A francia Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) tudósai szerint Európában meg lehetne valósítani egy biogazdálkodáson alapuló, fenntartható, biodiverzitás-barát élelmiszerrendszert.
Franciaországban, de az ausztriai pénteki edzésnapon is sokat emlegette a Mercedes a Red Bull hirtelen jött egyenesbeli fölényét. Toto Wolffnál rákérdeztek, tart-e attól, hogy egy motor körüli trükközés áll a háttérben.
A házikert méltatlanul mellőzött mostohája a sóska, pedig isteni mártást lehet készíteni belőle, főtt tojással és burgonyával nemcsak finom étel lesz belőle, hanem egészséges is.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. június 26-án 2 óra körül két autó ütközött össze a XI. kerületi Hegyalja út 50. szám előtt. A balesetben az elsődleges információk alapján két ember életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés már befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul haladhat. Fotó: MTI/Mihádák Zoltá
Mindig igyekszem elkerülni, ám ezúttal nem tudom megállni, hogy ne közhellyel indítsak: összehasonlító tesztünk alanyai rengeteg mindenben egyeznek, mégsem lehetnének ennél különbözőbbek. A Mercedes-Benz kompakt crossoverein keresztül jártunk utána, hogy mit érdemes ma választani: takarékos dízelt vagy a jövőt jelentő villanyhajtást?
Tobey Maguire kétségtelenül eltűnt az utóbbi években, a színészt legutóbb a Gyalogáldozatban láthatták legutóbb a nézők, illetve szinkronszerepet vállalt a 2017-ben megjelent Bébi úrban.
A Forma–1 elnöke megerősítette, a jövő évben látogat el utoljára Szocsiba a bajnokságuk, az azt követő évtől új helyszínen rendezik az Orosz Nagydíjat.
Egy neve elhallagtását kérő közeli ismerős azt mondja, Várkonyi Andreából csak úgy árad a nyugalom és a bolodogság, mióta Mészáros Lőrinccel él párkapcsolatban.
A diszkontlánc ugyanis 2025-től kivonja a forgalomból a legolcsóbb kategóriába tartozó marha-, sertés-, csirke- és pulykahúsokat – írja a Portfolio.hu.
Balatoni öbölátúszásra várják szombaton a jelentkezőket. Az úszók reggel 8-tól a Budatava Strandon gyülekeznek, innen buszok szállítják át őket a Zagykazetta Szörf Beachre a starthoz.
- A nagyváradi énekesnő nagyon berágott volt párjára és már sosem fognak kibékülni - ehhez hasonló híreket lehetett olvasni korábban Tóth Andi és Szabó Ádám szakításával kapcsolatban.
Az árterek helyreállítása együttesen ad megoldást az árvízkockázat csökkentésére, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, valamint számos társadalmi szolgáltatás fenntartására – derült ki egy nemzetközi projekt vizsgálatából.
36 különféle folyékony szúnyog- és kullancsriasztó hatóanyagtartalmát vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A teszteredmények segítenek, hogy mindenki megtalálja a számára legbiztonságosabb riasztót kertbe, parkba, rövidebb-hosszabb kiránduláshoz, utazáshoz. Azt is mutatjuk, mit használj, ha gyermeknek szánod, babát vársz vagy allergiás vagy.