Az egykori pólós sikerkapitány az InfoRádiónak úgy fogalmazott, nem kizárt, hogy Hollandia, Belgium vagy Olaszország nyer a végén, de simán venni a csoportkört veszélyes.
Több mint egy órán át próbálták újraéleszteni először a csapattársak, majd a mentők azt a 18 éves focistát, aki hétfőn koraeste edzés közben esett össze Zalaegerszegen. Az andráshidai klub elnöke azt mondta, hogy nem volt semmi előjele a tragédiának. A fiatalember egyik pillanatról a másikra lett rosszul, és hiába küzdöttek az életéért, már nem sik
A Bored Ape Yacht Club NFT projekt kereskedési volumene 148%-al növekedett röviddel megjelenése után. Rögtön elárasztották a piacot azok a copycat projektek is, akik a Bored Ape Yacht Club farvizén szeretnének sikeresek lenni. A Bored Ape Yacht Club gyűjtemény a…
A lehető legjobb terméshozam a mezőgazdaságban is elsődleges. Az elmúlt egy év a gazdáknak is – ahogy mindenki másnak – különösen nehéz volt, hiszen a Covid-19 járvány mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük. Komoly problémát okoz az állatok számára megfelelő minőségű alom és takarmány biztosítása, de erre már létezik egy professzionális me
Noha a Kreml hírszerzői mind Berlinből, mind Tokióból előre jelezték a támadás időpontját, az önfejű szovjet diktátor ezt figyelmen kívül hagyta, annyira bízott szövetségesében. A Barbarossa Hadművelet gyakorlatilag rendszerszintű állam- és népesség-megsemmisítő háború volt. Káncz Csaba jegyzete.
Életbe lépett a vörös kód Magyarországon. Az országos tiszti főorvos harmadfokú riasztást adott ki a hőség miatt. Az előrejelzések szerint csütörtökön akár 40 fok is lehet. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakember szerint a hőhullám annyira hirtelen érkezett, hogy a rekkenő hőség nemcsak a kisgyerekek és az idősek szervezetét viselheti meg, hanem az e
Nyáron a nagy hőségben sokszor inkább nem is sminkeled ki magad, mert úgyis azonnal leolvadna az egész? Nem kell lemondanod a sminkről ilyenkor sem, csupán kicsit át kell alakítanod a megszokott rutinod az évszaknak megfelelően!
Noha pár napja komolyan felmerült, hogy az erdetileg kijelölt London bukhatja a foci Eb utolsó három meccsét és Budapest ugorhat be a helyére, a brit kormány, úgy tűnik, gyorsan lezárja
Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltásokat, amely komoly hatékonyságot mutatnak a betegség ellen – jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium.
A terrorszervezetek tavaly megkísérelték kihasználni a koronavírus-járványt a gyűlöletpropaganda terjesztésére és a közintézményekkel szembeni bizalmatlanság fokozására - áll az Európai Unió bűnüldöző hatóságának (Europol) kedden közzétett jelentésében.
Pedig 30 ezer tesztet végeztek június 10-ig – közölték a WHO-val. A nemzetközi szervezet szerint ugyanakkor sok észak-koreai lakosnál tapasztaltak influenzaszerű tüneteket, vagy súlyos légzőszervi megfertőződést.
Mérföldkőnek számító megállapodás született június 5-én a világ hét vezető ipari hatalma (G7) pénzügyminisztereinek találkozóján, miszerint a G7 országok támogatják egy 15 százalékos globális társasági minimumadó létrehozását. A kezdeményezés célja, hogy a multinacionális vállalatok ne legyenek érdekeltek abban, hogy nyereségüket − és adófizetési k
Az e-sport egyre népszerűbb, így a tehetséges versenyzők felkutatása és a szimulátorsport fejlesztése, valamint a fiatal célközönség megszólítása érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást kötött a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség, a HUNESZ. Bajnokságok szervezésében és támogatásában vesz r
„Miért akar(ná)nak haverkodni azok, akik nemrég még egészen más viszonyban álltak? Miért jó az bárkinek is, ha plátói kapcsolatként folytatódik a közös történet, azaz kiveszik az erotikát és a romantikát a képletből?”
Oroszországban az új fertőzöttek száma már negyedszer haladta meg a 17 ezret, valamint az indiai mutáns is felütötte a fejét, így újraoltási programot készít az orosz egészségügyi tárca.
Az angol és a cseh válogatott már biztos továbbjutóként játszik egymás ellen a Wembley-ben, míg az egyaránt egypontos horvát és skót válogatottból bármelyik is kizárólag akkor juthat tovább harmadikként, ha megnyeri az esti mérkőzést.
A volt uniós biztos elődjével, Andor Lászlóval ült kerekasztalhoz a Transparency International meghívására. Az EU, illetve a válságkezelés érdemeiről és hibáiról, a jogállamiság számon kérhetőségéről és az egyetemátalakítások utáni világról is beszélgettek, vitáztak.
A koronavírus delta-variánsa az eddigi legveszélyesebb törsz, amely „meg tudja találni és megölni a leggyengébb embereket” – nyilatkozta Dr. Mike Ryan, a WHO egyik igazgatója.
2017-ben hullott le a lepel az ID.Buzz tanulmányról, az utóbbi években pedig aktívan tesztelik a technológiáját aránytalan VW Transporterekbe bújtatva.
A világhírű orgonaművész unokája jövő hónapban ünnepli harmadik születésnapját. A pandémia az utóbbi időben ugyan szétszakította a családot, Varnus Xavér reméli, a csöppséget hamarosan idős édesanyja is meglátogathatja.
Moszkvában és Szentpéterváron kedden 1917-ben felállított melegrekord dőlt meg - közölték hírügynökségek az orosz meteorológiai szolgálatra hivatkozva.
Kísérleti jelleggel a Volán járatain is lehet kerékpárokat szállítani nyáron. A Mátrába indulnak olyan autóbuszok, amelyekkel a bicikliket el lehet vinni. Újdonság még, hogy 15 év után közvetlen járat közlekedik nyáron Lillafüredre. Az InfoRádió Kameniczky Ákost, a Volánbusz Zrt forgalmi és kereskedelmi főigazgatóját kérdezte.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/22/4545/
Az őszi választás előtt Andrej Babiš kormánya és Miloš Zeman államfő is belső és nemzetközi viták kereszttüzében áll, rendszeresek a tüntetések, az ellenzék nagyobb tömbökbe szerveződik a kampányra.
Vizsgálni fogja az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Felügyelet (FTC) az Amazon, a hollywoodi MGM-filmstudió megvételére irányuló törekvéseit – értesült a Wall Street Journal.
Magyarország úgy gondolja, hogy a családok védelme, a gyermekek fejlődésének és az egyéni életút háborítatlanságának biztosítása elsődleges kötelességünk – közölte.
Mi olaszok, tankoknak hívjuk a németeket, akikben megvan a kellő kvalitás is. Nagyon nehéz dolgunk lesz, taktikailag hibátlanul kell futballoznunk – közölte.