2021. június 18. péntek

jún. 18
18:53
Kiengedték Eriksent a kórházból (Mandiner)
A dán játékos szerint a műtét jól sikerült, a körülményekhez képest jól érzi magát.
jún. 18
18:57
Euro2020: Christian Eriksen elhagyhatta a kórházat (Promotions)
Christian Eriksent hat nappal azt követően, hogy a Dánia - Finnország Európa-bajnoki mérkőzésem megállt a szíve, hazaengedték a kórházból.
jún. 18
19:03
Nagy veszteséggel zárják a hetet a tőzsdék (ProfitLine)
Nagy, másfél-két százalék körüli indexveszteséggel fejezték be a mérsékelt gyengüléssel indított pénteki tőzsdenapot a főbb európai értékpapírpiacok.
jún. 18
19:03
A szívnagyobbodás (WebBeteg)
A szívnagyobbodás diagnózissal a páciens gyakran a mellkasi röntgenfelvétel leletét olvasva találkozik először. A mellkasröntgen vizsgálata során a szív árnyéka látható két dimenzióban, ez azonban nem alkalmas a szívnagyság pontos megállapítására.
jún. 18
19:03
Sokkal kevesebb, mint egy film, de felhőtlenül szórakoztat – Sokkal több mint, testőr 2 (SzMo)
A 2017-es Sokkal több, mint testőr teljesen felesleges, cserébe rendkívül szórakoztató folytatását hozta el nekünk Patrick Hughes rendező. Lássuk milyen lett.
jún. 18
19:03
„De nincs természetesebb dolog a sírásnál. Az csupán tisztulás, megkönnyebbülés” – Egy gyászoló édesanya gondolatai (WMN)
„Nagyon nehéz kívülállóként a gyászt kezelni. Ha pedig valaki a gyermekét veszíti el, az nemcsak a közvetlen családnak, de mindenki másnak is egy lelkileg rettentően megterhelő hír. És bizony a gyászoló családok nagyon különbözően reagálnak.” Vajon eléggé odafigyelünk rájuk? Kellő empátiával kezeljük a környezetünkben azokat, akiket hatalmas veszte
jún. 18
19:03
Egy békafaj, amit a legendás Led Zeppelinről neveztek el (Hamu és Gyémánt)
Az Ecuador és Peru között húzódó Cordillera del Cóndor hegyvonulaton felfedezett faj a Pristimantis ledzeppelin nevet kapta. Az Andok keleti részének ködös hegyei között David Brito-Zapata és Carolina Reyes-Puig kutatók bukkantak az apró állatra, amely a kiterjedt Pristimantis nembe tartozik. Szeme rozsdavörös, bőre tarka: sárga, barna, fe
jún. 18
19:03
A V4 közlekedési miniszterei együttműködési megállapodást írtak alá (Demokrata)
Magyarországot a pénteken véget ért kétnapos találkozón Tóth Péter közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte.
jún. 18
19:03
Nekünk az egész keresztény Európa kell! – a Kommentár lapszámbemutatóján jártunk (Mandiner)
A XXI. Század Intézet által biztosított helyszínen tartották a Kommentár folyóirat legújabb számának bemutatóját. A beszélgetésen Békés Márton történész, a lap főszerkesztője, Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese, L. Simon László fideszes kultúrpolitikus, valamint Földi László titkosszolgálati szakértő vettek részt. A moderátor Nagy Katalin volt.
jún. 18
19:03
Orosz kibertámadás ért lengyel politikusokat (Helló Magyar)
Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult - közölte Jaroslaw Kaczynski
jún. 18
19:05
Nagy mennyiségű hőt nyel el a Föld (Hamu és Gyémánt)
Páratlan mennyiségű hőt nyel el a Föld, energiaegyen-súlytalansága nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között – mutatták ki az amerikai űrkutatási hivatal, a Nasa és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal kutatói közös tanulmányukban.
jún. 18
19:05
Kudarcba fulladt az USA haditengerészeti fejlesztése (Mandiner)
Az Egyesült Államok haditengerészete, közel 10 év után, megszüntette az elektromágneses fegyverek kifejlesztésére irányuló programját.
