2021. június 2. szerda

jún. 2
18:21
Itt a rendelet, júliustól tilos a műanyag szívószál, evőeszköz és még jó pár tárgy (Forbes)
Eltűnnek az uzsonnás tasakok és a hungarocell edények.
jún. 2
18:27
6 év veszteség után milliárdos profit: bejött a lélegeztetőgépek gyártása (Menedzsment Fórum)
Legutóbb 2014-ben tudott nyereséget elérni az az izraeli hátterű váci cég, mely a kormányzati megrendelésnek eleget téve lélegeztetőgépek gyártásába fogott a koronavírus-járvány első hullámában.
jún. 2
18:27
Vidnyánszky 28 éves tanítványa lesz a Karinthy Színház igazgatója (ATV)
A 2017-ben színészi diplomát szerző Berettyán Nándor július 1-től lesz igazgató.
jún. 2
18:27
Wow! 51%-kal nőtt az Indy 500 nézettsége 2020-hoz viszonyítva! (USAracing)
A hivatalos mérési adatok értelmében átlagosan – a tévés Nbc-közvetítést, valamint a streamet kombinálva –...
jún. 2
18:27
Kiderült, így ünnepelt Karikó Katalin, miután sikeres lett az mRNS-oltás technológia (Ripost)
Hatalmas sikert ért el a Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus. Fejlesztésének számtalan további felhasználási lehetősége is van.
jún. 2
18:27
Tóth Andi melleit kidobva, orrpiercinggel sokkolta a követőit (Promotions)
Az énekesnő a nyelvét nyújtogatva, egy falatnyi topban jelentkezett be legújabb klipjének a forgatásáról.
jún. 2
18:27
Leváltották a franciaországi muzulmán jelöltet, miután a rendőrök halálra égetéséről fantáziált (Magyar Nemzet)
Olasz kutatás szerint a napsugarak hatására rövid idő alatt elpusztul a vírus; Belgiumban 65 százalékkal nőtt a gyermekek ellen elkövetett online szexuális visszaélések száma. Az olasz államfő szerint a háború utáni újjáépítéshez hasonló a jelenlegi helyzet; A rendőrök meggyilkolásáról fantáziált a franciaországi muzulmán jelölt.
jún. 2
18:33
Javul a járványhelyzet Szlovákiában, szeptemberi szintre estek a járványügyi adatok (Portfolio)
Továbbra is javul a járványhelyzet Szlovákiában, csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, amely átlagban napi 250 alá csökkent - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Matej Misík, a szlovák Egészségügyi Elemző Intézet (IZA) vezetője.
jún. 2
18:33
Az Egyesült Államokban ingyen sörrel csalogatják oltásra a felnőtteket (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnök szerdán a Fehér Házban jelentette be a „sörös tervet”.
jún. 2
18:33
Kontra: A Jobbik Feriért Mozgalom Kádár Jánost támogatja a Forradalmi Kormányzótanács előválasztásán! (Mandiner)
A Jobbik Központi Bizottsága egyhangúlag támogatja Kádár János főtitkárrá választását!
jún. 2
18:35
A növénynemesítéssel kapcsolatos innováció alapozza meg a fenntartható gazdálkodást az EU-ban (Mandiner)
Egy Brüsszelben közzétett új jelentés kiemeli a növénynemesítés kulcsfontosságú hozzájárulását az Európa fenntartható mezőgazdaságához. A beszámolóban megvizsgálták az elmúlt 20 év történelmét a szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák felhasználásában, ennek eredményeképpen a feladata annak drasztikus csökkentésére irányul.
jún. 2
18:39
100 millióval akar lelépni Rebrov a Fraditól, de van egy kis gond (Blikk)
Szerhij Rebrov azért nem mondott még fel írásban, csak szóban, mert pénzt szeretne kapni a Ferencvárostól – értesült megbízható forrásból a Blikk. A zöld-fehérekkel három NB I-es aranyérmet szerző, a csapatot előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető futballedző mindenféleképpen távozni akar a klubtól, de nem ingyen: úgy tud
jún. 2
18:39
Pokémon Nft-k találkozása a valódi kártyákkal (Kripto Akadémia)
Szerezd meg hát mind! Mai cikkünkben egy olyan piacteret mutatunk be nektek, ahol NFT-ket tudtok vásárolni, amikhez fizikai tárgyak képezik a biztosítékot – ezzel elsősorban a ritka Pokémon kártyákkal való kereskedésből szeretnék az akadályokat eltávolítani.  A Digible megoldása tulajdonképpen lehetővé…
jún. 2
18:39
A Richter kiterjeszti az AbbVie-val kötött licenc megállapodását (ProfitLine)
A Richter bejelentette, hogy a cariprazine forgalmazására az AbbVie-val 2004-ben kötött licenc megállapodást újabb földrajzi területekre, Japánra és Tajvanra terjesztik ki - olvashatjuk az Erste mai tőzsdei elemzői anyagában.
