2021. június 2. szerda

jún. 2
20:11
Most már hivatalos: megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem (Magyar Nemzet)
Sárospatakon megalakult az új egyetem, mely augusztusban nyitja majd meg kapuit hivatalosan.
jún. 2
20:15
Árpa Attila: Soha nem voltam és nem is leszek drogkereskedő (Metropol)
A színészt lelkileg megviselte az elmúlt időszak: úgy véli, néhány ember fejben máris egy ligába tette olyan keményfiúkkal, akikkel még véletlenül sem vállalna közösséget.
jún. 2
20:15
Dobrev Klára: lehet furcsa a jobbikos jelöltek támogatása, de erről szól a koalíciós kormányzás (ATV)
Dobrev Klára csapatához 10 nap alatt már 75 ezren csatlakoztak. Arra a kérdésre, hogy nem furcsa-e jobbikos jelöltek mögé beállni, úgy reagált: furcsa lehet, de erről szól a koalíciós kormányzás.
jún. 2
20:15
Botrányos viselkedés a javából: hihetetlen, mivel tette tönkre az anyós az esküvőt (Femcafe)
Felháborító kérést intézett a nőhöz anyósa, akinek nem ez volt az egyetlen húzása a nagy napon.
jún. 2
20:15
A brit felnőtt lakosság háromnegyedét már beoltották (Demokrata)
A 18 évnél idősebb korcsoportok tagjainak 75,2 százalékát már beoltották.
jún. 2
20:21
Koronavírus: a brit felnőttek háromnegyede már kapott legalább egy oltást (Portfolio)
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint a háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát - közölte szerdán a brit egészségügyi minisztérium.
jún. 2
20:21
Végleg lekapcsolták Donald Trump blogját (vg.hu)
Nem tervezik a blog újraindítását, a felület csak kiegészítője volt a szélesebb körű erőfeszítéseiknek.
jún. 2
20:21
Fenntartható megoldásokkal erősít a szélerőműveket gyártó vállalat (Mandiner)
Az energiaipar elkötelezett partnere a Vestas, példamutató üzletpolitikájával arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlődésnek mindig van tere. A fenntarthatóságot szem előtt tartó szélerőművek gyártásával foglalkozó cég, megújítja technológiáját, hogy az három éven belül az ipar számára is alkalmazhatóvá váljon.
jún. 2
20:21
Nem ad otthont idén Zamárdi a Strand Fesztiválnak (Magyar Nemzet)
Azt még egyelőre nem tudatják közleményükben a szervezők, hogy mely más helyszínek jöhetnek szóba.
jún. 2
20:27
Egy második személy is bűnösnek vallotta magát a Capitolium ostromában (Infostart)
Egy floridai férfi - immár másodikként - ugyancsak bűnösnek vallotta magát az illetékes bíróság előtt a washingtoni törvényhozás épületének január 6-i megtámadásában szerdán.
jún. 2
20:27
Elkezdi gyártani Argentína a Szputnyik V-vakcinát (Portfolio)
Argentína megkezdi a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina helyi tömeggyártását, miután a tesztelési céllal legyártott első tételek megfeleltek az oltóanyagot kifejlesztő orosz Gamaleja Intézet minőségellenőrzésének - jelentette be szerdán Carla Vizzotti argentin egészségügyi miniszter.
jún. 2
20:27
Drámai jelenet a nyíregyházi vonaton: mentőtiszt hallgató segített (ATV)
Egy férfi rosszul lett a Nyíregyházáról induló InterCityn.
jún. 2
20:27
Rost Andreát megviselte a koronavírus: „Kétoldalú tüdőgyulladással vittek kórházba” (Ripost)
A világhírű operaénekesnő már alig várja, hogy megkapja a második oltását, miután gyógyírt jelentett számára az első.
jún. 2
20:33
Kiderült: így strandolhatunk védettségi igazolvánnyal... és anélkül (Blikk)
Védettségi kártya nélkül is látogathatók lesznek a fizetős strandok.
jún. 2
20:33
Továbbra is erős a feldolgozóipar teljesítménye Amerikában (ProfitLine)
A tegnap közzétett májusi ISM feldolgozóipari index értéke a várt 61,0 helyett 61,2-re emelkedett, ami enyhe javulásnak számít az áprilisi 60,7-es értékhez képest, és historikusan továbbra is rendkívül erős teljesítménynek számít - áll az Erste elemzői anyagában.
jún. 2
20:33
Akkorát száguldott ma a mémrészvény, hogy többször fel kellett függeszteni a kereskedést (Portfolio)
Nem csillapodik a kisbefektetői lelkesedés az AMC részvényei iránt, ma többször felfüggesztette a kereskedést a papírokkal a New York-i tőzsde az extrém volatilitás miatt. Csak ma duplázott a papír a tegnapi záróértékhez képest, jelenleg 106 százalékos pluszban áll az árfolyam.
jún. 2
20:33
Te hallottál már róluk? Ők Vilmos és Harry herceg ritkán látott mostohatestvérei (Femcafe)
Amikor csak tehetik, kerülik a reflektorfényt.