jún. 18
19:09
Újabb uniós pénzeső szakadhat Magyarországra (Privátbankár)
Hamarosan megkezdi működését a gigantikus Helyreállítási Alap, a NextGenerationEU, amelyből Magyarország több mint 2500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap az elkövetkező években. De mire fog elmenni ez a hatalmas összeg, és meddig feszítheti a húrt a magyar kormány, hogy ne essünk el uniós forrásoktól? Annyi biztos: ha tagjai vagyu
jún. 18
19:09
Elhagyhatta a kórházat Christian Eriksen (ATV)
A majdnem egy héttel ezelőtt kórházba kerülő Eriksen a hivatalos tájékoztatás szerint elhagyhatta az őt ápoló egészségügyi intézményt.
jún. 18
19:15
Az ukrán válogatott egyik tagja csúnyán kifigurázta Cristiano Rolando kólás ügyét (Promotions)
A héten nem volt olyan nap, hogy valamelyik játékos ne fintorgott volna a labdarúgó Európa-bajnokságon, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elé pakolt Coca-cola-s, vagy Heinekenes üvegekre. CR7 Budapesten akadt ki a kólára, míg a francia válogatott kivál
jún. 18
19:15
Megadja üzent a pedofiltörvényt kritizálóknak: Nekünk is lehetnek közösségi alapelveink! (Mandiner)
Ezzel valószínűleg a Facebook gyakorlatára utalt.
jún. 18
19:18
Módosul a protokoll a Pfizer oltásánál - Friss hírek 2021. június 18. 19:07 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/18/4512/
jún. 18
19:21
Startup sikersztori Magyarországon: garázsból indultak, ma hazánk legnagyobb okosotthon gyártói (ProfitLine)
A tengerentúli tech óriások sikersztorijait már mindenki jól ismeri. Ha nem is teljes pontossággal, de az mindenképpen köztudott, hogy az olyan gigavállalatok, mint az Apple, a Google vagy éppen az Amazon egykoron mind egy néhány négyzetméteres garázsból indultak világhódító útjukra.
jún. 18
19:27
Osvárt Andreának nem esnek jól a támadások, de a színészi pálya megedzette (ATV)
A színésznő és producer mostanában politikai szerepvállalása miatt kerül elő egyre többször: csatlakozott Karácsony Gergely 99 Mozgalmához és közösségi fővédnökséget is vállalt az ellenzéki vezetésű II. kerület várostervezési programjában. Osvártot emiatt sokan támadják, de bírja.
jún. 18
19:27
Makón bezárt a pszichiátria, Szegeden pedig csak a korábbi ágyszám töredékén van ellátás (SzMo)
A Csongrád-Csanád megyei orvosi kamara elnöke szerint a makói ellátás munkaerőhiány miatt szűnt meg. A főigazgatóság szerint a koronavírus miatt szünetel.
jún. 18
19:27
Kikerült a transznemű fiatalról szóló film a Magyar Mozgókép Fesztivál programjából, de még hetekkel ezelőtt (SzMo)
Az alkotók tudomásul vették, hogy a program változtatásával a nemrégiben elhunyt Jankovics Marcell valamint a fesztivál életműdíjasai előtt akarnak több vetítéssel is tisztelegni.
jún. 18
19:27
Eriksent kiengedték a kórházból (Demokrata)
Kiengedték a kórházból Christian Eriksen dán labdarúgót.
jún. 18
19:27
Ázsia utat mutathat a világjárvány utáni gazdasági fellendüléshez (Mandiner)
A járványhelyzet a vállalkozások százezreit sodorta veszélybe mindenhol a világon. Ráadásul a csapás rendkívül aránytalan, ugyanis pont azokat a kis- és középvállalkozásokat sújtotta leginkább a kialakult helyzet, akik egyébként is elég bizonytalan talajon álltak.
jún. 18
19:29
Óriási a munkaerőhiány a Balatonnál, vannak éttermek és büfék, amik ki sem tudtak nyitni (SzMo)
Sokan vannak, akik elhagyták a vendéglátós szakmát, és nem, vagy csak nagyon magas bérekért térnének vissza.
jún. 18
19:33
A nemzetközi hangulatot követte a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 677,96 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 48 117,72 ponton zárt pénteken.
