Egy, a Gyáli úti MÁV-lakótelepen élő olvasónk, Zsuzsa szeretné biztonságossá tenni otthona veszélyes elektromos hálózatát. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert a hálózat a vasúttársaság tulajdonában van, az áramszolgáltató, az ELMŰ-ÉMÁSZ így nem léphet magától az ügyben.
A nyári szünet minden évben a gondtalan szabadságot hozza el a gyerekek számára, de ezzel együtt sajnos megnő a fiatalokat érő balesetek száma is. A szülők számára fontos gyermekeik biztonsága, amit igazol az is, hogy 10-ből 6 felnőtt köt valamilyen biztosítást gyermekére. A vakáció kezdetével érdemes még nagyobb figyelmet fordítani a fiatalok biz
Nincs köze a valósághoz annak a "kissé elkedvetlenítő képnek", amelyet a média fest Joe Biden amerikai elnökről - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtökön Moszkvában.
És már válaszoltak is rá. Váratlan meglepetés érte a 17 éves Christian Santost lándzsahorgászat közben: egy több ezer kilométert úszó palackposta úszott a közelébe.Santos édesanyja, Molly lelkesen meg is osztotta egy hete a Facebookon az üzenetet, amihez az alábbit írta: „Hé srácok! Nos, a fiam az Azori-szigeteken búvárkodott, és
Az első nagy szerelem, vagy az igazinak hitt, ami aztán mégse teljesedett ki – akkor van a helyén egy új, tartós kapcsolatban, ha az szép emlék csupán. Ahogy egy váratlan, üde munkahelyi vonzalom is akkor tartható a megfelelő szinten, ha az nem válik buja titokká, ha azt nem erősítjük meg se kimondott, se leírt vágyódó szavakkal, se tettekkel. Mert
Az első alkalommal a most véget érő tanévben meghirdetett Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.
Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat csütörtökön sajtótájékoztatón.
Az ötven roncs olyan érzést kelt az emberben, mintha valami szörnyű jövőképben vagy egy hollywoodi apokalipszismozi díszletei között sétálna. Hivatalosan SaoTiago-partnak hívják ezt a szakaszt, de a helyiek inkább a cemitério de navios (hajótemető) névvel illetik, míg páran Marx-partként hivatkoznak rá az egyik legnagyobb itteni hajó nyomán. De mit
Boleyn Anna, az életében kevésbé kedvelt, halála után azonban mártírrá avatott királyné körül a mai napig számos kérdés kering, de egy új dokumentumfilm igyekszik ezeket megválaszolni. Az alkotók Viii. Henrik feleségének utolsó napjait követték le, óráról órára: a letartóztatást, a tárgyalást, a kivégzést. Valóban házasságtörő volt, vagy csak egy f
Teljesen máshogy néz ki, konkrétan felismerhetetlenül és félelmetesen fest legújabb képein a popikon Madonna, aki halomnyi plasztikai műtétet vállalt be azért, hogy egyáltalán ne tűnjön idősebbnek a mai popsztároknál.
Magasabb béreket és megbecsülést követelnek a szakszervezetek vezetői: a Várban, a Karmelita kolostor előtt hívták fel figyelmet a szerintük valóban bérből és fizetésből élő, költségvetési szektor dolgozóinak problémáira. Hozzátették, látszat-intézkedések helyett valós, érdemi beleszólást szeretnének.
Ezen a héten mutatják be a magyar mozik a Hang nélkül második részét. A csütörtöki premier alkalmából – a teljesség igénye nélkül – listába szedtük a filmes világegyetem legveszélyesebb földön kívüli lényeit.
Elérkezettnek látta az időt a Levegő Munkacsoport, hogy felgyorsítsa az útdíj bevezetését Budapesten, avagy közkeletűbb nevén a dugódíjat. Beszámolójuk szerint
Nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is sokan kritizálják a melegellenesnek titulált pedofiltörvényt. Hamarosan vizsgálni kezdhetik, hogy sérti-e a vonatkozó uniós jogszabályokat. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: ha az unióban valaki azt gondolná, hogy ez a jogszabály nem a pedofilok ellen szól, az nem olvasta el a törvé
Gáspár Evelin az elmúlt év hercehurcái miatt nem szívesen beszél a magánéletéről. A bomba formában lévő Gáspár lány kendőzetlen őszinteséggel annyit elárult, mit gondol a magyar férfiakról.