jún. 2
20:33
60 éve született a modern magyar tánc: Uhrik Teodóra azóta a Pécsi Balett meghatározó alakja (Femcafe)
A kezdetektől jelen van a modern balett fellegvárában Uhrik Teodóra táncművész, aki hetven felett is maga a megtestesült elegancia. Több mint hat évtizede van a pályán, sok területen kipróbálta már magát, és még mindig mer kísérletezni, akár a Vogue-ról, akár egy hazai alternatív zenekar videoklipjéről van szó.
jún. 2
20:33
Védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak lesznek a balatoni strandok (SzMo)
Kötelező távolságtartás és természetesen maszkviselés sem lesz már, de csak annyi látogatható mehet be, hogy meglegyen a fejenkénti átlagosan 10 négyzetméter.
jún. 2
20:33
„Magas és szép” polgármesterről beszélt a tibeti, aki nagyon örül a Dalai Lámáról elnevezett utcának (Mandiner)
A videóból azonban nem derül ki egyértelműen, hogy az interjúalany Karácsony Gergely vagy Baranyi Krisztina külsejét méltatta.
jún. 2
20:33
Így teremtsünk otthonunkban nyárias hangulatot (Magyar Nemzet)
A mediterrán országokra jellemző elemekkel akár a saját otthonunkban is megidézhetjük a nyaralás hangulatát.
jún. 2
20:35
Végleg megszűnik Donald Trump blogja (Magyar Nemzet)
A volt elnök blogja csupán az előző hónapban indult, és eredetileg új kommunikációs felületként hirdették, de végül képtelennek bizonyult arra, hogy felvegye a versenyt a közösségi oldalakkal.
jún. 2
20:39
23 év után ifjúsági vízilabdabajnok az FTC - szakvezetői értékelés (Infostart)
"Én az év elején is azt mondtam az enyéimnek, hogy ők a legjobbak, és nagyon büszke vagyok rájuk, bármit érnek is el."
jún. 2
20:39
Négy betű, három szám – ilyen lesz 2022 nyarától az új magyar rendszámtábla (Auto Pult)
Már jó ideje benne volt a levegőben, hogy új rendszámformátum kerül bevezetésre, ami nem is csoda, hiszen láthatóan a végét tapossuk az aktuális rendszernek. A nemrégiben megjelent kormányrendelet azonban már minden kétséget eloszlat, hiszen ismertté vált az új magyar rendszám formátum, illetve már a bevezetés dátumát is tudni lehet.
jún. 2
20:39
A folyóvizek és óceánok megtisztítására vállalkozik a Coca-Cola (vg.hu)
A multicég globális megállapodást kötött az Ocean Cleanup szervezettel.
jún. 2
20:39
Utálja óriási, folyamatosan növő melleit, legszívesebben megszabadulna tőlük a 18 éves lány (SzMo)
Az ausztrál lánynak 13 éves kora óta rohamosan nő a melle, ami számos problémát okoz neki a mindennapokban.
jún. 2
20:39
A zöldterületek növelésével és fehér tetők alkalmazásával jelentősen csökkenthető a városi hőhullámok mértéke (Mandiner)
A városi hőhullámok gyakorisága és intenzitása az éghajlatváltozás eredményeként folyamatosan növekszik, ami negatív hatást gyakorol a lakosok egészségére és halálozási rátájára is.
jún. 2
20:45
Idén hamar kiesett Babos a Roland Garroson (Infostart)
A legutóbbi két évben bajnok Babos Tímea már az első fordulóban búcsúzott párosban a francia nyílt teniszbajnokságon.
jún. 2
20:45
Emberfeletti dolgot tett a hétéves hős: így mentette meg kishúgát és édesapját (Metropol)
A kisgyermek elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Hősként viselkedett, így mentette meg szerettei életét.
jún. 2
20:45
„A boldogságunk egy pillanat alatt illant el„ – az SMA-s ikrekért, Zoéért és Alízért küzdenek szüleik (Ripost)
A kislányok szülei mindent megtesznek, hogy gyermekeiket fejleszthessék.
jún. 2
20:45
Skandináv lottó: gigantikus 222 millió forint volt a nyeremény – egy élet váratlan fordulatot vehetett (Promotions)
Hatalmas boldogság érhetett sok embert, egy élet pedig teljesen megváltozhatott. Mutatjuk a Skandináv Lottó e heti nyerőszámait.
jún. 2
20:45
Trónfosztás lehetséges – nem bírta a hajrát a Veszprém Szegeden (Magyar Nemzet)
Két gólnál egyszer sem volt nagyobb a különbség egészen a hajráig. Ekkor meglépett a Szeged négy góllal, végül három góllal nyert és bizakodva várhatja a szombati visszavágót.
jún. 2
20:45
Kormánytagok reagáltak az utcaátnevezésekre - Friss hírek 2021. június 02. 20:38 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/02/4377/
jún. 2
20:51
Horvátországba már egy oltással is be lehet utazni szerdától (HírTV)
A Pfizer-BioNTech-, a Moderna-, és a Szputnyik V vakcina első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie.
