2021. június 22. kedd

jún. 22
17:42
Felfüggesztették az összes büntetővámot (Mezőhír)
Nyugvó pontra ért a repülőgépgyárak támogatásáról szóló vita, ami egy vétlen ágazaton, az agráriumon csattant.
jún. 22
17:42
Tizenhárom uniós ország ítélte el a gyermekek védelméről szóló magyar törvényt (Mandiner)
Arra kérik az Európai Bizottságot, tegyen jogi lépéseket a magyar pedofiltörvény kapcsán.
jún. 22
17:45
Befektetési kategóriába sorolta az S&P; és a Fitch az MVM csoportot (Infostart)
Ez utat nyithat a nemzetközi forrásbevonás felé - mondta a cég elnök-vezérigazatója.
jún. 22
17:45
Búcsút inthetünk a rekordalacsony lakáshitel-kamatoknak (Privátbankár)
Bár a piaci árazásba jórészt már beépült a Magyar Nemzeti Bank mai 30 bázispontos kamatemelése, a money.hu adatai szerint a bankok eddig még csak óvatosan nyúltak a hitelkamatokhoz. A mostani döntéssel jó időre búcsút mondhatunk az elmúlt hónapok rekordalacsony jelzáloghitel kamatainak, ám a verseny miatt a bankok eltérő mértékben és időben léphetn
jún. 22
17:45
Soron kívül nyitott ki egy áruház Csocsesz kedvéért (Blikk)
- Saját bevallása szerint sosem él vissza a hírnévvel Csocsesz, de kollégája ruhája úgy megtetszett neki, hogy muszáj volt bedobnia magát.
jún. 22
17:45
Mi jöhet még? Tikkasztó meleg és sivatagi por érkezik Afrikából Magyarországra a napokban (Blikk)
A következő napokban is forróságra lehet számítani. Emellett a magasban a Szaharából sivatagi por is érkezik az ország térségébe, amely le is ülepszik a tárgyakra "finom, fátyolos bevonat formájában" - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
jún. 22
17:45
Kínos: véletlenül Budapest helyett Bukarestben landolt hat francia szurkoló az Eb-meccs előtt (Blikk)
A csalódott focirajongók Romániában landoltak, végül egy teraszról nézték a meccset.
jún. 22
17:45
Utolsó útjára kísérték a nemzet művészét: Orbán Viktor mondta a búcsúbeszédet (Blikk)
Számos barátja, tisztelője és pályatársa vett búcsút az életének 80. évében, május 29-én elhunyt Jankovics Marcelltől, a nemzet művészétől, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőtől kedden a budapesti Farkasréti temetőben.
jún. 22
17:45
1,5 milliárd forintos közbeszerzést nyert a 4iG (Portfolio)
1,5 milliárd forintos közbeszerzést nyert a 4iG – jelentette be a vállalat a BÉT platformján.
jún. 22
17:45
Kalap sem túlzás, forróság és sivatagi por érkezik Afrika felől (Háziállat)
A következő napokban is forróságra lehet számítani. Emellett a magasban a Szaharából sivatagi por is érkezik az ország térségébe, amely le is ülepszik a tárgyakra "finom, fátyolos bevonat formájában" - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
jún. 22
17:51
Adatszolgáltatás – évek óta húzódik és még mindig nincs vége (Piac és Profit)
Már több mint 5 éve elfogadta az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely alapján az EU-ban működő, 750 millió eurónál nagyobb éves árbevétellel rendelkező multinacionális cégek számára adatszolgáltatást írnának elő. Országonkénti bontásban kellene közzé tenniük, hogy az EU mely tagállamaiban termelnek nyereséget, mely tagállamokban fizetnek adót,
jún. 22
17:51
Egy hölgy vezeti a Porsche angol cégét (Autószektor)
Sarah Simpson több mint 20 éve dolgozik a Volkswagen-csoportnál. Tíz évvel ezelőtt csatlakozott a Bentley Motorshoz üzemeltetési igazgatóként. 2014-ben regionális igazgatói posztot vállalt a Bentleynél, az Egyesült Királyságban. Sarah Simpson Fotó: Porsche Az ezt követő években Simpson felelt az ázsiai-csendes-óceáni térségért. 2020 óta a Közel-Ke
jún. 22
17:54
Átadták a soproni Lőver uszodát (Demokrata)
Átadták a Modern városok program részeként, 14 milliárd forint kormányzati támogatásból megépült Lőver uszodát Sopronban kedden.