jún. 2
18:39
Kiderült: így lehet látogatni a nyáron a balatoni strandokat (ATV)
Nem kell védettségi igazolvány a fizetős strandokon sehol az országban. Nem kötelező a távolságtartás sem, de csak annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson mindenkire.
jún. 2
18:39
A mennyiség helyett már a minőség a fontos (vg.hu)
Jelentős változásokat lehetett tapasztalni az elmúlt tíz évben az alkoholfogyasztási szokásokban. Vélemény.
jún. 2
18:39
Sean Bean sose látta a Trónok harca végét (Hamu és Gyémánt)
Egy riportertől tudta meg, hogyan is végződött a sztori.
jún. 2
18:45
Tízezer ember nem vállalja be az olimpiát (Infostart)
A 80 ezerből nagyjából 10 ezer önkéntes visszalépett a munkavégzéstől a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.
jún. 2
18:45
Sokkoló eredmény: ennyi ember haláláért felelős a klímaváltozás világszerte (Femcafe)
Egy új kutatás eredményei alapján a hőséghez köthető halálozások több mint harmadáért a globális felmelegedés következtében bekövetkező klímaváltozás tehető felelőssé.
jún. 2
18:45
Kik kerülhetnek ki győztesen a Covid-válságból (KKV Magazin)
A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli siker
jún. 2
18:45
Megafon: Ne higgyetek a Partizán-, és a Pető-féle kamunak (Mandiner)
Kovács István egy másfél perces videóban foglalta össze, hogyan reagáltak Gulyás Mártonék a Patrióta YouTube-csatorna indulására.
jún. 2
18:45
Egy legendás sportautó átalakításával ünnepel a karosszériaépítő (Magyar Nemzet)
Karbonból készül a legtöbb karosszériaelem, ami szintén premier a Touring műhelynél, ahol eddig csak fémmel dolgoztak.
jún. 2
18:45
Dobrev Klára: Az országnak 2022-től olyan miniszterelnöke lesz, akivel rendszeresen lehet majd találkozni az utcán (Nyugati Fény)
Elindult az őszig tartó országjáró körútjára.
jún. 2
18:51
Teljesen kivirágzott Tóth Vera: a változást a párja is észrevette (Blikk)
– Színpadra lépését követően újra kivirágzott Tóth Vera. Az énekesnőről mindig is tudni lehetett, hogy a zene megszállottja, így nem meglepő, hogy rendkívül nehezen élte meg a koncertezés nélküli hónapokat. Mert bár – párjának, Pauli Zoltánnak besegítve – éttermi teendőkkel igyekezte lefoglalni magát, az valahogy nem volt az igazi.
jún. 2
18:51
Elkezdték oltani Romániában a 12-15 éveseket (Blikk)
Romániában megkezdődött szerdán a 12 évet betöltött kiskorúak koronavírus elleni oltása a Pfizer által gyártott vakcinával, miután a hazai egészségügyi hatóságok – az Európai Gyógyszerügynökség pénteken kiadott ajánlására alapozva – jóváhagyták az eddigi, 16 éves korhatár további csökkentését.
jún. 2
18:51
Nem ilyen meglepetésre számított negyvenedik szülinapján Amy Schumer (Metropol)
Amy Schumer amerikai stand up humorista tegnap ünnepelte szülinapját, már az ünnepi torta is nem várt meglepetést rejtett.
jún. 2
18:51
Zokogva jelentette be családja: hosszú betegség után elhunyt a Gyilkos sorok sztárja (Ripost)
Elhunyt 87 éves korában Robert Hogan amerikai színész, akit a közönség számos tévésorozatban láthatott.
jún. 2
18:51
Meglepő: ez a szörtelenítési mód a legkevésbé fájdalmas (Femcafe)
Legyünk őszinték: a szőrtelenítés nem leányálom, hiszen minden módnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Most viszont eláruljuk nektek, melyik a legkevésbé fájdalmas szőrtelenítési eljárás!
jún. 2
18:51
A Villarreal lesz a Budapest Honvéd vendége a Bozsik Aréna avatóján (Mandiner)
Július 24-én kerül megrendezésre az új Bozsik Aréna hivatalos avatómérkőzése.
jún. 2
18:51
Migráns perelte be Berlint, amiért átvizsgálták a telefonját (Magyar Nemzet)
Útlevél nélkül érkezett Németországba, a menekültügyi hatóságok ezért kérték el az eszközt.
jún. 2
18:57
Hollandia végleg kivette az oltási programjából a Johnson & Johnson vakcináját a vérrögképződéses esetek miatt (Portfolio)
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy végleg kivonja a Johnson& Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcináját oltási programjából, az oltóanyag esetleges vérrögképző mellékhatásai miatt - írta szerdán a Dutchnews holland hírportál.