jún. 2
20:51
Nem kell nyáron védettségi igazolvány a balatoni strandokra (Portfolio)
Védettségi igazolvány nélkül is látogathatók lesznek Magyarországon a fizetős szabadtéri strandok és nem lesz kötelező a távolságtartás sem, de csak annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson mindenkire – írja az atv.hu.
jún. 2
20:51
Végleg megszűnik Trump blogja (ATV)
Végleg megszűnik Donald Trump előző amerikai elnök blogja - jelentette be Trump szóvivője szerdán. A volt elnök ezen a felületen hozta nyilvánosságra közleményeit, miután a nagyobb közösségi oldalak letiltották őt a platformjaikról.
jún. 2
20:51
Mozogjon velünk! Életmódváltás Kiss Virággal (Magyar Nemzet)
Az első lépések soha nem könnyűek, de aki olvassa ezeket a sorokat, már elszánta magát a változtatásra.
jún. 2
20:57
Büszke az új alakjára: már nem fél fürdőruhát húzni Judy (Blikk)
– Büszke új alakjára Judy, aki négy hónap alatt több mint tíz kilót adott le. A Groovehouse énekesnője hosszú évek óta először mer bikinit húzni, már nem szégyelli a testét a strandon sem.
jún. 2
20:57
Hosszú Katinka maga mögé utasította Szoboszlai Dominikot: továbbra is a riói bajnoknő a legértékesebb magyar sportoló (Blikk)
– Ismét a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (képünkön) lett a legértékesebb magyar sportoló.
jún. 2
20:57
Ragacsos, csokis, igazi ízbomba ez a mentes brownie (Glamour)
Ha igazi édesség-fanatikus vagy, valószínűleg egyetértesz azzal, hogy a brownie-nak egyszerűen nincs párja a világon. Ezen a héten csupa mentes desszerteket mutatunk, jöjjön hát elsőként az egyik legfinomabb tej-glutén- és cukormentes brownie receptje. Fogyaszd minél több málnával, felejthetetlen ízélményben lesz részed.
jún. 2
21:03
Nehéz volt kiemelni a súlyosan roncsolódott vonatot, késik a helyreállítás (Infostart)
Tovább tart a helyreállítás Sátoraljaújhelyen, ahol hétfő este kamionnal ütközött és kettészakadt egy személyvonat a vasúti átjáróban - közölte a Mávinform szerda este.
jún. 2
21:03
Döbbenetesen ritka eset – A mátraterenyei ikerpár mindkét tagja Sma-ban szenved: ilyen állapotban vannak a négy és fél éves lányok (Blikk)
Csikós Alíz és Csikós Zoé mindössze négy és fél évesek, de már most meg kell vívniuk életük legnagyobb harcát. A mátraterenyei ikerpár SMA-val, azaz gerincvelői izomsorvadással küzd.
jún. 2
21:03
Szerdától már egy oltással is be lehet utazni Horvátországba (ProfitLine)
Szerdától már a koronavírus elleni egy oltással is be lehet utazni Horvátországba - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a kabinet szerdai ülésén.
jún. 2
21:03
Nem repülhetnek Németországba az orosz utasszállító gépek (Portfolio)
Nem repülhetnek németországi célállomásokra menetrend szerint közlekedő orosz utasszállító gépek - döntött szerdán a szövetségi közlekedési minisztérium, válaszul arra, hogy az orosz fél nem adott engedélyt júniusra a Lufthansa német légitársaság oroszországi járatainak üzemeltetésére.
jún. 2
21:03
Hollandia leállítja az oltást a Janssen vakcinával (ATV)
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy végleg kivonja a Johnson& Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcináját oltási programjából, az oltóanyag esetleges vérrögképző mellékhatásai miatt - írta szerdán a Dutchnews holland hírportál.
jún. 2
21:03
Hamarosan lehet, hogy választhatnak majd a cseh nők, akarnak-e ovák lenni (444.hu)
A cseh parlament alsóháza elfogadta a javaslatot, hogy a cseh nőknek ne legyen kötelező a vezetéknevük nőnemű verzióját használniuk.
jún. 2
21:03
Erősen kezdte az évet az Allianz (vg.hu)
Működési eredménye 44,8 százalékkal, 3,3 milliárd euróra nőtt.
jún. 2
21:03
Mi az összefüggés Samuel L. Jackson fénykardja és a Ponyvaregény között? (Hamu és Gyémánt)
Star Wars és Ponyvaregény. Két igazán különböző film, amelyek nem is lehetnének ennél másabbak, ám Samuel L. Jackson mégiscsak közös nevezőre hozta a két alkotást.
jún. 2
21:03
Nem tervezik elhalasztani az utolsó korlátozások feloldását a britek (Mandiner)
A szigetországban a felnőttek közel fele már mindkét oltási adagot megkapta. Marad a június 21-i dátum az utolsó korlátozások feloldására.
jún. 2
21:09
Időjárás a hétvégén: tényleg tiszta erőből berobban végre a nyár? (Blikk)
Lassan és késve, de mégis érkezik a nyár, a hétvégén már majdnem strandidő lehet, akár 25-29 fokkal.

Keresés