jún. 22
17:57
A favorit kancellárjelölt mélyítené az EU-integrációt és visszatérne a fiskális fegyelemhez (Infostart)
A szász-anhalti tartományi választás óta ismét a német kereszténydemokrata párt (CDU) leendő választási győzelmét és Armin Laschet CDU-elnök majdani kancellárságát valószínűsítik a legtöbben. Utóbbi a brit Financial Timesnak adott terjedelmes interjúban fejtette ki leendő programját.
jún. 22
17:57
Von der Leyen: az Eu-ban a felnőttek 57 százaléka kapott már legalább egy oltást (Blikk)
Az Európai Unióban a felnőtt lakosság 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Berlinben.
jún. 22
17:57
NAV-felhívás: egyes gyógyszerekre elrendelt kiviteli tilalom megszűnéséről (Adózóna)
Honlapján tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetőjének a koronavírussal szembeni védekezés részeként egyes gyógyszerekre decemberben elrendelt kiviteli tilalom megszűnéséről szóló 7013/2021. felhívását a NAV.
jún. 22
18:00
Ismét Conan, a barbár lett Arnold Schwarzenegger egy gyúrós videó erejéig (SzMo)
Egy új, conanes pólót vezetnek be a piacra, ennek ürügyén mutatta meg a világsztár, hogy maradt még némi erő a bicepszeiben.
jún. 22
18:00
Amerikai republikánusok: Kamala Harris tétlen a migránsválság megoldásában (Demokrata)
Több mint 50 republikánus képviselő levélben szólította fel Joe Biden amerikai elnököt, hogy „tétlensége” miatt mentse fel alelnökét, Kamala Harrist.
jún. 22
18:00
Négy év, három hónap eltiltást kapott az úszó Szun Jang (Demokrata)
Négy év, három hónap eltiltást kapott az ügyben újra eljáró nemzetközi Sportdöntőbíróságtól (CAS) a kínaiak sztárúszója, Szun Jang.
jún. 22
18:00
Megszólaltak az MNB alelnökei – a harmadik negyedévre elérhetjük a járvány előtti GDP szintet (Növekedés)
2021 második negyedévében kétszámjegyű lehet a növekedés. A gazdaság a harmadik negyedévben eléri a 2019 előtti teljesítményét. A jegybank ezzel párhuzamosan a kamatciklus elindításával a leghatározottabban lép fel az áremelkedés ellen. Az NHP Hajrá program sikeres volt, 60 ezer szerződést kötöttek, jelenleg 2900 milliárd forintnyi hitelt vettek fe
jún. 22
18:06
Az erőszak, ha elszabadul – Földhöz vágott minket az Új világrend című film (WMN)
Ha tudni akarod, miért baj, ha egyre nagyobb a szakadék szegények és gazdagok között, hogy milyen egy polgárháború, és lehetnek-e nyertesei, akkor nézd meg az idei nyár egyik legjobb filmjét!
jún. 22
18:09
Megvan a megállapodás, nem lesz sztrájk a veresegyházi gyárban (Menedzsment Fórum)
A repülőgép-alkatrészeket előállító és javító GE Aviationnál 4 százalékos béremelés jön júliustól.
jún. 22
18:09
Kiadták a legfrissebb szennyvízadatokat - térkép (Infostart)
A 24. héten a szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációjának országos átlaga továbbra is alacsony értéket mutat.
jún. 22
18:09
Felpörgött az ingatlanpiac! (ProfitLine)
Idén az első fél évben az újabb otthonteremtési támogatások bevezetése és a nyitás miatt nagyon felpörgött az ingatlanpiac: számos lakás és ház elkelt az elmúlt hónapokban, ugyanakkor folyamatosan csökken az ingatlanhirdetések száma - közölte az Ingatlantájoló.hu kedden az MTI-vel.
jún. 22
18:09
Egyre jobban pörög a világgazdaság, de napi több millió hordó olaj hiányzik a piacról (Portfolio)
Az olajkartell július 1-jén tartja majd szokásos havi találkozóját, ahol eldöntik a tagok, hogy megemelik-e a kitermelés volumenét augusztustól. Előzetes értesülések szerint több ország is a további lazítást szorgalmazza, de annak mértékéről még nem született meg a döntés. Mindeközben egyre nagyobb a hiány az olajpiacon, a Goldman Sachs becslései s
jún. 22
18:09
Azzal a francia államtitkárral tárgyalt Varga Judit, akit nagyon aggaszt a pedofiltörvény (ATV)
A francia Clément Beaune-val konzultált Luxembourgban Varga Judit igazságügyminiszter, aki szerint “nemzetközi gyűlöletkeltő kampány indult hazánk ellen a nemrég elfogadott pedofiltörvény miatt”.