jún. 18
19:33
Csütörtök este elstartolt az első hazai nagy fesztivál Orfűn (ATV)
Az első nagy hazai fesztivált a pandémia után Baranyában, Orfűn tartják ezekben a napokban. Csütörtök este startolt el ugyanis a Fishing on Orfű kistestvére a Mini Fishing fesztivál. A rendezvény csak korlátozott létszámban látogatható és kizárólag védettségi kártyával lehet a bulikban részt venni. Az eredeti nagy fesztivál augusztusban lesz. Az AT
jún. 18
19:33
Korlátozás nélkül utazhatnak be a magyar állampolgárok Horvátországba (Növekedés)
A magyar konzuli szolgálat mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar védettségi igazolványra továbbra is szükség van a Magyarországra történő visszautazáshoz.
jún. 18
19:33
Boszorkányság a város szélén: Juliska néni biztos kézzel nyúlt a halál felé (egy.hu)
Ez a történet olyan, mint egy igazi mese. Boszorkányos mese. A főhőse egy öregasszony, Juliska néni. A helyszíne egy kisváros szélső utcája. A történet pedig maga a valóság, a boszorkányos valóság…
jún. 18
19:39
Háromnapos lesz a parlamenti választás Oroszországban (Portfolio)
Oroszországban szeptember 17-19. között fogják megtartani a szövetségi parlamenti alsóházi és a regionális választásokat - közölte pénteken az orosz Központi Választási Bizottság.
jún. 18
19:41
WHO: a legrosszabbra kell számítani Afrikában a koronavírus terjedése miatt (Portfolio)
A "legrosszabbra kell számítani" a koronavírus-járványhelyzetet illetően Afrikában, ahol a lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig a vírus ellen - figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
jún. 18
19:45
Apaság: Kevin Hartnak egyedül kell felnevelnie a gyermekét, mi pedig sírunk közben (Promotions)
Szinte biztos, hogy mindenki sírni fog az Apaság című filmen.
jún. 18
19:45
Hiányosságok az oktatásban: milyen technológiai kihívásokkal küzdenek az intézmények? (Mandiner)
Az Egyesült Államokban működő Consortium for School Networking nevű társaság legutóbbi felmérésének eredménye komoly aggodalomra ad okot. A közelmúltban bekövetkezett gyors technológiai adaptáció miatt az általános és középiskolákban túl kevés az informatikai személyzet, és komoly hiányosságok mutatkoznak az kiberbiztonság területén is.
jún. 18
19:51
Elon Musk minden állásinterjún ugyanazt a találós kérdést teszi fel, de csak kevesen tudják a választ (SzMo)
Két jó válasz is van Elon Musk találós kérdésére.
jún. 18
19:57
Nagypáli község díszpolgárának választotta Kásler Miklóst (444.hu)
„A COVID-19 világjárvány magyarországi káros hatásaival szembeni eredményes küzdelemben folytatott kiemelkedő tevékenységéért, a magyar emberek életének megóvásáért végzett lelkiismeretes munkájáért.”
jún. 18
19:57
Dömötör Csaba kiakadt, szerinte Soros nem fizet adót és Magyarországot sértegeti (ATV)
A Fidesz képviselőjét felháborította, hogy Soros György maffiaállamnak nevezte Magyarországot, holott Dömötör szerint Soros három évig nem fizette meg a szövetségi adót az Egyesült Államokban.
jún. 18
19:57
Jó helyre ment az innovációs támogatás, kétéltű jármű született belőle (Mandiner)
A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (Nkfih) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt – mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
jún. 18
20:03
Tűzgyújtási tilalom van az Alföld egy részén (Adózóna)
Az alföldi térség erdőterületein található avar-, gyep- és tűlevélréteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért szombattól három megyében – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok – életbe lép a tűzgyújtási tilalom – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a honlapján.
jún. 18
20:03
Meddig kell még várni a magyar meggyre? Mutatjuk, mikor lesz leghamarabb a piacon (Pénzcentrum)
Már kapható a korai hazai meggy a piacokon, üzletekben, de nagyobb mennyiségű meggytermés csak a jövő hét közepére várható. Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője; az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb a meggyfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
jún. 18
20:03
Több mint 300-an voltak Dobrev Klára szigetszentmiklósi fórumán (ATV)
Kormányváltó hangulatot észlelt Dobrev Klára országjárásának mai helyszínén. Szigetszentmiklóson több mint 300-an vettek részt a DK miniszterelnök-jelöltjének fórumán.