Bár a belföldi, vidéki turizmus stabilan elkezdte a visszaépülést, a külföldi vendégek tömeges fővárosi foglalásaira az előrejelzések szerint még őszig várni kell. A járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is…
Portugália fővárosában, Lisszabonban közel 170 millió forint kell a kínálat alapján egy 100 négyzetméteres lakáshoz. Budapesten elég 75 millió. A mostani portugáliai nettó átlagfizetést 34 évig kellene félretenni a szóban forgó lakáshoz. A budapestinek az árát 22 évi magyar átlagbér fedezné, tehát a fővárosokban a magyar szurkolók örülhetnek jobban
A szárazság miatt egy repülőgépet találtak egy tó fenekén. Kaliforniát soha nem látott aszály sújtja: a szárazság miatt a legtöbb tó vízszintje drasztikusan lecsökkent, és Gavin Newsom kormányzó múlt héten az 58 megyéből 41-ben vészhelyzetet hirdetett ki a szárazság miatt A Folsom-tó vízszintje jelenleg a szokásos 38 százalékán áll, am
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felhívta a részben budapesti rendezésű kontinensviadalon szereplő csapatok figyelmét arra, hogy vannak bizonyos kötelezettségiek a torna szponzorai felé.
Cristiano Ronaldo egy budapesti sajtótájékoztatón vízivásra buzdított a Coca-Cola ellenében, ezzel párhuzamosan a cég részvényei meredek zuhanásba kezdtek. Az Urbanlegends.hu utánanézett, van-e a két esemény között összefüggés, és ha igen, milyen.
Nyilvános csókkal vetett véget a találgatásoknak Jennifer Lopez és Ben Affleck: semmi kétség, 17 évvel a szakításuk után újra egymás mellett találták meg a boldogságot!
Nem támogatják az MSZP vezetői Baranya 2-es számú választókerületében Szakács Lászlót. A párt volt alelnöke azt mondta, hogy neki nem szóltak a döntésről. A politikus szerint: egy ismerőse hívta fel a hírrel, miközben éppen az autójában ült.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/17/4504/
Baku – Nem csak futballteljesítményével hívja fel magára a figyelmet az Európa-bajnokságon a walesi válogatott (amely legutóbb 2-0-ra verte a törököket), hanem egyedi csapatképeivel is.
A világ legnagyobb vállalati innovációs és akcelerátor platformját megteremtő, amerikai központú Plug and Play-jel lép együttműködésre a Lead Ventures. A scaleupokra szakosodott alapkezelő új stratégiai partneréhez olyan portfóliócégek tartoznak, mint a Paypal, a Dropbox vagy az N26. A kooperációból a Lead Ventures befektetési portfóliójába tartozó
Ahogy ígérték, a meccs a 10. percében megállt a játék, és a Parken Stadion egy emberként ünnepelte Christian Eriksent, aki szombaton, ebben a stadionban esett össze, és percekre leállt a szíve.
A vérsüllyedés a vörösvértestek egy óra alatt történő leülepedésének (szedimentációjának) vizsgálata. Nem egyetlen betegség vagy rendellenesség kimutatására szolgáló vizsgálat, de legáltalánosabban a szervezetben fennálló gyulladásos folyamat kimutatására használják.
Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index lefordult történelmi csúcsáról, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már 2023-ra kamatemelést jelzett előre.
3 milliárd dolláros befektetést jelentett be Joe Biden egészségügyi minisztériuma olyan gyógyszerek fejlesztésébe és gyártásába, amelyek a koronavírus kezelésében hatékonyak – írja a Wall Street Journal.
A Wall Street egyik legjelentősebb befektetési bankjának vezérigazgatója, James Gorman megüzente New York-i irodáinak alkalmazottai számára: vissza kell jönniük dolgozni idén ősszel.