jún. 22
18:09
Forró hangulatú klippel jelentkezik Audiopoeta (Glamour)
Három hónap elteltével új anyaggal jelentkezik Audiopoeta , aki az elmúlt időszak komolyabb hangvételű dalai után most újra könnyedebb témát feszeget. Nagylány című szerzeményének köszönhetően több értelemben is a lányoké lett a főszerep Misi életében, szerelemről azonban szó sincs!
jún. 22
18:09
Cseresznye: a gyümölcs, amit kocsánytól levélig érdemes gyűjteni és enni (egy.hu)
Minden évszaknak megvan a maga hírnöke. Tavaszt hoz a hóvirág, nyarat a fecske, de van egy növény, aminek legalább két alkalommal is örülni szoktunk. Míg az első hóvirág láttán mindig öröm tölti el az embert, legbelül mégis jól tudjuk, a tél a visszavonulás során is okozhat még meglepetéseket, a cseresznyefák fehér-rózsaszín virágzása viszont már k
jún. 22
18:12
Egyre több a nyári extrém eső, de a szárazság is Budapesten (SzMo)
Az előrejelzések szerint a jövőben szélsőségesebb lesz a csapadékeloszlás Magyarországon. Hosszabb egybefüggő száraz időszakokra, és növekvő egy nap alatt lehullott maximális csapadékmennyiségre számíthatunk.
jún. 22
18:15
Az S&P; és a Fitch is minősítette az MVM csoportot (Portfolio)
A Standard and Poor's (S&P) és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM csoportot, az energetikai társaságcsoport a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést.
jún. 22
18:15
Bartifarm Szőlészeti Gépbemutató (Agroinform)
2 nap, 2 helyszín, sok-sok munkagép!
jún. 22
18:15
A párod egy lúzer? Vedd végre észre! (Femcafe)
„Megváltozok”, „Ezután minden egészen másként lesz”, „Ez volt az utolsó alkalom, „Ígérem, többet nem lesz ilyen”– hölgyeim, hányszor hallottátok már párotoktól ezeket a frázisokat?
jún. 22
18:17
Készíts ehető kerti lugast babból! (Agroinform)
A babból készült kerti lugas nem csak árnyékos menedéket nyújt a családnak, de finom ebédeket is biztosít.
jún. 22
18:18
Elöntik Budapestet a jobbnál jobb koktélok június végén (x) (Hamu és Gyémánt)
Június 27-én rendezik meg a III. Bar Show-t Budapesten, az InterContinental Hotelben. Nem csupán a szakértők, de a nemes párlatok és koktélok iránt érdeklődő nagyközönség is garantáltan megtalálja a helyét. A pandémia utáni időszakot hátrahagyva, idén harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a mára már nemzetközi hírnévvel rendelkező
jún. 22
18:21
Sós Csaba döntött, Hosszú Katinka még az olimpián is visszaléphet bármelyik számától (Infostart)
Igen közel esik egymáshoz a 200 pillangó és a 200 vegyes a tokiói programban, előbbin Jakabos Zsuzsanna így nem szerepelhet – ő a váltóban vigasztalódhat. A 200 hát miatt pedig Szabó-Feltóthy Eszter itthon marad, hiába vívta ki a szereplés jogát. Íme, a kapitányi indoklás.
jún. 22
18:21
Négy határátkelő nyílt újra Magyarországon (Portfolio)
Szerdától újra megindul a forgalom Magyarország és Szerbia között a Kübekháza-Rábé, a Röszke-Horgos és a Bácsszentgyörgy-Haraszti (Rastina) közúti határátkelőhelyen - közölte honlapján a rendőrség kedden.
jún. 22
18:21
Sikerült megállapodni a béremelésről GE Aviation veresegyházi gyárában (autopro)
Megállapodás született a béremelésről és a kollektív szerződésről folytatandó tárgyalások megkezdéséről a GE Aviation veresegyházi gyárában, ahol a szakszervezetek korábban határozatlan idejű sztrájkot hirdettek szerdától.