jún. 2
18:57
Sokan tartanak a Szakmajegyzéktől (vg.hu)
Egyre többen térnének haza a külföldön dolgozó magyarok közül.
jún. 2
18:57
Bojár Gábor: A Fudan nem hoz tisztességes versenyt az egyetemi szférába (Mandiner)
Egy a magyar szempontból feltűnően előnytelen üzletek közül.
jún. 2
18:57
Már tudjuk, mely műanyag termékeket tiltják be júliustól (Magyar Nemzet)
Végleg elbúcsúzhatunk az egyszer használatos műanyag termékek egy részétől, a helyükre tartós vagy szintén eldobható, de környezetbarát termékek lépnek.
jún. 2
18:59
Íme a bruschetta, a mediterrán mini szendvics (Magyar Nemzet)
Világbajnok előétel olaszországból, de grillhúsok mellé, vagy vacsira is jól jön belőle néhány darab.
jún. 2
19:03
Így köszöntötte fel a születésnapján Jakab Péter Orbán Viktort (Blikk)
Rónai Egon vendége volt az ATV műsorában Jakab Péter, aki érdekes módon köszöntötte fel Orbán Viktort annak 58. születésnapján.
jún. 2
19:03
Érdekes Eb-múlt: sikeres futballisták a válogatottak kispadján (Infostart)
Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya különleges sikert érne el az idei Európa-bajnokság megnyerésével: ő lenne a futballtörténelem első alakja, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát. De kik vettek részt rajta kívül játékosként és szövetségi kapitányként is a kontinensbajnoki tornáko
jún. 2
19:03
Matolcsy 12 pontban bírálta a kormányt, a Pénzügyminisztérium reagált (ATV)
Hosszú cikkben foglalta össze Matolcsy György, hogy szerinte mit nem végzett el a kormány az elmúlt tizenegy évben. A jegybank elnöke ír az egészségügy, az oktatás és a demográfia terén elmaradt átfogó változásokról is. A DK gazdasági tanácsadója szerint az írás valójában az elmúlt évek kudarcairól szól, a felelősök megnevezését viszont hiányolja.
jún. 2
19:05
A strandbüfékben sincs több műanyag evőeszköz, júliustól betiltják (Blikk)
Tilos forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
jún. 2
19:09
Új csúcson zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,15 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 46 736,89 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.
jún. 2
19:09
Nyit a Budapest Park: védettségi kell annak, aki bulizni akar (Pénzcentrum)
Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.
jún. 2
19:09
Milyen a piac legolcsóbb villanyautója? Videón is mutatjuk! (Autónavigátor)
Május közepén az idei, nem egész két hét múlva már pályázható villanyautó-támogatás bejelentésével egy időben debütált a hazai piacon minden
jún. 2
19:09
Szívszorító gesztus, Cristiano Ronaldo beteg gyerekeken segít (Ripost)
Első Eb-ellenfelünk, a címvédő Portugália legnagyobb sztárja mélyen a zsebébe nyúlt. Ronaldo óriási összeget adományozott egy gyerekkórháznak.
jún. 2
19:09
Felfüggesztik a norvég diákok ballagási fesztiválját a koronavírus miatt (vg.hu)
Az ünnepségről 540 fiatal került karanténba.
jún. 2
19:09
Szentesi Éva: A világ legprofibb kódfejtője (WMN)
„Az ember imádja szagolni az anyját, visszabújni belé – bárcsak lehetett volna jóval többször.” Szentesi Éva gyásznaplója ezen a héten:
jún. 2
19:09
Búcsút mondhatunk rengeteg egyszer használatos műanyag terméknek a következő hónaptól (Promotions)
Műanyag szívószállal már sehol sem fogjuk inni a kólát, ami bizony jó dolog.
jún. 2
19:09
A Rise Against frontembere szerint így győzhetjük le pszichológiai jóllétünk akadályait (Hamu és Gyémánt)
Az egyenlőtlenség kihathat pszichológiai jóllétünkre. A Rise Against frontemberének, Tim McIlrath-nak vannak elképzelései arra vonatkozólag, hogyan küzdhetnénk meg vele.
jún. 2
19:09
Művészeket fenyegetnek az Elk*rtuk című film miatt (Magyar Nemzet)
A baloldalt azonban ez egyáltalán nem zavarja. Ezek szerint vannak jó művészek, illetve rosszak, és majd ők eldöntik, hogy ki melyik.
jún. 2
19:09
Brutális osztalékot fizet a leggazdagabb magyar kirakatcége (Forbes)
A forgalom először volt 100 milliárd felett. Hosszú hitel nincs, előleg annál több – így hasít a Mészáros és Mészáros.
jún. 2
19:15
Újra felbukkant a sokakat felháborító nyugdíjátalakítási javaslat (Infostart)
A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján ismertetett pontrendszer úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege és a nyugdíjkorhatár is függjön a felnevelt gyermekek számától.

Keresés