jún. 18
20:03
A főpolgármester, aki alatt világvárossá fejlődött Budapest (Mandiner)
Mindvégig támogatta a Budavári Királyi Palota újjáépítését, és bár sokan nem nézték jó szemmel a bécsi udvarral szembeni lojalitását, 24 éven át tartó főpolgármestersége idején Budapest sosem látott virágzásnak indult. Következzék a nagybajuszú Ráth Károly élete! Ismét egy izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról.
jún. 18
20:09
Csúcson volt májusban a hazai használtautó-piac (ProfitLine)
Gyorsan korrigálta áprilisi visszaesését a hazai használtautó-piac, több mint 66 ezer használt személygépkocsi cserélt tulajdonost májusban Magyarországon, az idén eddig ez volt a legtöbb adásvétel - közölte a JóAutók.hu az MTI-vel pénteken a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai alapján.
jún. 18
20:09
Itt van a kánikula! (Háziállat)
Másodfokú hőségriasztást adott ki szombat éjféltől kedd éjfélig az Országos Tisztifőorvos. Az előrejelzések szerint hétvégén napközben akár 35 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. A Híradónak nyilatkozó családorvos szerint a legfontosabb ilyenkor a megfelelő folyadékpótlás, és a tűző nap kerülése.
jún. 18
20:09
Mikor a legjobb a szex? (Glamour)
Sok felmérés bizonyítja, hogy melyik is a legjobb napszak egy kis hancúrozáshoz. Egyesek esküsznek, hogy nincs jobb napindító egy gyors reggeli összebújásnál, mások azon a véleményen vannak, hogy az este a tökéletes alkalom a romantikázásra. Nos, egy legújabb kutatás szerint a délután 3 óra az, amikor a legkielégítőbb tud lenni a szex.
jún. 18
20:09
Egy soha ki nem adott 2Pac vers került elő (Hamu és Gyémánt)
Születésének évfordulója alkalmából osztotta meg exe, Jada Pinkett Smith.
jún. 18
20:15
Szabadon utazhatnak be Horvátországba a "zöld jelzésű" országokból érkezők (ATV)
Korlátozások nélkül utazhatnak be Horvátországba mindazok, akik az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) besorolása szerinti "zöld jelzésű" országok állampolgárai - olvasható a horvát kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó hivatalos honlapján (koronavirus.hr), így a Magyarországról érkezők is védettségi igazolás felmutatása
jún. 18
20:15
Kiderült, hogyan tartja magát mindig tökéletes formában Cristiano Ronaldo (SzMo)
Kevés tudatosabb focista van Cristiano Ronaldónál, aki az étkezésben, az edzésben, de még az alvópóz kiválasztásában is maximálisan figyel a részletekre.
jún. 18
20:21
Tóth Andi klippremier! Az énekesnő a kommentelőkön gúnyolódik: „belesz*rok mindenbe!” (Promotions)
Megjelent az énekesnő legújabb, Néztek című számának videoklipje. Nézzétek meg ti is!
jún. 18
20:27
Figyelmeztetést adtak ki: zivatarok enyhíthetik a kánikulát (Háziállat)
Szombaton tovább melegszik az idő, de többfelé zivatarok is lehetnek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 18
20:33
Koronavírus: Macron figyelmeztet a határnyitások miatt, új variánsok behurcolásától tart (Portfolio)
Az Európai Unió országainak jobban össze kellene hangolniuk a határnyitási politikákat a koronavírus-járvány enyhülésével - mondta Emmanuel Macron francia elnök Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján pénteken Berlinben
jún. 18
20:33
A technológiai részvények ugyan megnyugodtak, de az ágazat továbbra is megbízhatóan teljesít (Mandiner)
Egyelőre stagnálnak a technológiai vállalatok a részvénypiacokon, ami gyengeségnek tűnhet a gazdaság felívelése közepette, de valójában csak egy nyugalmi állapotról van szó.

Keresés