más területein is. Idén nyáron 3 tetkófajta tarol majd, és vannak népszerű motívumok is.
Lassan 20 éve élnek boldog párkapcsolatban, közös képeket azonban nem szoktak megosztani. Enrique Iglesias viszont egyre gyakrabban csábul el, ami a gyerekeiket illeti. A kislányával posztolt képe most felrobbantja a netet.
A misztikus város, New Orleans leghíresebb vagy épp leghírhedtebb lakosa egyértelműen Marie Laveau. Alakját filmekben, sorozatokban is megjelenítették, mint mágikus képességekkel megáldott vudu papnő, ám nem biztos, hogy ez teljes mértékben fedi a valóságot. Ki volt ő igazából? Erre keressük a választ.
Korosodik az emberiség egyik kedvenc eszköze. Vasárnap óta nem működik a Hubble űrteleszkóp, mert leállt egy 1980-as évekből származó számítógép, amely a tudományos műszereket irányítja. A problémát vélhetően egy meghibásodott memórialemez okozta.Az MTI beszámolója szerint, a Nasa Marylandben lévő Goddard Űrrepülési Központjának légiirányí
Nagyon szeretem Paul Dukas: A bűvészinas című szerzeményét és magát az alaptörténetet, amely sokszor jutott eszembe több mint három évtizednyi tőkepiaci karrierem során. A történet lényege, hogy a varázsló magára hagyja bűvészinasát a varázspálcájával, és az inas megragadja az alkalmat, hogy bebizonyítsa, ő is legalább olyan komoly mágus, mint a „f
Lezárult a budapesti villamos- és trolibusz-beszerzési projekt második üteme, amelynek keretében 26 új CAF-villamos állt forgalomba a fővárosban. Még több új villamost szeretne a főváros.
Enyhülnek a beutazási feltételek Franciaországban a Kanadából és az Egyesült Államokból érkezőknek a koronavírus-járvány visszahúzódásának köszönhetően - jelentette be csütörtökön a francia kormány.
Enyhülnek a beutazási feltételek Franciaországban a Kanadából és az Egyesült Államokból érkezőknek a koronavírus-járvány visszahúzódásának köszönhetően - jelentette be csütörtökön a francia kormány.
Ismeretes, a hétfői napon Cristiano Ronaldo a Coca-Cola üvegeit, kedden Münchenben Paul Pogba a Heineken – alkoholmentes – sörét, szerdán Rómában Manuel Locatelli szintén a kólásüvegeket pakolta el maga elől az UEFA hivatalos sajtótájékoztatóján. A portugál klasszis egy vizes palackot felemelve még azt is mondta az újságírók felé, hogy „Inkább igya
Kihelyezett frakcióülést tartott Debrecenben a Fidesz. Ennek kapcsán Kocsis Máté frakcióvezető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a járvány utáni élet és a gazdaság újraindítása mellett szó volt a politikai ellenfeleikről is. Az ATV kérdéseire reagált a pedofilellenes törvénnyel kapcsolatos visszhangokra.
Itt az első idei hőhullám: az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint a fővárosban már ma, az ország középső részein pénteken 25 fok lehet a napi középhőmérséklet!
Párok közt gyakori, hogy egy idő után közös tetkót is csináltatnak, aztán persze akadnak helyzetek, amikor ezeket próbálják eltűntetni. Nekik is segítünk most!
Amerikai szakemberek olyan terápiát fejlesztettek ki, ami egymilliomod részére csökkenti a koronavírus-részecskék számát a fertőzött gazdaszervezetben.
Széll Tamás Michelin-csillagos séf már heti négy alkalommal várja a konyhaművészet iránt érdeklődőket a közmédia csatornáin. A magyar gasztronómia kiválósága hasznos tippekkel szolgál szombatonként 17.00-kor a Duna Televízión, a Főmenü konyhájában, hétfőn, szerdán és pénteken 16.50-kor pedig a Petőfi Rádióban. Most kiderül, miért hasznos kiegészítő
Ausztriában július elsejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, és kinyithatnak a több mint egy éve zárva tartó éjszakai szórakozóhelyek is - jelentette be Sebastian Kurz kancellár csütörtökön Bécsben.
Jól gondolják át az emberek, hogy 12-15 éves gyereküknek mikor adatják be a koronavírus elleni védőoltást – javasolja lapunk egyik olvasója. Ők külföldi nyaralásra készülnek, ezért fia csak az első adag Pfizert kapta meg, a másik, számukra nem jó dátum módosítását nem engedték meg nekik.
Azonnali válságkezelő intézkedéseket javasol a Magyar Autóklub Karácsony Gergely főpolgármesternek a jelentős budapesti közúti lezárások hatásának enyhítésére - közölte a szervezet csütörtökön.
A dán futballistát kezelő kardiológus arról értesítette a csapat orvosát, hogy Eriksennek egy defibrillátort kell ültetni a szívébe, amivel elkerülhetik az újabb szívleállást, illetve a szívritmuszavarokat.
Mind az eladók, mind a vevők számára fontos kérdés az, hogy mennyit lehet alkudni és mennyit érdemes engedni egy adott lakás árából. Ennek pontos mértéke egyedileg változik, ugyanakkor a sok megvalósult trazakcióból meg lehet állapítani, hogy az évek során hogyan változott az egyes lakástípusoknál az áralku mértéke. A legújabb Duna House Barométer
A zöldszervezetek a tengeri lazactelepeket egyre több alkalommal kritizálják a környezeti szennyezés és az állatok túl sűrűn tartása miatt. Bár a lazactenyésztés nem tekint vissza évszázados múltra, a főként Nyugat- és Észak-Európában, illetve az Amerikai Egyesült Államok és Kanada észak-atlanti partjainál kialakított ketreces lazacfarmok kapcsán s
A járványügyi készültséget háromhavonta bírálják fölül, és nem tartozik az Alaptörvényben rögzített különleges jogrendek közé, így csak egészségügyi kérdésekben hatalmazza fel különleges döntési jogkörökkel a kormányt.
A paralimpikonok támogatása olyan terület, amelyhez világszerte jellemzően csak a paralimpia idejére csatlakoznak a cégek. A soron következő párizsi viadal már most beindította a szponzorgépezetet, hogy minél több neves nemzetközi márka a parasport mellé álljon. Az esemény mellett azonban az igazi segítséget a felkészülés és a közösség támogató fig
A vártnál gyorsabb kamatemelési kilátások hatására a részvénypiac enyhe csökkenésnek indult, az S&P 500 index 0,5%-os mínuszban zárta a kereskedést.
A független országgyűlési képviselő legújabb Facebook-posztjában arról ír, hogy a kormány kijavította a törvényben szereplő hibát, miszerint a november előtt diagnosztizált betegeknek átjárható lenne a rendszer a magán és az állami ellátások között. Viszont felháborította az, hogy mindez majd csak a veszélyhelyzet után várható.
Év végre 1,20 százalékos jegybanki alapkamattal számol Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, aki szerint a következő kamatdöntéssel 0,9 százalékig ugrik fel az irányadó ráta.
Májusban két és fél éve a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
A rendőrök több utcán keresztül üldözték az ámokfutó férfit, aki bármerre járt, törött autók maradtak utána. Nem aprózta el, ittas volt, és jelentős mennyiségű drogot is találtak a vérében.