jún. 22
18:21
Zseniális bosszút állt Ben Affleck exbarátnője - erre a férfira cserélte le a világsztárt (Femcafe)
Ana de Armas, a Tőrbe ejtve sztárja cseppet sem bánkódik, amiért véget ért kapcsolata az Oscar-díjas Affleckkel: máris új partner oldalán találta meg a boldogságot.
jún. 22
18:24
Németh Gábor: Arról, ami hiányzik (Könyves Magazin)
„Ez az ország, tehát „az olvasó országa” Esterházy Péter halálával elanyátlanodott, mintha, miként a közepes viccben, Ep tényleg minden olvasó anyja lett volna az apja helyett is.” Németh Gábor esszéje Esterházy Péterről.  A Könyves Magazin, a Magvető Kiadó támogatásával május végén egyszeri és megismételhetetlen kiadványt jelentetett meg az öt éve
jún. 22
18:24
Elképesztő gólzáport jósol a német - magyar focimeccsre egy tudós, valószínűleg erre senki nem is számított az Európa-bajnokságon (Promotions)
Még azt is megtudhatjuk, hogy egy gép szerint ki a legnagyobb esélyes a végső győzelemre.
jún. 22
18:24
Nemzetközi hitelminősítést szerzett az MVM, elsőként az állami vállatok közül (Növekedés)
Az S&P és a Fitch nemzetközi hitelminősítő ügynökségek befektetési kategóriába sorolták az MVM Csoportot. A 100 százalékos állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett nemzetközi hitelminősítést az energetikai társaságcsoport.
jún. 22
18:24
Fekete-Győr András: Interjút adtam Franciaország legolvasottabb lapjainak, a Le Monde-nak és a Le Pointnak (Mandiner)
Az Orbán-kormány a magyar és európai adófizetők pénzét ellopva épít elnyomó rendszert Magyarországon.
jún. 22
18:26
Szégyenteljesnek nevezte az UEFA döntését München polgármestere (Mandiner)
Dieter Reiter azt ígéri, szivárvány színekbe öltöztetik a várost a meccs napján.
jún. 22
18:27
Kemény Dénes: az egyik finalista majd olyan lehet, aki küszködött a csoportkörben (Infostart)
Az egykori pólós sikerkapitány az InfoRádiónak úgy fogalmazott, nem kizárt, hogy Hollandia, Belgium vagy Olaszország nyer a végén, de simán venni a csoportkört veszélyes.
jún. 22
18:27
A 18 éves focista szüleinek végig kellett nézniük, ahogy próbálják megmenteni a fiukat (ATV)
Több mint egy órán át próbálták újraéleszteni először a csapattársak, majd a mentők azt a 18 éves focistát, aki hétfőn koraeste edzés közben esett össze Zalaegerszegen. Az andráshidai klub elnöke azt mondta, hogy nem volt semmi előjele a tragédiának. A fiatalember egyik pillanatról a másikra lett rosszul, és hiába küzdöttek az életéért, már nem sik
jún. 22
18:27
Ami még a 39 fok mellé hiányzott: sivatagi por Afrikából (Háziállat)
A por le is ülepszik a tárgyakra „finom, fátyolos bevonat formájában”. Csak a hétvégén lehet hűvösebb az idő.
jún. 22
18:33
Mégsem szeretné a Pinceszínházat vezetni Pozsgai Zsolt (Infostart)
Beadva igazgatói pályázatát azt vette észre, hogy mennyi fiatal verseng, nem akar az útjukba állni, de szívesen dolgozna velük.
jún. 22
18:33
Alacsony forgalomban gyengült a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 186,46 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 48 193,16 ponton zárt kedden.
jún. 22
18:36
Aristo: Hát nem tudom… (Mandiner)
Birkalegelőket kívánnak telepíteni a székesfővárosba, fokozva ezzel a biodiverzitást.
jún. 22
18:39
Kilőtt a Bored Ape Yacht Club Nft projekt (Kripto Akadémia)
A Bored Ape Yacht Club NFT projekt kereskedési volumene 148%-al növekedett röviddel megjelenése után. Rögtön elárasztották a piacot azok a copycat projektek is, akik a Bored Ape Yacht Club farvizén szeretnének sikeresek lenni. A Bored Ape Yacht Club gyűjtemény a…

Keresés